2023. július 3. hétfő

júl. 3
0:33
Kistesó érkezik - Hétfői beszélgetés (Metropol)
"A délelőtt során körbejárjuk, hogy kinek milyen személyes érintettsége van a témában, és természetesen gyűjtünk össze megoldási vagy legalábbis segítő ötleteket, tippeket is."
júl. 3
0:39
Hétfői kézműves foglalkozás a Pénzmúzeumban (Metropol)
"Gyere el kézműves foglalkozásunkra és helyezd új megvilágításba a Pénzmúzeum tornyát!"
júl. 3
0:51
Amitől félünk - Bem Mozi (Metropol)
Színes, feliratos, kanadai-amerikai-finn film, 179’, 2023.
júl. 3
1:03
13. Bachfeszt No.7 (Metropol)
XIII. alkalommal rendezik meg a Bécsi kapu téren álló evangélikus templomban a Budavári Bach Fesztivált.
júl. 3
5:42
A kazetta, amin 40 évig rejtőzött egy elveszettnek hitt Steely Dan-dal (Telex)
Egy óvatlan technikus 1979-ben véletlenül törölte a majdnem kész Second Arrangementet, de a lelkiismeretes hangmérnöknek hála – néhány évtizeddel később – szinte az egész felvétel előkerült.
júl. 3
8:09
Tóth Krisztina és Szabó Magda a Warwick-jelöltek között (Könyves Magazin)
A Warwick-díj egyike a keveseknek, amely nyilvánosságra hozza a nevezett könyvek listáját. Így történt idén is, a jelöltek között pedig két magyar könyv is van.
júl. 3
8:27
Virginia Woolf regényéhez is figyelmeztetést mellékelnek (Könyves Magazin)
A világítótoronyhoz a nyelv és az attitűd miatti aggodalmak okán mellékelnek figyelmeztetést, ahogy tették ezt Hemingway Fiesta című regénye esetében is.
júl. 3
9:09
166 művet neveztek a Panodyssey második pályázatára (Könyves Magazin)
166 művet neveztek a Panodyssey második pályázatára
júl. 3
9:51
Krasznahorkai László művének francia fordítása Laure Bataillon-díjat nyert (Könyves Magazin)
Krasznahorkai László művének francia fordítása Laure Bataillon-díjat nyert
júl. 3
11:15
Henri Gonzo: Julio Cortazárnak szívesen ajándékoznék egy képeslapot (Könyves Magazin)
Középiskolás korában Kollár-Klemencz László formációi voltak a kedvencei, nagy hatást tettek rá Oscar Wilde meséi és Pablo Picasso versei, és szívesen hallgatja a szerző előadásában a Sántaiskolát spanyolul. Henri Gonzo augusztus 12-én a Fran Palermóval lép fel a szentgyörgyvári Margófeszt nagyszínpadán. A spanyol–kubai származású multiinstrumental
júl. 3
11:30
Ötven éves lett Anettka, akinek másfél éve született egy gyereke is (Telex)
Férje is lett a visszavonult celebnek, és polgárpukkasztás helyett most tanítással foglalkozik.
júl. 3
12:09
Johnny Depp a budapesti Gellért Szállóban forgatott: videón a nálunk készült jelenet (Blikk)
Johnny Depp a Gellért Szállóban forgatott egy kisfilmet egy a Karlovy Vary filmfesztivállal (KVIFF) közös produkció keretében.
júl. 3
13:27
Jön az újabb magyar film: Demjén Ferenc slágereivel készül romantikus vígjáték (Blikk)
Hogyan tudnék élni nélküled? címmel zenés film készül Demjén Ferenc legnépszerűbb slágereivel, a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A musical forgatókönyvét Kormos Anett és Goda Krisztina írta, rendezője Orosz Dénes - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-vel.
júl. 3
13:27
Western klasszikusok szombat esténként a Dunán (hirado.hu)
A többi között A hét mesterlövészt is láthatják majd a westernfilmek rajongói más – a műfajban legendássá vált – alkotások mellett július 8-tól szombat esténként a Dunán.
júl. 3
14:30
700 milliós állami támogatással film készül Demjén Rózsi slágereiből (Telex)
Hogyan tudnék élni nélküled? a címe, és egy kalandos, balatoni, nyári szerelemről szól. Forgatókönyvét Kormos Anett és Goda Krisztina írta, és Orosz Dénes rendezi.
júl. 3
15:27
Olyan humorral még nem nyomoztak ősi misztériumok után, mint ezek a különc öregasszonyok (Könyves Magazin)
Hogyan menti meg a Földet egy csapat szenilisnek ítélt vénasszony? Hogyan tárulnak fel a legelképesztőbb kalandok, miután a 92 éves narrátor egy hallókürtöt kap ajándékba? Mi köze mindehhez egy kacsintó apácának? A szürrealista festő Leonora Carrington féktelen játékossággal és empátiával megírt könyve mintegy ötven év késéssel jelenik meg magyarul
júl. 3
15:27
A világ első számú akciósztárja, aki nagy komikus is lehetne – 61 éves lett Tom Cruise, akiről sokan nem tudják, milyen vicces (SzMo)
Cruise leginkább az utóbbi években mutatta meg humoros, önironikus oldalát, mi egy ilyen válogatással köszöntjük képzeletben július 3-i szülinapján.
júl. 3
16:03
Európa egyik legrégebbi temetőkertje mára turisztikai látványosság (hirado.hu)
A közmédia Vár a Kárpát-medence című turisztikai sorozatának vasárnapi része a kolozsvári Házsongárdi temetőbe kalauzolta nézőit.
júl. 3
16:03
Egy budapesti reggelizőben szelfizett Mads Mikkelsen (SzMo)
A dán színész a Dorottya utcai Edison & Jupiterben tűnt föl. A fővárosban forgat egy új horrorfilmet.
júl. 3
16:27
Budapesten szelfizett a rajongóival Mads Mikkelsen (Blikk)
Mads Mikkelsen épp egy horrorfilmen dolgozik Budapesten, az itt töltött ideje alatt pedig előszeretettel fedezi fel a főváros utcáit. Most például egy közkedvelt reggelizőhelyre tévedt be.
júl. 3
16:33
„Göncz nem gonosz törpe, Antall nem angyal” (Demokrata)
Sem Göncz mítoszának rombolása, sem Antall mítoszának építése nem volt a célom – mondta a Demokratának Tősér Ádám, a Blokád című film rendezője.
júl. 3
19:09
Budapesti szállodában tűnt fel Johnny Depp, le is videózták (Metropol)
Kiderült, mit csinált a hotelben a hollywoodi sztár.
júl. 3
21:21
Olyan helyen lehetsz négy napig, ami mintha nem is Magyarország lenne – Fishing on Orfű 2023 (SzMo)
Sokadik Fishingünkön elgondolkodtunk, hogy mi a vonzó generációkon keresztül az orfűi fesztiválban, amelyre nagyon gyorsan elkel minden hetijegy, és amelyet a zenekarok legalább annyira szeretnek, mint a közönség.

Keresés