2023. július 3. hétfő

júl. 3
1:21
Az energiapiacról már az MVM-től is gyűjt adatot a statisztikai hivatal (ProfitLine)
Együttműködési megállapodást írt alá a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az MVM Energetika Zrt., valamint az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt., a megegyezéssel szorosabb szakmai kapcsolat jön létre, valamint az energiaágazat és piac mélyebb megismerése válik lehetővé statisztikai célú adatátvételeken keresztül - közölte a KSH az MTI-vel.
júl. 3
1:21
Kína következő exportcikke az elektromos járművek harca (NRGreport)
A kínai autógyártók a nyugati protekcionizmust fogják tesztelni. A BYD által vezetett elektromosautó-márkák a hatékony ellátási láncoknak köszönhetően otthon erősítik meg elsőbbségüket az olyan globális márkákkal szemben, mint a Tesla és a Volkswagen. Mivel Kínában akadoznak az eladások, szükségszerű, hogy tovább hajtsanak a tengerentúlra, beleértv
júl. 3
2:21
Csalás a lottóhúzáson élő TV adásban a kamerák előtt (ProfitLine)
Nincs olyan hét, hogy ne vádolnák meg csalással bármely lottótársaságot azok a játékosok, akiknek épp az adott héten valahogy nem húzták ki a nyerőszámait. Számos internetes fórumon találunk ezzel kapcsolatos bejegyzéseket, összeesküvés elméleteket. Cikkünkben most az egyik legnyilvánvalóbb csalást mutatjuk meg, ami ráadásul a TV kamerák előtt tört
júl. 3
2:24
5 totál felesleges okoskütyü, amitől felforr az agyvized (Szakmát Szerzek)
Tény, hogy az internet és az okoseszközök alapjaiban változtatták és változtatják meg az életünket napról napra. Egyes eszközök és digitális megoldások kényelmesebbé tették a mindennapjainkat, egyszerűbbé a munkavégzést és hatékonyabbá a tanulást. De akad olyan okoskütyü is, ami egyszerű, vagy nem létező problémákra banális megoldást kínál. Ha te i
júl. 3
2:54
Kvíz: Ismered hazánk egyetemeinek hiedelmeit? (UNIside)
Több évtizedre visszanyúlnak országunk egyetemeinek hiedelmei. Te tisztában vagy velük?
júl. 3
3:21
Hatályba lépett a modernizált Magyar Reklámetikai Kódex (ProfitLine)
A modernizált Magyar Reklámetikai Kódex 2023. június 30-i hatállyal váltja a 2015-től érvényes változatot, amelyet elfogadásakor 24 szakmai szervezet írt alá - közölte a Magyar Reklámszövetség és az Önszabályozó Reklám Testület az MTI-vel pénteken.
júl. 3
3:24
Idén legalább 130 ezer résztvevőt várnak az Erzsébet-táborok szervezői (Szakmát Szerzek)
Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatót tartott a zánkai Erzsébet-táborban. Az államtitkár elmondta, hogy míg tíz évvel ezelőtt még csak néhány ezer gyerek tudott részt venni az Erzsébet-táborok programjain, tavalyra ez a szám már 180 ezerre nőtt. Az idei évben a nyári táborok
júl. 3
4:21
A Chicago környéki viharok miatt autópályákat zártak le, és egy Nascar-futamot is töröltek (ProfitLine)
A Chicago térségét sújtó heves esőzés és villámárvíz veszélye miatt részben törölték a Nascar autóverseny-sorozat első utcai versenyét a michigani nagyváros központjában vasárnap, a régióban autópályákat is le kellett zárni.
júl. 3
4:27
Jöhet a Tesla vezeték nélküli töltő? (okosipar.hu)
Az amerikai elektromosautó-márka a hírek szerint egy német vezeték nélküli töltéssel foglalkozó cég felvásárlásán ügyködik. A Gründerszene németországi cégbírósági bejegyzésében kiemelt üzlet értelmében a Wiferiont a Tesla International BV veszi meg. Az eeNews szerint egyelőre egyik vállalat sem kommentálta az üzletet. A freiburgi székhelyű Wiferio
júl. 3
4:30
Gépújdonságok és okos eszközök (Magyar Mezőgazdaság)
Olaszországban június elején rendezték az Enovitis in Campo bemutatót, ahol üzemi körülmények közt lehet megismerni a különböző gépek, berendezések munkáját. Bemutatták az innovációs díjak nyerteseit is, amelyeket május végén jelentett be a szervező.
júl. 3
4:30
Érdekel a fotográfus szakma? Ezekre a szuperképességekre biztosan szükséged lesz! (Szakmát Szerzek)
Az emberek rajonganak a képregények szuperhőseiért, bálványozzák Batmant, Spidermant, Flash-t, Wonder Womant és más karaktereket. E kitalált szereplők legendás képességekkel rendelkeznek, filmeket, sorozatokat, játékkészítőket inspiráltak világszerte. Csak kevesen tudják, hogy a valódi, élő szuperhősök közöttük sétálnak. Őket leginkább fotográfuské
júl. 3
4:54
Tippek, hogyan tartsd szinten a nyelvtudásod nyáron (UNIside)
Beköszöntött a július. Bár ez hivatalsoan már a nyár második hónapja, mégis az első olyan, amikor egyáltalán nem kell az iskolával foglalkozni. Azonban a szünidő a nyelvtudásod kárára mehet!
júl. 3
4:57
A kormány is látja, hogy baj van, de inkább áttolja 2024-re az idei költségvetés problémáit (G7)
A lakosság vásárlóerejének csökkenése miatt brutálisan visszaestek a fogyasztáshoz kötődő adóbevételek, miközben egyre drágább az állam finanszírozása. Kockázatos manőverrel oldaná meg a bajokat a kormány.
júl. 3
4:57
Mi legyen a fán maradt, megrohadt cseresznyével? (Agrofórum)
Cseresznyefám termései már túlértek, sok azonban még a fán maradt megrothadva. Mi legyen ezekkel a termésekkel?
júl. 3
4:57
A káváfőzés már a múlt: a jó gyakorlati hely ugródeszka lehet az egyetemistáknak (KKV Magazin)
A tanulók és a pályakezdők életében is nagyon komoly szerepe lehet annak, hogy nyári szabadidejüket hogyan használják fel, a tanulmányaik mellett mikor és hol szereznek gyakorlati tapasztalatot. A Zynternship Awards 2023 versenyen Talent Starter kategóriában ezüst helyezéssel díjazott egyéves K&H karrierstart! program épp ezért arra fókuszál, hogy
júl. 3
4:57
Felejthetetlen nyarat ígér a Coca-Cola (MMonline)
A COKE STUDIO zenei platformján keresztül vadonatúj, magával ragadó zenei élményeket kínálnak Európa-szerte és azon túl. Az új zeneszámokkal, elképesztő mixekkel, a COKE STUDIO élő zenei eseményekkel és a szezon legnagyobb és legjobb fesztiváljaival a Coca-Cola igazi varázslatot hoz 2023 nyarára. Magyarországon idén nyáron számos fesztiválon is tal
júl. 3
4:57
Ultragyors elektromosautó-töltőket telepít az E.ON és az ALDI Székesfehérváron, melyeket hamarosan újabbak követnek (New Technology)
Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere, Bernhard Haider, az ALDI Magyarország országos ügyvezető igazgatója és Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese adta át a négyállásos, ultragyors elektromos autó töltőállomást az ALDI Székesfehérvár, Szent Flórián körúti üzletének parkolójában. A 30
júl. 3
5:01
Kihirdették a 2023-as Év Célgépeit (New Technology)
Június 28-án szerdán a városligeti Millenium Házában rendezték meg a III. Magyar Ipari Célgép Nagydíj Díjátadó rendezvényét, a Gépész Szalont. Az ország legnagyobb gépipari szakmai versenyére 114 pályázat érkezett be, a zsűrinek pedig nem volt egyszerű dolga, ugyanis ebben az évben látványosan emelkedett a nevezett célgépek minősége. Az Év Célgépe
júl. 3
5:27
Ha napelemet telepítene akkor van egy jó hírünk önnek (Alternatív Energia)
Az amerikai székhelyű Lunar Energy startup cég egy olyan lakossági integrált energiagazdálkodási rendszert dob piacra, amely tárolja a napenergiát, oly’ módon, hogy az későbbre tartalékot is biztosítson.
júl. 3
5:27
7 napos időjárás-előrejelzés: változékony időt tartogat július első hete (Agroinform)
Több helyen, akár több hullámban is kialakulhat zápor, zivatar.
júl. 3
5:27
Ingatlanpiac: nem ritka a 10%-os alku az eredeti árból (KKV Magazin)
A portál több mint 108 ezer ingatlanhirdetését nézte át a Jófogás, hogy elkészíthesse aktuális ingatlanpiaci körképét.
júl. 3
5:27
Az érzékeny robotkar finom tapintása (okosipar.hu)
Az MIT kutatói olyan robotkezet fejlesztettek ki, amely képes felismerni a markában tartott tárgyakat. A konstrukció egy merev vázra épül, amelyet egy puha külső rétegbe burkolnak, és az átlátszó bőr alá rendkívül érzékeny szenzorokat építettek be – írja a 3dprinting.com. A kéz egy 3D nyomtatott vázból áll, amelyet átlátszó szilikonbőr ölel körül.
júl. 3
5:30
Kappanozzunk! De hogyan? (Magyar Mezőgazdaság)
A kappanozás története egészen az ókorig nyúlik vissza. Görögországban a kappanokat áldozati állatként ajánlották fel az isteneknek, az ókori Rómában pedig a húsminőség javítására állítottak elő kappanokat.
júl. 3
5:39
Brutálisan megdrágult a Pilóta keksz. De miért? (Forbes)
Visszatért a magyarok egyik kedvenc keksze, a Pilóta – de borsos áron. Akár háromszoros árakkal is találkozhatunk az üzletekben. Csak az infláció tehet róla?
júl. 3
5:45
Hosszútávon is bejöhet a kriptovaluta (MMonline)
A világ legnagyobb kriptotőzsdéje intézményi befektetőinek közel kétharmada (63,5%) kedvező fejleményeket vár a digitális pénzeszközök piacán az elkövetkező 12 hónapban - derül ki a Binance felméréséből. A válaszadók túlnyomó többsége (88%) a kriptoeszközök kilátásait a következő évtizedre vonatkozóan is pozitívan ítéli meg.A Binance friss, Kriptoe
júl. 3
5:51
Mivel lehet sok pénzt keresni? – interjú (Piac és Profit)
Az Év Feltörekvő Alapkezelője defenzív részvényeket vásárol, olcsó részvényeket keres, tavaly ősszel sok ilyen akadt, ma kevésbé. Ide tartoznak a magyar papírok is, de a kiszámíthatatlan gazdasági helyzet és adóztatás miatt a magyar részvények nagy diszkontot érdemelnek, kérdés, mekkorát. Interjú és videopodcast Szabó Balázzsal, a HOLD Alapkezelő v
júl. 3
5:51
Így készítsük fel cégünket a mesterséges intelligencia használatára (HR Portál)
Miután a vállalatok áttértek a távmunkára és a rugalmas munkavégzésre, egy újabb komoly változás küszöbén állunk, A rugalmas munkavégzésre való áttéréshez hasonlóan a szervezet felkészítése a mesterséges intelligencia befogadására elsősorban a kultúrán és hozzáálláson múlik.
júl. 3
5:54
Nyári programajánló a Balaton köré: Keszthely (UNIside)
Látogassunk el most a Balaton legnyugatibb pontján fekvő történelmi városába, ami természetesen Keszthely, mely a tó hivatalos fővárosa is egyben!
júl. 3
5:57
Egyre elkeserítőbb helyzetben a lakáshitelesek: rengeteg magyart ütött meg a törlesztőrobbanás (Pénzcentrum)
Hiába emelkedtek jelentősen a bérek Magyarországon, a hitelesek terhei közben összességében nőttek. Az MNB adatai szerint 2022 végén egy átlagos ügyfél a jövedelmének majdnem harmadát fordította a törlesztők kifizetésére. Az új lakáshitelt felvevő ügyfelek 2022 végén éves jövedelmük 160 százalékának mértékéig adósodtak el a 2022. eleji 250 százalék
júl. 3
5:57
Az UV sugárzás milyen hatással van a napelemekre? (Tiszta Jövő)
Francia tudósok több ezer órán keresztül végeztek teszteket annak érdekében, hogy bebizonyítsák – ténylegesen teljesítményromláshoz vezet-e a túlzott UV sugárzás a napelemeinkben.
júl. 3
5:57
Katicacsalogató növények, amiket mindenképp érdemes ültetni (Agrofórum)
A katicabogarakat mindenki szereti, és a legfontosabb rovarok közé tartoznak a kertben. Léteznek igazi katicacsalogató növények, melyeket ültetve a kert igazi katicabogár-kánaán lesz.
júl. 3
5:57
Európai vezeték nélküli töltő gyártót vásárol fel a Tesla (New Technology)
Az amerikai elektromosautó-márka a hírek szerint egy német vezeték nélküli töltéssel foglalkozó cég felvásárlásán ügyködik. A Gründerszene németországi cégbírósági bejegyzésében kiemelt üzlet értelmében a Wiferiont a Tesla International BV veszi meg. Az eeNews szerint egyelőre egyik vállalat sem kommentálta az üzletet. A freiburgi székhelyű Wiferio
júl. 3
6:09
Olyan gépet vet be a Wizz Air, amilyet még senki (Infostart)
Elsőként fogad be a légitársaságban Európában Kínában gyártott repülőt.
júl. 3
6:15
A kapzsinfláció létezik - de mennyire kell félni tőle? (Portfolio)
Az Európai Központi Bank elkötelezett az infláció leszorítása mellett, még akkor is, ha ezzel túlszigorít - írták Portfolio-nak küldött válaszukban az európai nagybankok elemzői. A közgazdászok szerint az eurózóna gazdasága idén alig növekedhet, és még jövőre is csak korlátozott mértékű felpattanás jöhet, de ezzel együtt a gyenge kereslet mérsékelh
júl. 3
6:15
Vitézy Dávid: Adhatjuk olcsón a vonatjegyet, ha a járműpark romokban van, nem tudunk új utasokat bevonzani (Növekedés)
Az agglomerációs közlekedés szempontjából a vasút az aranytartalék. A Déli Körvasút projekt befejezésére elengedhetetlenül szükség van. A V0 vasútvonal nem alternatívája a körvasútnak. A hazai vasútfejlesztésben új szemléletmódra van szükség. Hosszú távon azonban tovább kell lépni a meglévő pályák toldozásán és csatlakozni kell a nagyívű európai pr
júl. 3
6:21
Húzóágazat félidőben (vg.hu)
Amint egyetlen fokkal magasabb az átlaghőmérséklet, ötven százalékkal több a foglalás.
júl. 3
6:21
Energiahatékonyság ÉS fenntarthatóság (Forbes)
Fenntartható működés, környezetvédelem, kibocsátáscsökkentés – csak néhány az utóbbi évek hangzatos kifejezései közül. Ellenállóképesség az energiaválsággal szemben, ellátásbiztonság, megújuló energiák felhasználása – ezek pedig napjaink legégetőbb témakörei. Hogyan lehet ezeket úgy összekapcsolni, hogy a vállalatok számára kézzelfogható üzleti elő
júl. 3
6:27
Egyre több hitel törlesztésével csúsznak meg a magyarok (Bank360 blog)
Három hónap alatt 15 százalékkal nőtt a megcsúszott törlesztésű lakossági hitelek aránya. A személyi kölcsönök visszafizetése okozza a legnagyobb problémát, és aggasztóan sok család bankszámlája állhat több százezres mínuszban közvetlenül a fizetés megérkezése után is.
júl. 3
6:27
Digitalizált és automatizált összeszerelés (okosipar.hu)
Az összeszerelési műveleteknek és az elkészült terméknek komoly minőségi kritériumoknak kell megfelelniük. Az elvárások maximális kielégítésére a nyomatéktechnológia, csavarbehajtás és egyéb ipari kéziszerszámok specialistája, a MINT East Europe Kft. nyújt támogatást. A német vállalat csúcsminőségű megoldásokat, illetve szolgáltatásokat kínál a sze
júl. 3
6:27
A brit uralkodónál tesz látogatást a jövő héten az amerikai elnök (Növekedés)
A brit uralkodónál tesz látogatást a jövő héten az amerikai elnök.
júl. 3
6:30
Lehet állatvédő egy kripto projekt? (BitcoinBázis)
Kétség sem férhet hozzá, hogy bolygónk védelme kiemelten fontos mindenki számára. Elég ha csak arra gondolunk, hogy az elmúlt évek
júl. 3
6:30
A Festetics-örökség (Magyar Mezőgazdaság)
Festetics-örökség néven 2019-ben indult el egy tematikus turisztikai projekt több településen átívelve, hálózatba kapcsolva egy sor Festetics-kötődésű helyszínt a Keszthely–Gyenesdiás–Hévíz körzetben, négy évszakos kulturális kínálatot nyújtva ezzel. Számos egyéb intézmény mellett a Mate Georgikon Lovasoktatási és Lótenyésztési Központja is részese
júl. 3
6:33
Módosítások 2023. július 1-jétől az egészségbiztosítás szabályaiban: kifizetőhelyekre vonatkozó új szabályok (Adózóna)
2023. július 1-jétől módosítja többek között az egészségbiztosítás, és a kifizetőhelyek szabályait módosítja a 2022. évi LXXV. törvény. A változások nagy terjedelmére tekintettel korábbi cikkeinkben az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások megállapítására vonatkozó szabályok módosításait, illetve a keresőképtelenségre, a táppénzre, a nyilvántartás
júl. 3
6:33
Már a lakossági betéteket is megfogta a kamatstop (Bank360 blog)
Bevezetése óta először a sima lakossági betétekre is hat a szeptember végéig meghosszabbított kamatstop. Az állampapírpiaci hozamesés miatt a bankok már nem adhatnak 10,5-11 százalékos kamatot a nagy összegű betétekre, márpedig ekkorák a legjobb ajánlataik.
júl. 3
6:36
Széles választék, nagy raktárkészlet (signanddisplay.hu)
Kíváncsiak voltunk, mi történik a táblás reklámhordozó anyagok piacán, Hopp Editet, a Nyomdaker Kft. üzlet­ágvezetőjét kérdeztük. A Nyomdaker a táblás anyagok széles választékával rendelkezik, a kibővült raktárunkban jelentős mennyiségű készletet tartanak. Milyen változásokat, tendenciákat tapasztal a táblás műanyagok piacán? Az utóbbi, években szá
júl. 3
6:39
A szakdolgozók számának alakulása a magyar egészségügyben (HR Portál)
Így alakult a szakdolgozók száma a magyar egészségügyben 2005 és 2021 között.
júl. 3
6:39
Ez lenne a legolcsóbb élelmiszerlánc itthon? Íme a legkeményebb akciók (Pénzcentrum)
Július 1-jén, vagyis tegnap élesedett a korábban már bejelentett online árfigyelő rendszer, ami a tervek és remények szerint segít majd a vásárlást tervezőknek abban, hogy a kötelező akciók keretében melyik boltban találják a legjobb árakat, így spórolhatnak majd a családok. A Pénzcentrum pedig most egy gyors körképpel szintén segít egy egyszerű va
júl. 3
6:39
Elindult az online árfigyelő rendszer (hirado.hu)
Az árfigyelő.gvh.hu oldalon hat üzletlánc termékeinek árát lehet összehasonlítani több mint 60 termékkategóriában.
júl. 3
6:39
Elképesztő károkat okoznak az e-mailes adathalászok (MMonline)
Az elmúlt négy évben 38 százalékkal növekedett az üzleti levelezést célkeresztbe állító adathalász támadások száma a Microsoft friss kiberbiztonsági jelentése, a Cyber Signals szerint. A bűnözők kifinomult, és ma már szolgáltatásként is árult módszerek bevetésével tévesztik meg a felhasználókat. A jelentés megoldásokat is kínál a támadások elhárítá
júl. 3
6:45
Minden magyar sorsát meghatározó döntéseket hozhat meg a parlament (Menedzsment Fórum)
A jövő évi költségvetés főbb számairól szavaznak.

Keresés