2023. július 25. kedd

júl. 25
0:18
Már elérhető a HR Portal új nyugdíjkalkulátora (HR Portál)
A HR Portal elkészítette az új nyugdíjkalkulátorát, amivel bárki kiszámíthatja, hogy mekkora nyugdíjra számíthat havonta majd nyugdíjas éveiben, és mekkora különbség lesz a jelenlegi jövedelme és a nyugdíja között.
júl. 25
0:18
Ez lett a Twitter új logója és neve (ProfitLine)
Elon Musk amerikai üzletember hétfőn hivatalosan is bejelentette a Twitter átalakítását X-é, valamint a közösségi platform arculatának teljes megváltoztatását.
júl. 25
0:18
Talán észre sem vette, de egy év alatt 380 042 forinttal több lett a választott képviselői útján felvett adóssága (444.hu)
2020 óta több mint két és félszeresére, csak tavaly óta 60 százalékkal nőtt az állam nettó kamatkiadása. A friss PM-adatokból kiderül: június végéig elköltötték az egész évre szánt lakástámogatás 86,3 százalékát. Hiába próbál az állam 1349 milliárdot spórolni magán, még nőttek is a költségvetési szervek kiadásai.
júl. 25
1:18
A központi bankok inflációellenes harcának végjátéka - Elemzói vélemény (ProfitLine)
Nincs kétely a központi bankok monetáris politikájáról a közeljövőben. Mind az amerikai Szövetségi Tartalékbank (Fed), mind az Európai Központi Bank (EKB) 25 bázisponttal megemelik a kamatot a héten. Ezt követően azonban nagy a bizonytalanság. Annak ellenére, hogy egyre több bizonyíték van arra, hogy a monetáris politika gyorsabban és hatékonyabban
júl. 25
1:18
Hogyan hűthetjük le az európai városokat hőhullámok idején? (NRGreport)
Európa nagy része szenved a Charon hőhullám perzselő hatásaitól. Ezek a szélsőséges időjárási események az éghajlatváltozás következtében egyre hevesebbé és gyakoribbá válnak, és – főleg a nyugati nemzetek számára – ijesztő jövőképet tartogatnak.
júl. 25
2:24
A fekete-tengeri kikötők jelentősége az orosz áruexportban (NRGreport)
Ukrajna július 20-án, csütörtökön közölte, hogy július 21-től a Fekete-tengeren orosz kikötők és az Oroszország által megszállt ukrán kikötők felé közlekedő valamennyi hajót katonai rakomány potenciális szállítójának tekintheti.
júl. 25
2:24
Miért válaszd a kistermelői élelmiszer-előállító szakmát? (Szakmát Szerzek)
Szereted a kézműves termékeket? Otthonosan mozogsz a konyhában, szeretsz új dolgokkal kísérletezni? Hiszel abban, hogy amit te készítesz, az jobb, mint amit nagyüzemi módszerekkel, akár gyárakban készítenek? Szereted a jó minőséget? Ha a hobbid az alkotás, akkor ez válhat a szakmáddá is, talán neked találták ki a kistermelői élelmiszer-előállító sz
júl. 25
3:18
Szerdán kiderülnek a felsőoktatási ponthatárok (ProfitLine)
Szerdán rendezi meg a Pont Ott Partit a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), az Oktatási Hivatal (OH) és a Höok Közhasznú Nonprofit Kft., a felvételizők először itt értesülhetnek a felsőoktatási ponthatárokról - közölte az OH hétfőn az MTI-vel.
júl. 25
3:24
Könnyűipari technikus szakma leírása (Szakmát Szerzek)
Mit csinál pontosan egy könnyűipari technikus? A könnyűipari technikus a divatirányzatok és a gyártási technológiák ismeretében felügyeli a szakképzettsége szerinti termékek (bőr-, cipő, ortopédiai lábbelik, textil, ruhaipari) készítésének folyamatait. Alapmintákat, szabásmintákat, mintadarabokat állít elő, valamint gyártási dokumentációkat-, műsza
júl. 25
4:18
Ha a nyugdíj kevés, érdemes részmunkát vállalni - mutatjuk hogyan működik! (ProfitLine)
Januártól a Munka törvénykönyve módosítása nyomán bővült a részmunkaidő igénylésének lehetősége. Nézzük meg, hogy a részmunkaidőben töltött idő hogyan számít majd be a nyugdíjra jogosító szolgálati időbe, illetve a nyugdíj összegébe.
júl. 25
4:24
Elkészült a 2milliomodik győri Audi (okosipar.hu)
A 30 éves Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkövet ért el: a mai napon legördült a kétmilliomodik autó a vállalat gyártósoráról. A jubileumi autó egy Karat bézs színű Audi RS Q3 Sportback, amely hamarosan útnak indul Németországba első tulajdonosához. A 400 lóerős autó 2,5-literes TFSI motorja, mely sorozatban kilencszer nyerte el a neves „Év Nemz
júl. 25
4:30
Segítene a kiszámíthatóság a termelőknek (Magyar Mezőgazdaság)
A DélKerTész az év első öt hónapjában csaknem 7500 tonna zöldséget értékesített, közel 500 tonnával többet, mint a tavalyi azonos időszakban. A vevők közt az eddiginél is nagyobb lett a belföldi, leginkább a diszkont élelmiszerláncok szerepe. Emellett saját bolt nyitását is tervezi a szövetkezet, hogy minél több háztartásba eljussanak a szentesi zö
júl. 25
4:30
A kereskedelmi ágazat a legnépszerűbb a pályakezdő fiatalok körében (Szakmát Szerzek)
Kereskedelmi ágazatban dolgozik a pályakezdők többsége, de a pénzügyi szolgáltatások népszerűsége jelentősen visszaesett a korábbi évhez képest- derült ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Index reprezentatív felmérésből, amely arra is rámutatott, hogy tavalyhoz képest jelentősen emelkedett a fiatalok bérigénye. 2022-ben a pályakezdő fia
júl. 25
4:48
Valamitől kicsit optimistábbak lettünk (MMonline)
A júniusi jelentős csökkenés után júliusban érezhetően emelkedett, s ezzel visszatért az áprilisi szintre a GKI konjunktúraindexe. Az üzleti és a fogyasztói kilátások is javultak. Júliusban a foglalkoztatási várakozás enyhén élénkült, de a lakosság munkanélküliségtől való félelme kissé erősödött júniushoz képest. A cégek áremelési törekvése alig vá
júl. 25
4:54
Nő az EU olajfogyasztása – az éghajlat kárára, Oroszország örömére (New Technology)
Amióta az Európai Unió szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben, nem csökkent a kőolajfogyasztása, ráadásul az orosz olaj továbbra is eljut az EU-ba, csak kerülőúton. Ezt állapította meg az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) mai napon nyilvánosságra hozott tanulmánya. 2022 januárjában Oroszország az európai olajimport 31%
júl. 25
4:54
Immár 11 hazai egyetem van a világ legjobb 5 százalékában (UNIside)
Tusványoson a miniszterelnök azt mondta: 2010-ben még egyetlen hazai egyetem sem volt a világ felsőoktatási intézményeinek top 5 százalékában, tavaly azonban már 11 is benne volt a legjobbak közt. Továbbá a külhoni magyar gyermekek oktatási-nevelési támogatása közel ötszörösére, 100 ezer forintra nőtt.
júl. 25
5:00
Megmenthető még a teljesen bebarnult levelű Hardenpont téli vajkörtefa? (Agrofórum)
Idén tavasszal ültetett Hardenpont téli vajkörtém levelei teljesen bebarnultak. Mi lehet az oka? Megmenthető még esetleg? Vagy ki kell ásni és újat ültetni helyette? A levelek nem foltokban rozsdásodtak és azután barnultak, hanem az egész levél teljes felülete kezdett fokozatosan barnulni és elszáradni. Most tavasszal április elején ültettem. Megme
júl. 25
5:00
Magyarország a magyarokon sem tud segíteni úgy Ukrajnában, hogy egyedül maradt a térségben (G7)
A hangzatos budapesti megmondások már a kárpátaljai magyar vezetőknek is kellemetlenek – interjú Fedinec Csilla történész-kisebbségkutatóval.
júl. 25
5:18
A Masterplast és a Selena FM S.A. feltételes befektetési megállapodást kötött (ProfitLine)
A Masterplast Nyrt. és a lengyel Selena FM S.A. feltételes befektetési megállapodást kötött hétfőn a Pimco Kft.-ben megvalósuló együttműködésről - közölte az építőanyagokat gyártó Masterplast a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
júl. 25
5:24
Napelemes rendszer 160 ezer forintért? (Alternatív Energia)
A Green Akku német beszállító bemutatott egy új, kerítésekre függőlegesen rögzíthető napelemes rendszert, amely meglehetősen sok energiát termel még télen is.
júl. 25
5:24
Mesterséges gravitáció lesz a 2025-ben induló űrállomás modulon (okosipar.hu)
Rövidesen elkezdhetik építeni az első kereskedelmi célú űrállomást, amely jól vezérelt folyamatos forgással mesterséges gravitációs mezőt is biztosít majd a fedélzeten tartózkodóknak. A programon gőzerővel dolgozik a Vast űripari startup, ami a SpaceX partnereként 2025-ben tervezi Föld körüli pályára állítani az első modult – írja a TechCrunch. A V
júl. 25
5:24
Ezüst eső az Európai Lány Informatikai Diákolimpián (Szakmát Szerzek)
2023. július 15-21. között rendezték meg az Európai Lány Informatikai Diákolimpiát (EGOI). A versenyre a világ 52 országából érkeztek versenyzők. Az idei négyfős magyar delegációból ketten is ezüstéremmel térhettek haza. Fülöp Csilla, a Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium diákja és Keresztély Zsófia, a budapesti Szent István Gimnázium diákja is a dobo
júl. 25
5:30
Időjárás: Leszakad az ég! Mutatjuk, hova adták ki a piros vészjelzést (Agroinform)
100 km/h-át meghaladó szélrohamok is lehetnek!
júl. 25
5:30
A testtömeg-szabályozás érdekében "csomagoljuk" a szénhidrátokat rostos ételekkel (Magyar Mezőgazdaság)
A rost lehet az egészséges testsúlyszabályozás kulcsa, amit a természet tökéletesen kiegyensúlyozott arányban párosítja a szénhidrátokkal, a teljes értékű élelmiszer érdekében. Gondoljunk a feldolgozatlan gyümölcsökre, zöldségekre, teljes kiőrlésű gabonafélékre, babra, diófélékre és magvakra.
júl. 25
5:51
Olcsó elektromos járműveket gyártana Indiában a Tesla (Infostart)
A Tesla azt tervezi, hogy üzemet épít Indiában egy új, 24 ezer dolláros árkategóriás modell gyártására.
júl. 25
5:51
A Balaton haláltusája (Piac és Profit)
A mindannyiunk tudatalattijában meglapuló emlékképek közül bármikor könnyűszerrel felidézhető a koratavasztól későőszig a magyar tenger mentén egymásutániságukban sorjázó tóparti szórakozóhelyek öröknek tetsző lüktetése. Csakúgy, mint a mélán hömpölygő családi vakációk tóparti nyárutóinak önfeledt boldogsága. Európa egyik legkiterjedtebb tóvidékéne
júl. 25
5:54
A TCL bejelentette, hogy 2030 előtt szeretné a szén-dioxid kibocsátást minimálisra csökkenteni (Márkamonitor)
A márka Kevin Chu művésszel közösen megalkotott innovatív, fenntartható művészeti installációja, a Tclgreen elnyerte a Golden A’ díjat a Körforgásos gazdaság és megújuló design 2022-2023 kategóriában.   A globális #Tclgreen kampányon leleplezett Tclgreen szobor a Tcl Esg történetét és az elektromos termékek újrahasznosításának kihívását ábrázolja t
júl. 25
5:54
Fókuszban a családi vállalkozások: Utódlási opciók A, B, vagy C? (KKV Magazin)
A legtöbb családi vállalkozás, ha elérkezik a generációváltáshoz, családon belül szeretné tartani a cég vezetését. De mikor, és mitől lesz sikeres egy családon belüli generációváltás, kiknek érdemes ebben az opcióban gondolkozni? Ezt a fontos kérdést jártuk körbe Horváth Somával, a Kkv Műhely tanácsadójával.
júl. 25
5:54
Már nálunk is terjednek a veszélyes online kihívások (MMonline)
Szerencsére ugyan a nyugat-európai és egyesült államokbeli trendektől elmaradó mértékben, de már Magyarországon is találkozhatunk olyan kihívásokkal, amelyek gyermekek fizikai sérülését vagy akár halálát is okozhatják. Ilyen volt az a napokban történt tragédia is, amikor az úgynevezett blackout vagy „áramszünet”-kihívás teljesítése egy 15 éves tiné
júl. 25
5:54
Elektromos autókkal vetekszik az új e-kerékpár hatótávja (New Technology)
Sok új típusú elektromos autó sem jut olyan messzire egy feltöltéssel, mint a Fuell, amit a gyártó a világ legnagyobb hatótávval rendelkező e-kerékpárjának nevez – nem is véletlenül. A tervezője a Buell Motorcycle Companyt alapító volt Harley Davidson mérnök, Erik Buell, és már biztos, hogy sorozatgyártásba kerül, hiszen az Indiegogón indított közö
júl. 25
5:54
Európa fenntartható jövője az agrárium közös célja (Mezőhír)
A Nak idei állógép-bemutatóján közel 25 munkagépet vonultatott fel a Kite.
júl. 25
5:54
Jég- és viharkárok, mikor fizet a biztosító? (Agrárágazat)
Ahhoz, hogy a vihar- és jégkár utáni kártérítést megkapja a mezőgazdasági termelő, fontos feltételeket kell betartania.
júl. 25
6:00
Otthon, a kertben is termelhetsz földimogyorót! (Agroinform)
Házikerti körülmények között is előállíthatjuk magunknak a földimogyorót, a növényfaj rokonságban áll a borsóval, így az igényei is hasonlóak.
júl. 25
6:00
3 év alatt megtérülhet a napelemes rendszer? (Tiszta Jövő)
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a napenergia környezetbarát és gazdaságos megoldás, és az új villamosenergia-árplafon bejelentése után is 3-5 év alatt megtérülhetnek a komplex napelemes rendszerek, így a céges napelemes projektek felpörögnek.
júl. 25
6:00
Külföldi nyaralás és növényegészségügy III. – a részletek (Agrofórum)
A cikksorozat első részében szó volt a honos, az idegenhonos és a karantén károsítókról és a második cikkben bővebben megismerkedünk a zárlati károsítókkal és azok csoportjaival, illetve mélyebben beleástuk magunkat abba a feltételrendszerbe, amelyek betartásával szabályosan járunk el az egyes növényi termékek behozatalával kapcsolatban. Ebben a ré
júl. 25
6:06
Megindult a roham a magyar bankokba: újra tarolnak a nullás számlák (Pénzcentrum)
Több, mint 100 ezren kezdik meg szeptembertől felsőoktatási tanulmányaikat, ami sokak számára egybeesik majd első bankszámlájuk megnyitásával is. Közülük sokan eshetnek abba hiábába, hogy felületesen szemlélve az egyes bankok ajánlatait igen hasonlónak könyvelik el. Ez azonban távol áll a valóságtól, ugyanis a kondíciókban igen komoly eltérések leh
júl. 25
6:06
Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács (hirado.hu)
Június végi ülésén a testület nem változtatott a jegybanki alapkamat tavaly szeptember óta hatályos 13,0 százalékos szintjén.
júl. 25
6:06
„Itt nincs olyan, hogy a haverom” – az MI-vel a jogot is rá lehetne kényszeríteni, hogy igazságosabb legyen (Forbes)
A technológia már adott hozzá, hogy a jogban is el tudjon terjedni a mesterséges intelligencia. A terület egyelőre mégsem lépte meg a nagy átalakulást. De miért? Ügyvédi iroda segítségével kerestük a választ.
júl. 25
6:12
Vízágyak is lesznek a Lázár János vezette Ménesbirtok új tehénistállóban (Telex)
A mezőhegyesi beruházás 3,3 milliárd forintba kerül majd.
júl. 25
6:18
Allianz kutatás – A gyermekvállalás a legmeghatározóbb az életünkben, az érettségire mégis többet készülünk (ProfitLine)
Minden 10. magyar hosszú életet szeretne, amelynek során a nők inkább egészségre, a férfiak pedig pénzre vágynak jobban. Ezek után azt gondolhatnánk, hogy a nők számára fontosabb a szerelem, de ez tévedés: a válaszok alapján a férfiak számára nagyobb prioritás. 10 százalékunk többet készül egy nyelvvizsgára, mint a nyugdíjas éveire, az esküvőnkre p
júl. 25
6:24
Gondok vannak a magyar irodapiacon (HR Portál)
Folyamatosan növekszik a kihasználatlanság, és a kereslet nem találkozik a kínálattal.
júl. 25
6:24
Vizsgabotrány és nemzetköziesedés - értékel a Corvinus Egyetem távozó rektora (Portfolio)
Az elmúlt két évben sikerült nemzetköziesíteni a Corvinus Egyetem működését - mondja Takáts Előd, aki elismeri, hogy a minőségi változások a globális egyetemi rangsorokban még nem tükröződnek vissza. A Budapesti Corvinus Egyetem távozó rektora interjújában beszélt arról is, hogy az alapítványi működési modell tapasztalatai még nem egyértelműek, a v
júl. 25
6:24
„Ha nem állunk neki most, a jövő nem fog változni” (Márkamonitor)
A különböző tanulmányautók (Gr Yaris, Corolla Cross) és motorok bemutatásán túl egy hidrogén belsőégésű motorral meghajtott Corolla versenyautó is évek óta sikerrel méreti meg magát több versenysorozatban. Az említett ugyanakkor gáz halmazállapotú hidrogént használ, ezért szólt nagyot a hír, amikor május végén a Toyota által kifejlesztett folyékony
júl. 25
6:24
Emelték a tétet a bankok: több helyen nőtt a babavárós ajándékpénz összege (Bank360 blog)
A babaváró hitel lehetősége sokak számára megszűnik az év végével. A támogatás összege ugyan nő 2024-től, de januártól jelentősen szűkül a jogosultak köre, szigorodnak a feltételek. Emellett a bankok is kevesebb pénzt fognak kapni az igénylők után, de ez a jelenlegi feltételeken még nem látszik. A bankok egy része az elmúlt hetekben tovább emelte a
júl. 25
6:24
Zöldségek, gyümölcsök fenntartható csomagolási megoldásai (Transpack)
A Multivac fenntartható csomagolási megoldást kínál a zöldség- és gyümölcstálcák címkével történő lezárására.
júl. 25
6:36
Egyéni vállalkozókat és őstermelőket érintő változások az adócsomagban (Adózóna)
2023. július 14-én hirdették ki a légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LIX. törvényt a 105-ös számú Magyar Közlönyben. A törvény az szja-törvényt is módosítja.
júl. 25
6:36
Aszpartám-mizéria - mit lépnek a gyártók és a forgalmazók? (Növekedés)
A cukormentes üdítőitalok többségében, és még számos más diétás élelmiszerben megtalálható az aszpartám. Az a mesterséges édesítőszer, amelyet a WHO nemrég a lehetséges rákkeltő anyagok közé sorolt. Noha azt is leszögezték, nem fogunk az onkológián kikötni attól, ha megiszunk egy Coca-Cola Zero-t, a hatalmas sajtóvisszhang miatt a Növekedés.hu gyár
júl. 25
6:36
Eredményesnek bizonyult az iparági kör bővítése a Magyar Divat & Design Ügynökség Gyártó Mentorprogramjában (signanddisplay.hu)
Minden eddiginél több szereplővel, sikeresen zárult a Magyar Divat & Design Ügynökség által indított harmadik Gyártó Mentorprogram. A résztvevők száma az idei évben volt a legmagasabb, számos szakmai együttműködés is született a programnak köszönhetően, amelyre most először a textil- és ruhaipari vállalkozások mellett egyéb kreatív feldolgozóipari
júl. 25
6:39
Rengeteg honfitársunk izgulhat: mennyit vág ma az MNB a kamaton? (Menedzsment Fórum)
Sokak élete teljesen megváltozhat a döntéstől.
júl. 25
6:39
Matolcsy Györgyék ma sok millió magyarnak örömöt hozhatnak (Privátbankár)
Ha tényleg csökkentik az irányadó kamatot.

Keresés