2023. július 15. szombat

júl. 15
0:15
Bejelentették: változik a hulladéktörvény (Infostart)
Kedvezőbb hulladékkezelési díjakkal segíti a kormány a szőlő-bor ágazatot.
júl. 15
0:15
Borzalmas visszaélések derültek ki, belebukott a román munkaügyi miniszter (HR Portál)
Távozik tisztségéből Marius Budai, a román kormány munkaügyi és társadalmi szolidaritási minisztere az idősotthonokban történt, közfelháborodást keltő visszaélések miatt - jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök.
júl. 15
0:18
Tovább terjeszkedik a MediaMarkt (MMonline)
Július 13-án Hódmezővásárhelyen nyitotta meg legújabb, „Shop-in-Shop” típusú áruházát a MediaMarkt. A Tesco hipermarkettel közösen megvalósított üzletformában még idén további két egység átadását tervezi a cég. A három új áruházzal így összesen tizenhétre bővül a 2016 óta létező SIS egységek száma. Az eddigi legnagyobb alapterületű, ún. „Üzlet az Ü
júl. 15
0:19
Turbulens világban élünk: VUCA-tól a TUNA-ig (HR Portál)
Egymást kergetik a világunk bizonytalanságát leírni próbáló betűszavak. Néhány éve elindultunk a VUCA-tól, azóta pedig már a negyedik betűszónál tartunk, ami éppen a TUNA. De mi történt közben, és vajon hová tartunk?
júl. 15
0:21
Jó irányba halad a magyar könyvtáros szakma (ProfitLine)
Jó irányba halad a magyar könyvtáros szakma, hiszen a kölcsönzésszámok meghaladják a koronavírus-járvány előtti időszakot, miközben a világtrend a könyvek elhagyását és az olvasás csökkenését mutatja - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára Magyar Könyvtárosok E
júl. 15
0:22
Keresik az év legjobb videós hirdetését (MMonline)
Az Év videós hirdetése 2023 címmel rövid, mozgóképes reklámokat díjazó versenyt hirdet az IAB Hungary Digitális videó Munkacsoportja, hogy felhívja a figyelmet az online videós tartalmakban a márkák üzeneteit kreatívan megfogalmazó csapatok munkájának jelentőségére, és egyben díjazza az év legkiemelkedőbb videós hirdetéseit.A videós hirdetési piac
júl. 15
0:23
Íme, a szabadnapok és hosszúhétvégék listája 2024-ben! (HR Portál)
Július 13-án este megjelent a Magyar Közlönyben a 2024-re vonatkozó szombati munkanapokat, valamint a pihenő- és munkaszüneti napokat összegző táblázat.
júl. 15
0:26
Egyedülálló startup-programot indít a STRT (MMonline)
Szeptember 11-én indul a STRT (ejtsd: start) legújabb startup-programja, a Launchpad, amely korai szakaszban lévő vállalkozásoknak szól. A 3 hónapos intenzív, angol nyelvű inkubációs programba 15 csapatot várnak, akiktől – Magyarországon egyedülálló módon – elvárják, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak a projektjükön. A startupok ehhez dedikált men
júl. 15
0:27
Minden hatodik kis- és középvállalkozás elbocsátásokra készül (HR Portál)
Idén a második negyedévben csökkent azon vállalkozások aránya, amelyek bővítenék létszámukat, és minden hatodik kkv jelezte, hogy a második negyedévben lehetnek elbocsátások - derült ki a VOSZ Barométer legfrissebb adataiból. A válaszadó cégek 17 százaléka nem rendelkezik 1-2 hónapra elegendő pénzügyi tartalékkal sem, több mint kétharmaduknak fél
júl. 15
0:31
Ismét leállni kényszerült a legendás Ferrero belgiumi üzeme (HR Portál)
Ismét leállították a gyártást a Ferrero belgiumi üzemében szalmonella-fertőzés gyanúja miatt - számolt be a La Libre Belgique című belga lap. Tavaly decemberben ugyanez történt.
júl. 15
0:35
Történelmi méretű sztrájk az Egyesült Államokban: A forgatókönyvírók után a színészek is beszüntetik a munkát (HR Portál)
A színészek szakszervezete és a forgatókönyvírók érdekképviselete legutóbb 1960-ban sztrájkolt egyszerre az USÁ-ban, most ez megismétlődik.
júl. 15
0:39
A szomszédban szinte megszűnt a munkanélküliség (HR Portál)
Négy térségben 2,5 százalék alatt van a munkanélküliségi ráta Csehországban.
júl. 15
1:24
Spanyolország sürgeti az uniós országokat, hogy a következő hetekben megállapodásra jussanak az energiapiac kérdéseiben (NRGreport)
Az EU soros elnökségét betöltő Spanyolország azt szeretné, ha az európai tagországok a következő hetekben megállapodásra jutnának a közös villamosenergia-piac reformjáról.
júl. 15
2:21
Miért lehet kevesebb a nyugdíjad? Mert nem jó évben mentél nyugdíjba! Nyomozzunk! (ProfitLine)
Minden nyugdíjba vonuló számára alapvető és meghatározó tényező a nyugdíj összegének nagysága, amely különbséget mutathat abból a szempontból, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás. Hogy is van ez? Megválaszthatjuk az időpontot, hogy több legyen a nyugdíjunk? Igen! Hogy mindez hogyan is működik, az kiderül írásunkból, mely az ado.hu szakma
júl. 15
2:27
Magyar mondák kvíz sorozat – Hun mondák (Szakmát Szerzek)
Korábbi kvízünk a csodaszarvas legendájáról szólt, arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire ismeritek a mondát. A mai Hun mondák kvíz ennek a folytatása, amikor Hunor és Magyar gyermekei már túl sokan lettek, és a hunok elindultak új hazát keresni. A hunok legendás harcosok voltak, az ő történetükről teszünk ma fel kérdéseket. Tudod-e, hogy ki volt a
júl. 15
3:21
Így zárták a hetet a New York-i tőzsde főbb mutatói (ProfitLine)
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
júl. 15
4:21
Kiemelkedő siker a Dunaferr eladása (ProfitLine)
Kiemelkedő siker a Dunaferr eladása, mert az elmúlt 30 évben nem nagyon van példa arra, hogy felszámolás alatt álló termelő cég megmenekült volna - mondta Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak.
júl. 15
4:24
Új szoftverrel teszi könnyebbé az energiaátállást a Siemens (okosipar.hu)
A kisfeszültségű villamosenergia-hálózat kulcsszerepet tölt be a megújuló energiaforrásokra való átállásban, de hogy ez ne fékezze az uniós energiafüggetlenedési- és klímacélok elérését, a hálózati kapacitások gyors és nagymértékű bővítésére van szükség. A decentralizált és időjárásfüggő megújulóenergia-termelők, valamint az e-töltők és a hőszivatt
júl. 15
4:54
Nincs megállás, ismét bővíti meglévő hálózatát a cargo-partner (New Technology)
Az elmúlt hónapokban Kína főbb kereskedelmi csomópontjainál nyitott új irodákat és raktárakat a cargo-partner. Kiemelendő a sanghaji „Pharma Competence” központ (a gyógyszeriparban tevékenykedő ügyfelek logisztikai folyamatainak támogatása miatt), a kantoni raktár, valamint a nankingi és csungkingi új irodák. Egy hónapja a cargo-partner saját stand
júl. 15
4:54
Maximalizáljuk memóriaműködésünk tápanyagokban gazdag étrenddel (Magyar Mezőgazdaság)
Kutatások bebizonyították, hogy a memóriafunkciók maximalizálásának képessége összefügghet azzal, hogy milyen ételeket fogyasztunk. Ha olyan étkezési tervet követük, amely egészségesebb étrendi zsírokat és fitonutriensekben gazdag növényi élelmiszerek sokaságát biztosítja, az pozitívan befolyásolhatja az egészséget.
júl. 15
5:00
Akik olcsóbb szállodában nyaraltak, azok mondtak le most a Balatonról (G7)
A belföldi vendégek száma csökkent, miközben a külföldieké megnőtt az év elején a Balaton körül is.
júl. 15
5:21
3 új törvény jelent meg az éjjel, de több mint 40 törvény változott, köztük adótörvények (Adózóna)
Három új törvény – köztük a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló 2023. évi LVIII. törvény, valamint a légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LIX. törvény, mely többek között 28 törvény módosítását foglalja magában –, tizenhárom rendelet és huszonnyolc határozat jelent meg a Magyar
júl. 15
5:21
Nevezési rekord a jubileumi Virágos Magyarország versenyen (ProfitLine)
Minden korábbinál nagyobb számú nevezéssel ünnepli 30. születésnapját a Virágos Magyarország verseny. Idén már közel 400 település méretteti meg magát 549 pályázattal. A kertész- és tájépítészmérnökök, turisztikai szakemberek közreműködésével már javában zajló zsűrizés után az őszi, ünnepélyes díjátadón derül majd ki, hogy közülük mely közösségek k
júl. 15
5:24
Üzembe helyezték a világ első önvezető kompjáratát (okosipar.hu)
A héten megkezdte működését a világ első autonóm, elektromos személyszállító kompjárata a svédországi Stockholmban. A Zeabuz által MF Estelle névre keresztelt kompon egyelőre szolgál legénység, de a jövő évtől már nem lesz szükség személyzetre, hisz teljesen önálló közlekedésre képes – írja közleményében a gyártó. A vízi útvonalakkal rendelkező vár
júl. 15
5:27
Időjárás: Minden nap egyre nagyobb lesz a hőség. Közelít a 40 fok! (Agroinform)
Hétfőn nemcsak forróság, de némi csapadék is lehet.
júl. 15
5:51
A középkorú, közép- vagy felsővezető férfiak a leggyanúsabbak a cégeknél (Piac és Profit)
Világszintű statisztikákat nézve a cégeknél előforduló visszaélések fele bejelentések alapján derül ki. Ezen bejelentések fele továbbá rendszerint munkavállalóktól, azaz cégen belüli emberektől érkezik. A felmérésekből az is kiderül, hogy a céges visszaélések az éves árbevétel 5 százalékát is elérhetik, azaz a cégeknek komoly anyagi érdekük is fűző
júl. 15
5:54
Második e-kamionját állította forgalomba az ALDI (Márkamonitor)
Az Aldi Magyarország 2021 után immár második elektromos teherautóját állította napi rendszeres forgalomba, amely jellemzően a budapesti belvárosban található üzleteket szolgálja zéró lokális károsanyag-kibocsátás nélkül.   Az Aldi 2023-ban tovább bővítette e-flottáját egy Scania tehergépkocsival. A háromtengelyes, 27 tonna össztömegű, speciális hűt
júl. 15
5:54
Rugalmasan és a lehető legolcsóbban – így utaznak a Z generációsok (KKV Magazin)
A tengerpart mindenekfelett, de idegen helyről a napfelkelte és a naplemente is nagyon vonzó a fiatal felnőttek számára. A csendes kisvárosok egy hajszálnyival érdekesebbek számukra, mint a nyüzsgő nagyvárosok, és a túrázás többüket feltölti, mint egy koncerten tombolás. A magyar fiatalok idén leginkább Olaszországba és Spanyolországba repülnek a K
júl. 15
5:54
Európa már 2025-re túlteljesítheti a 30 GW-os napelemgyártási kapacitást (New Technology)
Az Európai Fotovoltaikusnapelem-ipari Szövetség tagjainak új adatai szerint az iparág a küszöbén áll annak, hogy a fotovoltaikus-értéklánc egészében több mint 30 GW éves gyártási kapacitást építsen ki. Az Európai Bizottság által életre hívott Európai Fotovoltaikusnapelem-ipari Szövetség (ESIA), amelynek titkárságában az EIT InnoEnergy, valamint az
júl. 15
5:54
Átlagon felüli termésben bíznak (Agrárágazat)
Az agrártermelők kiadásait emeli, hogy az inputanyagárak és az öntözési költségek magas szinten vannak.
júl. 15
5:54
A mesterséges intelligencia használata az agráriumban (Mezőhír)
A növényi kártevők mellett a rovarkártevők vonatkozásában is létezik Ai-bázisú segítség.
júl. 15
5:54
Hatékonyság, takarékosság: így mutatta meg a „vasat” a Kuhn (GépMax)
A legfontosabb a menetszámok csökkentése, amivel időt, üzemanyagot, költséget, munkaerőt spórolhatunk.
júl. 15
5:57
Jó hírt kaptak az ingyen napelemes rendszerre pályázók (Alternatív Energia)
Részleteket közöltek az ingyenes napelem pályázattal kapcsolatban.
júl. 15
5:57
Kristályos a méz? Nem kell félni tőle! (Agroinform)
Vannak, akik ha azt látják, hogy kristályos a méz, már nem is veszik meg, mert azt gondolják, biztosan cukorral javították fel. Ez azonban nagy tévedés!
júl. 15
6:24
Az Európai Parlament kihirdette a pályázatot a Daphne Caruana Galizia újságírói díjra (Márkamonitor)
A díj ünnepélyes átadására október közepén, Daphne Caruana Galizia halálának évfordulóján kerül sor.   A díjjal a Parlament a kiemelkedő újságírói teljesítményt kívánja elismerni. A díjat évente ítélik oda olyan újságíróknak, akik munkájukon keresztül az európai alapértékekért és alapelvekért, így például az emberi méltóságért, a szabadságért, a de
júl. 15
6:24
Forradalmasíthatja az anyagtudományt az AI és a robotika ötvözése (okosipar.hu)
Egyesül a mesterséges intelligencia és a robotika, a polimerelektronikai kutatás forradalmasítása érdekében: az amerikai Energiaügyi Minisztérium Argonne Nemzeti Laboratóriumának kutatócsoportja kifejlesztett egy új tudományos eszközt, a Polybotot, ami felgyorsítja a többféleképpen alkalmazható anyagok felfedezésének folyamatát. Ez a megoldás új ut
júl. 15
6:27
A nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon (HR Portál)
225 ezer alá esett a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) regiszterében szereplő álláskeresők száma. Tavaly, tavalyelőtt és 2020-ban is lényegesen magasabb volt az álláskeresők száma ehhez képest.
júl. 15
6:33
Nyílt végű pénzügyi lízing – harmadik félnek minősülő vevő kijelölésének elmaradása (Adózóna)
Nyílt végű lízingszerződés esetén, a harmadik személyre vonatkozó vevőkijelölés hiányában valóban zárt végű lízingről van szó, ami önellenőrzési, valamint további díj- és illetékfizetési kötelezettséget jelent? Olvasói kérdésre Antretter Bernadett a Niveus Consulting Group igazgatója, adószakértője válaszolt.
júl. 15
6:36
Nincsenek oda az e-autó gondolatától az észak-németek (Magyar Mezőgazdaság)
Az elektromos autókat az energetikai szemléletmódváltás egyik kulcselemének szeretné beállítani a kormány, a németországi lakosság ugyanakkor vonakodik az e-autók vásárlásától. A fő okok: túl drága, nem lehet vele messzire jutni két töltés között, túl kevés a töltőállomás, és környezetvédelmi aggályokat is felvet, olvasható az agrarheute.com cikkéb
júl. 15
6:42
A 13-15 éveseket éri a legtöbbször online zaklatás (MMonline)
Az online zaklatást – vagy ahogy a nemzetközi szakirodalom hívja, a bullying-jelenséget – vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása a 11 és 17 év közötti diákok körében. Az eredmények szerint a bántalmazás e speciális formája leginkább a 7. és 9. évfolyamos gyerekeket érinti, és meglepő módon nem feltétlen függ össze a közöss
júl. 15
6:48
Nagy István: a fekete-tengeri gabonamegállapodás meghosszabbítása egyszerre védené termelőinket és a fejlődő országokat (vg.hu)
A miniszter szerint hosszú távú, európai szintű megoldást kell találni az ukrán gabona okozta piaci helyzetre.
júl. 15
6:51
Fespa – Roland: Ha minőségi gépre van szükség (signanddisplay.hu)
A Roland Dg technológiai gyökerei a zeneiparból erednek, de rövid időn belül más területeken is úttörő termékek széles skáláját fejlesztette ki. Például a vinylvágók, hőtranszfer nyomtatók/vágók, széles formátumú tintasugaras nyomtatók, 3D szkennerek és maróberendezések, illetve gravírozógépek sorával rukkolt elő. Azóta is a reklámdekorációs ipar m
júl. 15
6:54
Még idén három új üzlet megnyitását tervezi a műszaki áruházlánc (Márkamonitor)
Az eddigi legnagyobb alapterületű, ún. „Üzlet az Üzletben” típusú MediaMarkt áruházat vehették birtokba a vásárlók július 13-án, Hódmezővásárhelyen. Az új üzlethelyiség a Sis (Shop-in-Shop) formátumnak megfelelően a helyi Tesco hipermarket területén kapott helyet.   Az együttműködést a két kiskereskedelmi márka 2016-ban kezdte el. A modell lényege,
júl. 15
6:54
Irracionális szempontok befolyásolják az igazgatótanácsok összetételét. (KKV Magazin)
„Sok befektető a sajátjához nagyon hasonló piacon kíván befektetni, pedig pénzügyileg ennek semmi értelme” – jelentette ki Bart Frijns holland kutatóprofesszor, aki az igazgatótanácsok kulturális sokszínűségét és a vállalati tulajdonosi felépítés közötti összefüggésekről tartott előadást a Corvinuson májusban.
júl. 15
6:54
Így használja India a digitális technológiát a hatalom kivetítésére (New Technology)
Az utóbbi évtizedekben India egy sor olyan nyilvánosságot szolgáló digitális platformot épített ki, amelyek növelték a polgárok jólétét – írja a The Economist. Az „India Stack” néven ismert platformok kiterjedt hálózata a „digitális közinfrastruktúra” (dpi) néven vált ismertté. India ezt a dpi-t szeretné exportálni – és eközben tovább építeni a gaz
júl. 15
6:57
Szenzációs új magyar találmány, egy csereakkus robottraktor és elektromos Hilux érkezik (Agroinform)
Heti hírösszefoglaló az Agroinform.hu gépészeti cikkeiből.
júl. 15
7:00
Tényleg őrült drága a Balaton? Itt vannak a számok (Növekedés)
Északi part, Déli part, Tihany - körbejártunk mindent a magyar tenger partján. Lángos, gyros, hekk, amit csak lehetett, megkóstoltunk. Jártunk a szokásos strandbüfékben, és éttermeket is kipróbáltunk. A tapasztalatunk: tényleg zsebbenyúlós kaland idén a balatoni nyár, a sajtos-tejfölös lángos a prognózisoknak megfelelően megközelítette a 2000 forin
júl. 15
7:00
Így lett milliomos ez a Pepe kereskedő (BitcoinBázis)
Április során a Pepe békás mém mintájára létrehozott Pepe token értéke napok alatt a sokszorosára emelkedett. Ebből kifolyólag pedig egy
júl. 15
7:21
Generációváltás előtt a magyar cégek: Mit ér egy nő a férfiakkal szemben? (HR Portál)
Több mint harminc év telt el a rendszerváltás óta és az akkori „vállalkozói boom” során keletkezett cégek alapítói szinte kivétel nélkül férfiak voltak. Ezek a cégvezetők nagyrészt most érik el a nyugdíjkorhatárt, ám a várakozások szerint hamarosan fele-fele arányban ülhetnek női cégvezetők a döntéshozói székekbe. Nőként azonban egészen más kihívás
júl. 15
7:21
Maratoni hétvége is jön jövőre (Azenpenzem)
Már kihirdették 2024-re a munkaszüneti napokat. Szinte tobzódhatunk a hosszú hétvégékben: öt háromnapos, egy négynapos és egy hatnapos weekend is jön. Utóbbi a karácsonyi ünnep lesz.

Keresés