Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke elmondta, egyelőre nem akarnak messzemenő következetetéseket levonni az elmúlt versenyek eseményeiből. Jól kezdte az évet a kanadai-brit csapat, a Red Bull mellett Fernando Alonso számított a pódiumceremónia egyik állandó szereplőjének. Ám, ahogy teltek a versenyek, úgy fejlődtek az ellenfelek is. A Ferrari
Daniel Ricciardo egyáltalán nem tétovázott, máris túlesett az üléspróbáján az AlphaTaurinál. Az ausztrál pilótát a Magyar Nagydíjon láthatjuk majd először F1-es versenyen a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj óta. A Red Bull vezetői egyáltalán nem a türelmükről híresek, és ez idén is megmutatkozott. Az energiaitalosok rossz tulajdonságának most Nyck de Vries
Kris Meeke karrierje során bár több nagy bajnokságban, WRC-ben is versenyzett, egyetlen nemzetközi bajnoki címét 2009-ben szerezte az IRC bajnokságban.
Hétvégén rendezik a Goodwood fesztivált, melyen a Toyota Gazoo Racing is részt vesz. A rendezvényen azonban nem csak Jari-Matti Latvala, és a japán gyártó versenyzői vezethették a Yarisokat, hanem Mr. Bean, vagyis Rowan Atkinson is.
Már 10 futam lement az idei Forma-1-es világbajnokságból, és nyugodt szívvel kijelenthető, hogy az Alpine nem élete szezonját futja. Otmar Szafnauer nemrégiben elárulta, hogy nem rajtuk, hanem egy harmadik felen ment Esteban Ocon Brit Nagydíja a levesbe. A francia versenyző már a silverstone-i futam 10. körében kiállt, hogy a csapata visszatolhassa
Lesifotók alapján nagyon úgy tűnik, hogy Lewis Hamilton egy ibizai kiruccanással próbál meg feltöltődni a Magyar Nagydíj előtt. A Mercedes hétszeres világbajnoka pedig nem egyedül volt a hajón, két csodaszép nő társaságát is élvezhette a nyaralása során. Azonban a hölgyek között nem volt ott Shakira, akivel már számtalan F1 rajongó összeboronálta a
Ahogy a Mecsek Rally, úgy az angol Goodwood fesztivál szombati programját is befolyásolta a rossz időjárás. A szervezők a nagy szél miatt törölték a fesztivál szombati programjait.
Charles Leclerc nem tart attól, hogy a Red Bull az idei dominanciája miatt a vártnál hamarabb kezdhet el felkészülni a 2024-es szezonra. A Bikák pont ott folytatták 2023-ban, ahol a tavalyi évet befejezték. A különbség csak annyi lett, hogy idén már komolyabb ellenfelük sincsen a versenypályákon, olyannyira jól sikerült az RB19. Ez abban is megnyil
Hazaszállították egy hollandiai kórházba a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes ex-labdarúgót, Edwin van der Sart, aki a múlt héten kapott agyvérzést horvátországi nyaralása közben, s eddig egy spliti klinikán kezelték.
Az idei Forma-1-es szezon a Red Bullról és Max Verstappenről szól leginkább. A regnáló holland világbajnoknak 8 győzelme és két második helye van eddig, és ezzel rég nem látott szinten képes dominálni a sportot. Lewis Hamiltonnak is volt ehhez hasonló korszaka, de még szerinte is változásokra van szükség. Hiába vezette be az FIA a költségsapkát,
Új csapat érkezhet hamarosan az IndyCar mezőnyébe, ugyanis a gyári Corvette programért 30 éve felelős Pratt-Miller Motorsports szemet vetett az bajnokságban való indulásra.
ENVIRO Német Rally néven zajlott a K&H SIM Liga powered by HUMDA ötödik rally bajnoki futama, melyet a Dirt Rally 2.0 keretein belül teljesítettek a eSportot kedvelő ralisok.
A Sky Sports szakkomentátoraként dolgozó Martin Brundle szerint Daniel Ricciardónak le kell győznie Yuki Tsunodát idén az AlphaTaurinál. A keddinapon hivatalosság vált, hogy az ausztrál vissza fog térni a Forma-1-be, miután Dr. Helmut Markóék 10 futam után útilaput kötöttek Nyck de Vries talpára, mondván „semmi fejlődést nem mutatott”. Hivatalos: R
Udvardy Panna és Irina Hromacseva duója nyerte a svédországi Bastadban zajló, 115 ezer dollár összdíjazású salakpályás női challenger tenisztorna párosversenyét.
Daniel Ricciardo újra beleszeretett az F1-be a Red Bullnál töltött fél év során, így nem is nagyon volt min gondolkoznia, amikor ülést ajánlottak neki az Alpha Taurinál.
Jótékonysági tornával nyitották meg Pécsett a lábtenisz centrumot. A résztvevők nevezési díjukat egy súlyos idegrendszeri betegségben szenvedő fiú kezelésére ajánlották fel.
A cseh Marketa Vondrousova nyerte a wimbledoni teniszbajnokság női egyes versenyét, mivel a szombati döntőben két szettben legyőzte a tunéziai Onsz Dzsabőrt, és megszerezte pályafutása első Grand Slam-trófeáját.