Charles Leclerc egy felemás pénteki napot zárt a Brit Nagydíjon. A monacói pilóta alatt nagyon jól mozgott a Ferrari az első edzésen, azonban egy elektronikai probléma miatt ki sem tudott hajtani a pályára a délután folyamán. A monacói tehetségnek pedig nem csak az elveszített idő miatt fájhat a feje, mert állítása szerint a szóban forgó
Dallas egyszer látta vendégül a világbajnokságot, a pokoli hőségben nem volt köszönet benne. Indianapolis, Watkins Glen, Long Beach, Detroit, Sebring – csak néhány ismerősebb a Forma-1 versenyhelyszínei közül az Egyesült Államokban, amely évtizedeken át próbálta megvetni a lábát a tengerentúlon, mindhiába. Az emlékekbe kevésbé rögződött pályák közé
Lewis Hamilton elárulta, miért Lewis Hamilton elárulta, miért nem tudott lépést tartani a versenytársaival a Brit Nagydíj pénteki napján. A hétszeres világbajnok brit pilóta a lágy gumis etapja során nem igazán érezte jól magát a W14 volánja mögött. A Mercedes pénteki napon futott programja eltért az F1-es riválisaihoz képest. Hamilton és csapattár
A háromszoros Forma-1-es világbajnok Sir Jackie Stewart felfedte, hogy egy enyhe sztrókot kapott Jordániában, nem sokkal a Miami Nagydíj után. Stewart Hussein koronaherceg esküvőjén volt hivatalos, aki II. Abdullah király és Rania királynő legidősebb fia. Azonban egy nappal a nagy esemény előtt többszörös világbajnok agyvérzést kapott, ami miatt az
A Brit Nagydíj pénteki napjának legnagyobb meglepetése egyértelműen a Williams volt. Alex Albon és Logan Sargeant is nagyon erősen kezdte meg a csapatuk 800. F1-es hétvégéjét, és teljesen jogosan tekinthetünk rájuk egy fajta sötét lóként. Albon mindkét pénteki gyakorlást az előkelő 3. helyen zárta, amíg Sargeant inkább délután remekelt, ugyanis az
Damon Hill úgy véli, van a mezőnyben egy olyan versenyző, akit ha leszerződtetne a Red Bull, felforgatná a száguldó cirkuszt. Sergio Pérez teljesítményével nem túl elégedett az osztrák istálló. A mexikói pilóta a kvalifikációkat nemigen érzi, így rendre hibázik a szombati napokon. Vasárnap így hátulról kell felküzdenie magát, ám ez nem mindig siker
Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj harmadik szabadedzésén, a második legjobb időt Alex Albon autózta, míg a harmadik Fernando Alonso lett. A versenyzők egy része azonnal kihajtott a pályára, míg Lando Norrisnak le kellett állítani a boxutcában az autóját, ugyanis rajta maradt a hűtő-fűtő eszköz a McLarenen. Alex Albon versenygépén re
Még egyetlen percet sem játszott a Liverpoolban, Szoboszlai Dominikot máris igazi szupersztárként kezelik Angliában. Saját rapdalt kapott nemrég a magyar focista.
2018-ban a világ tíz legjobb edzője közé választották Sztanyiszlav Csercseszovot. Nem véletlen persze: a Fradival is csodát tett és most is arra készül. Csercseszov, amióta Magyarországon dolgozik, még nem adott nagy stúdióinterjút. Most igen, a Századvég youtube-csatornájának, a Kontextusnak hihetetlen őszinteséggel és empátiával mesél - nemcsak f
A Red Bull pilótája, Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót a száradó körülmények között lezajló Brit Nagydíj időmérő edzésén. Q1 Az első meglepetés már az edzés elején megtörénhetett volna. Lewis Hamilton már az első mért körén majdnem bajba került. A Mercedes brit klasszisa a Stowe-ban menet megcsúszott, majd utána meg is pördült, de szerenc
A magyar kerékpáros sprintbefutóban nyerte meg a patinás országúti kerékpáros körverseny szombati nyolcadik szakaszát. A történelmi siker után elárulta, hogy az utolsó fél órára nem maradt vize a 38 fokos hőségben, egy csapattársa segítette ki.
Sergio Pérez sorozatban ötödjére nem jutott a Q3-ba, míg Max Verstappenre ismét nem volt ellenszer, így ismét a mezőny két különböző részéről indulhatnak vasárnap.
Ugyan a Brit Nagydíj időmérőjét is Max Verstappen nyerte meg, a McLaren majdnem borsot tudtak törni a regnáló bajnok orra alá. Lando Norris és Oscar Piastri is remekelt, ami egy 2, valamint egy 3. rajthelyben nyilvánult meg. A wokingiak brit kiválósága a 2021-es Orosz Nagydíjon szerzett pole-ja óta először rajtolhat majd az első sorból, amíg
A magyar versenyzők 11 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek szombaton délelőtt, az olaszországi Auronzóban zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokág második döntős napján.