A gumiszabályok fogtak ki rajtuk, vagy félrefejlesztettek? Max Verstappen és a Red Bull nem az idén megszokott önmagát idézte a Magyar Nagydíj időmérő edzésén.
Szokatlan döntést hozott meg az FIA és a Formula 3-as sorozat vezetői. A ma reggel esedékes főfutam „biztonsági okokból” öt körrel rövidebb a tervezettnél, miután a Pirelli abroncsai nem úgy bírják megfelelően a terhelést. A vasárnapi főfutam eredetileg 24 kör lett volna, azonban a Pirelli elemzését követően jelezte, hogy csökkenteni kell azt. Az o
Rasovszky Kristóf 3:46.56 perces egyéni csúccsal teljesítette az olimpiai szintidőt (3:46.78) 400 méter gyorson a fukuokai vizes világbajnokság medencés úszóversenyeinek vasárnapi nyitónapján.
Lewis Hamilton újra tud bízni, Lewis Hamilton újra tudja élvezni. A másfél év óta első időmérős sikere után arra a kérdésre felelt, gondolta-e valaha, hogy többé nem jön már össze, és élvezte-e a sikertelenség időszakában úgy a vezetést, mint most.
Holló Balázs bejutott a fináléba a férfiaknál 400 méter vegyesen a fukuokai vizes világbajnokság vasárnap délelőtti programjában. Szabó Szebasztián is továbbment, ő 50 méter pillangón lesz ott az elődöntőben, míg Rasovszky Kristóf 3:46.56 perces egyéni csúccsal teljesítette az olimpiai szintidőt (3:46.78) 400 méter gyorson.
Hiába remélt feltámadást, a Magyar Nagydíj időmérő edzése csak megerősíteni látszik az Aston Martin süllyedését. Fernando Alonso szerint a Red Bull-lal együtt egy év közbeni változás vetette őket vissza.
2012 óta nem szerepelt olyan jól időmérő edzésen az Alfa Romeo csapata, mint a Hungaroringen. De honnan jött Csou Kuan-jü Ferrarikat bosszantó 5. időeredménye?
Daniel Ricciardo egy rendkívül jó időmérő edzést zárt a Magyar Nagydíjon. Az ausztrál pilóta hosszú idő után először bizonyíthatott téthelyzetben, és a kvalifikáció során újra önmagának érezte magát. A visszatérő Ricciardo már az első időmérőjén le tudta győzni a csapattársát, Yuki Tsunodát, aki már a Q1-ben kiesett és a holnapi futamot csak a17. h
A pénteki tűz után a felügyelők úgy döntöttek, hogy a WRX hétvégi versenyét teljes egészében törlik, ugyanakkor az RX2e és a helyi bajnokság versenyét megrendezik.
Telegdy Ádám az ideje alapján borzalmasnak találta a fukuokai vizes világbajnokság vasárnap délelőtti programjában 400 méter vegyesen teljesített előfutamát, a 27 éves úszó egyelőre nem érti, mi történt.
A papírformának megfelelően az amerikai válogatott lesz a magyarok ellenfele a fukuokai olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának negyeddöntőjében.
Stollár Fanny - Katarzyna Piterrel az oldalán - bejutott a párosok vasárnapi fináléjába a Római Teniszakadémián zajló, 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.
A papírformának megfelelően az amerikai válogatott lesz a magyarok ellenfele a fukuokai olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának negyeddöntőjében.
Fernando Alonso egyáltalán nincs megelégedve a Pirelli újonnan bevezetett keverékeivel. A kétszeres spanyol világbajnok szerint a változások leginkább nekik és a Red Bullnak jött a legrosszabbul Az újragondolt, az eredeti keverékhez képest robusztusabb oldalfalú Pirelliket eredetileg csak 2024-ben láthattuk volna, azonban az olasz gumigyártó meggyo
Az Észt Rally szombati első szakasza óta sorban szállítja Kale Rovanpera a legjobb szakaszeredményeket, annak ellenére, hogy már így is kényelmes előnnyel vezet Thierry Neuville előtt, akit nem támadhat az Elfyn Evans-szel harcoló Esapekka Lappi.
Az új szerződést tegnap írták alá. A korábbi megállapodása eredetileg 2027-ig szólt. Azt is bejelentették: a Hungaroring 2026-ig jelentős felújításon esik át, új főépületet és főtribünt is építenek.
Charles Leclerc nem gondolta komolyan, amikor a Ferrari az Alfa Romeóéhoz hasonlította össze a Magyar Nagydíjon való versenytempóját. A monacói pilóta elválasztotta egymástól a két Alfa Romeót a tegnapi időmérő edzésen. Guanyu Zhou eddigi F1-es pályafutása legjobb eredményét, egy 5. helyet szerzett, amíg Valtteri Bottas a 7. pozíciót foglalhatja ma
Tőle szokatlan módon szorult helyzetbe került a Red Bull a Hungaroringen. Vezetőik a visszaesés okáról, a vasárnapi javulás lehetőségéről és a veszélyes Verstappen, Hamilton csatáról beszéltek.