2023. július 30. vasárnap

júl. 30
0:18
Az F1 hallgat a pilótákra, és elvenné a nagycsapatok egyik előnyét (Racing)
Két fontos döntést is hozott az F1 bizottsága a következő néhány évvel kapcsolatban a Belga Nagydíj pénteki napján.
júl. 30
0:22
Így csinál előnyt a hátrányából a Red Bull (Racing)
A Red Bull egy új csomaggal érkezett meg a Magyar Nagydíjra, a fölényes győzelmet fényében pedig könnyen lehet, hogy ez volt az idei utolsó előrelépésük.
júl. 30
0:26
Verstappen dominancia, Pérez blama és meglepetés dobogósok a Belga Nagydíj sprintjén (Racing)
A Red Bull versenyzőjének, Max Verstappennek a győzelmét hozta a Belga Nagydíj esővel áztatott sprintkvalifikációja. A mai időmérőhöz hasonlóan most csúszott a rajt az eső miatt. A mezőny számos kört tett meg a biztonsági autó mögött a hosszú várakozás után, és ezt követően repülőrajttal vette kezdetét a 11 körös sprint. A mezőny fele már az
júl. 30
0:30
Maratoni futam után az Andretti pilótája lett a világbajnok! (Racing)
Több piros zászlót követően egy rendkívül fordulatos versennyel haazi közönség előtt avatták világbajnokká a Formula E idei bajnokát.
júl. 30
4:54
Ebbe belepirulsz, meztelen fenekével sokkolja rajongóit a bevállalós zenészlány (Metropol)
Ilyen albumpromóciót még garantáltan nem láttál.
júl. 30
6:18
Varga Zsolt: ennek így kellett lennie! (Infostart)
A szövetségi kapitány szerint a lehető legigazságosabb módon dőlt el a fukuokai világbajnokság döntője, amelyen a magyar férfi vízilabda-válogatott ötméteresekkel győzte le a görög csapatot.
júl. 30
6:30
Nascar: Futamkihagyás mellett is alapszakasz-bajnok Heim, Hocevarnál jobban pedig senki sem tud ünnepelni (USAracing)
Nagyot kockáztatott, de végül nem hozott elsöprő sikert Ty Majeski számára a gumistratégia a Richmond...
júl. 30
6:30
Nascar: Futamkihagyás mellett is alapszakasz-bajnok Heim, Hocevarnál jobban pedig senki sem tud ünnepelni (Racing)
Nagyot kockáztatott, de végül nem hozott elsöprő sikert Ty Majeski számára a gumistratégia a Richmond...
júl. 30
6:42
Csodás magyar lányok Litvániában (Infostart)
Sikerrel mutatkozott be a magyar női U20-as kosárlabda-válogatott az Európa-bajnokságon. A házigazdákat győztek le a csoportkör első mérkőzésén.
júl. 30
8:15
A Fehérvár emberelőnyben sem bírt az Újpesttel (HírTV)
Az Újpest hazai pályán több mint egy félidőt emberhátrányban játszva 2-1-re legyőzte a Fehérvárt.
júl. 30
8:39
Videón Martins Sesks római balesete, mely a bajnoki címébe kerülhet (Racing)
Martins Sesks a Róma Rally harmadik szombati szakaszán esett el, mely után nem tudja folytatni a versenyt vasárnap sem. Kiesése pedig akár a bajnoki címbe is kerülhet.
júl. 30
9:45
Hiába volt a pályán egyszerre mindhárom Dárdai, vereséggel kezdett a Hertha (HírTV)
A Hertha BSC 1-0-ra kikapott a Fortuna Düsseldorf otthonában a német labdarúgó másodosztály nyitófordulójának szombat esti összecsapásán.
júl. 30
9:54
Futballtörténelmet írt a Dárdai család Düsseldorfban (Infostart)
Bár a tavasszal még a Bundesliga 1-ben szereplő Hertha BSC 1-0-s vereséggel kezdte a második vonalban az idényt a Fortuna Düsseldorf ellen, mégis történelmet írt. Először volt pályán a német szövetségi liga történetében (az első és a második osztályt is beleértve) egyszerre egy vezetőedző három fia.
júl. 30
10:00
Dárdai három Dárdait is pályára küldött, de így is kikaptak (444.hu)
Német focitörténelem: egyszerre volt a pályán Dárdai Márton, ifj. Dárdai Pál és Dárdai Bence a Bundesliga 2-ben.
júl. 30
10:12
Belga Nagydíj és a kihívók - sport a tévében (Infostart)
A vasárnap fő műsorszáma a Belga Nagydíj, mellette számos egyéb néznivaló a sportcsatornákon.
júl. 30
10:24
5 ötkarikás őrület: ilyen különleges olimpiát rendeznek jövőre Párizsban (Ripost)
Páratlan helyszínek, sosem látott megoldások.
júl. 30
10:36
Győzelemmel rajtolt a Puskás Akadémia és az Újpest is (Infostart)
Az Újpest otthon, a Puskás Akadémia idegenben győzött a labdarúgó OTP Bank Liga 1. fordulójának szombati játéknapján.
júl. 30
10:39
Vereséggel kezdett a Bundesliga 2-ben a három Dárdaival felálló Hertha (Telex)
„Apaként most semmit sem érzek. Egy dolog jár a fejemben: nagyon hiányzott egy gól a mérkőzésből” – mondta a meccs után Dárdai Pál.
júl. 30
10:41
Dinizismo – az őrült futballforradalom, ami Brazília és a világ fociját is megmentheti (Telex)
A brazil futballválogatott megbízott szövetségi kapitányának kinevezett Fernando Diniz közel félévszázados paradigmaváltást hozhat el a világfutballban. De működhet-e a Fluminensénél kialakult relacionalista-funkcionalista futball a legmagasabb szinten, a világ legjobb játékosaival és a világ legjobbjai ellen? Erre keressük a választ.
júl. 30
10:48
Ilyen volt az idény első El Clásicója (Infostart)
Az Egyesült Államokban az FC Barcelona 3-0-ra verte a Real Madridot a 2023–2024-es idény első El Clásicóján.
júl. 30
11:15
Rekord: mindhárom Dárdai-fiú a pályán volt a Herthánál, de kikapott a berlini csapat (SzMo)
A Dárdai Pál edzette fővárosi együttesben a 21 éves Márton a kezdőcsapat tagjaként végigjátszotta az összecsapást, Pál és Bence csereként állt be.
júl. 30
11:33
Megúszta az idióta, hogy 350-nel elüssék, jól kitolt a McLaren-Mercedesszel, és még pénzt is kapott (Racing)
Hihetetlenül felelőtlen dolgot tett a Mercedes kirúgott alkalmazottja, de végül elérte célját, és kibabrált a korábbi munkaadójával.
júl. 30
11:48
"Ilyet sosem láttam" - leesett az olimpiai bajnok álla az ellenfelek magyar rémétől (Ripost)
Az akaraterő ugyanolyan, mint 20 évvel ezelőtt.
júl. 30
12:33
Csata Crugnola mögött, Csomós 4 helyet javított Rómában (Racing)
Miközben a Róma Rally vasárnap délelőtti szakaszain Andrea Crugnola igyekezett tartani előnyét az élen, a további helyekért nagy csata zajlott. Csomós Miklós négy helyet javított három gyorsasági alatt.
júl. 30
12:39
Zöld zóna várja az atlétikai vb nézőit (BorsOnline)
Tízezer iskolás jut ingyenjegyhez.
júl. 30
13:30
Vívó-vb: világbajnok a női kardcsapat (Infostart)
Dél-Korea csapatát legyőzve aranyérmes a magyar női kardcsapat a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.
júl. 30
13:33
Hamilton Sennát idézte, miután tönkretette Pérez versenyét Belgiumban (Racing)
A hétszeres világbajnok a brazil legenda híres mondásával reagált arra, hogy a Belga Nagydíj sprintjén nekiment Sergio Péreznek.
júl. 30
13:42
Szoboszlai majdnem gólt lőtt a kezdőkörből – nyert a Liverpool (Infostart)
Szoboszlai Dominik a második félidőben játszott a Liverpool első szingapúri túramérkőzésén, az ugyancsak Premier League-szereplő Leicester City ellen. A Vörösök 4-0-ra nyertek.
júl. 30
13:45
Terence Crawford lett a váltósúly abszolút világbajnoka (HírTV)
A profi ökölvívás négy nagy szervezetének egyesített világbajnoka lett váltósúlyban az amerikai Terence Crawford.
júl. 30
14:06
Világbajnoki döntőben a magyar női kardcsapat (Infostart)
Döntőbe jutott, így megvédheti címét a magyar női kardcsapat a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.
júl. 30
14:21
Vb-döntős a magyar női kardcsapat is (SzMo)
Jogos volt az önfeledt öröm és ünneplés, mert nagy bravúr, hogy a kairói diadal után ismét eljutott a magyar együttes a döntőig. A franciák várnak rájuk.
júl. 30
14:33
Mi az a virtuális lassító, mely a Róma Rallyn debütált? (Racing)
Az FIA új megoldást alkalmazott a Róma Rallyn, mégpedig a virtuális lassítót. A rendszer létrehozásának ötlete 2018-ra nyúlik vissza.
júl. 30
14:33
Rasovszky hatodik helyével zárult a magyarok szereplése a vizes világbajnokságon (Telex)
A veszprémi úszó óriási egyéni csúcsot ért el 1500 méter gyorson.
júl. 30
15:24
Nascar: Chase Elliott spotterét kapja meg Bubba Wallace Richmondon (USAracing)
Tragikus esemény következtében, az utolsó pillanatban kényszerült jelentős változtatásra a 23Xi Racing. A 23-as számú...
júl. 30
15:27
Nascar: Chase Elliott spotterét kapja meg Bubba Wallace Richmondon (Racing)
Tragikus esemény következtében, az utolsó pillanatban kényszerült jelentős változtatásra a 23Xi Racing. A 23-as számú...
júl. 30
15:33
Videón, ahogy Szoboszlai majdnem gólt lőtt a kezdőkörből, nagyot kellett védenie a kapusnak (SzMo)
A Liverpool magyar sztárja 35 percet játszott a Leicester City elleni felkészülési meccsen, és az ő szöglete után született meg csapata negyedik gólja.
júl. 30
15:48
„Köszönöm Boginak" – esküvővel ünnepel a világbajnok magyar pólós (Metropol)
Japánból hazatérve megnősül Manhercz Krisztián.
júl. 30
16:03
Hatalmas káosz a Róma Rally utolsó előtti szakaszán (Racing)
Alaposan átrendeződött a versenyzők sorrendje a Róma Rally utolsó előtti szakaszán, ahol szinte alig volt versenyző, aki probléma nélkül célba ért volna.
júl. 30
16:09
A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya nem mindenki teljesítményével volt elégedett (HírTV)
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya nem mindenki teljesítményével volt elégedett a Fukuokában rendezett világbajnokságon.
júl. 30
16:18
Chase Elliott állítja, hogy ő egy túlértékelt versenyző road-pályán (USAracing)
Ha véletlenszerűen kiválasztanánk néhány Nascar-rajongót és feltennénk nekik a kérdést, hogy ki a Cup Series...
júl. 30
16:21
Chase Elliott állítja, hogy ő egy túlértékelt versenyző road-pályán (Racing)
Ha véletlenszerűen kiválasztanánk néhány Nascar-rajongót és feltennénk nekik a kérdést, hogy ki a Cup Series...
júl. 30
16:51
Csapattársa és az eső sem tudott Verstappen útjába állni, a 6. helyről is simán nyert Spában (Racing)
A Red Bull versenyzője a végén már azzal szórakozott, hogy belengette, kiautózik egy extra kiállásnyi előnyt, hogy a csapat gyakorolhassa a kerékcserét.
júl. 30
16:51
Verstappen volt a kés, az F1-élmezőny a vaj, nagyon simán nyerte a Belga Nagydíjat (Telex)
Pedig még eső is benézett egy pillanatra a futam felénél, de annyira sosem esett, hogy az komoly kavarodást hozzon. Május eleje után jött újra kettős győzelem a Red Bulltól, Verstappen, Pérez és Leclerc a spái dobogón.
júl. 30
16:57
Az úszóválogatott szövetségi kapitánya: Vannak repedések a bástyán (Telex)
Sós Csaba nem mindenki teljesítményével volt elégedett a Fukuokában rendezett világbajnokságon.
júl. 30
17:18
A Supercars is szponzorálja a bajnoki éllovas Nascar-debütálását (USAracing)
Ritkán fordul elő, ha egy bajnokság konkrétan fizet azért, hogy az egyik feltörekvő sztárja egy...
júl. 30
17:21
Verstappen a hatodik helyről rajtolva is nyert (Demokrata)
A 25 éves holland pilótának ez az idei tizedik és pályafutásának 45. futamgyőzelme, egymás után nyolcadszor diadalmaskodott.
júl. 30
17:21
A Supercars is szponzorálja a bajnoki éllovas Nascar-debütálását (Racing)
Ritkán fordul elő, ha egy bajnokság konkrétan fizet azért, hogy az egyik feltörekvő sztárja egy...
júl. 30
17:27
Verstappen a hatodik helyről rajtolva is nyert (HírTV)
A rajtbüntetés miatt csak hatodikként startoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és kétszeres világbajnok versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, így tovább növelte az előnyét az összetettben.
júl. 30
17:54
Óriási magyar siker született, súlyos versenyt nyert meg ez a csapat (Ripost)
Bravúros magyar sikert hozott a PSL - Nemzetek Ligája Sárbogárdon.
júl. 30
18:03
Világbajnok a magyar női kardcsapat Milánóban (Telex)
Megvédték a világbajnoki címüket, 45-38-ra győzték le a franciákat.

Keresés