Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a Balaton milyen törékeny ökológiai kincs, és mennyire kell vigyázni rá - jelentette ki a területfejlesztési miniszter A szörnyek és sellők című zenés mesejáték kapolcsi előadását megelőző köszöntőjében szombaton.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nem csak a káresetekről és a balszerencsés fordulatokról számol be. Akad jó néhány örömteli hír a házuk táján, mint a pénteki nagy bejelentés.
Még mindig kómában van az a farkaslyuki férfi. Az ATV információi szerint néhány nappal ezelőtt 24 doboz energiaitalt ivott meg, ezért koffeinmérgezést kaphatott. A családapa állítólag napi több doboz energiaitalt is megivott, és más folyadékot nem nagyon fogyasztott, valamint a dohányzás is nagy szenvedélye.
Azok, akik rendszeresen látogatnak a Balatonra, már tudják, akár percek alatt olyan fergeteg kerekedik, hogy a fürdőzők hanyatt-homlok menekülnek ki az akár fél méteres hullámok közül.
A téli és tavaszi hosszabb, a nyári szünet viszont rövidebb lenne a jelenlegi tervezet szerint. Egy megkérdezett tanár szerint a változtatás miatt összetorlódnának a érettségiztető pedagógusok vizsgák előtti napjai. Közben a kormány egyszerűsítené a tanárképzést, bizonyos szakokon rövidülne a képzési idő. Az oktatáskutató szerint ez a rendelet csak
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ki ne ismerné a mesék róka hőseit, Vuk és Karak történeteit, a holló szájából sajtot kiéneklő róka ravaszságát, vagy éppen Rémusz bácsi meséinek rókáját? A ravasz, csalafinta, okos kis ragadozó azonban egyre kisebb térhez jut a világban, veszélyben az életük, s ahhoz, hogy az utánunk következő generációk ne csak a mesékből meg az állatkertből ismer
Egymilliárd eurós kertészeti központot ígért egy német beruházó a befuccsolt kaszinóváros földjein, Bezenyén. Hiába a kiemelt állami státusz, csődben a cég, a beruházás honlapja megszűnt, a Facebook-oldala is eltűnt.
Július elsejei indulása óta több mint 650 ezer látogató kereste fel az online árfigyelő weboldalát - mondta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
1007 főből mindössze 29 százalék mondhatta el magáról, hogy nincsen semmilyen gyermekkori ártalmas élménye. A diákok 47 százalékát érte már verbális, 21 százalékukat pedig fizikai bántalmazás.
Nyolcvan éves korában péntek délután elhunyt Szeged közkedvelt, nagy múltú cukrászdájának, a Z. Nagy Cukrászdának a tulajdonosa, Margitáné Z. Nagy Rozália, a szerető testvér, édesanya és nagymama.
A legendás színész bőrrákkal küzdött, és a kezelések során végzetes orvosi hiba történt. Ifjabb Zenthe Ferenc szerint édesapja fájdalom nélkül, csendben távozott.
Óriási hidegfront érkezik Magyarországra: napokon tartó esőzés, záporok, zivatarok várhatóak. Azonban a hőmérséklet várhatóan nem fog csökkenni, így mindezek mellett párára is számíthatunk.
A Horvátországban jelenlévő afrikai sertéspestisjárvány (ASP) fokozott körültekintést igényel a turistáknál is - hívta fel az utazók figyelmet Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-nek küldött közleményben.
Autószerelőnek készül a 15 éves Kökény Virág, de még nem tudja, honnan, hogyan fog bejárni egy hónap múlva a békéscsabai szakközépiskolába. Pusztaottlakai albérletük nemhogy a tanulásra, az ott-tartózkodásra sem alkalmas. Súlyosan beteg édesapja neveli, aki kétségbeesésében a Blikktől, a Blikk olvasóitól kért segítséget.
Szombathely közelében tíz falu a trianoni döntés után kiharcolta, hogy Ausztria helyett Magyarországhoz tartozhasson. Ennek emlékét több mint egy évtizede lovas túra őrzi.
Egy autóbusz egy személygépkocsi ütköz9tt a 71-es főúton Veszprém vármegyében, Tihanynál ma délelőtt. A baleset miatt az útszakaszt a rendőrség lezárta. Egy ember elhunyt.
Immár az összes hazai közműszolgáltató - gáz-, áram-, víz- és távhőszolgáltató - elérhető az e-bejelentő szolgáltatáson keresztül, ezzel minden ügyfél online, sorban állás nélkül tudja ügyeit intézni - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében.
Végigültük az MCC Fesztivál Nagyszínpadján tartott előadásokat, meglepő módon Kunhalmi Ágnest is megtapsolták, és kiderült az is, hogy Orbán nem árul mást, mint Klaus Schwab.
A vásárlók biztonsága érdekében az OWIM GmbH & Co. KG elővigyázatosságból visszahívja azon Playtive Gyerek hinta 3 az 1-ben termékét, melynek hátoldalán az IAN 388000_2104 nemzetközi cikkszám látható - szúrta ki a naphire.hu.
Míg régen a rablók és a betörők a családi házakra, dohányboltokra és üzletekre szakosodtak, ma már a legtöbb lopás nem ezeken a helyeken történik, hanem bármilyen meglepő is, a virtuális térben. Most már az adatainkra, ezáltal pedig a pénzükre fáj a foguk a „betörőknek.” A Heti Napló riportja.
Különösen akkor lehet érezni az irtózatos szagot, amikor feltámad a szél és a település felé fújja azt. Amikor a szél a másik, nyugati, délnyugati irányba fúj, akkor a 71-es főúton lehet érezni az erős és ismeretlen eredetű gázokat tartalmazó szagot.
Kicsit olyan volt, mintha ő is ott lenne. Mert mindenkinek volt egy sztorija vele kapcsolatban. Több százan állták körbe a tavaly ültetett fát Balatonszárszón, gyerekek, felnőttek – és közösen emlékeztek a 2018. július 30-án elhunyt Orbán Józsira, a 100 Folk Celsius együttes énekesére. S erre a bizonyos fára szombat délelőtt különleges hangulat köz
„Egy anya számára, aki elveszítette gyermekét, az első nap soha el nem múlik. Ez a fájdalom nem fonnyad el az idővel. Hiába kopik el, hiába fakul meg a gyászruha, a szív feketesége nem oszlik el soha” – az ismert francia író, Victor Hugo fájdalmas sorai élesen csengenek Szoboszlai Katalin fülében. A 27 éves, gyönyörű lányát február közepén veszítet
Több balatonvilágosi lakó arra panaszkodik, hogy förtelmes bűz terjeng a faluban, ha bizonyos irányból fúj a szél. Hiába zárják be az ablakokat és az ajtókat, úgy sem sokkal jobb a helyzet.
Orbán Viktor vasárnap is aktív a TikTokon. A magyar miniszterelnök most a katari látogatásáról vágott össze képkockákat, amikor megállapodott a gázszállításokról.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ismét eltelt egy hét, a Pénzcentrum pedig rengeteg érdekes, aktuális vagy sokakat sokkoló hírről számolt be az elmúlt egy héten. Ilyen volt, hogy megtudtuk, hogy mennyit is keres valójában egy dohánybolti eladó Magyarországon, vagy egy sajtgyári munkás Ausztriában. Ezen kívül utánajártunk annak is, hogy hova érdemes utazni, ha unjuk már a horvát t
A korábbi évekhez hasonlóan a balatonfüredi eseményen a Készenléti Rendőrség lovasaiból álló Nemzeti Lovas Díszegység is részt vett. Az egyenruhát viselő huszárok, valamint lovaik nagy sikert arattak jelenlétükkel a rendezvényen.