2023. július 21. péntek

júl. 21
0:21
A Fidesszel tárgyalt a kerületi DK-s, felelősségre vonják (Infostart)
A Fidesszel való egyeztetésre nincs bocsánat, ezért etikai eljárást indítunk Kál Károllyal szemben - közölte a budapesti Demoratikus Koalíció.
júl. 21
0:21
Tusványos – Csák János: A kultúra közösséget épít (hirado.hu)
Csák János arra is kitért, hogy a kultúra emeli az embernek az önmagával szemben felállított mércéjét is.
júl. 21
0:21
Titokban egyeztetett egy DK-s a csepeli Fidesszel (444.hu)
Etikai eljárást indítottak ellene.
júl. 21
0:21
Megszűnik a gyógyszerhatóság, beolvasztják őket Müller Cecília hivatalába (Telex)
Egy korábbi lapértesülés szerint a változás hírére több, speciális tudású szakember felmondott az intézménynél.
júl. 21
0:25
Alkotmánybíróság: alaptörvény-ellenes a Lázár János-féle beruházási törvény (Infostart)
Az Országgyűlés által elfogadott törvényszöveget Novák Katalin köztársasági elnök küldte el normakontrollra.
júl. 21
0:25
Simicskó István: A hazaszeretetet ültessük be a fiatalok szívébe! (hirado.hu)
A politikus megemlítette a honvédelmi táborokat és a Honvéd Kadét Programot is.
júl. 21
0:29
Újra változik a laborvizsgálatok rendje Pest megyében (Infostart)
Visszavonta az a magánszolgáltató a háziorvosok laborvizsgálat igénylő korlátozását, amely az országban számos helyen lát el közfinanszírozott laboratóriumi szolgáltatást - írja Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő.
júl. 21
0:29
Tusványos – Gulyás Gergely: Készüljenek filmek a magyar történelmi múltról! (hirado.hu)
Feltétlenül fontos és szükséges, hogy készüljenek filmek a magyar történelmi múltról – hangsúlyozta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Tusnádfürdőn a Blokád című filmmel kapcsolatban.
júl. 21
0:33
Lehet-e helyi népszavazás akkumulátorgyárról? Itt a válasz (Infostart)
Az Alkotmánybíróság döntött az LMP alkotmányjogi panaszáról.
júl. 21
0:33
Kiemelt rendőri jelenlét biztosítja a hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjon a biztonságot (hirado.hu)
A hétvégén rendezik a Forma 1-es Magyar Nagydíjat.
júl. 21
0:37
Nem lesz oktatási népszavazás (Infostart)
Döntött az Alkotmánybíróság.
júl. 21
0:37
Tusványos – Gulyás Gergely: Akár már októberre egyszámjegyűre csökkenhet az infláció (hirado.hu)
Gulyás Gergely szerint „most már látszik a fény az alagút végén”.
júl. 21
0:41
Gond van a rezidensek ösztöndíjpályázatával, aggódnak a fiatal orvosok (Infostart)
Idén nem írták ki a rezidensek ösztöndíjpályázatát. A támogatást több mint 10 éve vezették be a pályakezdő orvosok elvándorlásának megállítására. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke úgy tudja: fedezethiány miatt késnek az ösztöndíjak.
júl. 21
0:41
Uniós politikák, kisebbségi jogérvényesítés, energiaellátás voltak a fő témái Tusványosnak a második nap (hirado.hu)
A kormány már biztosan teljesíteni tudja azt a vállalását, hogy év végéig egyszámjegyűre törje az inflációt, ez már októberre, novemberre bekövetkezhet.
júl. 21
0:45
Gurult a hordó az autós völgyhídon (Infostart)
Jelentős eseményhez érkezett július 20-án az M6-os autópálya Bóly és a horvát határ között, az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában kiépülő 20 kilométeres szakasza.
júl. 21
4:39
Nagy oltást kapott a terepjárós az „önző” parkolásért (Infostart)
Kreatív módon próbálta meg egy autós egy másik, számára ellenszenves sofőr tudtára adni, hogy nem szép dolog két helyre parkolni.
júl. 21
4:57
Még mindig brutális az infláció Magyarországon (ATV)
Az infláció elleni küzdelem egyik kritikus pontja az EU-s pénzek sorsa – ezt Bod Péter Ákos mondta Híradónknak azzal kapcsolatban, hogy az uniós átlagnál háromszor nagyobb az áremelkedés mértéke Magyarországon. A Portfolio elemzője arról beszélt, hogy egy stabilabb forint árfolyammal, és a tavaly bevezetett különadók nélkül Magyarországon sem száll
júl. 21
5:21
Életveszélyes eszközöket emeltek ki a Balatonból (Infostart)
A Balatonban rengeteg az olyan illegális horgászkaró ami nemcsak a fürdőzők számára veszélyes, de komoly kárt tud okozni a hajókban is.
júl. 21
5:33
Telex Neked #123: Kongó Balaton, zokogó teniszező és propaganda (Telex)
Ez itt Telex heti hírlevele a július 13. és július 20. közötti legfontosabb eseményekről.
júl. 21
5:39
Életveszély Budapesten – gigantikus lyuk tátong az úttesten (Infostart)
A Dózsa György úton teljesen alámosta a víz az úttestet, ott, ahol a trolibuszok is járnak.
júl. 21
5:57
Egy apró szóváltás vezetett két macskakölyök halálához (ATV)
Megrugdosta az apját, majd a falhoz vágta annak két kölyökmacskáját egy baranyai férfi. Az apja korábban összetörte a férfi telefonját, ezen vesztek össze. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását javasolja – állatkínzás miatt, a két kismacska ugyanis elpusztult.
júl. 21
6:03
Termálvízzel fűtött fóliasátrat építettek Mezőkovácsházán (hirado.hu)
A beruházás eredményeként egész évben tudnak kertészeti tevékenységet végezni a fóliában, ahol a tervek szerint nyolc embernek biztosítanak majd munkát.
júl. 21
6:09
Kályhacsővel üzent a rendőrség – sokakat érint (Infostart)
Már a TikTokon is kommunikálnak a rendőrök, a motorosokat figyelmeztetik.
júl. 21
6:09
Energetikai felújítás az egészségcentrumban Magyarbánhegyesen (hirado.hu)
Az egészségcentrumban egy háziorvos és a védőnői szolgálat működik.
júl. 21
6:27
A főbíró aktívan akadályozza, hogy ellenőrizni lehessen, miként választja ki a Kúriára kinevezett bírókat (444.hu)
Tavaly Varga Zs. András beszámolójából még ki lehetett bogarászni, hogy miként avatkozott be önkényesen a kúriai kinevezések menetébe. Tanult a „hibájából”, idén a szükséges adatokat már el se küldte.
júl. 21
6:33
Elhalasztják a Balaton-átúszást, szombaton vihar lehet, nem biztonságos a rendezvény (SzMo)
A bizonytalan időjárás miatt a Révfülöp-Balatonboglár közötti átúszás tervezett új időpontja július 23., vasárnap.
júl. 21
6:39
Müller Cecília alá kerül a gyógyszerfelügyelet, megszűnik az Ogyéi (444.hu)
Az új hatóság Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ néven működik majd.
júl. 21
6:39
Váratlan jó hírt kaptak a magyarok: Gulyás Gergely szerint már látszik a fény az alagút végén (ATV)
Gulyás Gergely szerint "most már látszik a fény az alagút végén", a kormány most már biztosan teljesíteni tudja azt a vállalását, hogy év végéig egyszámjegyűre törje az inflációt, ez már októberre, novemberre bekövetkezhet.
júl. 21
6:51
Balaton-átúszás, Duna Ünnepe, praktikus utazási tippek–Mutatjuk, mire számíthatsz a hétvégén (Metropol)
Kedvezménnyel utazhatunk a Balaton-átúszásra.
júl. 21
6:51
Életveszélyben voltak a strandolók a Balatonon - lépett az önkormányzat (ATV)
A magyar tengerben rengeteg olyan illegális horgászkaró van, ami nemcsak a fürdőzők életét veszélyezteti, de komoly károkat tud okozni a hajókban is. A gyenesdiási partszakaszon a helyi önkormányzat kezdeményezésére intézkedtek a szakemberek és több mint száz törvénytelenül elhelyezett veszélyes cölöpöt és egyéb műtárgyat emeltek ki a tó vízéből.
júl. 21
7:03
Magyar Nagydíj: mutatjuk, milyen forgalmi változásokra kell számítani (hirado.hu)
Az idei évben július 21. és július 23. között rendezik meg a Formula–1-es versenysorozat Magyar Nagydíját.
júl. 21
7:05
Ingyenes különbuszok és bővített HÉV-járatok segítik a nézők utazását a Hungaroringre (hirado.hu)
Egyéni utazás helyett idén még inkább érdemes HÉV-vel, és a hozzájuk kapcsolódó autóbuszjáratokat használva utazni a Hungaroringre és vissza.
júl. 21
7:21
Vármegyéből hűbérbirtok: már hivatalos statisztikákat torzít el a NER (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 21
7:21
Lámpa a patakparti házból (Demokrata)
Petőfi Sándor gyalogosan bejárta az egész országot, nyughatatlan lelke, kíváncsisága egyre űzte egyik településtől a másikig.
júl. 21
7:23
A fűszerek makói királynője (Demokrata)
Elárasztja a hazai élelmiszerláncokat a külföldi fokhagyma, pedig az idei hazai termés kiemelkedő minőségű.
júl. 21
7:25
Plébános a konyhában (Demokrata)
Papi szolgálata mellett vezényel, a Szabadkai Zeneiskolában tanít, főz és szakácskönyvet ír Paskó Csaba atya kelebiai plébános.
júl. 21
7:27
Varga Judit: Keresztény és hazafias kötelesség egy hatékony klímapolitika (hirado.hu)
Hangsúlyozta: Magyarország alaptörvénye tartalmazza, hogy az ország környezeti és kulturális értékeinek védelme mindenki kötelessége a jövő generációk érdekében.
júl. 21
7:45
Közel 15 ezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (Demokrata)
A rendőrség 118 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
júl. 21
7:51
A Libri közölte: nem terveznek könyveket kivonni a kínálatukból a melegellenes törvény miatt (Blikk)
Megszólalt a Libri azzal kapcsolatban, hogy árulhatnak-e egyáltalán az LMBTQ-érintettségű a kiadványokat a jövőben.
júl. 21
7:51
Szörnyű, amit a forint művel, ne most váltson eurót (ATV)
Vegyesen alakult a forint jegyzése a vezető devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve.
júl. 21
7:57
ORFK: Több mint 14 500-an érkeztek Ukrajnából csütörtökön (hirado.hu)
A rendőrök továbbra is segítik a háború elől menekülőket – olvasható a közleményben.
júl. 21
8:09
Változás a gyógyszerfelügyeletnél, megszűnik az OGYÉI (Infostart)
Augusztus 1-i hatállyal megszűnik az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, beolvasztják a Müller Cecília országos tiszti főorvos vezette Nemzeti Népegészségügyi Központba.
júl. 21
8:21
Gyász: meghalt Rideg Ferenc (ATV)
Az NB III-ban szereplő Dunaújváros csapata a Facebook-oldalán jelentette be, hogy hosszú betegség után elhunyt Rideg Ferenc, a csapat egykori vezetőedzője.
júl. 21
8:27
Életveszélyben voltak a strandolók a Balatonon: fontos lépésre szánta el magát a helyi önkormányzat (Blikk)
A Balaton gyenesdiási partszakaszán a helyi önkormányzat kezdeményezésére a hatóságok idén is több mint száz, törvénytelenül elhelyezett veszélyes cölöpöt és egyéb tárgyat emeltek ki a tó vízéből.
júl. 21
8:27
Kocsis Máté beszólt Szijjártó Péternek (444.hu)
A parlament nem szavazógép.
júl. 21
8:51
Kenyeret a boltból, defibrillátort az uszodából – gondolhatta a zuglói tolvaj, de egy úszómester az útjába állt (Telex)
Néhány percen belül elfogták a rendőrök.
júl. 21
9:03
Csak idén 1000 milliárdot költ fegyverekre az Orbán-kormány (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt nyolc évben összesen már 2600 milliárdra rúg a számla.
júl. 21
9:09
Tíz mellékvonalon leállítja a vasúti közlekedést a MÁV (SzMo)
Jellemzően alföldi mellékvonalakról van szó, ahol az elmaradt fejlesztések miatt a vasúti közlekedés nem versenyképes a közútival. Magyarországon legutóbb 2009-ben került sor hasonló mértékű vonalbezárásra.
júl. 21
9:27
Hamarosan tíz mellékvonalon állíthatja le a vasúti közlekedést a Máv: itt a lista (Blikk)
Egy civil szervezet értesülései szerint augusztus 1-jétől pótlóbuszokkal biztosítja a közlekedést a MÁV tíz mellékvonalon, miután az ottani vasúti személyszállítás szüneteltetéséről döntött.
júl. 21
9:27
Az egész országra kiadták a figyelmeztetést: jégeső, viharos szél, zivatar várható (Pénzcentrum)
60-90 km/h-s viharos széllökés, kisméretű jégeső, intenzív csapadékhullás, helyenként felhőszakadás is előfordulhat a mau napon - figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Keresés