A Mávinform közölte, hogy a rendszer karbantartása miatt nem működik a vasúti jegyértékesítés szerdán 0 órától 3 óráig a menetrendi tervezőben (Elvira).-
Román zászlóval, Erdély hovatartozására vonatkozó molinóval készül megzavarni a magyar miniszterelnök szombati beszédét egy helyi radikális politikus, ám a hatóságok résen vannak. Idén is szükség volt néhány medve eltávolítására, nehogy megjelenjenek fesztiválozni.
Egyre több a csőtörés a budapesti lakótelepeken. A Fővárosi Vízművek szerint a nagy melegben megnövekedett a vízfogyasztás, ezt nem bírják az elöregedett vízcsövek. A karbantartást a cégnek a vízdíjakból kellene finanszíroznia, csakhogy azok 2013 óta nem változtak, így a javításokra sem jut belőle. Tüttő Kata, főpolgármester-helyettes szerint a Víz
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az északi oldalon alig maradt néhány szabadstrand, azonban a déli parton még mindig van bőven választék. Összesen 49 strand közül válogathatunk, ha nem akarunk belépőt fizetni azért, hogy a magyar tengerben csobbanjunk egyet.
Szinte változatlanul állt szerda reggel a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Benne van a pakliban, hogy felforr a hűtővíz a vonatokon, mert a járművek több mint 40 évesek és rossz műszaki állapotban vannak. Ezt mondta Híradónknak a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke. Hétfőn Hodásznál hatan sérültek meg a MÁV egyik járatán, amikor a hűtővíztartályból felcsapott a forró víz. Lázár János miniszter korábban azt mondta: vas
A Fővárosi Törvényszék visszautasította a főpolgármester keresetét, amelyben "az adófizetés alól próbált kibújni" - írta Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
A Fővárosi Törvényszék visszautasította a főpolgármester keresetét, amelyben az adófizetés alól próbált kibújni – fogalmaz közösségi oldalán a pénzügyminiszter.
A parlagfű pollenkoncentrációja a jövő hét végén több helyen is elérheti a tüneteket okozó közepes szintet, így a pollenre érzékenyek már számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán az MTI-vel.
Nemcsak a Balaton hőmérséklete, az oda érkező vendégek száma is jelentősen emelkedett július harmadik hétvégéjén. A nyár eddigi legmelegebb napjaiban nem csak belföldi, hanem külföldi vendég is sok volt az adatok szerint.
Több mint tízezer doboz zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen.
Nem lett kevesebb az elmúlt években a strandokon dolgozó vízimentők száma, hiszen az önkormányzatoknak, cégeknek törvényi kötelességük vízimentőket alkalmazni minden olyan helyen, ahol a látogatók napi száma meghaladja az 500 főt – mondta az InfoRádióban a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.
Koncertek, új dalok és számos elfoglaltság miatt az elmúlt fél évben most először vonult szabadságra Wolf Kati. A Dal zsűritagjaként is ismert énekesnő a Duna Nyár 23 című műsorában újságolta el, hogy idén is a lányaival indult vakációzni, ezúttal a Balaton-partot választották pihenésre.
Sajnálatos módon az idei nyár első fele sem telt áldozatok nélkül a Balatonon. Hiába vannak jelen az életmentők és hiába hívják fel a figyelmet a legfontosabb elővigyázatosságokra, idén már öt ember is meghalt a magyar tengerben.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított három nagy magyarországi ruha- és cipőkereskedő webáruház - a CCC, az Answear és az About You - magyar, lengyel, illetve német üzemeltetőjével szemben, mivel feltehetően jogsértő módon tüntetik fel az akciósként hirdetett termékeik árait - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
Az About You emellett valószínűleg a vásárlás alatt sürgető jellegű tájékoztatásokat tesz közzé a termékek elérhetőségéről, ami szintén jogsértőnek minősülhet.
Németh Zsolt össznemzeti és kulturális háborúról beszélt a tusnádfürdői megnyitón, Potápi Árpád államtitkár pedig elárulta, hogy ő csak Nagy-Magyarországot, lovakat és nőket tud rajzolni, ami az egész identitását kifejezi. Szombaton a magyar miniszterelnöknek román zászlók lobogtatásával üzennének a román nacionalisták.
Nemcsak a Balaton hőmérséklete, az oda érkező vendégek száma is jelentősen emelkedett július harmadik hétvégéjén. A nyár eddigi legmelegebb napjaiban nem csak belföldi, hanem külföldi vendég is sok volt az adatok szerint. Jelentősen megugrott az egynapos turisták száma is, a legtöbb vendég Siófokon volt.
Ezúttal Kerepes HÉV-megállójában jelent meg váratlanul a település első embere, aki azért érkezett, hogy növelje a helyiek biztonságérzetét, de útközben találkozott egy helyi részeggel. Izgalmas felvétel kerekedett az esetből.
Magánebéden fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt Marcel Ciolacu román kormányfő szerdán Bukarestben - tájékoztatta az Mti-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.