2023. július 23. vasárnap

júl. 23
0:18
Ilyen drágán kevesen fognak pontyot (Agrotrend)
A Somogy Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság 409 ezer forint halvédelmi bírságot és 67 hónap horgászattól való eltiltással büntetett három öreglaki embert. Tiltott hálóval fogták a pontyokat.
júl. 23
0:22
Ezzel is árt Európának a brüsszeli vezetés (Agrotrend)
A háborúval és az energiaválsággal terhelt időszak jelentős nehézségek elé állítja az országok vezetőit. Az Egyesült Államok ráadásul mindezt tetézte egy olyan támogatási politikával, amellyel az Európai Unió nem tud versenyezni. Ennek fényében még inkább visszás, hogy a brüsszeli vezetés zsarolásra használja fel a közösségi pénzek kifizetését, ame
júl. 23
0:26
Biztos megtérülés a húsgalamb tenyésztése (Agrotrend)
Egyre nagyobb igény mutatkozik a hazai prémium galambtermékekre, főként a külső piaci értékesítési területeken, ennek kielégítéséhez szükséges a húsgalambágazat fellendítése - jelentette ki Nagy István agrárminiszter Hajdúböszörményben a Galambtenyésztők Szakmai Napján. Ezt támasztja alá az idén áprilisban Szingapúrral, majd májusban Japánnal kötöt
júl. 23
0:30
Szupercella pusztított Északkelet-Magyarországon (Agrotrend)
Főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében okozott károkat a jég, a Nyírségben tojás méretű jégdarabok hullottak.
júl. 23
0:34
Javában zajlik az aratás, szűkülnek az ukrán Exportlehetőségek (Agrotrend)
Befejeződött az őszi árpa betakarítása a hazai szántóföldeken, a búza aratása jelenleg a kétharmadán áll – mondta az Indexnek Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
júl. 23
0:38
Halpusztulás a Duna-Tisza-csatornán (Agrotrend)
A növényzet feldúsulása miatt oxigénhiányos állapot alakult ki a napokban a Duna-Tisza-csatorna középső szakaszán. A vízügyesek intézkedtek.
júl. 23
0:42
Széleslevelű nőszőfűre leltünk a Kis-Sárréten (Agrotrend)
A Körös-Maros Nemzeti Park területén több ponton is vannak kisebb állományai a széleslevelű nőszőfűnek. A napokban egy új helyen, a Kis-Sárréten is rábukkantunk.
júl. 23
0:46
NNK: jövő héttől már tüneteket okozhat a parlagfű virágzása (Agrotrend)
A parlagfű pollenkoncentrációja a jövő hét végén több helyen is elérheti a tüneteket okozó közepes szintet, így a pollenre érzékenyek már számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére.
júl. 23
1:12
Erre folyik az orosz olaj (TőzsdeFórum)
Jelenleg Oroszország oltja a világ legnagyobb olajimportőrének szomját. A júniusi adatok szerint ismét rekordra ugrott az Oroszországból importált olaj mennyisége. A pekingi vámhivatal által közzétett adatok szerint összesen 10,5 millió tonnát importáltak a múlt hónapban, ami körülbelül napi 2,56 millió hordónak felel meg. Ez egy 44 százalékos növe
júl. 23
1:18
Nincs tömeges elvándorlás a védőnők körében (ProfitLine)
Nincs tömeges elvándorlás a védőnők körében, a területi védőnői ellátás, gondozás folyamatosan biztosított - közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) sajtóinformációkra reagálva szombaton az MTI-vel.
júl. 23
1:24
Mely európai országok nincsenek felkészülve a forró napokra? (NRGreport)
A kutatók szerint az olyan helyeken, mint Észak-Európa, az épületek "üvegházként viselkednek", és nem úgy tervezték őket, hogy megbirkózzanak a forró napokkal. Svájc, az Egyesült Királyság és Norvégia "veszélyesen felkészületlen" arra, hogy az embereket hűvösen tartsa, ha a globális felmelegedés meghaladja az 1,5 Celsius-fokot.
júl. 23
2:24
Okos zenei eszköz fejlesztésébe fektetett a Hiventures (ProfitLine)
A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 125 millió forintos befektetéssel támogatta az okos zongoraszéket fejlesztő Péterváry Kft.-t - közölte a Hiventures az MTI-vel.
júl. 23
2:30
A test – szervezetünk számokban kvíz (Szakmát Szerzek)
Az emberi test tökéletes élő gépezet, amelynek minden egyes részlete csodálatos összhangban működik egymással. Ahogy a technika fejlődik, a tudósok  egyre aprólékosabb részletességgel térképezik fel az emberi test sejtjeit. Szervezetünk tökéletes rendszert alkot, és elképesztő legekkel találkozhatsz, ha elkezded az egészségügyi ágazat szakmáit tanu
júl. 23
3:18
Hollandia feloldja a Törökországba irányuló fegyverszállítás korlátozását (ProfitLine)
A holland ügyvivő kormány feloldotta a Törökországba irányuló fegyverexport korlátozását, a döntés Szaúd-Arábiára és az Egyesült Arab Emírségekre is vonatkozik.
júl. 23
3:24
Kapcsolódj ki Kapolcson! (Szakmát Szerzek)
2023. július 21-30. között rendezik a 32. Művészetek Völgye fesztivált. A  rendezvénysorozat helyszínei Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend, ahol várják a művészetek és a könnyűzenei programok, beszélgetések iránt érdeklődő fesztiválozókat. Menj fesztiválozni, kapcsolódj ki Kapolcson! A Művészetek Völgye A Művészetek Völgye egy tíznapos művészeti f
júl. 23
4:24
Megbüntetik az illegális kerti kutak tulajdonosait Magyarországon (ProfitLine)
Bár enyhítették a kutak létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó szabályozást, ám az Agroinform.hu felmérése szerint a nem kevés érzelmi töltetet is hordozó téma kapcsán az engedély nélkül kutat létesítő válaszadók 46 százaléka a jövőben sem tervezi bejelenteni illegális létesítményét az illetékes hatóságnál.
júl. 23
4:54
Öt mutatótípustól függ, mennyire versenyképes egy cég az iparágában (KKV Magazin)
Az egy munkavállalóra számolt mutatók meglepő módon kevésbé, míg a vállalati bevételarányos marzsra vonatkozó jelzőszámok és az országhatás jól előrejelzik egy cég pénzügyi teljesítményét és ágazati versenyképességét – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem kutatása.
júl. 23
4:54
Együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a kínai Semcorp vállalat (New Technology)
A járműipari képzésekben és kutatásokban meghatározó győri Széchenyi István Egyetem a jövőben együttműködik a kínai, hazánkban gyárat építő Semcorp Csoporttal. A vállalat elnök-vezérigazgatója adománnyal járult hozzá az intézmény kínai hallgatói közösségének fejlesztéséhez. A Semcorp Csoport a világ legnagyobb lítiumionakkumulátor-elválasztófilm gy
júl. 23
4:54
Összesen 65000 milliárd forintnyi kár van két faj számláján (Magyar Mezőgazdaság)
Nemcsak rovarok vagy emlősök okozhatnak jelentős gazdasági kárt az ökoszisztémában, hanem akár hüllők és kétéltűek is. Egy felmérés szerint egy sikló- és egy békafaj több milliárd dolláros kártételt okozott világszerte.
júl. 23
5:00
Még mindig indulatos viták tárgya Európa világuralmának egyik legnépszerűbb magyarázata (G7)
Jared Diamond bestsellere mezőgazdasági és földrajzi okokkal próbálta megmagyarázni, miért igázhatta le Európa a világot, de régi vádak és új kutatási eredmények is kétségbe vonják elméletét.
júl. 23
5:00
Miért maradnak zöld foltok az érett paradicsombogyón? (Agrofórum)
Miért maradnak zöld foltok az érett paradicsomtermésen? Mit lehet tenni a jelenség megelőzése érdekében?
júl. 23
5:24
Szíven ütheti az európai gyártókat a kínai EV-export (okosipar.hu)
A közelmúltig a kínai piac egyfajta Eldorádó volt az európai autógyártók számára: jobban kerestek ott, mint idehaza, de az elektromos járművek fokozódó terjedésével hamar fordulhat a kocka – figyelmeztet az Allianz Trade. A hitelbiztosító friss riportja szerint ha a kínai EV-behozatal akár csak tízszázalékos részesedést érne el az európai piacon, a
júl. 23
5:51
Babaváró hiteleseknek többe kerül a válás, szigorúbb büntetések jönnek (Piac és Profit)
A babaváró kölcsön jövő évtől érvényes átalakításával kapcsolatban szinte kizárólag a hitelösszeg és az életkori feltételek módosításáról lehet olvasni, hallani. A Bankmonitor szakértői szerint nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy a konstrukcióhoz kapcsolódó büntetés - melyet egyes szabályok megsértése esetén kell fizetnie a párnak - is
júl. 23
5:54
Hamarosan telepíthetünk napelemet az erkélyünkre? (Alternatív Energia)
Németországban az erkélynapelemek már most is igen népszerűek, hamarosan pedig tovább egyszerűsödhet a használatuk.
júl. 23
5:54
A kóklerek elleni harcot díjazták (KKV Magazin)
A lakásfelújítás, házépítés komoly műszaki szaktudást igényel, de a megrendelők nehezen tudják eldönteni, kiben érdemes megbízni. A Mapei felmérésnek köszönhetően láthatóvá vált, mennyien válnak áldozattá, és hogyan lehet kivédeni a kóklereket az építőiparban. A kampány a Pr-szakma elismerését is kiérdemelte, a Pr Excellence Award ezüst díjat a 202
júl. 23
5:54
Bemutatták a perovszkit napelemek stabilizálásának lehetőségeit (New Technology)
A perovszkit oxidásvány alapú cellákról széles körben úgy vélik, hogy a napenergia következő evolúcióját jelentik, és kielégítik a tiszta energia iránti növekvő keresletet, de nem olyan stabilak, mint a hagyományos cellák. Legalábbis egyelőre. A Surrey Egyetem kutatói a Nature Reviews Chemistry című tudományos folyóiratban osztották meg, hogy a per
júl. 23
5:54
A biobarack is kevesebbet ér egy eurónál (Mezőhír)
Kevés a biobarack, de nem is keresik a vásárlók.
júl. 23
5:54
A kalászosok kártevői (Agrárágazat)
Régen úgy védekeztek a vetésfehérítő ellen, hogy a gabonavetés köré egy sávban zabot vetettek…
júl. 23
6:00
Az EU továbbra is nyitott a gabonaszállítások újraélesztésére (Agrofórum)
Az Európai Unió továbbra is „nyitott arra, hogy olyan megoldásokat keressen” az Ensz-szel, amelyek hozzájárulnának az ukrán gabona biztonságos fekete-tengeri exportját lehetővé tévő megállapodás újjáélesztéséhez – közölte az Eu Ensz-megbízottja, miután Oroszország kilépett a paktumból.
júl. 23
6:18
A médiahatóságnak üzent az újságírószövetség a HírTV-s hírhamisítás miatt (Telex)
A HírTV brit focidrukkerekkel illusztrálta a krími híd felrobbantását ünneplő ukránokról szóló hírét, az NMHH egyelőre nem vizsgálja az ügyet.
júl. 23
6:24
Egyre zsúfoltabb az M0-as: a déli szakaszon már százezer fölött volt tavaly a napi átlagos forgalom (vg.hu)
A legforgalmasabb útszakasz továbbra is az M7-es bevezetője, ahol 120 ezer jármű haladt át a legutóbbi évben egy átlagos napon.
júl. 23
6:24
Elsöprő többséggel szavazta meg az Európai Parlament az AI szabályozását (okosipar.hu)
Az európai törvényhozók elsöprő többséggel értettek egyet az első mesterséges intelligenciáról szóló törvény megalkotásával. A cél az emberek biztonságának megőrzése és a technológiával kapcsolatos kockázatok megelőzése – számolt be a Business Insider. Az Európai Parlament képviselői csütörtökön 84 igen szavazattal, 7 nem ellenében és 12 tartózkodá
júl. 23
6:30
Kell takarítani a napelemes rendszereket? (Tiszta Jövő)
Indiai szakértők tanulmányozták a fotovoltaikus modulokra rakódó szennyeződések hatását dél-indiai környezetben, megállapítva, hogy a madárürülék a legnagyobb teljesítménycsökkenést okozza.
júl. 23
6:30
A legügyesebb befektetők már nem Ethereumot vásárolnak (BitcoinBázis)
Az Etheremot valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, hiszen az előző években az ETH képes volt megtartani a legnépszerűbb altcoin címet.
júl. 23
6:42
Mimaki: Erős és egyértelmű célkitűzések a fejlesztések területén (signanddisplay.hu)
A reklámipar, a vizuális kommunikáció rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban, s olyan irányvonalak alakultak ki, amelyek meghatározzák az iparág innovációját. A Mimaki az ágazat egyik vezetőjeként olyan szemléletmódot képvisel, ami globális hatást gyakorol a trendekre. A Fespa – European Sign Expo kiállításon Danna Drion, a Mimaki regionális mar
júl. 23
6:42
Észak-koreai hekkerek kriptót loptak egy amerikai technológiai cégtől (business2community)
Egy, az észak-koreai kormány által támogatott hekkercsoport bejutott egy amerikai informatikai menedzsmentcég rendszerébe, és ezt kihasználva, kriptopénzzel foglalkozó
júl. 23
6:48
Ingatlan juttatása cégtulajdonosoknak: jó ötlet-e az ajándékozás? (Adózóna)
Egy kft. lakóingatlannal rendelkezik. A lakóingatlant ajándékozási szerződéssel a társaság két tagjának ajándékozná. Van-e ennek cég- vagy adójogi akadálya? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
júl. 23
6:54
Mi az a design thinking, és miért nem hagyhatja figyelmen kívül egy cégvezető sem? (vg.hu)
A design messze nem csak a vizualitásról szól, versenyelőnyt hozhat a vállalkozásoknak.
júl. 23
6:54
Időrabló otthoni mosás helyett közösségi mosoda (KKV Magazin)
A magas beruházási és fenntartási költségek miatt egyre többen döntenek úgy, hogy nem vásárolnak mosógépet. Miklovicz Bertold elmondta, a statisztikák szerint egy héten akár egy-másfél napig is a lakáshoz láncolhatja a felhasználókat a ruhák és más textilek mosása, szárítása, ráadásul ez jellemzően hétvégére esik, így a házimunka a szabadidőből ves
júl. 23
6:54
Ausztráliában teszteli humanoidját a NASA (New Technology)
Az űrkutatási hivatal új küldetést talált ki fejlett humanoidjának, a Valkyrie-nek, aminek a képességeit a nyugat-ausztráliai Perthben teszi majd próbára a Woodside Energy. A NASA robotikai csapata a houstoni Johnson Űrközpontból utazott a partner céghez, hogy átadja a gépet – jelentette a The Robot Report. A szigetországban arra fogják használni a
júl. 23
6:54
Hogyan segíthetnek a gombák megoldani az élelmiszerhiányt? (Magyar Mezőgazdaság)
Ha több és jobb minőségű élelmet szeretnénk, össze kell barátkoznunk a gombákkal. A növények nagyon jól kijönnek velük, egyszerre akár többfélével is szövetségre léphetnek. Viszont mi, emberek szempillantás alatt megzavarhatjuk kapcsolatukat, pedig ezzel magunk alatt vágjuk a fát.
júl. 23
7:00
Külföldi nyaralás és növényegészségügy II. (Agrofórum)
Növénybarátként érdemes a külföldi utazásaink előtt tájékozódni a növényegészségügyi előírásokról, hiszen a tudtunkon kívül nagy kárt okozhatunk, ha a hazahozott növénnyel együtt a növény egyik betegsége vagy kártevője is beutazik vele együtt.
júl. 23
7:00
Orbán Viktor megelőzi a V4 vezetőket Twitteren? (Növekedés)
A magyar miniszterelnök több bejegyzése is milliós nézettséget ért el a közösségi oldalon.
júl. 23
7:18
Másfél éves csúcson a spanyolországi fogyasztói bizalom (ProfitLine)
A spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató 2021 októbere óta nem látott szintre javult júniusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) pénteken közzétett adatai szerint.
júl. 23
7:18
Rendkívüli tanév jöhet 2023 szeptemberétől: erre minden magyar szülő készüljön fel (Pénzcentrum)
A 2023/2024-es tanév hivatalos rendje várhatóan majd csak augusztus első napjaiban jelenik meg a Magyar Közlönyben, ám az előző évek tapasztalataiból kiindulva összeraktuk, hogy nézhet majd ki, mikor kezdődik, és mikor ér véget az előttünk álló tanév. Arról egyelőre nincs semmiféle információ, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is elmaradna az ősz
júl. 23
7:18
Környezetbarát sportkollekcióval rukkolt elő a Lidl (MMonline)
Új és környezetbarát sportkollekciót dobott piacra a Lidl, mely a fenntarthatóbb életmódhoz is alternatívát kínál. A sportruházatok különlegessége, hogy a szálakba olyan újrahasznosított műanyaghulladékot építettek be, melyeket strandokon és tengerparti régiókban gyűjtöttek össze. A Lidl ezáltal hozzájárul ahhoz, hogy kevesebb hulladék kerüljön az
júl. 23
7:18
Háború: Ukrajna visszavág - potyognak az orosz gépek az égből (Növekedés)
.
júl. 23
7:18
Néhol felhős, de túlnyomóan napos idő várható (Agrotrend)
Túlnyomóan napos idő valószínű délután már kevés fátyol- és gomolyfelhővel. A nap nagy részében csapadék nem valószínű, de este nyugat felől egy-egy zápor, zivatar besodródhat. A déli, délnyugati szél jellemzően mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 28 és 32 fok között várható. Késő este 17 és 24 fok várható.
júl. 23
7:24
Decemberre megkaphatják a pénzüket a Celsius kárvallottak (BitcoinBázis)
A Celsius Network egy rendezési terv keretében 2023 végéig visszaszolgáltatja a felhasználók által letétbe helyezett kriptoeszközöket. A cég átszervezési terve
júl. 23
7:48
Kvíz: Hány vállalatot számlál a német DAX index? (Pénzcentrum)
Ha tudod a választ a címben megfogalmazott kérdésre, akkor ma neked is esélyed van, hogy megnyerd a 20 ezer forintos utalványt, melyet belföldi utazásra használhatsz fel. Töltsd le a Pénzcentrum mobilalkalmazását, válaszolj helyesen, hogy részt vehess a sorsoláson.

Keresés