2023. július 11. kedd

júl. 11
0:15
Eurobarométer: az infláció, a nemzetközi helyzet, a bevándorlás és az éghajlatváltozás miatt aggódnak az unió polgárai a legjobban (Infostart)
A felmérés szerint az európaiak 27 százaléka gondolja úgy, hogy az emelkedő árak és a növekvő megélhetési költségek az EU előtt álló legfontosabb kihívások.
júl. 11
0:15
Habony és Garancsi kaszinós cége beszáll az online sportfogadásba (444.hu)
Százmilliárdos piacon lesznek a Szerencsejáték Zrt. versenytársai.
júl. 11
0:15
A GVH vizsgálatot indított a Lidl ellen (Azenpenzem)
A Lidl – állítja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – reklámkampányaiban vélhetően megtévesztő módon állította, hogy ő a legolcsóbb. A versenyhatóság ezért vizsgálatot indított az áruházlánccal szemben. Saját árfigyelőjükre hivatkozva nem fogadnak el más felmérést.
júl. 11
0:18
Zelenszkij is részt vesz a NATO-csúcson (vg.hu)
Korábban Zelenszkij arról beszélt, hogy ha Ukrajna nem kap meghívást a szövetségbe, nincs értelme Vilniusba utaznia.
júl. 11
0:18
Frissítő kortyok (MMonline)
Előtérbe került a tudatos fogyasztás, a vásárlók a minőség mellett egyre inkább figyelnek a fenntarthatóságra. Bár a jelenlegi gazdasági helyzet megnehezíti a gyártók és a forgalmazók dolgát, a hazai sörpiac mellett az üdítőital- és ásványvízpiac is kismértékben, de tovább növekedett. Mintegy 1,3 százalékos növekedéssel zárult a 2022-es év a Magyar
júl. 11
0:18
A kisebbik Bitcoin túlszárnyalta a piacot (business2community)
A Litecoin tavaly az egyik legjobban teljesítő token volt, és az érme az elmúlt évben túlteljesített a tágabb
júl. 11
0:19
Erőre kapott a forint (Infostart)
Mintegy 1,5 százalékot erősödött hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
júl. 11
0:19
Az előző hét volt a valaha mért legmelegebb hét a Földön (444.hu)
Július 6., csütörtök volt a legmelegebb nap 17,08 Celsius-fokos átlaghőmérséklettel.
júl. 11
0:19
Tíz százalék felett csökkent a nyugdíjak vásárlóértéke az idén (Azenpenzem)
Nyílt levélben kér augusztusra három százalékos rendkívüli nyugdíjemelést a kormánytól a negyedik éve működő, hét szervezetet, 200 ezernél több tagot tömörítő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET). Szeretnék érveiket és indokaikat az Orbán Viktor miniszterelnök vezette Idősek Tanácsa előtt is ismertetni.
júl. 11
0:21
A Bosch minden terméke mesterséges intelligencián fog alapulni (ProfitLine)
A tervek szerint még ebben az évben a Bosch csoport minden terméke és megoldása vagy eleve tartalmaz mesterséges intelligencia (AI) alapú technológiát, vagy annak segítségével fejlesztik, illetve gyártják majd - tudatta a vállalat az MTI-vel hétfőn.
júl. 11
0:22
Recski sárcsuszamlás: a kormány 500 millió forintot szabadít fel a károsultaknak (vg.hu)
Varga Mihály azonnali határidővel kapta meg a feladatot. Azt is vizsgálják, hogy a rendkívüli időjárás okozta-e az ingatlanokban keletkező kárt.
júl. 11
0:22
Már megérkezett Európába a legújabb csúcsmobil (MMonline)
A HONOR Párizsban jelentette be, hogy megérkezett Európába a HONOR 90 széria. A HONOR 90 lenyűgöző, 200MP-es fő kamerája és szemkímélő technológiával felszerelt, csúcskategóriás, négyszeresen ívelt lebegő kijelzője úttörő hardverrel és szoftverrel ad lehetőséget a felhasználóknak arra, hogy páratlan részletességgel rögzítsék és osszák meg másokkal
júl. 11
0:22
Bitcoin és kripto: Mire számíthatsz a héten? (business2community)
A múlt héten a Bitcoin és a kripto piac folytatta az oldalirányú trendet. A Bitcoin több mint két
júl. 11
0:26
Erdogan meghozta a várva-várt döntést a svéd NATO-tagságról (vg.hu)
Erdogan felkéri a török parlamentet, szavazzon Svédország csatlakozásáról.
júl. 11
0:26
Nehéz időszak vár a nagyvállalatokra (MMonline)
A multinacionális nagyvállalatok döntő többségére hatással lesz a globális minimumadó, mégis csak a töredékük van tisztába azzal, hogy valójában mivel jár, ha bevezetik jövőre – hívja fel a figyelmet az EY 1600 pénzügyi igazgatóval készült nemzetközi kutatása. Az egyre tornyosuló feladatok és a kollégák szakmai kiégésének veszélye arra készteti az
júl. 11
0:30
Emelkedtek a vezető amerikai tőzsdeindexek (vg.hu)
.
júl. 11
0:30
Tovább zöldülhetnek a vállalatok (MMonline)
Akár 30 százalékos energiamegtakarítás is elérhető a modern, hőszigetelt üvegek beépítésével, ami a mostani gazdasági környezetben jelentős összeget jelenthet a vállalkozásoknak és a lakosságnak egyaránt. A hőszigetelő üvegek gyártásában piacvezető CE Glass Industries a környezetbarát termék előállítása mellett saját működésében is kiemelt figyelme
júl. 11
0:34
Így lehet sikeres a munkaerőtoborzás (MMonline)
A munkaerő toborzása és kiválasztása mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára komplex és időigényes. Ahogy a munkaerőpiac folyamatosan változik, és a versenyhelyzet fokozódik, kiemelt fontosságú, hogy hatékonyan és minél kevesebb hibával futhasson végig a folyamat.Gyakran előfordul, hogy a munkáltatók nem fogalmazzák meg kellően világosan a
júl. 11
0:38
Tovább fokozza a hangulatot a Meki a Budapest Parkban (MMonline)
A Budapest Park, Magyarország legnagyobb, szabadtéri könnyűzenei szórakozóhelye az idei szezonban egy váratlan újdonsággal bővült. Az éttermi kínálatot színesítve, ezen a vibráló színtéren megjelent a McDonald’s, hogy a zene élményén keresztül is megmutathassa a hamisítatlan Meki életérzést. Az élmények fokozására júniustól egy igazán egyedi fényfe
júl. 11
0:42
Esküvői matricacsomaggal újított a Viber (MMonline)
A nyár beköszöntével elérkezett az esküvőszezon is. Napjainkban megfigyelhető az a tendencia, hogy egyre több pár dönt úgy, nem fogad hivatásos szakembert, hanem egyedül vág neki a szervezésnek. Ennek számos oka lehet, de mivel még sosem volt ennyire drága a boldogító igen, mint most, legtöbben a költségek csökkentése miatt döntenek úgy, hogy inkáb
júl. 11
0:46
A Forma-1 és a Szerencsekerék volt a legnézettebb (MMonline)
Csatornaszinten nagyot lépett előre az RTL, fontos célcsoportoknál előzték meg a TV2-t. Sőt, most csoportszinten is egész jó hete volt az RTL-nek. A nyári szezonban egész komoly verseny alakult ki az RTL és a TV2 között. Egy héttel ezelőtt arról írtunk, hogy a TV2 nyert minden fontosabb célcsoportban, a mögöttünk álló 27. héten viszont erőre
júl. 11
1:21
Rendben működik az új hulladékgazdálkodási rendszer (ProfitLine)
A lakossági és az intézményi hulladék elszállítása is rendben zajlik az új, koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer július 1-jei indulása óta - mondta a Mohu Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója a társaság hétfői online háttérbeszélgetésén.
júl. 11
1:36
Az energetikai iparág valaha legnagyobb nyugdíjmegállapodását készülnek aláírni a BP-nél (NRGreport)
A BP tárgyalásokat folytat a 30 milliárd fontos, végleges fizetésű nyugdíjrendszerének biztosítási megállapodásáról, amely a legnagyobb ilyen jellegű nyugdíjmegállapodás lehet az iparágban.
júl. 11
2:21
Mi lesz a sok otthon rejtegetett készpénzzel, ha államcsőd következik be? (ProfitLine)
Az államcsőd olyan helyzet, amikor egy adott ország nem képes fizetni az adósságait és más pénzügyi kötelezettségeit. Az államcsőd komoly gazdasági és pénzügyi válsághoz vezethet, és számos negatív hatást gyakorolhat az ország gazdaságára és polgáraira. Milyen megtakarítás véd egy államcsődtől?
júl. 11
2:24
Önvezető motorok – Fából vaskarika? (NRGreport)
Az autóknál teljesen reális, hogy az emberi hibákat próbálják korrigálni a a különféle vezetési-segédekkel és az önvezetéssel. A legtöbb esetben szabadidős célokért vásárolt motorkerékpároknál az önvezetés elég furán hat.
júl. 11
2:24
Csányi István – Szakmai megmérettetés a legjobbak között (Szakmát Szerzek)
Mindig kíváncsi voltam, hogy egy igazi szakmai verseny hogyan zajlik, ezért Csányi Istvánt, a Frufru Szépségszalon üzletvezetőjét kérdeztem, hogy a fodrászok között hogyan működnek a szakmai versenyek. Ez nem meglepő, István nem csak sikeres fodrász, de már nyert is országos versenyt, ezekről az élményeiről beszélgettünk. – Egy nagy szakmai verseny
júl. 11
3:21
Lengyelország újabb energiaár-kedvezményeket vezetne be (ProfitLine)
Újabb energiaár-kedvezményeket vezetne be a lengyel kormány: a hétfői ülésén elfogadott törvénymódosítási tervezet szerint megemelnék a kedvezményes lakossági energiaárakra feljogosító fogyasztási küszöböt, és csökkentenék az energiaárakat a helyi önkormányzatok, a kis- és középvállalkozók, valamint az úgynevezett érzékeny fogyasztók számára is.
júl. 11
3:24
Helyesírás kvíz: külön vagy egybeírjuk? (Szakmát Szerzek)
A magyar helyesírás nem egy könnyű műfaj. Rengeteg a szabály, van ami kivételnek számít, van amit pedig egyszerűen a hagyomány alapján írunk úgy, ahogy. A többszörösen összetett szavak, a földrajzi nevek, a számok helyes használata írásban mindannyiunknak kihívást jelent. Az egyik legnagyobb helyesírási parák közé tartozik, hogy mit írunk egybe, kü
júl. 11
4:21
Árcsökkenést prognosztizálnak az építőanyag-kereskedők (ProfitLine)
Árcsökkenést prognosztizál az építési termékek egy részénél az építőanyag-kereskedő vállalkozások többsége, a korábban tapasztalt beszerzési nehézségek már megszűntek, most éri meg energiatakarékossági lakásfelújításba kezdeni - hangzott el az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (Évosz) sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.
júl. 11
4:24
Mindenre felkészülve: automatizált, többszintű védekezéssel a fejlett kibertámadások ellen (okosipar.hu)
Egy friss kiberbiztonsági jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy riasztó ütemben jelennek meg az új típusú online fenyegetések, mert a kiberbűnözők folyamatosan újítanak módszereiken. A Micro Focus szakértői szerint a szervezeteknek ilyen környezetben csak a többszintű védelem nyújt megfelelő segítséget, ezért a vállalatoknak az automatizálás, v
júl. 11
4:24
Különleges ízek az év fagylaltja versenyen (Szakmát Szerzek)
Az idén 25 éves év fagylaltja versenyt 2019-hez hasonlóan ismét fesztivál jelleggel rendezte meg a Magyar Cukrász Ipartestület. A csokoládé világnapján életre hívott rendezvény a Komáromi Városmarketing és Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft együttműködésében valósult meg, ahol több különleges ízvilágú fagylalttal is neveztek a szakemberek. Az év f
júl. 11
4:30
Nyár, fűszerek, fűszervajak… (Magyar Mezőgazdaság)
A fűszervajakban hosszabb ideig megőrizhetjük a növények zamatát, és akár kenyéren, akár grillezéskor jó hasznát vehetjük. A vaj nem csak jó ízfelvevő, de a fűszerek gyógy-, és emésztést támogató hatóanyagai is átmennek bele.
júl. 11
4:48
Így védjük értékeinket a nyáron (MMonline)
A vakációzók többsége, 66-71 százaléka a családtagokra, szomszédokra bízza az üres lakás felügyeletét - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Emellett 38 százalékuk máshol helyezi el az értékeit a nyaralás ideje alatt, illetve 23 százalékos azoknak az aránya, akik a riasztóban bíznak. Az utazók több mint 22 százaléka akkor is köt külön utasbizto
júl. 11
4:54
Már magasnyomású alkatrésztisztítók is megtalálhatók a Mewa szolgáltatási kínálatában (New Technology)
A legkisebb szennyeződések vagy akár egy aprócska zsírmaradvány is órákra megbéníthatja a termelést egy üzemben. Ha egy gépalkatrészt valami akadályozza a súrlódásmentes mozgásban, és emiatt a szóban forgó berendezést le kell állítani – ez akár a termelés több fázisának kiesését is okozhatja. Ennek következtében a dolgozóknak várniuk kell a gyártás
júl. 11
4:54
Hogyan változtak meg az ismerkedési szokások egyetemista korban? (UNIside)
Ha körülnézünk a környezetünkben és beszélgetünk a körülöttünk élőkkel, megfigyelhetjük azt a tendenciát, hogy egyre több pár az interneten keresztül ismerkedett meg egymással. Míg régen az emberek inkább személyesen kötöttek kapcsolatokat, esetleg internetes társkeresők vagy a közösségi oldalak szolgálták ezt a célt, ma már egy egyszerű jobbra– va
júl. 11
5:00
Európa legdrágább hulladékkezelési rendszerét vezette be a Mol (G7)
Senki nem láthatja, hogyan sikerült Európa legdrágább hulladékkezelési rendszerét megalkotnia a Mol-nak, de a hatásaival mindenki találkozni fog.
júl. 11
5:03
Ha ezeket tapasztalja magán, még mindig hosszú Covidja lehet (Infostart)
Amerikai kutatók közel tízezer beteg adatai és tesztjei alapján összegezték, melyek a koronavírus-fertőzés után akár hónapokkal, évekkel később is érezhető hosszú Covid tucatnyi leggyakoribb tünetei.
júl. 11
5:21
A munkavállalók kétmarmada félti állását a mesterséges intelligenciától (ProfitLine)
Visszafordíthatatlanul betört a mesterséges intelligencia a munka világába, a folyamatok 34%-át pedig már most is automatizálják a vállalatok, és becslések szerint a következő években még nagyobb ugrás jön. Ezzel párhuzamosan egyre többen aggódnak állásuk elvesztése miatt, azonban a szemünk előtt zajló AI-forradalom nem csak kihívásokat, hanem lehe
júl. 11
5:24
Miért sikeresek az ismétlődő promóciók? (Márkamonitor)
A május 25-én megrendezett Branding/rebranding az Fmcg szektorban című konferenciánk beszámoló-sorozata a végéhez közeledik. Ma Szirmák-Szabó Viktória prezentációját ismertetjük röviden a Henkel hosszú távú promócióiról. Hosszú távú promóciók: miért szeretik ezeket, és miért is sikeresek? – tette fel a kérdést az előadó. Ezek a promóciók támogatják
júl. 11
5:27
Ha egy hatékony napelemet keresett, van egy jó hírünk Önnek (Alternatív Energia)
A holland Taylor szoftverszállító és a német Sonnex Energie új, teljesen fekete napelemeket kínál integrált cellasor-optimalizálóval.
júl. 11
5:27
Időjárás: A hőség fokozódik. 38 fok is lehet (Agroinform)
Szerdán hullámzó front érkezik, csapadékot is kapunk.
júl. 11
5:30
Ennyit a slusszkulcsról: az autó, ami biometrikus azonosítással indul (okosipar.hu)
A csúcstechnológia vezérelte világban az autóipar is folyamatosan arra törekszik, hogy minél innovatívabb funkciókat építsen az eszközeibe. Ezt a trendet megragadva a Hyundai leányvállalataként működő Genesis most arc- és ujjlenyomat-felismerést kínál az új GV60 SUV Coupe modellhez. A GV60 az első tisztán elektromos modell, amit a Hyundai-csoport l
júl. 11
5:30
Egymillió gyümölcstermő fát-bokrot vágtak ki Csehországban (Magyar Mezőgazdaság)
A tavalyinál mintegy negyedével kevesebb gyümölcsöt szednek ebben a szezonban Csehországban, ez az utóbbi hat év legszerényebb termése. Az alacsony felvásárlási árak miatt sokan kivágták a gyümölcsöseiket, erre tett rá egy lapáttal a tavaszi időjárás. Végül pedig a viszonyítási alap is magas, tavaly elég sok gyümölcs termett, olvasható a német fruc
júl. 11
5:45
Mire kell figyelni szabadság alatt munkavállalóként? (Piac és Profit)
Javában dübörög a nyár és ezzel együtt a szabadságolások. Jó érzés kiereszteni az egész éves gőzt, de a strandon sem szabad elfeledni a jogszabályok betartásának fontosságát. Az alábbiakban dr. Szabó Gergely Gábor ügyvéd segítségével szedtünk össze néhány jótanácsot arról, hogy mire érdemes odafigyelni szabadság alatt munkavállalóként.
júl. 11
5:48
Ötvenmilliós fődíjjal csábít a legújabb sorsjegy (MMonline)
A Szerencsejáték Zrt. sorsjegyportfóliójának legújabb tagja, a Puzzle sorsjegy, az élményalapú megközelítésen és a formabontó látványvilágon felül a megszokottól eltérő játékmechanikai megoldásokat is rejt.A rohamosan bővülő sorsjegyválaszték legújabb darabjának koncepciója ismerős lehet a legkedvesebb családi, baráti emlékekből, hiszen a játék meg
júl. 11
5:51
100 éves a magyar papíripar egyik fellegvára:1923 óta működik a csepeli papírgyár (ProfitLine)
Idén ünnepli alapításának századik évfordulóját a Dunapack Packaging csepeli üzeme, korábbi nevén Csepeli Papírgyár. A Duna-parti létesítmény első papírgépe hullámalappapírt állított elő, ami már akkor is népszerű alapanyaga volt csomagolószereknek, amelyekkel a boltok polcain ma is naponta találkozunk. Ráadásul a hullámpapír ma az egyik legfenntar
júl. 11
5:54
Milyen szerepet játszhat a Cloud technológia az újraerdősítés gyorsabbá tételében? (Márkamonitor)
Az Abb Robotics támogatja a Junglekeepers küldetését, mely több mint 22000 hektárnyi amazoniai esőerdő védelmét és az erdőirtás visszafordítását célozza meg. A demonstráció keretében egy dzsungelben található laboratóriumban az Abb YuMi kobotjával automatizálták az ültetési feladatokat, ezzel is meggyorsítva a folyamatot, hogy a Junglekeepers önkén
júl. 11
5:54
5 év alatt megtérülhet a napelemes rendszere a cégeknek (Tiszta Jövő)
Nagyon gyorsan megtérülnek a napelemes beruházások a vállalatok számára.
júl. 11
5:54
Euró vagy dollár? Mi várható a devizapiacon? (KKV Magazin)
A csendes nyári szezon előtt a devizapiacon három fő tényező várható: a központi bankok inflációval szembeni elkötelezettsége, a dollár nyereségtartása és a piaci volatilitás folyamatos csökkenése. Henrik Gergely, az iBanFirst magyarországi értékesítési vezetőjének elemzése.
júl. 11
5:54
Nyílt Nappal ünnepelte az Audi Hungaria 30 éves fennállását (New Technology)
Július 8-án fennállásának 30 éves jubileuma alkalmából az Audi Hungaria tárt karokkal és nyílt kapukkal várta az érdeklődőket, akik a vállalat több száz munkatársa segítségével testközelből ismerhették meg a vállalat tevékenységét. A Nyílt Nap során több mint 50 000 lelkes látogató élménydús programok segítségével ismerkedhetett meg a világ legnagy

Keresés