A norvég Jo Nesbø a Guardiannak vázlatpontokba szedve mesélt azokról a könyvekről, melyek valamiért nagy hatást gyakoroltak rá. Ezek közül szemezgettünk.
"Kész a kakaód" - visszhangzik újra és újra a főhősnek címzett mondat egy budai nagypolgári lakásban. Óvodáskortól a főiskoláig telnek a Kádár-kor végeláthatatlan évei, és múlnak sokat ígérő napok, váltakoznak a helyszínek is, bejárjuk Budát és Pestet a Feneketlen-tótól a Wichmann-kocsmáig. Örök barátságok köttetnek, szerelmek lángolnak fel és hűln
Karizmatikus, humoros, stílusos, erős, ugyanakkor kiszámíthatatlan, gyarló és remek képességekkel rendelkezik. Nem, ő nem a Marvel egyik új vadonatúj szuperhőse, hanem a képregényes és a filmes univerzum egyik legszerethetőbb gonosz karaktere. Loki, a csínytevés istene szinte egy csapásra vált közönségkedvenccé.
Elhunyt a Magyar Televízió több kultikus produkciójának operatőre, Bayer Ottmár, aki Bayer Zsolt magyar jobboldali újságíró, publicista, műsorvezető édesapja volt.
2023. szeptember 28-tól vehetik át érvényes diákigazolvánnyal rendelkező középiskolások, főiskolások és egyetemisták a Borbély Szilárd műveiből készült, Egyre rövidebb szavak című válogatáskötetet – melyet a Libri Könyvesboltok és a Jelenkor Kiadó 10 ezer példányban ajándékoz nekik.
Számítógépet használó megátalkodott macskák, alternatív terápiák és féligazságok, véget ért gyerekkor és háború, iskolatársakból lett ellenségek, az élet apró dolgainak nem is sejtett árnyalatai és a Ceaușescu-diktatúra középkort idéző mindennapjai. A szeptember 28-án kezdődő 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelenő világirodalmi kötetek
Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását. Perel az emberi kapcsolatokra, azon belül is a párkapcsolatokra és a szexualitásra specializálódott (Affér és Szeretkezés fogságban című könyvei magyarul is elérhetők, Ted-előadásait és a podcas
A Velem című dalhoz rendkívül jó hangulatú videó érkezett a népszerű színművész-komikus szereplésével. Az új megjelenés a tizedik születésnap alkalmából tartott jubileumi koncertet előzi meg.
Még az edzett zsarukat is megdöbbentette a látvány. A gyilkos ugyanis, hogy az áldozat azonosítását megnehezítse, levágta annak fejét és a kezét. Ezzel a gyomrossal indít a Kihantolt bűnök című, skandináv krimikből készült angol sorozat új évada. A negyedik széria epizódjai párosával érkeznek hétfőnként a Duna tévére 21.35-től.
Sylvester Stallone egy nagybetűs IKON! Az pedig, hogy ma ezt mondhatjuk róla, nem kis melójába került a jelenleg 77 éves Golden Globe-díjas világsztárnak. Azt a történetet, hogy milyen nehezen sikerült befutnia, és, hogy az örök klasszikus Rocky milyen varázsütésre változtatta meg az életét, mostanra talán mindenki ismeri.