2024. október 16. szerda

okt. 16
0:15
Végső búcsút vettek Jelenits Istvántól (Infostart)
A Magyar Corvin-lánccal kitüntetett, Széchenyi-díjas teológust, nyugalmazott gimnáziumi, főiskolai és egyetemi tanárt életének 92., szerzetességének 70., papságának 65. évében érte a halál szeptember végén.
okt. 16
0:15
1 év után visszatér a színpadra Horváth Lajos Ottó (Blikk)
Hétfőn tartották a Játékszín legújabb darabjának olvasópróbáját, amely során kiderült, a körúti teátrum igazán nagy dobásra készül. Pontosabban kettőre. December 7-én mutatják be ugyanis Dan Brown, A Da Vinci-kód című világsikerű regényének színpadi változatát, amelyben a visszatér a világot jelentő deszkákra a közel egy éve a Nemzeti Színház előad
okt. 16
0:18
Főnökként elviselhetetlen, de megmenti a beosztottjai életét (Telex)
Az Utolsó befutók jó értelemben véve régimódi sorozat, ami néha kegyetlen humorú brit szitkomra hasonlít. Gary Oldmannek és Kristin Scott Thomasnak is tökéletes játszótér.
okt. 16
0:19
"Bolondok lennénk, ha azon siránkoznánk, hogy változás történt" – Harrison Ford elmondta a véleményét a Marvel-filmekről (Blikk)
Harrison Ford a GQ-nak adott interjút a Shrinking (Direkt terápia) című sorozat második évadával kapcsolatban, amelyben egy morcos terapeutát alakít. Az interjúban azonban nemcsak a sorozatról volt szó, hanem arról is, hogy mit gondol a Marvel-filmekről, pláne most, hogy ő is csatlakozik az univerzumhoz. Valamint a mozisztárok halála is előkerült.
okt. 16
0:22
Kovács Kokó István: Megdöbbenve követjük a Noszály Sándor körül kialakult helyzetet (Telex)
A Sztárbox idei évadában szereplő Noszály több zavarba ejtő videó után törölte az Instagramját.
okt. 16
0:23
Mi történt vele? Sydney Sweeney-t az utcán fotózták le, teljesen felismerhetetlen (Blikk)
Sydney Sweeney teljesen új arcát mutatja majd meg legújabb filmjében, melyben egy ikonikus bokszolónőt, Christy Martint formálja meg. A szőke bombázó az elmúlt napokban már tetőtől talpig átalakulva és 90-es évekbeli sportruházatot viselve lépett utcára. Ezzel a külsővel már tényleg alig lehet őt felismerni!
okt. 16
0:24
Október 16-án történt (kultura.hu)
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944. október 16-án, a kudarcba fulladt kiugrási kísérlet utáni napon a németek által fia életével megzsarolt Horthy Miklós, aki 1920 márciusa óta volt Magyarország kormányzója, a nyilasok vezetőjét, Szálasi Ferencet nevezte ki miniszterelnökké, majd lemondott.
okt. 16
0:27
Vár a Soroksári Művészeti Fesztivál! (Metropol)
Kamarakoncertet adnak a Galambos János Zeneiskola tanítványai és művésztanárai, de más programok is lesznek.
okt. 16
0:39
Magyarság Háza Irodalmi Szalon: Antalovics Péter (Metropol)
A szerzővel, Antalovics Péter vajdasági költővel Kalocsai Andrea, a közmédia műsorvezetője beszélget.
okt. 16
0:45
Kőbányai Szenior Akadémia: Kihívások és megoldások idősebb korban (Metropol)
Az eseményen résztvevők Kerülő Judit, a Nyíregyházi Egyetem nyugalmazott oktatójának előadását hallgathatják meg.
okt. 16
0:57
Juhász Zoli koncert a K11-ben (Metropol)
Megközelíthető, szívből jövő indie zene, ami nem akar több lenni, mint ami.
okt. 16
6:30
Lale pozsonyi élete percek alatt foszlik semmivé a marhavagonban – Olvass bele Az auschwitzi tetoválóba! (Könyves Magazin)
Heather Morris sikerkönyve igaz történeten alapul. Most elolvashatod a regény elejét, amikor a főhős Auschwitzba kerül.
okt. 16
6:33
Rangos díjat nyert egy magyar természetfotós (Infostart)
Most először nyerte el női fotós a nagy múltú fotópályázat fődíját, és külön örömre ad okot, hogy magyar a győztes.
okt. 16
7:54
Félévente meg kellene válnunk a könyveink 10 százalékától (Könyves Magazin)
Hogyan vegyük rá a gyerkeket az olvasásra? Letesszük a könyvet, ha nem tetszik? És ki volt már könyvcserélő házibuliban? A Margó Olvasni kell!-programjain jártunk. Fotók: Hrotkó Bálint (Müpa) / Hinsenkamp-Fekete Tina (margófeszt)
okt. 16
8:18
A modernek előfutárát a kortársai börtönbe zárták (kultura.hu)
Oscar Wilde ír drámaíró, költő százhetven éve, 1854. október 16-án született
okt. 16
8:48
Októberben a nőművészeké a Tabán, a Vár és a Krisztina (kultura.hu)
Fények, emlékek, otthon – ez a három fogalom válik hangsúlyossá a MáraiKult kiállítótereiben októberben látogatható, női alkotók műveit bemutató tárlatokon.
okt. 16
8:57
Mi lesz Noszály Sándorral? Ezt mondta Kovács Kokó István (Blikk)
Sokak szerint az egykori teniszezőnek nem lenne szabad ringbe lépnie a Sztárbox közelgő döntőjében.
okt. 16
8:59
Kőgazdag Aleksandra készen áll a gyerekvállalásra: "A testem is kifejlődött hozzá, így már csak a megfelelő férfira várok" (Blikk)
A héten indult el a TV2-n a csatorna egyik legmegosztóbb realityműsora, a Kőgazdag fiatalok. A műsor egyik szereplőjét, Tuvic Aleksandrát már az első évadban is láthatták a nézők, most pedig újult erővel tér vissza, hogy felborzolja a kedélyeket. A csinos híresség egy interjúban mesélt arról, miként éli meg a szingli létet.
okt. 16
9:15
Kvíz – Ezek Bruce Willis legmenőbb filmjei: Ön mennyire ismeri őket? (Blikk)
Lássuk, mennyire ismeri az akciósztár filmjeit! Bruce Willis az akciófilmek megkerülhetetlen arca, akinek számos ikonikus filmet köszönhetünk. A betegsége miatt pár éve visszavonult, de időről időre jó felidézni a korábbi alakításait.
okt. 16
9:30
A hétköznapok dilemmái – Rényi Ádám újabb novelláiból készül színházi előadás (Könyves Magazin)
Párterápia, családi titkok, önismeret – színpadi változat készül a 6Színben Rényi Ádám novelláiból.
okt. 16
9:33
101 éves lett a Disney: mennyire ismeri a klasszikus meséket? (Blikk)
101 évvel ezelőtt, október 16-án alapították meg a The Walt Disney Companyt. A cég már több igazgatót is megélt az egy elmúlt egy évszázad alatt, de még most is a világ egyik legnagyobb rajzfilmgyártója. A megfilmesített meséken több generáció nőtt fel az alapítás óta, és a mai gyerekeik is örömmel nézek az alkotásokat. Ön mennyire emlékszik a klas
okt. 16
9:48
Csík János: Ez nem végérvényes búcsú (kultura.hu)
Csík János nélkül folytatja útját a harminchat éve működő Kossuth- és Fonogram díjas Csík Zenekar. János – a zenekar vezetője és egyik alapítója – januárban új fejezetet nyit az életében, de nem köszön el a közönségtől.
okt. 16
9:57
Hallgassa vissza – Koltay Gábor Napi jegyzete (hirado.hu)
Ebben a részben Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész mondja el gondolatait.
okt. 16
10:06
Ken Follett új regényében a Stonehenge építőiről mesél (Könyves Magazin)
A nagy emberi teljesítmény és a rejtélyesség tökéletes kombinációja: ez vonzza Ken Follettet a Stonehenge-hez.
okt. 16
10:06
Az iparosból lett festőművész (Demokrata)
Koszta József nemzetközi hírű, Kossuth-díjas festőművész kiállításán járt a Demokrata a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban.
okt. 16
11:00
Csalódás (Demokrata)
Joker: Kétszemélyes téboly – amerikai krimi-dráma, akciófilm, 2024
okt. 16
11:12
Doszpot Péter nyomoz: ezúttal krimihősként az erőszakba fulladó Budapesten (Könyves Magazin)
Fenyő-gyilkosság? Robbantások? Maffiaügyek? Doszpot Péter rendőri sikerei? A Doszpot nyomoz a valóságot keveri a krimi eszköztárával ebben az akciódús regényben.
okt. 16
11:21
Rendhagyó körülmények között lépett életében először színpadra Kiss Mari (hirado.hu)
Születésnapja alkalmából köszöntötték a Családi kör stúdiójában a Jászai Mari-díjas színművészt.
okt. 16
11:42
A Mátrix rendezője radikális feministákkal küzdő transz nőkről készít horrort (Könyves Magazin)
Jó hírt kaptak a horrorrajongók: jön Gretchen Felker-Martin regényének a televíziós adaptációja.
okt. 16
11:45
Plakátkiállítás, tematikus városi séták, nosztalgiavillamos – Az 1956-os forradalomra emlékezik Budapest (hirado.hu)
A Corvin mozi Jávor-termében egész napos ’56-os forradalom évfordulójára emlékezve filmmaraton lesz.
okt. 16
12:00
Ötvenhatos plakátokkal és korhű villamossal emlékezik a főváros a forradalomra (kultura.hu)
Plakátkiállítással, filmmaratonnal, színházzal, érdekes városi sétákkal és nosztalgiavillamossal emlékezik Budapest az 1956-os forradalom évfordulójára.
okt. 16
12:18
Világfigyelészeti cirkák 2. – A lerakott tárgyak végtelen szomorúsága (kultura.hu)
.
okt. 16
12:30
A szemünk láttára tűnnek el a falvak (kultura.hu)
Fodrozódó vízfelszín, harangláb a szántásban, gyökerek közül előbukkanó falak, üres szobákba nyíló ajtók. Az október 17-én a pécsi Jpm Néprajzi Múzeumban nyíló Atlantisz. Kis világok című kiállítás képei, tárgyai elveszett világokról mesélnek.
okt. 16
12:48
A háború borzalmai és a muzsika (kultura.hu)
A Merita – európai kamarazenei együttműködés keretében lép fel október 21-én a Bmc-ben a holland PuraCorda Quartet. Egyedi műsorválasztásukkal a háború pusztító hatásaira szeretnék felhívni a figyelmet.
okt. 16
13:24
Több millió forintra pályázhatnak a könnyűzenészek (kultura.hu)
Új pályázati felhívást tett közzé az Nka Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma induló előadók és zenekarok számára jazz, pop, rock, metál és elektronikus/hiphop/trap műfajokban. A pályázók hang- és képfelvételek elkészítésére, turnékra, fellépésekre, valamint ezek népszerűsítésére akár négymillió forintos támogatásban is részesülhetnek
okt. 16
13:30
Sebestyén Balázs DJ Oti néven fog fellépni a Budapest Parkban (Telex)
A rádiós műsorvezető 2025 nyár végén fogja "megdobbantani Európa szívét".
okt. 16
13:54
Kutyasétáltatás közben többször meglőtték Ozzy Osbourne egykori gitárosát (Telex)
A zenészt rögtön kórházba szállították, várhatóan teljesen fel fog épülni.
okt. 16
14:18
A Telex After szelektor szettel jelentkezik a budapesti filmfesztivál nyitóbuliján (Telex)
A Budapest International Film Festival nyitóbulijára a Telex After rendszeresen jelentkező playlistjeihez hasonlóan izgalmas szettel készülünk.
okt. 16
14:18
A gyerekeknek a táncosközösség jelenti a legnagyobb biztonságot (kultura.hu)
A hűvös őszi napokba egy kis nyarat csempész a Csoóri-sorozat e heti filmje: az Alba Regia Táncegyüttes gyerektáncosai gondoskodnak a fantasztikus hangulatról. A tánc mellett lesz Balaton és strand is – minden mennyiségben. A cikkben pedig linket is talál, aki szívesen csatlakozna!
okt. 16
14:36
Ha kőgazdag vagy, muszáj kőbunkónak lenni? - megnéztük az új évad első részét (SzMo)
A narancsbőr a gazdagokat is kínozza, Bárány Aurél az oktatással kapcsolatos elképzeléseit alighanem pornófilmekből szerezte, PSG Ogli pedig ugyanolyan prosztón bánik a nőkkel, mint mindig.
okt. 16
14:42
Egy romantikus csalóról szóló regény nyerte a Német Könyvdíjat (Könyves Magazin)
Martina Heftert meglepte, hogy ő kapta hazája legnagyobb irodalmi díját, a Német Könyvdíjat.
okt. 16
14:42
Tíz magyarból kilenc csukott szemmel fel tudja idézni a Kádár-kockát (Telex)
A Kádár-kocka a vidék válasza volt a nagyvárosi panelépítési lázra, uralta a magyar tájat és a falvak utcaképét. Sokan gyűlölték, mások szerették, de eltelt fél évszázad, a kérdés pedig egyre égetőbb: mi legyen vele?
okt. 16
14:48
Felhők kertje (Demokrata)
A kívül-belül megújult Grand Hotel Milano tereibe Varró Zoltánnak köszönhetően magyar dizájn-bútorok kerülnek.
okt. 16
14:48
Kijött az Invincible harmadik évadának előzetese (Telex)
Az előzetesből nem sok konkrétum derül ki, de az igen, hogy pontosan mikor érkezik az új évad.
okt. 16
14:54
Felhők kertje (Demokrata)
A kívül-belül megújult Grand Hotel Milano tereibe Varró Zoltánnak köszönhetően magyar dizájn-bútorok kerülnek.
okt. 16
15:18
A magyar–mongol barátság túlmutat a keleti udvariasságon (kultura.hu)
Hogy mi a testvérbarátság, azt talán csak az értheti, aki már evett mongol húsos gombócot, ivott tejes-jakvajas teát, vagyis ünnepelt mongolok körében, és tudja, milyen zamatos nedű a gombócukból kiszürcsölendő húslé. Ha valaki, Füredi Zoltán, A legbelsőbb Ázsia – Magyarok nyomában Mongolországban rendezője érti ezt, a mongol ünnepeket-hétköznapoka
okt. 16
15:24
Hátborzongató és bizarr lesz a Longlegs rendezőjének új, majmos horrorja (Telex)
A majom Stephen King azonos című novelláján alapszik majd.
okt. 16
15:36
Lezárult az idei Magyarország 365 fotópályázat (Demokrata)
Lezárult az idei Magyarország 365 fotópályázat, amelyre idén több mint negyvenezer képet küldtek be a pályázók.
okt. 16
15:54
Bukarestben nyílt emlékkiállítás a világhírű székelyföldi textilművész munkáiból (kultura.hu)
A csend értelmezése címmel nyílt emlékkiállítás Gazdáné Olosz Ella székelyföldi textilművész, néprajzkutató gobelinjeiből a Román Nemzeti Parasztmúzeumban.
okt. 16
15:56
Rengeteg pénzért versenyezhetnek a könyvtárak (kultura.hu)
Magyarország minden köz- és kutatókönyvtára részt vehet abban a versenyben, amelyet Könyvtári kihívás címmel az olvasás népszerűsítésére hirdetett meg a Kulturális és Innovációs Minisztérium (Kim) – mondta el Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár.

Keresés