Idén október 19-én és 20-án lesz a Hifi Show Budapesten – mondta az InfoRádióban az esemény főszervezője, Soltész Rezső énekes, dalszerző, szövegíró, aki új dupla albumát is bemutatja a rendezvényen.
Pixa az Afterben beszélt rövid életű újságírói karrierjéről, félresikerült Snoop Dogg-közreműködéséről, építőipari cégéről, Pogány Indulóról, és arról is, hogy csinálna-e valaha zenét Magyar Péterrel.
1931-ben ezen a napon hunyt el az amerikai Thomas Alva Edison, minden idők egyik legnagyobb feltalálója. Élete során több ezer szabadalmat jegyeztetett be, nevéhez fűződik többek között a szénszálas izzólámpa, a szénpormikrofon, a lúgos-nikkel-vas akkumulátor és a hengeres fonográf feltalálása.
Elhunyt Kiss Ferenc Prima díjas népzenész, zeneszerző, az Etnofon Kiadó alapítója. A Vízöntő és a Kolinda zenekar egykori tagja 70 éves korában, kedden halt meg, hosszan tartó betegség után - közölte az Etnofon Kiadó csütörtökön.
November 8–16. között a Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényén, a MittelCinemaFesten 12 kortárs olasz filmet nézhet meg a hazai közönség a budapesti Puskin és Tabán moziban eredeti nyelven, magyar felirattal. A kínálatban szerepelnek Velencében díjazott alkotások, de egy, a Cicciolinát magasba emelő pornóproducerről szóló f
Újabb ősbemutatóra készül a Déryné Társulat Kis Domonkos Márk rendezésében. A Bajnokok Bajnoka című előadás a legendás háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónak, Papp Lászlónak állít emléket. A premier november 30-án, Papp Laci eltiltásának hatvanadik évfordulóján lesz a Déryné Központban.
Déry Tibor Kossuth- és Baumgarten-díjas író, a 20. századi magyar próza egyik jelentős képviselője százharminc éve, 1894. október 18-án született Budapesten.
Ma hatvan éve, hogy a Magyar Rádióban először felhangzott a Vasárnapi koktél című műsor szignálja. Bár a harmincnégy éven át futó, a kurrens popslágereket bemutató rádióadást Tardos Péter (1924–1984) szerkesztette és az összekötő szövegeket is ő írta, az a tavaly decemberben a 90. születésnapját ünneplő műsorvezető, Komjáthy György nevével forrt ös
A magyar vőfélykedés élő hagyománya, a pásztortudás és a hagyományok a Bakony és a Balaton vidékén, a hadházi lapos káposzta termesztésének és feldolgozásának, valamint a tamburazenének a hagyománya egyaránt felkerült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére.
A Hunyadi című sorozat Bán Mór nagy sikerű regényciklusára épül, és a legendás magyar hadvezér, Hunyadi János életét mutatja be. A tízrészes szériát elsőként a cannes-i televíziós fesztiválon, október 22-én mutatják be, itthon 2025 elején az egyik kereskedelmi tévécsatorna tűzi majd műsorára.
Október 21-én lenne 83 éves Jankovics Marcell, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező és grafikus, akinek emléke előtt a közmédia több csatornája is tiszteleg.
Csütörtök este átadták a 8. Magyar Klipszemle díjait. Az éves klipügyi felvonuláson idén 544 nevezett videóból került ki azt a 139 klip, amelyek versenybe szálltak a díjakért az Akvárium Klubban. Idén is annyira erős lett a mezőny, hogy több kategóriában is osztottak arany, ezüst és bronz díjakat, összesen 22 kategóriában hirdettek 38 nyertest.
Pogány Induló Úgy hiszem című dalához készült kisfilm kapta a fődíjat a 8. Magyar Klipszemle-gálán. A nyertesek között van Azahriah, a Carson Coma és Krúbi is.
Gyerekként biztosan sokan kerestük a választ arra az életünket igen meghatározó kérdésre, hogy mik leszünk, ha nagyok leszünk. Ilyenkor még belefér, ha szuperhősök, filmsztárok vagy akár űrhajósok bőrébe képzeljük el magunkat. Vannak viszont, akik az olvasmányélményeikre támaszkodva választják ki a megfelelő példaképeket. Cikkünkben azokat a hősöke
Hetven éve készült el az első Pannonia motorkerékpár. Mivel a fekete-piros csíkokkal fémjelzett márkát már lassan ötven éve nem gyártják, megóvott vagy felújított példányai egyre jobban felértékelődnek. A magyar járműipar kultikus termékét filmpremierrel, műtárgybemutatóval és tematikus rendezvénnyel ünnepli a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum.
Idén a legjobb klip díjat Pogány Induló - Úgy hiszem című dalához készített videó nyerte, amit Büki Balázs rendezett- Ez a dal nyerte a legjobb rendezés kategória ezüst díját is.
Déry Tibor élete és munkássága tele volt fordulatokkal, küzdelmekkel és szenvedéllyel. Az írót, aki már a kezdetektől fogva megismerte az emigráció és a politikai üldöztetés nehézségeit, a 20. századi magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakjaként tartjuk számon.
Ragyogj! – Ékszerek ideje címmel új időszakos kiállítás látható október 19-től a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Magyar Nemzeti Múzeumban. Újszerű tematika köré rendezve ismerhetjük meg 40 ezer év ékszereit, a ragyogás dimenzióit, az ékszerek mélyebb jelentéseit, mögöttes üzeneteit és társadalmi kontextusait. A látványos tárlatról a ku
Színházi előadásokkal és irodalmi programokkal várják a közönséget vasárnaptól Szegeden a Régi Zsinagógában és a Zug színházi és összművészeti térben a 34. Thealter plusz kisfesztiválon. Két produkció érkezik a Vajdaságból, három monodráma mutat be női élettörténeteket, lesz részvételi színház és színészi mestervizsga előadás is, fiatal írókkal, kö
Pogány Induló (Szirmai Marcell) Úgy hiszem című dalához készült kisfilm kapta a fődíjat a 8. Magyar Klipszemle-gálán. A nyertesek között van Azahriah, a Carson Coma és Krúbi is.
2024 őszén ünnepli a Győri Balett fennállásának 45. évfordulóját. Ez idő alatt 192 városban több mint kétmillióan látták a társulat 170 bemutatóját és 2854 előadását. Az évfordulón változatos programsorozattal, benne podcastokkal, balettvonattal és előadásokkal idézik fel a világhírű táncműhely múltját és jelenét.
Öt, érintetlenül megtalált Triceratops-csontvázat állítottak ki pénteken a hollandiai Leidenben található Naturalis Biodiverzitási Központban, a kiállítás csaknem egy évig lesz megtekinthető.
Az ott dolgozó technikusok vették fel annak idején a legendás Mini együttes 1993-ban a Budapest Sportcsarnokban adott koncertjének zenei anyagát, amely most lemezen is megjelenik.
Megálmodja, különféle fiókokba rendezi a vágyait, majd kőkemény elszántsággal és már-már emberfeletti tudatossággal beteljesíti őket. A módszer sikeresnek mondható, hiszen eddig több mint harminc színházi és zenei produkcióban szerepelt, 14 éves kora óta folyamatosan színpadon van, az elmúlt évben három főszerepben is bemutatkozott az Operettszínhá
Milyen bort inna Lugosi Béla, a világ legismertebb Draculája, ha ma élne? Ezt próbálják elképzelni azokon a halloweenrendezvényeken, amelyeket a következő hetekben szerveznek a Balatonnál.