Lindsay Lohan angyalarcú kislányként robbant be a köztudatba a Disney stúdió Apád-anyád idejöjjön című brit-amerikai produkciójában. A fiatal tehetség mindössze tizenkét évesen dublőr segítségével két karaktert alakított a népszerű vígjátékban, vörös haja és szeplői mindenkiben mély nyomot hagytak. De mi lett ezzel a bájos kislánnyal? A színésznő l
Jövő tavasszal életre kel Vörösmarty Mihály klasszikusa, a Csongor és Tünde, méghozzá egy varázslatos rajzfilm formájában. A legendás Dargay Attila eredeti figuraterveinek felhasználásával készült alkotás – amellett, hogy a magyar animáció hagyományait ápolja – az új generációnak is bemutatja ezt a kultikus művet. A családoknak és gyerekeknek szóló
Van-e boszorkány a Macbethen túl? Hogyne lenne, nem is egy! Nem beszélve arról, hogy az operairodalom mellett a tisztán hangszeres zenében is előbukkannak.
A Rázene célja a zenekultúra ápolása, az amatőr zenészek és zenét szerető emberek együttzenélésének elősegítése, valamint a zenekari utánpótlás biztosítása.
Nyolcvan éve, 1944. november 29-én halt meg Komor Marcell, a magyar szecessziós építészet kiemelkedő alakja, akinek többek között Budapest első toronyháza, a szabadkai zsinagóga és a marosvásárhelyi Kultúrpalota megalkotása fűződik a nevéhez.
Magyarország egyik legtitokzatosabb festőjének képe kerül kalapács alá a Virág Judit Galéria téli aukcióján. Csontváry Kosztka Tivadar Pirosruhás gyermek című képének modelljét a mai napig nem sikerült azonosítani, az azonban biztos, hogy az illető rendkívül szuggesztíven néz az őt figyelők szemébe.
Egy átlagos hétköznap este éppen lelkesen próbált az Szfe-n, amikor megcsörrent a telefonja, és az egyik tanára arra kérte, hogy tanulja meg a Carmen címszereplőjének egyik szólóját. A zenés színművész osztály operett-musical szakos hallgatójával azóta nagyot fordult a világ, és az Operettszínházban ma már mindenki megtanulta a nevét: Lipics Franci
Száz éve, 1924. november 29-én halt meg Giacomo Puccini, az utolsó nagy olasz operaszerző, a Tosca, a Turandot, a Bohémélet, a Pillangókisasszony és A Nyugat lánya komponistája.
Mindezt egy önironikus megjegyzés kíséretében, amely arra utal: a Beatles egykori dobosa tudja, hogy nem kiemelkedő technikai tudása miatt vált legendás zenésszé.
10 év és 300 vendég után a televíziós újságíró úgy döntött, hogy nyugdíjazza a népszerű műsorformátumot. A WMN magazinon belül más projektekre koncentrál majd.
Átadták a díjakat csütörtökön a 10. Speciális Filmfesztiválon, amely a fogyatékossággal élő emberek témáját és alkotásait helyezi a középpontba. A rendezvény Magyarország egyetlen olyan filmes eseménye, amely kifejezetten e társadalmi csoport önkifejezésére, inklúziójára és kapcsolatteremtésére irányítja a figyelmet.
Az 1800-as évek közepétől jelentős változáson ment keresztül a tájképfestészet: a klasszikus hagyományokban gyökerező, a hierarchia aljára szorított műfaj a művészi kísérletezés elsődleges eszközévé vált.
Czóbel Béla Kislány ágy előtt című 1905-ös festménye szinte elkészülte óta napjainkig rangos gyűjtemények kincse volt, eddig soha nem szerepelt nyilvánosan a műkereskedelemben. A festmény, melyet tizenkét évvel ezelőtt a párizsi Musée d’Orsay akkori igazgatója is meg kívánt vásárolni múzeuma állandó kiállítása számára, a Kieselbach Galéria téli árv
A sokoldalú előadó és zeneszerző Másik János társaságában ad koncertet a negyed évszázaddal ezelőtt megalakult Besh o droM zenekar december 7-én a Fonó színpadán. Az előzenekar szerepét a Fláre Beás csapata tölti be.
Újabb szakaszához érkezett hazánk egyik fokozottan védett halfajának a megmentése: több mint háromszáz lápi pócot telepítettek a Navatba és a Nyíres-tóba a Debreceni Egyetem (De) szakemberei. A természettudományi és technológiai kar szakemberei arra számítanak, hogy egy év múlva már két korosztályból álló, nagy egyedszámú populációkat lehet majd me
Milyen szerepet játszhat az irodalom a pályaválasztásban, és hogyan járul hozzá a sikereink eléréséhez? Kérdésünkre Henri Gonzo zenész, a Fran Palermo forntembere, Grecsó Zoltán táncművész, valamint Schoblocher Barbara énekes, a Blahalouisiana együttes alapító tagja válaszolt.
A gyászolókat, rajongókat arra kérik, hogy a búcsúztatásra egy szál virággal érkezzenek. 80. születésnapján érte a végzetes rosszullét a termékeny írót.
A színész tavaly beszélt arról először, hogy kilenc éve küzd a betegséggel, most viszont arról posztolt, hogy megszabadult az utolsó elhalt tumortól is.
Pető Zoltán köszöntőjében elismerően szólt arról, hogy milyen sokan jelentkeztek a pályázatra, a beérkezett rajzokat méltatva pedig a képzelőerő és a kreativitás fontosságát emelte ki.
A Hajógyár YouTube-csatornáján debütál az Aws együttes egész estés koncertfilmje. Az Innen szép nyerni című alkotás nem csupán közvetíti és megörökíti a hosszú szünet után ismét színpadra lépő metálbanda májusi, Budapest Parkban rendezett lemezbemutató koncertjét, de az újrakezdés dokumentuma is, mind a zenekar, mind a közönsége számára.
Szőnyi István utolsó római tartózkodását és az általa szeretett itáliai tájakat mutatja be a Római Magyar Akadémia új kiállítása, amely a római festőiskola tagjainak dedikált tárlatsorozat nyitóeseménye.
Gazdag koncertprogrammal és kiváló magyar hegedűművészek előadásaival ünnepel a Concerto Budapest 2025. január 17. és 19. között az évad legnagyobb tematikus fesztiválján a Zenakadémián és a Bmc-ben. A Hegedű Ünnepe a hegedűirodalom remekeit és a hangszerhez kötődő műfajok sokszínűségét is megmutatja, kiváló művészek közreműködésével, mint Baráti K
Idén is számos érdekes ünnepi program várja a gyerekeket és szüleiket a Budapest Bábszínházban. Az év utolsó hónapjában többek között a Babaróka, az Éjszaka a bábszínházban, a Gengszter nagyi, valamint Az utolsó bárány című darabokat tűzi műsorára a teátrum.
Január 1-jétől új zenés színházat alakítanak az Erkel Színházból – jelentette be Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (Kim) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára november 29-én az M1 Ma reggel című műsorában.
A Kft együttes tagjai szinte egy időben születtek, így hamarosan mindannyian születésnapot ünnepelnek. Az első közülük a zenekar dobosa és producere, Márton András, akivel december 5-i ünnepi koncertje kapcsán sokszínű pályafutása ismert és kevésbé ismert állomásairól beszélgetünk.
A Petőfi-díjat idén Kincses Előd erdélyi magyar jogász és Mircea Dinescu román költő kapta meg Budapesten. A rangos elismerést a közép-európai népek szabadságáért kiemelkedően sokat tett személyeknek ítélik oda.
A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány és a Mol-csoport által alapított Petőfi-díjat az 1989-es romániai forradalom két kiemelkedő alakja, Kincses Előd jogász és Mircea Dinescu költő vehette át idén, amellyel a közép-európai népek szabadságáért tett erőfeszítéseket ismerik el. A marosvásárhelyi események során bék
Kincses Előd erdélyi magyar jogász és Mircea Dinescu román költő vehette át a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, valamint a Mol-csoport által közösen alapított Petőfi-díjat pénteken Budapesten.
Huszonöt évvel ezelőtt, 1999. november 30-án Marrákesben, az Unesco Világörökség Bizottságának ülésén a Hortobágyi Nemzeti Parkot felvették a Világ Kulturális és Természeti Örökségének listájára. A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első, 82 ezer hektáros nemzeti parkja, melyet 1973. január 1-jén hozott létre az Országos Természetvédelmi Hivatal.