A rendező elmondása szerint már sétálni is alig tud extra oxigén nélkül. A tüdőtágulattal küzdő Lynch minden dohányost a leszokásra biztat, azonban ő maga nem bánt meg semmit.
Kanye West volt, hogy azért váratta meg a pert benyújtó projektmenedzsert, mert épp valaki mással szexelt egy szomszédos szobában, antiszemita nézeteit pedig naponta hangoztatta.
Máté Gábor rendező elolvasott egy interjút Jánossy Lajos íróval, majd egy év se telt el és a Katona József Színház bemutatta a színdarabot a Kádár-korról. A nyolcvanas évek egy budiból: hallgassátok a Könyves Magazin podcastját!
A From Zero a morális aggályokat nem oszlatja el Emily Armstrong körül, de zeneileg sokkal jobb, mint amire számítani lehetett, és Chester Bennington emlékét sem tiporja sárba.
David Lynch 8 éves kora óta dohányzott, ám két éve abbahagyta, ezzel szeretne példát statuálni a leszokás jegyében. A filmrendező életének szerves részét képezte a dohányzás, azonban 2020-ban tüdőtágulást diagnosztizáltak nála, egészsége ekkorra már romokban hevert. A filmes elárulta mi segített neki a leszokásban, és milyen állapotban van most, re
Néhány hónap múlva megrendezik a 97. Oscar-gálát, amelynek a szervezője, a Filmakadémia lerántotta a leplet arról, ezúttal ki lesz a házigazda. Jimmy Kimmel után 2025-ben Conan O’Brien veszi át a műsorvezetői szerepet. Ő eddig még nem vezetett Oscar-gálát, de számos népszerű műsort már igen.
K. Varga Bence a Repedések könyve című kötetével 2023-ban a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. A csont és a csönd című tárcasorozatnak ez a kilencedik része.
Húsz év kihagyás után tért vissza az 58 éves Tyson, egykori nehézsúlyú világbajnok de már nem durran úgy az a balhorog. Simán kikapott a nála 31 évvel fiatalabb Jake Paultól 70 ezer néző előtt.
A 15 éve Svédországban élő Török Zoltán természetfilmes választott hazájáról készítette el új filmjét a Változó vadon – Az én Északom címmel. A gyönyörűen fényképezett képsorok, a hol andalító, hol kacagást kiváltó jelenetek közé azonban kőkemény őszinteséggel szőtte bele a kritikáját az erdőirtásról, a brutális vadgazdálkodásról, és arról, hogy a
Három év alatt összesen 322 bejelentést kapott az NMHH a melegellenes törvénnyel kapcsolatban. A legtöbbet kifogásolt tartalmak között van a párizsi olimpiai megnyitó és a gyerekvédelmi népszavazásra vonatkozó társadalmi célú reklámfilm is.
Korábban a Blikk is beszámolt arról, Andrei Mangra egy csúnya balhéba keveredett. Információink szerint egy belvárosi, V. kerületi lakásban alaposan megverték péntek hajnalban, ezzel veszélybe került a Dancing with the Starsban való szereplése is. A TV2 most viszont bejelentette, hogy Szabó Zsófi biztosan táncolni fog a szombat esti adásban.
A második évad kezdése egy lassú, biztonsági játék lett. Emiatt esélyes, hogy veszíteni fog a nézőbázisából, pedig szerintem érdemes lesz még a sorozattal tartani. Akik olvasták a könyvet, tudják, mire gondolok.
"Rajtunk kívül nem sokakat érdekelt, hogy mi van ezzel a fiúval, amíg a baleset meg nem történt", mondja a KIX című dokumentumfilm egyik rendezője. Mikulán Dávid és Révész Bálint tizenkét éven át követett kamerával egy Sanyi nevű kisfiút, 28 négyzetméteres ferencvárosi lakásuk családi közegétől egy véletlen tragédiáig. A két alkotóval városi szegén
A Fesztiválzenekar Brahms-koncertjén jártam a Müpában. A mögöttem ülő néni lakkretikülje végig nyikorgott. Lehet, hogy nem végig, de a pianók alatt megbízhatóan igen. Grafitember beszámolója.
Korábban a Blikk is beszámolt arról, Andrei Mangra egy csúnya balhéba keveredett. Információink szerint egy belvárosi, V. kerületi lakásban alaposan megverték péntek hajnalban, ezzel veszélybe került a Dancing with the Starsban való szereplése is. A TV2 most viszont bejelentette, hogy Szabó Zsófi biztosan táncolni fog a szombat esti adásban.
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom minden évben díjazza azokat a személyeket, házaspárokat és kutatókat, akik a családokért, mások boldogulásáért, testi-lelki egészségéért, valamint a közösségekért dolgoznak az élet legkülönbözőbb területein.
Balesetről szó sincs: az előre megtervezett jelenet a december 12-én a mozikba érkező zenés, romantikus vígjáték, a Hogyan tudnék élni nélküled? nyári forgatásán történt meg vele.
Bombaként robbant a hír, miszerint Andrei Mangrát egy verekedés után kórházba kellett szállítani. A profi táncost ma este a Dancing with the Stars színpadán láthatták volna a nézők Szabó Zsófi oldalán, ám a történtek után most már kiderült, hogy míg a gyönyörű színésznő igen, addig Mangra már biztosan nem táncol ma este. Ezt maga Andrei Mangra erős
Az író a legkíváncsibb ember, Isten kéme, mert mindent megjegyez és nem felejt – fogalmazott az InfoRádiónak adott interjúban Temesi Ferenc. A Kossuth- és József Attila-díjas írót a napokban tüntették ki a Nemzet Művésze címmel.
Gyertyás körmenettel kísérték vissza a párizsi Notre-Dame-ba az öt évvel ezelőtt megmenekült, híres "Szűz Mária és a Gyermek" szobrot. A 14. századi 1,8 méter magas szobrot eddig egy közeli templomban őrizték. Az újjáépített Notre-Dame advent második vasárnapjától, december 8-tól lesz újra látogatható.
Társadalmi Innovációs Díjat kapott a skanzen demenciaprogramja. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a magyarországi múzeumi szférában elsőként kezdett el foglalkozni a világszerte egyre nagyobb kihívást jelentő betegség problémájával. Az InfoRádió Bokonics-Kramlik Mártát, a program koordinátorát kérdezte.
A mesterséges intelligencia témáját dolgozza fel új, dupla lemezén a Solaris. A Marsbéli krónikák III./Mi vagy M.I. című anyag egyben a hazai progresszív rockzenei színtér élcsapata által negyven éve elkezdett trilógia befejezése.