Lovasi András múlt héten szúrt oda Kozsónak, mondván, a '90-es évek slágergyárosának dalai mára szégyellnivalók. Kozsó nem hagyta szó nélkül a kritikát, szerinte a slágerei kiállták az idő próbáját.
Miközben a mesekönyvben elkísérjük Pánt, hogy kiderítse, hová tűnt az erdőből a jókedv, és visszahozza oda, a klasszikus mitológia alakjait is lehetőségünk van jobban megismerni.
A magyar származású szerző krimijében arra keresi a választ, mi történik, ha arra gyanakszunk, hogy nem a megfelelő ember ül rács mögött? Fel lehet-e deríteni egy húsz évvel ezelőtti gyilkosságot? Van-e értelme felszakítani a régi sebeket egy megérzés miatt?
Háromszor megtölteni a Puskást nem kis dolog. De gerinccel, minőséggel, színvonallal és tartalommal már jóval nehezebb - mondta az étterem-tulajdonos influenszer.
A József Attila-díjas szerzőt új regényének felépítéséről, a Beatles-terápiáról, az írói termékenységről, az NB II.-ben sínylődő Honvédról és Marco Rossi válogatottjáról is kérdeztük.
A hirado.hu stábja végigkísérte azt a sok száz zarándokot, akik hajnali háromkor már gyülekeztek, hogy közösségben éljék át azt, amit a képek aligha adhatnak vissza.