Hogyan viszkethet valakinek a lelke? És hogyan ismerhetőek fel a valódi gyilkosok? Kovács Dominik és Kovács Viktor Vendégségben férfiaknál tárcasorozatának legújabb részéből kiderül.
Paul McCartney az "I Want to Hold Your Hand"-et adta elő a New York-i Madison Square Gardenben tartott ceremónián. A Beatles a dalt utoljára 1964-ben játszotta élőben, az eseményen pedig Stevie Nicks is fellépett.
2026. július 5-én, negyvenéves korában elhunyt Bak Róbert költő, kritikus, újságíró és tanár. A szerző évek óta ALS-el küzdött, amelyről többször is beszélt a nyilvánosságnak. Halálhírét barátja, Szöllősi Mátyás író közölte.
A mexikói születésű festőművész, Frida Kahlo 1907. július 6-án született, az alkotásai pedig mind a mai napig inspirálják a művészeket. Az alkotásai a világ minden jelentős múzeumába ott vannak, a küzdelmes élettörténete pedig példaként szolgálhat az emberek számára. Egy tragikus baleset döntött el a jövőjét: a súlyos sérülései miatt tartósan ágyba
Egy lendületes, könyörtelen és erőszakos krimivel érkezik S. A. Cosby legújabb, A hamvak királya című regénye. A szerző nem mellesleg Stephen King egyik kedvenc kortárs szerzője.
Növekvő jogdíjak, szigorodó MI-szűrés: 2,3 milliárdot fizet ki az Eji Budapest, 2026. 07.06. – Idén 10%-kal több jogdíjat fizet az elmúlt évhez képest az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (Eji) a hangfelvételek felhasználása után. Ezekben a napokban összesen 2,3 milliárd forint jogdíjat fizet ki mintegy 160 ezer magyar és külföldi előadónak. A
Nyílt levélben reagált Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia vezetője Krasznahorkai László írására, amelyben visszautasította a Nemzet Művésze elismerést.
Egyfajta jelkép lett: a bosszú véres angyala, aki magányos harcosként számol le ellenfeleivel a ringben, az utcán vagy a csatatéren. Csoda, hogy a nyolcvanas években Ronald Reagan elnök is vele riogatta a szovjeteket?! Sylvester Stallone története a hollywoodi álom megtestesülése, de a csillogó felszín alatt egy sebzett ember küzdelme rejtőzik.
Az egyik legfontosabb brit irodalmi elismerés, a Nemzetközi Booker-díj új zsűrit és nevet kap, továbbá az elismeréssel járó pénzösszeget is megemelték.
Kevés hollywoodi sztár mondhatja el magáról, hogy nemcsak ikonikus karaktereket alakított, hanem saját kezével írta meg a sikeréhez vezető utat is. Sylvester Stallone neve mára összeforrt Rocky Balboával és John Rambóval, de a legendás akcióhős története jóval a reflektorfény előtt kezdődött – méghozzá rengeteg kudarccal, nélkülözéssel és kitartáss
George Clooney kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, producer és rendező Arany Oroszlán-életműdíjat kap a szeptember elején kezdődő 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon - adta hírül hétfőn a The Hollywood Reporter.
Az ikonikus akciófilm-legenda, Sylvester Stallone 80 éves lett, aki Rocky Balboaként és Rambóént örökre beírta magát a filmtörténelembe. A születésnapja alkalmából összegyűjtöttük néhány zseniális akciófilmet: némelyek teljes egészében elérhetőek az RTL+ Prémium kínálatában, valamint a hétvégi kábeles filmcsatornákon sem maradunk izgalmak nélkül –
Mi van akkor, ha egy egyedülálló nő gyereket szeretne, de nem akar férfit az életébe? Miért az a női test számít értékesnek, amit a férfiak kívánnak? Kavakami Mieko japán szerző felkavaró bestsellere, a Nacu nyara a hét könyve.
A Danubia Zenekar közreműködésével olyan előadók dalait dolgozzák át, mint Beton.Hofi, Sena vagy Fekete Giorgio. Hámori Máté művészeti vezető mesélt a projektről.
Grunwalsky Ferencnek operatőrként és íróként korszakos művekhez volt köze, rendezőként pedig a saját, radikális útját taposta, mégis mintha nem lenne a pályatársaihoz méltóan kezelve az öröksége. Most egyszerre két könyv teszi ezt helyre.
Mi történjék a közmédiában a kulturális területekkel? címmel tartottak szakmai háttérbeszélgetést július 1-jén az RS9 Színház Vallai-kertjében. Ott hangzott el Zoltán Gábor írása a Magyar Rádió újjászervezésének, a rádiószínházi műsorgyártás szakmai megújításának szükségességéről.
Mire világsztár lett, már túl volt egy nehéz gyerekkoron, rengeteg visszautasításon, hajléktalansághoz közeli szegénységen és olyan döntéseken, amikről mindenki azt gondolta, hogy teljes őrültségek. Kevés olyan hollywoodi pályafutás létezik, ami ennyire látványosan bizonyítja, hogy néha tényleg nem az számít, hányszor ütnek ki, hanem az, hogy hánys
Azt mondja, neki elég disszonáns, mi több, szürreális ez a találkozó, igen, ezt a kifejezést használja, szürreális, merthogy ez neki a fiatalság színtere volt, és most annyira kevés a fiatal, akik itt vannak, mind olyanok, mint mi – Nagyon sajnálom című nyári szépirodalmi sorozatunkban Mesterházy Balázs írását közöljük.
Végigballagtam a Han folyó egyik hosszú hídján, láttam a hangszórókat, amelyekből szükség esetén szívhez szóló szavak ömlenek, hogy az öngyilkosjelölteket jobb belátásra bírják. Azóta folyton ott csengett bennem a figyelmeztetés, hogy meg kellene írnom ezt az életre csábító beszédfolyamot. – Három kérdésünkre a hét írója, Lackfi János válaszol. Ha
A Goodreads nemrégiben közzétette a legnépszerűbb könyvek listáját, illetve az Everand és a Fable nevű oldalak is felmérték a felhasználók kedvenceit 2026-ban a hangos- és e-könyvek között.
Hogyan alakíthatja át a modern idegtudomány és pszichológia az emberi tudatról alkotott elképzeléseinket? Hogyan áll a kérdéshez a pszichiátria, és milyen terápiás lehetőségek rejlenek a pszichedelikus szerekben? A Hogyan változtasd meg az elméd című könyv többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ.
Rendkívüli bejelentést tett kedden a TV2 a népszerű táncos műsoráról, a Dancing with the Starsról. Bár sok tévénéző már tűkön ülve várta a következő évadot, most kiderült, idén ősszel nem lesz látható a képernyőn a show-műsor. Az is kiderült, mivel készül helyette a csatorna.
Ha nincs kép, az internet csinál magának. Dunát lehetne rekeszteni a popsztár lenyűgöző esküvői ruhájáról készült felvételekkel, de minden jel szerint az összeset mesterséges intelligencia generálta.
A testület munkájában idén is 13 Kossuth-díjas művész és alkotó vesz részt, akik szakmai tapasztalatukkal segítik az állami művészeti díjak felterjesztésének előkészítését.
A KFT zenekar szerzői jogi kifogást emelt a Heineken Hungária Zrt.-vel szemben a cég egyik új terméke miatt. Az együttes szerint a vállalat engedély nélkül használta fel az 1986-os slágerük címét és szellemiségét.
A Heineken szerint nem történt jogsértés, amikor a KFT zenekar szerint a cég engedély nélkül használta a "Balatoni nyár" kifejezést. A vállalat azzal érvel, hogy a szókapcsolat köznyelvi fordulat.
Éppenséggel alapíthattak volna egy újabb írószervezetet vagy létrehozhattak volna egy óriási, az egész országra (de legalábbis a magyar egyetemi városokra) kiterjedő felolvasási láncot, agyafúrt happeningeket, tudományos konferenciákat…mégis egy szakszervezet felállítása mellett döntöttek – Június 28-án megtartotta alakuló ülését az Irodalmi Szaksz
A kulturális államtitkár elkísérte Borbély Alexandrát az elfogadásról szóló cseh versenyfilm premierjére, amiben a színésznő is szerepel. De volt még egy magyar vonatkozás Karlovy Varyban idén.
Az idén megjelent Anya csak egy nincs című regény Cserna-Szabó András eddigi legszemélyesebb kötete. Miért akart más címet adni a könyvnek? Miért hallgat a múltról egy teljes generáció, és hogyan lett Bereményi Géza az író irodalmi anyja? Interjú. Fotók: Valuska Gábor
Borbély Alexandra nem mindennapi élményt osztotta meg a követőivel. A színésznő a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon vett részt, ahol különleges hölgykoszorúval fotózkodott. Szandra egy gyönyörű, csipkés, fekete kreációt viselt az eseményen.
A féltékenység pecsételte meg Pap Dorci és Esztergályos Patrik szerelmének sorsát. A két sportoló egy sportreality forgatásán ismerkedett meg, a kapcsolatuk pedig villámgyorsan szerelemmé érett. A boldogság azonban nem tartott sokáig: Patrik egyre nehezebben viselte azt a fokozott figyelmet és nyilvánosságot, amely Dorcit körülvette, különösen akko
A Bélyeg című film a magyar foci aranykorát használja háttérnek, hogy a kisemberek problémáit mutassa be a Rákosi-korszak végén. A film alkotói azonban nem találják az egyensúlyt a humor és a dráma között.