Az Orwell-díjat minden évben azoknak a műveknek ítélik oda, amelyek a leginkább megfelelnek George Orwell azon törekvésének, hogy a politikai írást művészi szintre emeljék.
A farm, ahol élünk című nagy sikerű televíziós sorozat 1974-ben indult Michael Landon rendezésében, aki nemcsak a produkció vezetője volt, de a főszereplő édesapját, Charles Ingallst is alakította. A széria Laura Ingalls Wilder regényein alapul, bár a történet csak lazán követi a könyvek cselekményét. A 19. század végi amerikai vidéki élet mindenna
Úgy tűnik, újra kell tanulnunk, hogyan viselkedjünk a koncerteken. Korábban a zenészek felé hajított tárgyak vagy mások élményének tönkretétele miatt volt felháborodás, most elérkeztünk abba a korba, amikor a vécéhasználatra tanítják az előadók a nézőket.
Nem tudott megegyezni a Sony és a Studio Canal, így a stúdió filmjei törölve lesznek a játékkonzolokról, még akkor is, ha a felhasználó már kifizette őket.
Egy 16 éves lány, megannyi kérdés, és egy hatalmas, történelmi város. Bruna de Luca regénye egy szórakoztató felnövéstörténet, amely a festői és történelmi Rómában játszódik.
A Gyengédség problémafelvetése: ha ez a nyelv egymás megkárosítása, az önfelszámoló gyakorlatok felé visz, akkor miért ne lenne értelme egy másik nyelv keresésének? Nem egyértelmű, hogy törekedni kell erre, hiszen kényszerek és adottságok között létezünk. – Vas Máté kritikája.
Július 16-án 14 órakor búcsúztatják Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt a Farkasréti temető ravatalozójában – közölte a művész családja.
Hogyan dolgozik egy díszlet- és jelmeztervező, és van-e közös pontja ennek a munkának az írással? Az Alkotótárs podcast rendhagyó adásában Harag Anita mellett ezúttal Giliga Ilka a vendégünk, aki többek között az Extázis vagy éppen a Pinokkió című sikeres előadások jelmezeit álmodta meg.
A világhírű séf nálunk nyitja meg első közép-európai éttermét a Dorothea Hotelben. A kínálat egyaránt építkezik majd a brit grillkonyhából és a magyar ízekből.
Még a világ legunalmasabb témájából is lehet nagyon-nagyon vicces filmet forgatni. John Wilson a netes kisfilmjei és az HBO-sorozata után mozira váltott.
Bár a legendás VOLT Fesztivál megszűnt, Sopron nem maradt bulisorozat nélkül: a SopronFest családiasabb, emberi léptékű formában hozta vissza a nyári nyüzsgést. A rendezvényen a hazai élvonal – köztük az Irie Maffia, Beton.Hofi, a Wellhello, Pogány Induló és a Halott Pénz – mellett a brit The Prodigy is felrobbantotta a nagyszínpadot. A háromnapos
Monumentális sci-fi-látvány, erőszakspirált elszabadító Paul, mint istenkirály-uralkodó, ellene szövetkező csoportok, Zendaya, Robert Pattinson, Jason Momoa.
Ebédeket főzök, nagybevásárolok, / jogosítványom frissítgetem, parkolgatok, / hol keresztben, hol hosszában. Töltekezek, / töltekezek: most kérem mind, // amit nem engedtek – riogattak / a felnőttek gyomorrontással –, / míg én is felnőtt lettem enni képtelen. – Kustos Júlia verse.
Hollywood egyik legikonikusabb és legkedveltebb alakja, Tom Hanks július 9-én, azaz ma ünnepli a 70. születésnapját. A zseniális színész beírta magát a filmtörténet halhatatlanjai közé: a karrierje során a vígjátékoktól a megrázó történelmi drámákig számos műfajban maradandót alkotott, s Spencer Tracy óta ő lett az egyetlen, aki egymást követő két
Szerdán elindult az 50. EFOTT a Velencei-tó partján. A fesztivál július 12-ig tart, és a tervek szerint ez az utolsó év, amikor a rendezvény még a tónál várja a bulizókat.
A magyar megjelenés után alig pár hónappal németül is napvilágot látott Papp Gergő politológus Kiáradt című kötete, ami a Tisza-kampány történetét meséli el. A német kiadás az Orbán bukása a címet kapta.
Újabb előzetest kapott a Dűne 3, és ez alapján úgy tűnik, grandiózus, sötét hangulatú befejezés készült a trilógiához. Paul Atreides már császár, de szembe kell néznie uralkodása következményeivel.
Meghalt Bonnie Tyler walesi rockénekesnő, 75 éves volt – írja a BBC. A népszerű énekes olyan világslágerekkel írta be magát a popzene történetébe, mint a Total Eclipse of the Heart, a Holding Out for a Hero és az It's a Heartache.
Hivatalosan is véget értek a találgatások: Radnai Márk a közösségi oldalán jelentette be, hogy a 2027-es EFOTT új helyszínre költözik. Mutatjuk, melyik város veszi át a Velencei-tó helyét, és hol bulizhatnak a fesztiválozók!
A családja közleménye szerint 75 éves korában elhunyt a walesi énekesnő, Bonnie Tyler. A sztár egy portugáliai kórházban halt meg szerda éjjel, annak a betegségnek a következtében, amivel kezelték.
Vancsó Éva-Szélesi Sándor Egy modern birodalom történetei – Egy szerzőpáros Kínában Iii. Íróként különösen termékeny talajt jelent Hszian és Kína. Nem azért, mert minden különbség azonnal irodalmi anyaggá válik, hanem azért, mert a különbség kizökkent a megszokott értelmezési automatizmusokból. Otthon sok mindent túl gyorsan értünk meg. Legalábbis
Te tudnál választani egy haldokló szülő és egy születendő gyerek között? A Nemsokára minden jobb lesz című regény őszinte és éleslátó módon nézz szembe a valósággal.
Már egy évet sem kell várni Haruki Murakami új regényének magyar fordítására: a tervek szerint a regény kora nyárra, a 2027-es Könyvhétre jelenik meg Mayer Ingrid fordításában.
Teljesen átlagos óbudai panellakásunk Enikő csodálkozó tekintetének fényében egyszerre luxusingatlanná változott, és sosem felejtem el, hogy percekig nem tudott megszólalni, amikor meglátta, hogy a gyerekszobában az egyik polcon sorban állnak az öcsémmel közös plüssállatok és rongybabák, sőt nekem Barbie babáim is vannak. – Szekeres Dóra 2flekken.
Megnyílt a jelölési folyamat a 2026. évi Fahidi Éva-díjra. Az elismeréssel olyan emberek munkáját szeretnék támogatni, akik a kirekesztés ellen küzdenek, és egy befogadóbb társadalom építésére inspirálják a legfiatalabb generációt.
Ő volt a nyolcvanas évek hivatalos vígjátékszínésze, így senki nem vette komolyan, amikor elvállalta a Philadelphia főszerepét. Nagyot nézett akkor a világ.