Nádas Péter a halála előtt egy kettévágott tökről küldött fotót régi barátjának, az idén 80 éves német költőnek, műfordítónak és irodalomszervezőnek, Joachim Sartoriusnak.
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak az ír Colm Tóibín lesz a díszvendége, de a kortárs svájci, német és osztrák irodalom legizgalmasabb szerzőivel is találkozhatnak az olvasók a Hungexpón.
Szeptember végén jelenik meg Nádas Péter Most az egyszer című utolsó könyve. A kiadó leírása szerint a kötetben „Nádas Péter felsorolja azokat a témákat, melyekről nem akar beszélni. „A közös hallgatásnak nagyobb súlya van”. S így aztán mégis beszél.
Különleges és rendkívül megható pillanatnak lehettek tanúi az RTL A legjobb ajánlat című műtárgykereskedő show-jának nézői. A műsorban Polgár Árpádot annyira megérintette egy 16 éves kisfiú sorsa és elszántsága, hogy egy szokatlan és nagyvonalú döntést hozott: kifizette a felajánlott alkotásért a 120 ezer forintos vételárat, ám a tárgyat nem tartot
Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci igazán sikeres napot zárhattak a Most Wantedben, ugyanis két celebpárosra is lecsaptak. A második elkapás ráadásul egy igazi kommandó hadműveletté alakult. Egy bejelentésnek köszönhetően ráálltak a célpontra, amikor pedig a közelükbe értek, Balázs és Fecó kipattantak az autóból, hogy lopakodva kerítsék b
Booker-hosszúlistás regény, friss könyvdíjasok és kultikus bestsellerek: a kortárs svájci, német és osztrák irodalom legizgalmasabb szerzői érkeznek Budapestre.
Szeptember közepén jelenik meg Szöllősi Mátyás Fóbia című regényének folytatása, amely nemcsak a járványhelyzet utóhatásairól szól, hanem súlyos társadalmi problémákat is érint.
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, szakmai kritikát fogalmazott meg a Nemzeti Színház igazgatójával szemben. A színészlegenda szerint Vidnyánszky Attila túlvállalta magát, maradni kellett volna a színház igazgatásánál.
Jelentős magyar részvétellel kezdődik a 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál: Horvát Lili, Mundruczó Kornél és Reisz Gábor legújabb alkotásainak világpremierje, továbbá Lydia Cornett magyar filmesekkel készített koprodukciója is szerepel a szerdán kezdődő rendezvény programjában.
A művész szülővárosában az op-art ihlette, egyedi, épületkerámiából készült alkotás került a múzeum homlokzatára a Vasarely-emlékév programjának részeként.
Minden képén van valami szokatlan. Valami fura. De vajon mi, kortárs művészek és kortárs műélvezők, nem vagyunk-e mi magunk is egyre furcsább és egyre megközelíthetetlenebb elemei a környezetünknek – Fuchs Tamás kiállítását a Ladó Galériában Erdős Virág nyitotta meg.
Szexi szereplők, pikáns helyzetek és egy üveg pezsgő – már a Félrelépni szabad plakátja is azt üzeni, hogy Orosz Dénes új vígjátéka nem szűkölködik majd félreértésekben és romantikus kalamajkákban. A film szeptember 24-én érkezik a hazai mozikba.
Interjúsorozatban mutatjuk be a Könyvesen a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit. Most Kovács Dominik és Kovács Viktor mesélnek az Egy kis senki című kötettervükről, alkotói folyamatról, inspirációkról.
A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya kapta a Filmpiknik közönségdíját Nagyjából 4500 néző vett részt a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik háromnapos programjain. Az augusztus 27. és 29. között Veszprémben és Balatonfüreden megrendezett fesztivál nyolc helyszínen mintegy hetven filmet kínált, a közönség pedig két kategóriában szavazhatott k
Intimitás, titkok és az illúzió, hogy az általunk csodált csillag is sebezhető. A már a megjelenése előtt botrányt kavaró, Natalie Portman ihlette regény, a Life of M egy régóta létező irodalmi hagyomány legújabb ékköve. De miért vágyunk rá, hogy megismerjük a hírességek mindennapi vívódásait?
Kádár L. Gellért ismét leuralja a filmvásznat, ám ezúttal nem Hunyadi Jánosként hódítja meg a közönséget. A színész az új szerepe mellett arról is mesélt, milyen érzés, hogy a Hunyadi sikere óta egyre több filmes megkeresést kap, miközben a közönség szemében már nemcsak tehetséges színész, hanem igazi ideál is.
Elhunyt 94 éves korában kedden este Párizsban Jean-Paul Rappeneau francia filmrendező, aki 1991-ben tíz Cesar-díjjal és egy Oscar-díjjal elismert Cyrano de Bergerac című filmjét részben Magyarországon forgatta. Halálhírét szerdán az egyik fia jelentette be.
Újra életre kel a varázslat, és ezúttal sem lesz hiány szerelemből, titkokból és boszorkányos bonyodalmakból. Az Átkozott boszorkák 2. szeptemberben érkezik a magyar mozikba, ráadásul Sandra Bullock és Nicole Kidman főszereplésével.
ByeAlex számtalanszor elmondta, hogy nagyon hiányzott neki az X-Faktor, most pedig kiderült, hogy ő is ott ült hétvégente a képernyő előtt, és az RTL-en nézte a tehetségkutatót. Az egyik legszembetűnőbb az volt számára, hogy Majka és Gáspár Laci folyton civakodnak. Ezt visszatérve rögtön meg is jegyezte, amire vicces párbeszéd alakult ki a mentorok
Október 17-én immár harmadik alkalommal tér vissza Budapestre az ország legnagyobb horror- és Halloween-tematikájú eseménye, a HorrorCon. A rendezvény hatalmas területen, minden eddiginél látványosabb élményekkel és izgalmas sztárvendégekkel várja a horror szerelmeseit. Most kiderült, ki az a két sztár, akikkel már biztosan találkozhatnak a látogat
Évtizedeken át álltak színpadon, milliók ismerték a dalaikat, mégis egészen szerény összegekről szóltak a nyugdíjukról szóló korábbi nyilatkozatok. A magyar sztárok között több olyan is akad, akinek az ellátása első hallásra szinte hihetetlenül alacsonynak tűnt. A történetek jól mutatják, hogy a hírnév és a több évtizedes pályafutás önmagában egyál
Keanu Reeves neve szinte egyet jelent a modern filmtörténet néhány ikonikus alakjával, ő volt a Mátrix Neója és a John Wick-filmek hőse. A ma 61 éves színész 1964. szeptember 2-án született Bejrútban, majd Kanadában nőtt fel, és már fiatalon a világot jelentő deszkák felé fordult.
Új kötet jelenik meg a múlt héten életének 84. évében elhunyt, Kossuth-díjas Nádas Pétertől várhatóan október elsején Most az egyszer címmel – közölte a Sárközy és Társai kiadó a honlapján.
A Roxfortban is elindul az új tanév: hivatalos szinkronos előzetest kapott a Harry Potter és a bölcsek köve, azaz az HBO és az HBO Max idén karácsonykor debütáló, óriási várakozással övezett Harry Potter-sorozata. A nyolcrészes első évad teljesen új köntösbe öltözteti J. K. Rowling varázsvilágát, és érkezik majd a folytatása is. A most nyilvánosság
M. L. Stedman könyve kíméletlenül szembesít azzal, hogy tragédiák sajnos bármikor történhetnek. Mutatunk egy részletet az Élet a messzeségben című regényből, melyben egy váratlan baleset forgatja fel egy család életét.
Tóth Tamás egy billiárdasztalt hozott el a Legjobb ajánlatba, ami már 40 éve van a birtokában. A különleges tárgy több Felfedező érdeklődését is felkeltette, azonban Szendrő Péter és Polgár Árpád vállalkoztak csak arra, hogy végtelen licitharcba szálljanak egymással. A Legjobb ajánlat minden hétköznap új részekkel folytatódik az RTL-en és az RTL+ P
94 éves korában Párizsban elhunyt Jean-Paul Rappeneau, a francia filmművészet kiemelkedő alakja. Halálhírét szerdán a fia jelentette be. A rendező neve összeforrt a francia film aranykorával, különösen a Cyrano de Bergerac című alkotásával, amely 1991-ben tíz Cesar-díjat és egy Oscar-díjat nyert, s amit részben Magyarországon forgatott.
A műtárgy-kereskedés világa gyakran a kőkemény alkudozásról és a profitról szól, ám Polgár Árpád bebizonyította, hogy a számok mögött hús-vér emberek és sorsok állnak. A legjobb ajánlat legutóbbi adásából kiderült, hogy Polgár Árpád nem titkolt célja, hogy a tárgyak mellett az azokat bemutató személyekre is nagyobb figyelmet fordítson: a Felfedező
Egy három évvel ezelőtti haláleset miatt mostantól minden 1000 fősnél nagyobb rendezvényhelyszínnek biztosítania kell az ingyenes vízhez jutást a nézőknek.
Bár vidéki lányként nem riad vissza a természet közelségétől, Kármán Odett számára is tartogat félelmetes kihívásokat a Celeb vagyok, ments ki innen! dzsungele. Az influenszer elárulta, hogy leginkább a pókoktól és a kígyóktól tart, miközben az éhezést sem viseli könnyen. A műsorra tudatosan készül: rendszeresen edz, sőt próbál néhány kilót is fels
Az egyik a Kanári- a másik a járdaszigetekről érkezik, volt akinek repülőre se kellett szállnia, még itthon elküldték melegebb éghajlatra. Volt olyan, kopasz, aki száraz tónak nedves partján, döglött béka kuruttyolását hallgatta, miközben a vízben lubickolt. – Jánossy Lajos 2flekken.
Szöllősi Hajnalka kisfiával, Domival tért vissza A legjobb ajánlatba, miután az előző évadban megígérte, hogy újabb festményt hoz majd a Felfedezőknek. Ismét egy Molnár C. Pál képpel készült, a kérdés már csak az volt, hogy az előző darab megvásárlója, Kováts Dávid most is lecsap-e az általa bemutatott alkotásra. A Legjobb ajánlat minden hétköznap
A magyar gyökerekkel rendelkező svájci sztárszerző ősszel Budapestre látogat, hogy hivatalosan is bemutassa Lázár című nemzetközi sikerkönyvét, amelynek kéziratán a szerző nagyrészt az Elte Egyetemi Könyvtárában dolgozott.
Magyarország tájait és történetét ezer szállal szövik át a folyók, amelyek közül kettő, a Duna és a Tiszta kiemelkedik a nagyságával és kulturális jelentőségével. A legjelentősebb költőinket, íróinkat is megihlették a vizeink, s az ország szimbólumaiként tekintettek azokra. A klímaváltozás miatt még jobban óvjuk őket, hogy megőrizzük a következő ge
A Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó szeptember 18–19-én olimpiai bajnokokkal, látványos bemutatókkal és rengeteg kipróbálható lehetőséggel várja a családokat a Merkapt Sportközpontban.
A 82 éves Révy László régi repülőgépeket újít fel, és ezek közül hozott el egy német katonai gépet A legjobb ajánlatba, amelynek 90%-a eredeti. A darabokra esett gépet ő maga rakta össze, azonban a Felfedezőknek sokat kellett várni, hogy ezt megtudják, hiszen Laci bácsi leállíthatatlan, ha sztoriban van. Polgár Árpádnak végül sikerült John Travolta