Szeptember 16-án, szerdán búcsúznak Nádas Péter világhírű írótól a Zeneakadémia nagytermében. Az esten az író szövegei és az általa szeretett alkotók zeneművei hangzanak el.
Szeptember 12-én szombaton a 15. Örkény Kerttel veszi kezdetét az Örkény István Színház 2026-27-es évada. A programokról és az évadról Polgár Csaba színész-rendező, az Örkény István Színház művészeti vezetője beszélt az InfoRádióban.
Ma újranézve ezeket a műveket, az a legfeltűnőbb, hogy miközben Szombathy az elsők között és egy etikailag megkérdőjelezhetetlen pozícióból reagál a háborús helyzetre, mennyire nem tud vagy nem akar kilépni magának a háborúnak a maszkulin és heroikus, történelmileg folyamatosan újratermelődő kódrendszeréből. – Kürti Emese 2flekken.
Ürmös István Emcego felejthetetlen produkciót nyújtott az X-Faktor Válogatóján. A versenyző a rap és a hip-hop stílussal tud leginkább azonosulni, bevallása szerint Eminem a példaképe és az ikerlángja. Emcego elszántsága nem ismer határokat: a munkahelyét is otthagyta, hogy alaposan felkészülhessen a tehetségkutatóra. Felelevenítenéd a produkcióját
A TV2 népszerű párkereső műsorában, a Házasság első látásra legújabb évadában Lőrincz Ján és Páli Judit esküvője már az anyakönyvvezető előtt kudarcba fulladt, amikor Jucu nemet mondott a házasságra. A 41 éves klinikai menedzser és fitneszedző döntését családja és barátai is támogatták, mivel úgy vélték, Ján nem felel meg az ara elképzeléseinek, kü
Horvát Lili és Nemes László új filmjét is vetítik majd, lesz kihelyezett Telex Filmklub is az idei Budapesti Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt vannak az első címek.
A rekordszámú nevezésből kiválasztotta az előzsűri a 2026-os Margó-díj tíz döntős kötetét. A legjobb első prózakötetnek járó elismerésért versenyben maradt könyveket a Margó-díj zsűrije, Halász Rita, Horváth János Antal, Károlyi Csaba, Oltai Kata és Valuska László olvassa.
Pár méter. Ennyi választotta el a Most Wanted üldözőit Linczényi Márkó és Turai Barna autójától. Egyetlen komp vagy piros lámpa a hajsza végét jelenthette volna, hiszen Sebestyén Balázs és Pápai Joci annyira közel voltak a celebszökevényekhez, hogy ha megállnak, futva is elkapják őket. Vajon meddig tartott a kaposvári Need For Speed? A Most Wanted
A Most Wanted eddigi legizgalmasabb üldözése indult el Kaposvárról. Linczényi Márkó és Turai Barna új autóba pattanásuk után egy pillanatra sem pihenhettek, Sebestyén Balázsék a nyomukban voltak. Az autós üldözés ráadásul egyre izgalmasabbá vált, amikor közeledett a Hajsza vége. Vajon az üldözők vagy a celebszökevények és sofőrük kerültek ki győzte
Rigó László Mindgame saját dalt hozott az X-Faktor Válogatójára, amitől a közönségnek és a mentoroknak is elakadt a szava. A versenyző ezúttal az It's Over című dalának születéséről mesélt, ami rendkívül meglepő tematikát kapott: dalba foglalta, mit mondana a mesterséges intelligencia. Ha kíváncsi vagy a produkcióra, a 2026-os X-Faktor első két adá
Életrajzi film készül Snoop Doggról, amely bemutatja a világhírű rapper életét, és most újabb kulcsfontosságú színész csatlakozott a produkció szereplőgárdájához. A meggyilkolt hiphoplegendát, The Notorious B.I.G.-t az eddig kevéssé ismert előadó, SwayvoTwain, azaz Michael D'Angelo Archer Jr. alakítja majd a képernyőn. A főhős, Snoop Dogg produceri
Ősszel megújul az ATV vasárnap esti riportmagazinja, a Heti Napló Sváby Andrással. A csapathoz állandó riporterként csatlakozik a korábban Angliából tudósító, most hazaköltöző Kégl Ágnes, valamint a Híradóból ismert Tresó T. Tibor, aki főként politikai és közéleti témákkal foglalkozik majd a meglévő stáb mellett. A műsort továbbra is Sváby András v
Bongor karrierjében a rap, a színház és a film eddig is folyamatosan kerülgette egymást, az Extázis lemezen és első önálló parkos koncertjén aztán végre összeért ez a sokszínű előadói világ. A koncert végén leszakadt az eső, ami katartikussá tette az önterápiára felépített műsor végét.
A következő két hétben tényleg mindenből kapunk: magyar vígjátékot, horrort, vámpírokat és újra felbukkanó szuperhősöket. A streaming pedig még rátesz egy lapáttal, hiszen visszatérnek Guy Ritchie gengszterei (ezen a héten is), miközben új sorozatok is próbálnak befutni. Röviden: lesz miből válogatni, csak győzzük végignézni.
Idén tizenkettedik alkalommal osztják ki a Margó-díjat a legígéretesebb első prózakötet szerzőjének. Az előzsűri idén rekordszámú nevezésből választotta ki a döntőbe kerülő első tíz könyvet.
Szeptember 7-én, hétfőn egy estére hangversenyteremmé változott a Győri Vásárcsarnok, a piac forgatagának helyét pedig közönségkedvenc dallamok és szűnni nem akaró taps vette át a Győri Filmharmonikus Zenekar különleges évadnyitó koncertjén. A zenekart a Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész Hamar Zsolt vezényelte, az est műsorvezetője pedig
A heti nagybevásárlás mindig a legnehezebb. Minden egyes termék a kosárban növeli a lelkifurdalásomat. Ahogy beállunk a sorba, egyre rosszabbul vagyok, azon kattogok, hova fogom mindezt kidobni? – Szirmai Panni novellájához Nagy Benedek Máté írt vakreflexiót.
Horrorisztikus jelenetekkel és húscafatokkal tálalva vet fel bioetikai kérdéseket Markovics Botond regénye, fogyasztását húsfóbiásoknak semmiféleképp sem ajánlja kritikusunk. A könyv sztorija azonban olyan erős, hogy nem csak a sci-fi-rajongóknak érdemes belelapozniuk.
Húsz éve jelent meg Berg Judit első Rumini-regénye, ami azóta a magyar gyermekirodalom egyik legnépszerűbb művévé vált. A kerek évfordulóra Rumini és a hét penge címmel új kötet érkezik, a B32 Galériában pedig születésnapi kiállítás nyílik a kalandvágyó kisegér világáról.
A színház nem lehet az elit hóbortja, az meg jó, hogy a magyar romkomok hatására újra járnak moziba az emberek – a Telex 6. születésnapján Jakab Juli, Kövesi Zsombor és Georgita Máté Dezső színészekkel beszélgettünk a magyar film és színház jövőjéről a kormányváltás után.
S ez lúdbőröztető örömöt okoz neki, mert közben fiatalkorára gondol, amikor a szakiskola farsangi báljára a nővérétől kellett ünnepi ruhát kérnie, ha elkopott egy cipője, nem újat kapott, hanem vitték talpaltatni, és az építőtábori pénzéből kellett megvennie első bikinijét. – Csabai László A Da Vinci-köd című átiratos kötetéből közlünk részletet.
Koltai Gábor filmproducer nyilvános posztban köszöntötte édesanyját, Pogány Juditot a 82. születésnapján. Elmondta, milyen különös érzés egy ennyire híres színésznő gyermekének lenni, hiszen számára ő csak Anya.
Érzelmes bejegyzést tett közzé Koltai Gábor az édesanyja, Pogány Judit, a Nemzet Színésze 82. születésnapjára. Mint fogalmaz, számára ő nem a rangos elismeréseket jelenti, a fantasztikus színésznőt, hanem az édesanyát, akit nagyon szeret, és akire rendkívül büszke.
Miközben Sebestyén Balázsék amiatt őrjöngtek, hogy Pápai Joci egyedül elkapta Zsigmond Angiékat, megfeledkeztek a többi szökevényről. Linczényi Márkó és Turai Barna mindent beleadtak, hogy megszerezzék az egyik döntőt jelentő autót. Azonban egy kulcs megtalálása még kifoghatott rajtuk. Vajon elég gyorsan és jó irányba sprinteltek?
A világbajnok úszó egy könyvből sajátította el a legkedvesebb képességét, de a különböző terápiás módszereket tanító kötet nem csak emiatt emlékezetes neki.
Interjúsorozatban mutatjuk be a Könyvesen a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit. Most Rékai Anett mesél lélektani regényről, alkotársról és kötettervéről.
Tehetek én arról, hogy az a kozmetikus mindig késve jön a lányáért? Hagytam volna ott egyedül a kapukulccsal? Tündérkém, ugye majd bezársz magad után, végül is elmúltál egyéves, mostanában olyan korán érnek a gyerekek. – Nagyon sajnálom című nyári szépirodalmi sorozatunkban Szlukovényi Katalin írását olvashatják.
Ryan Reynolds és Kenneth Branagh főszereplésével készült a Mayday című hidegháborús akcióvígjáték, amelynek egyik kulcsfontosságú jelenetét Budapesten, a Hősök terén forgatták. A produkció grandiózus méreteket öltött: több ezer statiszta, korhű katonai egyenruhák, szovjet tankok és egy külön erre a célra épített nukleáris rakétahordozó jármű is rés
Október 17-én harmadik alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb horror- és halloween tematikájú rendezvénye, a HorrorCon a budapesti Lurdy Rendezvényközpontban. Borbíró András és Kárpáti Levente után a szervezők most egy újabb sztárvendéget jelentettek be, akinek neve megkerülhetetlen a hazai szinkronszínészet világában. A látogatók a több
Fel lehet-e dolgozni közel fél évszázadnyi házasság után a társ elvesztését? Siri Hustvedt Szellemkép című memoárjában a 2024-ben elhunyt Paul Austerrel való kapcsolatáról és a gyász mélységeiről vall.
Száz új Proust-levél vált nyilvánosan hozzáférhetővé Franciaországban; mészárlással kapcsolatos irodalmi estet szerveztek Berlinben; könyörtelen életrajz jelent meg Stephen Hawkingról; Marlon James másodszor is a Booker-hosszúlistán; 75 éve halt meg Joan Vollmer; kártérítést fizet az Anthropic. – Heti külföldi hírösszefoglalónkat olvashatják.
Bár korábban arról szóltak a hírek, hogy sokakat zavar a stáb és a népszerű sorozat miatt érkező turistatömeg, többen mégis azt mondják, jobb lett az élet az Esztergomhoz tartozó faluban. Petíciót indítottak, hogy továbbra is a település adjon otthont Pajkaszegnek.
Keményen nekiment a Netflixnek a 74 éves Lawrence Tureaud, közismertebb nevén Mr. T, aki szerint a róla készült dokumentumfilm teljesen félreértelmezte az életének egyik legfontosabb történetét. A szupercsapat és a Rocky III. sztárja eredetileg a produkció népszerűsítése kapcsán adott interjút, ám a beszélgetés hamar más irányba ment, és a színész