Nagy volt az ijedtség, de most már megnyugodhatnak az élvonalbeli Újpest futballcsapatának szurkolói. Amíg a lila-fehérek focistái szombaton az együttes aktuális bajnoki mérkőzésére, a Honvéd elleni találkozóra készültek, Banai Dávid (23) kapusnak szörnyű fájdalmakat kellett átélnie.
A zandvoorti versenypálya egyik tulajdonosa azt mondja, reális esély van arra, hogy a Holland Nagydíj 2020-ban visszakerül a Formula-1-es versenynaptárba.
Három kontinensen foglalkoztatnak klubok magyar labdarúgókat. Összeállításunkban elsősorban azokra fókuszálunk, akik szóba kerülhetnek a válogatott keret kialakításakor.
Már biztossá vált, hogy nem lesz magyar játékvezető a 2018-as labdarúgó-világbajnokságon. Kassai Viktor szerint ennek megvan az oka, nagyon önkritikus a saját teljesítményével kapcsolatban.
A 2006-os torinói téli olimpia előtt már benne volt a levegőben, hogy ugyan ezúttal is a korcsolyázóinktól várhatjuk a legtöbbet, de most először a rövid pályás gyorskorcsolyázóinktól. Hiába volt ott a küldöttségünkben a 2004-es budapesti műkorcsolya Eb-n aranyérmes Sebestyén Júlia, a leszúrt rittbergerek világában már elhúzni látszott tőlünk az él
Elképesztően negatív statisztika látott napvilágot a Real Madrid szempontjából. A klub két sztárcsatára produkálja a leggyengébb gólátlagot Európa legjobb öt bajnokságának csapatai közül.
Tíz év után nem Zlatan Ibrahimovicot választották az év labdarúgójának Svédországban, a 2017-es aranylabdát az orosz FC Krasznodar védője, Andreas Granqvist érdemelte ki.
Grigor Dimitrov egy időzített bomba, csak az a kérdés, mikor robban fel – a szépen megkonstruált szakmai bókot Jimmy Connorstól zsebelte be a bolgár játékos négy éve. A teniszvilág nem lepődött meg Connors mondatán: Dimitrov 2009-ben győzött Wimbledonban és a US Openen.
Az elmúlt évek sűrű váltásai alapján forró nyeregbe pattan az, aki elvállalja, hogy elnökként irányítsa a Magyar Kerékpáros-szövetséget. A májusban megválasztott Princzinger Péter – aki egyben a turisztikai ügynökség egyik vezérigazgató-helyettese – a sportág iránti rajongásán felül kész tervekkel rendelkezik, s két éven belül érdemi előrelépést íg
Három csoportban is eldőlhet mindkét továbbjutó a labdarúgó Bajnokok Ligája mai, késő délutáni, illetve esti mérkőzésein. Két angol gárda, a Manchester City és Tottenham már páholyban van.
Egyre kevesebb a hibázási lehetőség a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében; ma és holnap az ötödik kör mérkőzéseit játsszák, négy csapat (Tottenham, Manchester City, Bayern München, PSG) már matematikailag is továbbjutott, s a héten további tizenkét együttes követheti a fenti kvartettet a kieséses szakaszba.