Bár a portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokság már véget ért – a Benfica lett a bajnok –, az U17-esek bajnoksága még javában folyik. Éspedig a magyar korosztályos válogatott Csoboth Kevin főszereplésével!
Arséne Wenger állítólag már novemberben megegyezett szerződése meghosszabbításáról, és amennyiben az igazgatótanács keddi ülésén támogatják, újabb két évre aláír az Arsenalnál – értesült az ESPN.
Paul Clement, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Swansea City menedzsere komolyan tervezi megerősíteni csapatát a nyári átigazolási időszakban.
A Vasas egy kitűnő idény végén ünnepelne, míg a Ferencváros a tervezettnél jóval gyengébb szezont szeretné szépen zárni a labdarúgó Magyar Kupa szerdai döntőjének megnyerésével a Groupama Arénában.
Francesco Totti, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Roma – és talán nem túlzás kijelenteni, hogy a modern kori futball – ikonja a vasárnapi, Genoa elleni összecsapással (3–2) búcsúzott el a Stadio Olimpicótól és az aktív játéktól. A 40 esztendős labdarúgó a találkozó után megható beszéddel mondott köszönetet mindenkinek, aki hozzásegítette csodálatos karrierjéhez, sikereihez.
Richie Williams, a magyar rögbiválogatott szövetségi kapitánya beszélt a sportág népszerűségéről és helyzetéről hazánkban, és elmondta, milyen edzőkre és játékosokra lenne szükség a jövőben.
A női kézilabdabajnok és BL-győztes Győri Audi ETO bejelentette, hogy távozik tőle a tunéziai-magyar kettős állampolgárságú el-Gaui Aszma. A Siófok KC ezzel egyidejűleg közleményt adott ki, melyben leírja, a játékos a Balaton-parti egyesületnél folytatja karrierjét.
Olimpiai bajnokokat és fiatal tehetségeket igazolt az FTC-PQS Waterpolo férfi vízilabdacsapata. Az ob I-ben legutóbb negyedik helyezett klub hétfői sajtótájékoztatóján három olimpiai bajnok, Varga Dénes, a szerb Szlobodan Nikics és Nikola Jaksics, a világbajnok Vámos Márton, a legtehetségesebb magyar fiatalok közül pedig Német Toni, Manhercz Krisztián és Sedlmayer Tamás érkezését jelentették…
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona hivatalos honlapján jelentette be, hogy mindenben megállapodtak a felek, ennek értelmében a klub meghosszabbítja Marc-André ter Stegen szerződését.
Paulo Sousa, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentina – és a Videoton korábbi – vezetőedzője elárulta, nem marad a klubnál.
A gyászol a hondurasi futball. Legalább öt ember meghalt, és minimum kéttucatnyian megsérültek a közép-amerikai ország fővárosában, Tegucigalpában, mert pánik tört ki a labdarúgó-bajnokság döntője előtt.
Kádár Tamás februárban szerződött az ukrán Dinamo Kijev csapatához, azóta már alapemberré nőtte ki magát, azonban a kommunikációval komoly gondjai vannak és ez megnehezíti a mindennapjait.
A kilencszeres bajnok Rafael Nadal és a címvédő Novak Djokovics is könnyed győzelmet aratott a francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) férfi egyesének első fordulójában: a spanyol klasszis a francia Benoit Paire-t (6:1, 6:4, 6:1), míg a szerb kiválóság Nadal honfitársát, Marcel Granollerst (6:3, 6:4, 6:2) intézte el három játszmában.
A Nemzeti Sport és a Sport TV közös podcastja legújabb részében levadásztuk a világ öt legjobb védőjét, értékeltük Luis Enrique barcelonai korszakát, sőt még BL-döntős emlékeket is felidéztünk. Tőletek pedig azt kérjük, hogy jövő keddig szedjétek össze, a BL 1992 ősze óta íródó történetében melyik öt végső győztes volt a legerősebb!
Arsene Wengerrel szemlátomást madarat lehetett fogatni. Hiába, ha búcsúznia kell, akkor búcsúzzon szépen: az Arsenal az esélyesebbnek tartott bajnok Chelsea-t 2-1-re legyőzve megnyerte az FA-kupát, a világ legnagyobb múltra visszatekintő, a történetét 1872 óta író sorozatát. Ezzel ő és csapata is rekorder lett: az Arsenal a 20. döntőjét játszotta,
Gőzerővel készülnek a magyar úszók a hazai rendezésű vizes világbajnokságra, de külföldi riválisaik sem tétlenkednek, en a csúcsra törnének, akár a Duna Aréna közönsége által buzdított klasszisaink legyőzése árán is.
... a Magyar Sí Szövetség elnöki posztjáról. Az új elnökséget 30 nap múlva, a következő küldöttgyűlésen választják meg. Kálomista 2005 és 2009 között is volt már elnök, 2011-ben választották újra. (MTI)