Bíró Attila szövetségi kapitány megnevezte azt a 13 játékost, akivel elindul majd a budapesti világbajnokságon: a keretből 11-en ott voltak a riói olimpián, ketten, Gurisatti Gréta és Szilágyi Dorottya első nagy felnőtt világversenyükön szerepelhetnek.
A vb-címvédő német labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott Dél-Amerika bajnokával, Chilével a jövő évi világbajnokság főpróbájának tartott Konföderációs Kupa második fordulójában, Kazanyban.
A Barcelona brazil sztárja már harmadik alkalommal, immáron most végleg szakított a barátnőjével, miután a hölgy állítólag nemet mondott a leánykérésre.
Bíró Attila szövetégi kapitány megnevezte azt a 13 játékost, akivel elindul majd a budapesti világbajnokságon: a keretből 11-en ott voltak a riói olimpián, ketten, Gurisatti Gréta és Szilágyi Dorottya első nagy felnőtt világversenyén szerepelhetnek.
Tizedik alkalommal rendezik meg a gyermekkorosztály legnagyobb nemzetközi vízilabdatornáját Olaszországban. A rendezvény június 26-tól július 2-ig tart. Magyarországról kilenc csapat indul, de a mezőnyben ott lesz a Bajnokok Ligája-klubok java is.
A magyar férfi kézilabda-válogatott többek között az olimpiai bajnok dánokkal került azonos csoportba a januári, horvátországi Európa-bajnokság pénteki sorsolásán.
A magyar férfi kézilabda-válogatott többek között az olimpiai bajnok dánokkal került azonos csoportba a januári, horvátországi Európa-bajnokság pénteki sorsolásán.