Ashton Kutcher és párja, a Budapesten forgató Mila Kunis a Duna Arénában jelent meg. Idegenvezetőjük, egyben sofőrjük Kemény Dénes legendás pólóskapitány a nagy találkozó részleteiről mesélt a Ripostnak.
Éppen csak egy nagyobbat szusszanhattak vívóink a Tbilisziben bő egy hónapja rendezett Európa-bajnokság után, mert szerdán a selejtezőkkel megkezdődik az év fő versenye, a lipcsei vb. És bár Grúziában arany nélkül maradtunk, ennek az előttünk álló napokban nem feltétlenül kell ugyanígy történnie. Már csak azért sem, mert két regnáló olimpiai bajnok
Minden idők legmagasabb magyar páros pontszámával a 20. helyen végzett Kiss Szofi és Schwarcz Anett a szabadgyakorlat selejtezőjében a budapesti világbajnokságon. A duó élvezte a közönség buzdítását, de egy kicsit bosszús volt az eredmény után.
Ashton Kutcher és Mila Kunis a gyermekeivel együtt nézte a műugróversenyt a Duna Arénában Kemény Dénes társaságában. A vízilabda-szövetség elnöke most elárulta, miről folyt a diskurzus.
Nem zárta ki a visszavonulást Kormos Villő, pedig a következő olimpiára összeállhatna a programja. A világbajnokságon folyamatosan injekciózni kellett.
Második mérkőzésén második győzelmét aratta a magyar női vízilabda-válogatott a budapesti világbajnokságon. A csapat ezúttal a francia válogatott ellen nyert 24-5-re, és Bíró Attila szövetségi kapitány ezúttal elégedett volt a csapat védekezésével is.
Hatalmas fölénnyel győztek az oroszok a szinkronúszócsapatok technikai versenyében a Városligetben. Az orosz nyolcas a döntőbeli gyakorlatára 96,0109 pontot kapott, s nagyon magabiztosan előzte meg a kínaiakat (94,2165). A bronzérmet a japán csapat szerezte meg (93,1590).
Amikor a kilencvenes évek elején Kovács Rita egymaga képviselte az akkor még hosszútávúszásnak nevezett szakágban Magyarországot – s szerzett 1994-ben, Rómában vb-ezüstérmet 25 kilométeren –, még csodabogárként tekintettünk a vízi maratonistákra. Míg manapság? Immár három olimpiai megméretésen is túl vannak, nagyobb tömegek művelik, mint a medencés
A középmezőnyben végeztek a magyarok a nyílt vízi úszók női 5 kilométeres versenyében: Juhász Janka a 27., Novoszáth Melinda pedig a 28. helyen csapott célba szerda délelőtt Balatonfüreden.
Balatonfüred – A középmezőnyben végeztek a magyarok a nyíltvízi úszók női 5 kilométeres versenyében: Juhász Janka a 27., Novoszáth Melinda pedig a 28. helyen csapott célba szerda délelőtt Balatonfüreden.
A hollandok elleni csoportrangadóra készülve is jól játszott a magyar női válogatott – összegzett az olimpiai és világbajnok Faragó Tamás, az InfoRádió állandó sportági szakértője.
Szörnyű, borzalmas, azt hittem, meghalok. Ezeket nyilatkozta a két fiatal magyar úszó az 5 kilométeres horrorfutam után, igazán nagy kedvet csinálva a hosszútávúszáshoz.