2017. augusztus 4. péntek

aug. 4
0:03
A vizes vébé után kiderült: a versenyzőket szállító hajók kikötőinek nincs üzemeltetőjük (444.hu)
Egyszerűen nem találtak rá üzemeltetőt. A szervezőknek fogalmuk sincs mi lesz a sportversenyre telepített kikötőkkel, a főváros szerint "a józan paraszti ész mint mindenben itt is működni fog."
aug. 4
3:21
Így mondta ki a boldogító igent Jakabos - részletek a legszebb magyar úszónő álomesküvőjéről - Fotók (Blikk)
Álomesküvővel zárta a szezont Jakabos Zsuzsanna (28) úszó és korábbi edzője, Petrov Iván (34).
aug. 4
7:03
Tragédia, elhunyt a világbajnok spanyol legenda (Ripost)
Gyászol Spanyolország, miután elhunyt a nemzet egyik legnagyobb klasszisa.
aug. 4
7:09
Európa kapujában a Vidi (Azenpenzem)
Négy percig minden nagyon simának látszott. Marko Scsepovics már rögtön a kezdés után kecsegtető helyzetből lőhetett, sajnos nem találta el a kaput, majd a második próbálkozását Be­noit Costil bravúrral védte, Fiola Attila alig fejelt mellé a szögletet követően, Ezekiel Henty kétszer is megkeverte a bordeaux-i védőket, szóval úgy tűnt, nem lesz itt
aug. 4
7:15
Gyász: balesetben elhunyt a legendás spanyol versenyző (Blikk)
Hetvenéves korában, quadbaleset következtében elhunyt Angel Nieto, a spanyolok legendás motorversenyzője.
aug. 4
7:15
Sűrű augusztus vár a triatlonistákra (Infostart)
Szombaton és vasárnap Európa legjobb fiatal triatlonosai versenyeznek Velencén, augusztus utolsó hétvégjén pedig a fővárosban megrendezik a Budapestman elnevezésű triatlonversenyt.
aug. 4
7:33
Bienerth Gusztáv: eszem ágában sincs lemondani (Blikk)
Nagyon sokan nem nézik jó szemmel, hogy továbbra is Bienerth Gusztáv az úszószövetség elnöke, ám neki meg se fordult a fejében, hogy lemondjon.
aug. 4
7:45
Neymar végre reagált, ebből botrány lesz (Ripost)
A Barcelona brazil labdarúgója a Paris Saint-Germainhez szerződött, és végre megszólalt.
aug. 4
8:15
Keményen, de nevetgélve készül a Millennium csapata (Infostart)
Erős edzésekkel és bemutatómérkőzéssel készül Kemény Dénes olimpiai bajnokokból álló Millenium csapata a jövő héten kezdődő Masters világbajnokságra.
aug. 4
8:15
A pénteki sportműsor és televíziós közvetítések (Sport365)
Sorsolnak a Bajnokok Ligájában, és a Videotonnak is az Európa Ligában.
aug. 4
8:17
Álompár: kézis lány lett a feleségea bajnok Honvéd kapusa - fotók (Sport365)
Gróf Dávid, akit a magyar válogatottba is behívtak már, fontos bejelentést tett.
aug. 4
8:48
Álompár: kézis lány lett a felesége a bajnok Honvéd kapusa - fotók (Sport365)
Gróf Dávid, akit a magyar válogatottba is behívtak már, fontos bejelentést tett.
aug. 4
8:50
A már párizsi Neymar első nyilatkozata (Sport365)
A PSG bejelentette, hogy miután Neymar kifizette 222 millió eurós vételárát, 5 évre szerződtette a brazilt, akinek mutatjuk az első nyilatkozatát.
aug. 4
8:51
Hosszú Katinka büntetésben (Infostart)
Hosszú Katinka nem hagyta szó nélkül, hogy csak négy számban indulhatott az úszók világkupa-sorozatának első állomásán, Moszkvában.
aug. 4
8:52
Erről van meggyőződve a PSG tulaja Neymar érkezése miatt (Sport365)
Keményen méltatta a legújabb szerzeményüket, akit a világ egyik legjobbjának tart.
aug. 4
9:03
Hosszú Katinka: "Tehetetlennek érzem magam" (Blikk)
Hosszú Katinka ismét a Világkupa-állomások korlátozásai miatt fakadt ki a Facebookon.
aug. 4
9:03
Hosszú Katinka a moszkai hotelszobájában ül és tátongó ürességet érez (444.hu)
Keserű posztot írt a magyar klasszis, szenved attól a szabálytól, amit lényegében miatta hoztak meg a Világkupa-sorozatban.
aug. 4
9:15
NB I: Felejtsd el Neymart, itt vannak az NB I legértékesebb játékosai! (Agroinform)
A Fradi új szerzeménye, Otigba Kenneth áll a rangsor élén. Kétszer annyit érne, mint a gólkirály Eppel Márton?
aug. 4
9:21
Így értékelte a Vidi edzője a hatalmas Európa Liga-bravúrt (Sport365)
Marko Nikolics harcosokról beszélt a meccs után, de hozzátette, játékban és taktikában is nagyon jók voltak.
aug. 4
9:23
Íme, a Videoton lehetséges ellenfelei az Európa Ligában (Sport365)
Ma, 13 órakor tarták meg a sorsolást, a Bordeaux ellen továbbjutó Vidi újabb siker esetén csoportkörös lenne.
aug. 4
9:45
Orbán Viktor apja a Honvéd támogatója (444.hu)
A Gánt Kő és Tőzeg Kft. is adott tao-pénzt a sportegyesületnek.
aug. 4
9:45
Maga alatt van Hosszú Katinka, közelgő visszavonulását emlegeti (Ripost)
Óriási veszteség érte úszósztárunkat. Még az újabb aranyérmét is szomorúan mutatta.
aug. 4
9:51
Ellenük játszhat a Videoton az Európa Ligában (ATV)
Bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójába a Videoton, mivel az idegenbeli 2-1-es vereségét követően a csütörtöki visszavágón 1-0-ra legyőzte a Girondins Bordeaux-t Felcsúton. Pénteken 13 órakor tartják a sorsolást.
aug. 4
10:03
Neymar érzelmes üzenettel búcsúzott el a Barcelonától (444.hu)
Kiderült, hogy az apja azt szerette volna, ha marad a katalánoknál.
aug. 4
10:15
Lefokozták Kassai Viktort? NB II-es meccset vezet a hétvégén (Blikk)
Kassai Viktor ebben a szezonban még nem kapott NB I-es mérkőzést.
aug. 4
10:15
Íme a Videoton lehetséges hat ellenfele! (Agroinform)
Partizan (SRB), Marseille (FRA), PAOK (GRE), Legia Warszawa (POL), Viktoria Plzeň (CZE), Zenit (RUS).
aug. 4
10:21
Miért pont a vizes vébé gazdasági hatáselemzése készült volna el annyiért, amennyiért szerződtek rá (444.hu)
Módosították a szerződést, ötven százalékkal többet fizettek a KPMG-nek a munkáért.
aug. 4
10:27
Nagyon csalódott volt a Bordeaux edzője a Vidi toábbjutása miatt (Sport365)
A franciák mestere nem titkolta a szomorúságát, ennek megfelelően értékelte a tegnap esti mérkőzést.
aug. 4
10:27
Európa Liga: Objektíven nézve is jobb volt a Videoton (Agroinform)
A csapategységet és az elszántságot emelték ki a fehérvári csapatnál a csütörtöki győzelmet követően.
aug. 4
10:51
Elkerüli a Milant a Videoton (Infostart)
Hatra szűkítette a Videoton lehetséges ellenfeleit az európai szövetség a labdarúgó Európa Liga selejtezője utolsó fordulójának sorsolása előtt.
aug. 4
10:57
Neymar után újabb klasszis hagyta el a Barcelonát (Ripost)
A világ legjobbjának is megválasztották korábban a távozó sztárt.
aug. 4
11:00
Kásás Tamásék elvarázsolnák a közönséget a masters-vb-n - videó (Sport365)
A Kemény Dénes irányította Millennium csapata véresen komolyan veszi a jövő hétfőn kezdődő margitszigeti masters-vb-t, ezt Molnár Tamás nyelvbotlása is alátámasztja.
aug. 4
11:03
Drámai változás Hosszú Katinka arcán - mi történhetett? (Infostart)
Hosszú Katinka újra mosolyog. Férje nemkülönben.
aug. 4
11:33
Hoppá! Magyar válogatott ellen is játszhat a Videoton az EL-ben (Sport365)
Hamarosan kezdődik a sorsolás, már csak hat csapat közül kaphat ellenfelet a fehérvári alakulat.
aug. 4
11:39
Magyar foci: Megnézném, mi lenne, ha Mourinho edzené a Mezőkövesdet, én meg a MU-t - Véber (Agroinform)
Szerinte eltűnt a futball iránti alázat, és úgy érzi, be lett skatulyázva. A 4 éves fiával megutáltatták a focit.
aug. 4
11:45
Csak negyvenen voltak kíváncsiak a Real-Barcára - az első külföldi Clásico szinte senkit sem érdekelt (Blikk)
A Spanyolországon kívül megrendezett első Clásicóra mindössze 40 néző volt kíváncsi. Ma meg már ölnék egymást a jegyekért, de 1982-ben, egy venezuelai kisvárosban ez mindenkinek még csak kötelező nyűg volt.
aug. 4
11:47
Ennyi pénzt úszott össze Hosszú Katinka Moszkvában (Blikk)
Hosszú Katinka remekelt a Világkupa moszkvai állomásán, meg is kapta érte a megérdemelt pénzdíját.
aug. 4
11:57
Magyarország az a hely, ahol a lakók legnagyobb örömére éjjel is építik a fociakadémiát (444.hu)
Álomgyilkosok.
aug. 4
12:15
Elfogyott a levegő Bienerth körül (Azenpenzem)
Hangzatos nyilatkozatokkal már nem lehet megfékezni a Magyar Úszószövetség vezetőségét fenyegető eróziót. Csütörtökön hat tag lemondásával működésképtelenné vált az elnökség, igaz, Bienerth Gusztáv elnök a forrongó légkörben sem akarja bedobni a törülközőt.
aug. 4
12:27
Atlétikai vb: Usain Bolt, Mo Farah és Kővágó Zoltán a nyitónap főszereplői (Agroinform)
Pénteken elrajtol a londoni atlétikai világbajnokság, az első napon pedig rögtön magyar atlétáért szoríthatunk.
aug. 4
12:39
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában – tét a csoportkörbe kerülés (Sport365)
Pénteken 12 órától tartották a svájci Nyonban a labdarúgó Bajnokok Ligája playoffkörének sorsolását. Csatlakozik a mezőnyhöz Szalai Ádám Hoffenheimje.
aug. 4
12:39
Árulónak tartják otthon az iráni focistákat, amiért kiálltak egy izraeli csapat ellen (444.hu)
A két játékos görög csapata a Maccabi Tel Avivot fogadta Athénban.
aug. 4
12:45
Bajnokok Ligája: Korhuték jól jártak, Szalaiéknak a Liverpoolt kellene kiejteni (Agroinform)
A Honvédot kiejtő Hapoel a Maribort kapta, Kleinheislerék a Celtic-kel játszanak a főtáblára jutásért.
aug. 4
12:57
Pucér fotó került elő a vadóc magyar úszólányról (Ripost)
Pikáns képet posztolt a vizes-vb után Szilágyi Liliána. Ledobta magáról a textilt.
aug. 4
13:03
Szalai a Liverpool ellen a BL-ben (Infostart)
Szalai Ádám csapata, a német Hoffenheim a lehetséges ellenfelek közül az egyik legnehezebbet, a Liverpoolt kapta a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik fordulójában.
aug. 4
13:09
Klicsko visszavonult (Azenpenzem)
Bejelentette visszavonulását Volodimir Klicsko, korábbi nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnok. A 41 esztendős ukrán öklözőt április végén a londoni Wembley Stadionban a 11. menetben kiütötte Anthony Joshua, aki ezzel megvédte a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nehézsúlyú világbajnoki címét, illetve megszerezte a Boksz Világszövetség (WBA) és a Nemze
aug. 4
13:12
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában – tét a csoportkörbe kerülés (Sport365)
Pénteken 12 órától tartották a svájci Nyonban a labdarúgó Bajnokok Ligája playoffkörének sorsolását. Csatlakozik a mezőnyhöz Szalai Ádám Hoffenheimje.
aug. 4
13:15
Kórházba került Oscar Pistorius - szívrohamtól tartanak (Blikk)
Csütörtökön kórházba került Oscar Pistorius paralimpiai bajnok futó, aki jelenleg hatéves börtönbüntetését tölti barátnője meggyilkolásáért.
aug. 4
13:21
Európa Liga: Pikáns sorsolás az EL-ben, nehéz ellenfelet kapott a Videoton (Agroinform)
A szenzációs továbbjutást követően a Videoton ellenfele a Partizan Belgrád lesz a csoportkörbe jutásért.
aug. 4
13:27
Szerb csapat vár a Videotonra (Infostart)
A szerb Partizan Beograddal találkozik a Videoton a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének negyedik fordulójában.

Keresés