Pars, aki a 2012-es olimpián ebben a stadionban nyert aranyérmet, ebben az évben folyamatosan sérülésekkel küzdött, idei legjobbjaként 76,84 métert dobott.
Az eddigi legpocsékabb londoni időben – 15 fok és szűnni nem akaró eső – készült Márton Anita a tegnap lapzártánk után rendezett súlylökődöntőre a 16. atlétikai világbajnokságon. Kilátásaink mégis igazán napsugarasnak ígérkeztek.
A 23 éves futballista 20 millió fontért szerződött a milánói fekete-kékekhez. A bal oldali középpályásként és balhátvédként is bevethető játékos 2022-ig szóló szerződést írt alá.
Szinte naponta érkeznek a hírek Ronaldinhóról, pedig a brazil zsonglőr rég túl van karrierje fénykorán. Tudása mit sem kopott, játszana továbbra is, ráadásul még mindig "jó arc": ezúttal egy szurkolón segített.
Az Egyesült Államok büntetőintézkedéseket rendelt el Rafael Márquez mexikói labdarúgó ellen, mert a gyanú szerint együttműködik egy drogbáróval. A pénzügyminisztérium közleményben jelentette be szerdán, hogy szankciókkal sújtja a válogatott focistát.
Elképesztő trollkodást művelt egy PSG-szurkoló Barcelonában. Az úr a város egyik Apple-üzletében az összes eszközön megváltoztatta a háttérképet - az már adott volt, hogy ki és mi virít az okostelefonokon...
Ha a Videotonnak sikerül kiejteni a Partizan Belgrádot, az nem csak sportszakmai szempontból, hanem anyagilag is egy hatalmas előrelépés lenne a klub számára.
A Liverpool labdarúgócsapata visszautasította a Barcelona újabb, százmillió eurós (30,5 milliárd forintos) ajánlatát Philippe Coutinhóért - brit és spanyol sajtóhírek szerint.
A Liverpool labdarúgócsapata visszautasította a Barcelona újabb, százmillió eurós (30,5 milliárd forintos) ajánlatát Philippe Coutinhóért - brit és spanyol sajtóhírek szerint.
Az Egyesült Államok büntetőintézkedéseket rendelt el Rafael Márquez mexikói labdarúgó ellen, mert a gyanú szerint együttműködik egy drogbáróval. A pénzügyminisztérium közleményben jelentette be szerdán, hogy szankciókkal sújtja a válogatott focistát.
Ez Madridban a címvédések szezonja. Először a Bajnokok Ligájában ismételte meg tavalyi győzelmét a Real – amire korábban még sohasem volt példa –, majd kedd éjszaka az európai Szuperkupában is. Ez utóbbiban nem volt nehéz dolga a másfél év leforgása alatt hatodik (!) trófeáját begyűjtő Zidane-legénységnek. „Zizou” máris a klubtörténet negyedik lege
A Videoton és Partizan Beograd megállapodott egymással, hogy száz vendégdrukker láthatja a helyszínen a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának belgrádi, zárt kapus első mérkőzését.
Történelmet írt Márton Anita (28) a londoni atlétikai világbajnokságon, miután ezüstérmet szerzett. A szegedi születésű atléta 19,49 métert ért el utolsó próbálkozásra, így lépett fel a második helyre, s írta be magát a sportág legnagyobbjai közé – ő az első a magyar atléták között, aki minden nagy felnőttvilágversenyen szerzett már érmet.
Nikolics Nemanja és Sallói Dániel mellé úgy tűnik, újabb magyar játékosok érkeznek az MLS-be. Az amerikai bajnokságba igazolt pár napja Stieber Zoltán, most válogatottbeli társa érkezhet.
A mama kedvence a jamaicai legenda, Usain Bolt (30) utódjának tartott atléta. A dél-afrikai Wayde van Niekerket (25) ugyanis, aki a világbajnokságon megnyerte a 400 méteres síkfutást, 200 m-en pedig lapzártánk után szerepel a fináléban, dédnagyanyja dirigálja a tréningjein.
A francia teniszező, Gäel Monfils sokak kedvence. Játékstílusa, egyedisége páratlan az ütős sportok világában. A montreali ATP 1000-es torna második körében Kei Nishikori tapasztalta meg a Monfils-varázst...
Egy vagyonért váltott földrészt Stieber Zoltán (28), a magyar labdarúgó-válogatott futballistája. Sajtóhírek szerint 1,1 millió dolláros (286 millió forintos) fizetésért hagyta el a német másodosztályú Kaiserslautern csapatát, s igazolt át az észak-amerikai ligában (MLS) szereplő washingtoni DC United együttesébe – egyúttal ő lett új klubja legjobb