2017. augusztus 10. csütörtök

aug. 10
5:30
Lázár már nem bontana (Kripto Akadémia)
Korábban meg se kérdezték az érdekképviseletet, most már meg is hallgatták.
aug. 10
5:32
Saját jó hírét keltette az MVM (Kripto Akadémia)
Százmilliókért hirdette új arculatát.
aug. 10
6:03
Csatárposzton gondban lehet a kapitány (Kripto Akadémia)
Három hét múlva újra világbajnoki selejtezőt játszik a magyar labdarúgó-válogatott.
aug. 10
6:05
Sánchez kihagyja a rajtot (Kripto Akadémia)
Az Arsenal menedzsere elmondta, játékosa kisebb hasfalsérüléssel bajlódik.
aug. 10
6:07
Kerékpáros verseny a pincében (Kripto Akadémia)
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a MOFÉM Underworld Kupát.
aug. 10
6:09
2014-es vétekért bűnhődik a Real labdarúgója (Kripto Akadémia)
Luka Modric három évvel ezelőtt kapott eltiltása miatt nem játszhat a Barcelona ellen.
aug. 10
6:11
Stieber a Washingtoné (Kripto Akadémia)
A DC United bejelentette, hogy megszerezte a Kaiserslauterntől a futballistát.
aug. 10
6:15
Nagy bajba került Németország (Infostart)
Az elmúlt hónapban ugyan némileg emelkedett a munkanélküliek száma Németországban, mégis annyi volt a betöltetlen állás, mint még az ország újraegyesülése óta soha. Mindez párhuzamban áll az ipari vezetők azon panaszával, hogy a gazdasági élet lendületesebben tudna fejlődni, ha nem lenne szakemberhiány.
aug. 10
6:21
Észak-Korea augusztus közepéig elkészíti a Guam elleni rakétatámadás tervét (ATV)
Észak-Korea augusztus közepéig elkészíti a Guam amerikai külbirtok elleni rakétatámadás tervét, utána csak Kim Dzsong Un vezető döntésétől függ, hogy elindítják-e a támadást négy közepes hatótávolságú rakétával - jelentette csütörtökön a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.
aug. 10
6:36
Álmodtam (Kripto Akadémia)
Az egészségügy helyzete méltán foglal el "dobogós helyezést" a közbeszédben.
aug. 10
6:38
Helyzet van (Kripto Akadémia)
Hogyan tudna így a baloldali-liberális oldal újabb egymillió szavazót megszólítani?
aug. 10
6:45
Észak-Korea pár napon belül elkészíti az Egyesült Államok elleni támadás tervét (444.hu)
Az amerikai Guam szigetét vennék célba négy közepes hatótávolságú rakétával.
aug. 10
6:51
Kiutasítottak két kubai diplomatát az Egyesült Államokból (ATV)
Az amerikai kormány kiutasított két kubai diplomatát az Egyesült Államokból, miután a havannai amerikai nagykövetség több munkatársa rejtélyesen megbetegedett.
aug. 10
7:15
Az embercsempészek 120 embert löktek a vízbe Jemennél (444.hu)
A hajóban utazók átlagéletkora csak 16 év volt.
aug. 10
7:30
Breivik írásaihoz hasonlítják a magyar kormány retorikáját (HírTV)
A muszlimellenesség összefonódása miatt tartja veszélyesnek a magyar propagandát az az al-Dzsazíra publicistája.
aug. 10
7:39
Rejtélyes megbetegedések a nagykövetségen - kubai diplomatákat utasítottak ki Amerikából (Infostart)
Az amerikai kormány kiutasított két kubai diplomatát az Egyesült Államokból, miután a havannai amerikai nagykövetség több munkatársa rejtélyesen megbetegedett.
aug. 10
7:39
A mexikói válogatott kapitányát azzal gyanúsítják, hogy az egyik drogbáró strómanja volt (444.hu)
Az amerikai kormány befagyasztotta Rafael Marquez vagyonát.
aug. 10
7:51
Bárki vásárolhat világítótornyot Amerikában (ATV)
Tizenötezer dollárért világítótornyot lehet vásárolni az Egyesült Államokban, a Washingtonhoz közeli Chesapeake-öbölben és a Nagy-tavaknál a The New York Times riportja szerint.
aug. 10
8:09
Fordulat az amerikai választás orosz szálainak vizsgálatában: bűnügyek a háttérben? (Infostart)
A napokban rajtaütésszerű házkutatást tartottak Paul Manafort, Donald Trump amerikai elnök választási kampánya első - és menesztett - menedzserének lakásán. Amerikai megfigyelők szerint ez azt jelezheti, hogy a választás orosz szálait vizsgáló Robert Mueller különleges ügyész munkája "intenzív és fontos" szakaszhoz érkezett.
aug. 10
8:09
Kuba vizsgálja az amerikai diplomatákat érő állítólagos incidenseket (ATV)
Kuba bejelentette szerda este: vizsgálja azt az amerikai vádat, miszerint meghatározatlan "incidensek" fizikai tüneteket okoztak a havannai amerikai nagykövetség több munkatársának.
aug. 10
8:24
Az FBI meglátogatta Trump volt tanácsadóját (HírTV)
Lapértesülések szerint még júliusban meglepetésszerű házkutatást tartott az FBI Donald Trump volt kampánymenedzsere házában.
aug. 10
8:33
Még mindig a balkáni útvonalon érkezik a legtöbb menedékkérő Ausztriába (444.hu)
Az osztrák belügyminisztérium számai szerint mégsem sikerült teljesen lezárni a határokat.
aug. 10
8:39
Rejtélyes halláskárosodás terjed a Havannában szolgálatot teljesítő amerikai diplomaták között (444.hu)
A State Department szerint helyiek "akusztikus támadást" követtek el a nagykövetségen, Kuba vizsgálatot indít.
aug. 10
8:48
Dzsihádra szólította az iráni fiatalokat az ISIS (HírTV)
Saját államuk ellen.
aug. 10
9:12
Végzete felé rohan a kommunista Korea? (HírTV)
Egy héten belül dönthet Guam megtámadásáról az észak-koreai diktátor.
aug. 10
9:21
Czeglédy-ügy - Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe (Kripto Akadémia)
aug. 10
9:33
91 évesen szerzett diplomát a thai nagymama (444.hu)
85 volt, amikor beiratkozott a helyi humánökológia tanszékre.
aug. 10
9:39
Elképesztő változás: edzéstől lettek kisebbek a fiatal anya hatalmas mellei - fotó (Blikk)
Mellkisebbítést szeretett volna az a nő, aki végül saját maga oldotta meg a problémáját.
aug. 10
9:57
Döbbenet: 28 év után derült ki, hogy nem a saját gyereküket nevelik a szülők (Blikk)
Kína - A szülők 28 év után tudták meg, hogy nem is a saját gyereküket nevelték fel.
aug. 10
10:12
Nagygyűlést tartottak Netanjahu védelmére (HírTV)
Az izraeli miniszterelnök szerint a baloldal korrupciós vádakkal a kormánya megbuktatására játszik.
aug. 10
10:15
Világháborús bombát találtak a fukusimai erőmű közelében (444.hu)
Még ez is!
aug. 10
10:33
Gusztustalan: együtt nyalta a mogyoróvajas üveget a 11 hónapos kislánnyal egy kutya - videó (Blikk)
Kalifornia - Egy édesanya levideózta, ahogy a kislánya és kutyája közösen nyalogatják ugyanazt a mogyoróvajas üveget.
aug. 10
10:51
Letartóztatásokkal számolják fel az ellenzéki médiát Törökországban (444.hu)
Többen gyanús üzenetküldő appot használtak.
aug. 10
11:03
A Capitolium és a Pentagon felett húzott át az orosz felderítőgép (Infostart)
Alacsony magasságban repült el több kulcsfontosságú washingtoni, illetve az amerikai fővároshoz közeli kormányzati épület felett helyi idő szerint szerdán egy orosz felderítő repülőgép - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió, hozzátéve, hogy mindez az amerikai kormány engedélyével, egy régóta fennálló orosz-amerikai megállapodás keretében történt.
aug. 10
11:03
Több tucat újságíró ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban (ATV)
Elfogatóparancsot adtak ki csütörtökön Törökországban 35 újságíró ellen azzal a gyanúval, hogy tagjai a tavalyi puccskísérlet fő felelősének kikiáltott gülenista mozgalomnak- jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
aug. 10
11:09
A Pentagon és a Capitolium felett repült el egy orosz felderítőgép (ATV)
Alacsony magasságban repült el több kulcsfontosságú washingtoni, illetve az amerikai fővároshoz közeli kormányzati épület felett helyi idő szerint szerdán egy orosz felderítő repülőgép - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió, hozzátéve, hogy mindez az amerikai kormány engedélyével, egy régóta fennálló orosz-amerikai megállapodás keretében történt.
aug. 10
12:00
Halál és csalás gyanúja árnyékolja be a választásokat (HírTV)
Sajtóértesülések szerint két ellenzéki tüntetőt lőttek le a rendőrök Kenyában.
aug. 10
12:03
Durva baleset: elájult az emeletes busz sofőrje és belehajtott egy boltba - videó (Blikk)
London - A tűzoltók minden erejüket bevetették, hogy kiszabadítsák a annak a busznak az utasait, amit a sofőrje egy üzletbe kormányozott.
aug. 10
12:05
Elképesztő: egy óriási bálna úszott a fürdőzők közé - videó (Blikk)
Kalifornia - Fantasztikus felvétel készült egy eltévedt szürke bálnáról, ahogy Laguna Beach közelében úszkált, mindössze néhány méterre a fürdőzőktől.
aug. 10
12:06
Garancsiék is milliókat kaszálhatnak évente a budai Várban (Kripto Akadémia)
A cég majdnem kilencszeres áron adja tovább az önkormányzattól bérelt ingatlant.
aug. 10
12:07
Amerika már ma lecsaphat Észak-Koreára - a terv elkészült (Blikk)
Washigton- Az amerikai védelmi minisztérium elkészítette az Észak-Korea elleni megelőző csapás részletes terveit arra az esetre, ha Donald Trump amerikai elnök úgy dönt, hogy elrendeli a támadást a kommunista diktatúra ellen - értesült az NBC amerikai hírtelevízió.
aug. 10
12:18
29 migráns élete szárad a lelkén (HírTV)
Fiatalkorú menedékkérőket lökött a vízbe egy embercsempész Jemen partjainál. Huszonkilencen megfulladtak – közölte a Nemzetközi Migránsügyi Szervezet.
aug. 10
12:21
Elképesztő: 95 évesen lett topmodell a világ legszexibb nagyija - fotók (Blikk)
Több ezren imádják a 95 éves nagyit, aki szerint nem az ember korán múlik, hogy mennyire érzi jól magát a bőrében.
aug. 10
12:23
Amerikai kormányzati épületek felett húzott el egy orosz felderítő gép (Blikk)
Washington – Több kulcsfontosságú kormányzati épület felett repült el alacsony magasságban egy orosz felderítő repülőgép. Aggodalomra azonban nincs ok, mindez az amerikai kormány engedélyével történt.
aug. 10
12:39
Magyarország tortája - Íme az év legjobb cukros és cukormentes édessége (Kripto Akadémia)
aug. 10
13:06
Rejtélyes megbetegedések miatt kiutasítottak két diplomatát (HírTV)
Az amerikai külügyminisztérium bejelentése szerint az Egyesült Államok kiutasított két kubai diplomatát, miután havannai követségükön több diplomatájuk rejtélyesen megbetegedett.
aug. 10
13:12
A Fidesz elindítja Magyarország "legújabb valóságshow-ját" (Kripto Akadémia)
LMP: a Belügyminisztérium egy "nagy testvér törvényt" akar elfogadtatni.
aug. 10
13:14
DK: választási csalást követett el a Fidesz (Kripto Akadémia)
Éjfélig adnak haladékot, hogy bemutassák a fizetést igazoló számlákat.
aug. 10
13:33
Guam "tökéletesen felszerelt" egy észak-koreai rakétacsapás ellen (ATV)
Guam "tökéletesen fel van szerelve" egy esetleges észak-koreai rakétatámadás elhárításához, és lakói felkészültek minden eshetőségre - jelentette ki Eddie Calvo, az Egyesült Államokhoz tartozó sziget kormányzója csütörtökön.
aug. 10
13:45
Hazahozták a kómába esett lányt Bulgáriából (Kripto Akadémia)
A kisrepülőgép csütörtökökön délután egy óra körül szállt le Szegeden.

Keresés