2017. augusztus 18. péntek

aug. 18
0:03
Az AfD és a Pegida tüntetett Merkel választási gyűlésein (444.hu)
A helyi rendőrség összesen 9 bűncselekményt regisztrált. Voltak, akik náci karlendítést mutattak be, mások a gyülekezési törvényt sértették meg vagy bántalmazták a jelenlévőket.
aug. 18
0:09
Lehet, hogy köze volt a barcelonai terrortámadáshoz egy 100 km-rel délre lévő házban történt kettős robbanásnak (444.hu)
A spanyol rendőrség legalábbis erre utalt. Közben kiderül, hogy a két elfogott gyanúsított közül egyik sem a volt a Ramblán végiggázoló kisbusz sofőrje.
aug. 18
0:39
Barcelona: a külügyminisztérium nem tud magyar áldozatról (Infostart)
Kisteherautó hajtott gyalogosok közé Barcelona központjában csütörtök délután és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. Legkevesebb 13 ember meghalt, és nyolcvan körüli a sérültek száma. A belga külügyminiszter egy belga áldozatról számolt be. A magyar külügyminisztérium nem tud magyar érintettről.
aug. 18
3:18
Több száz migráns kitoloncolása az utolsó pillanatban hiúsult meg (Ripost)
A rosszul működő kitoloncolási rendszer már több éve komoly fejtörést okoz a politikusoknak Németországban. A legújabb statisztika azonban még a sokat látott szakembereket is megdöbbentette.
aug. 18
4:15
Röhögve elevenítette fel Árpi bácsi gyilkosa a szörnyű tettét - 25 évet kapott, a gyászoló család kevesli (Blikk)
Elisabeth Wettlaufer, avagy, ahogyan többen is emlegetik, a Szörny, hét éven keresztül követte el brutális tetteit az idősek otthonaként működő Meadow Parkban, mígnem ámokfutásának véget vetettek.
aug. 18
5:09
Borkóstolással küzdenek a korrupció ellen (Infostart)
Jennifer Lawrence-szel közös borkóstolást lehet nyerni.
aug. 18
5:24
Most érkezett: Újabb terror Barcelonában, elszabadult a pokol - Videó (Ripost)
Golyózápor zúdult a Barcelonához közeli városkára, nem sokkal éjfél után.
aug. 18
6:12
Gázolásos merénylet Barcelonában (USAracing)
Legalább tizenhárom halottja és több tucat sebesültje van a tegnap délután Barcelonában elkövetett gázolásos merényletnek, közölte Joacquim Forn katalán belügyminiszter. Az elkövető egy furgonnal hajtott be a késő délutáni órákban a népszerű Las Ramblas sétálóutcára, amely zsúfolásig volt turistákkal.
aug. 18
6:15
Így mentené meg az emberiséget a NASA a szupervulkánoktól (ATV)
A Földön nagyjából 20 ismert szupervulkán van, elemzők és vulkanológusok a Yellowstone kitörésétől tartanak. A NASA szerint van rá lehetőség, hogy megelőzzenek egy esetleges vulkánkitörést, ám ez sok pénzbe és időbe kerül.
aug. 18
6:15
Még egy támadás volt az éjjel Spanyolországban, a rendőrök agyonlőttek öt terroristát (444.hu)
A rendőrök szerint összefüggés volt a két terrortámadás között, de az egyelőre nem tisztázott, hogy a barcelonai gázoló is az agyonlőtt gyanúsítottak között van-e.
aug. 18
6:24
Agyonlőttek négy feltételezett terroristát (USAracing)
A katalán rendőrség agyonlőtt négy feltételezett terroristát egy éjszakai akcióban. Egy személyt megsebesítettek és elfogtak – jelentette be egy szóvivő pénteken.
aug. 18
6:33
Támadássorozattá fejlődött a katalóniai terror (444.hu)
Hajnalban Barcelonától 120 kilométernyire, Cambrilsban is a járókelők közé hajtott egy autó. A kocsi öt utasát a rendőrök agyonlőtték. A spanyol hatóságok szerint összefüggnek a támadások.
aug. 18
6:36
Magyar áldozatok is lehetnek Barcelonában (HírTV)
A külügyminisztérium 10.30-kor sajtótájékoztatót tart, akkor kiderülhet, igazak-e a sajtóértesülések.
aug. 18
6:36
Több mint húsz országból vannak külföldi áldozatok (USAracing)
A legfrissebb hivatalos tájékoztatás szerint 13-an haltak meg, és 88-an sebesültek meg Barcelonában a csütörtöki gázolásos merényletben, több mint húsz országból. Magyar áldozatról nem tudni.
aug. 18
6:39
Újabb gázolás - Agyonlőttek négy feltételezett terroristát (Infostart)
Szintén gázolásos merényletet követtek el a Barcelonától 120 kilométerre délre fekvő Cambrils tengerparti üdülőhely központjában, és hét embert megsebesítettek, kettőt közülük súlyosan.
aug. 18
6:39
Barcelonai terrortámadás: egyelőre nem tudni magyar sérültről (888.hu)
A legfrissebb tájékoztatás szerint tizenhárman haltak meg a merényletben, magyar áldozatról nem tudni.
aug. 18
6:45
Járkókelők közé hajtott egy teherautó Barcelonában, 13 halott, 88 sérült (ATV)
Kisteherautó hajtott gyalogosok közé Barcelona központjában csütörtök délután és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. Legkevesebb 13 ember meghalt, és nyolcvan körüli a sérültek száma. A belga külügyminiszter egy belga áldozatról számolt be. A magyar külügyminisztérium nem tud magyar érintettről.
aug. 18
6:51
Magyar érintettje is lehet a barcelonai terrornak (444.hu)
A spanyol hatóságok tájékoztatásából az nem derül ki, hogy egy vagy több, ahogy az sem, hogy az áldozat vagy áldozatok az életüket vesztették, vagy megsérültek a támadásban.
aug. 18
6:57
Barcelonai terrortámadás: nőtt a sebesültek száma, több mint 20 országból vannak külföldi áldozatok (Blikk)
A legfrissebb hivatalos tájékoztatás szerint 13-an haltak meg, és 88-an sebesültek meg Barcelonában a csütörtöki gázolásos merényletben, több mint húsz országból. Magyar áldozatról nem tudni.
aug. 18
6:59
Újabb merénylet Spanyolországban: négy feltételezett terroristát lőttek agyon éjszaka (Blikk)
A katalán rendőrség agyonlőtt négy feltételezett terroristát egy éjszakai akcióban. Egy személyt megsebesítettek és elfogtak - jelentette be egy szóvivő pénteken.
aug. 18
7:00
Burkaellenes előadás az ausztrál szenátusban (USAracing)
A hagyományos jobb- és baloldali pártokkal szemben kialakult általános választói elégedetlenség Ausztráliában is már jó ideje felütötte a fejét, ennek pedig legnagyobb haszonélvezője Pau­line Hanson, az Egy Nemzet nevű szélsőjobboldali párt vezetője, aki az ázsiai bevándorlásról és az őslakosok jólétéről alkotott nézetei miatt került a politika hom
aug. 18
7:12
Egyre jobban hasonlít a magyar és az izraeli virtus (HírTV)
A muszlimellenesség mellett a polgárjogok korlátozása is hasonló.
aug. 18
7:15
Jelentkezett a rendőrségen a barcelonai terrortámadás egyik gyanúsítottja (Blikk)
A rendőrségen jelentkezett az a férfi, akit a barcelonai terrortámadás elkövetésével gyanúsítanak.
aug. 18
7:15
"A terroristák gyilkos őrülete Barcelonára csapott le" - Így reagáltak a világ vezetői (ATV)
Kisteherautó hajtott gyalogosok közé Barcelona központjában csütörtök délután és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. Legkevesebb 13 ember meghalt, és nyolcvan körüli a sérültek száma. A belga külügyminiszter egy belga áldozatról számolt be. A magyar külügyminisztérium nem tud magyar érintettről. A terrortámadás kapcsán nem maradtak cse
aug. 18
7:17
Donald Trump keményen üzent a terroristáknak (Blikk)
Donald Trump nem fogta vissza magát, amikor a csütörtök délután történt barcelonai gázolásos merénylet kapcsán posztolt Twitter-oldalán. Bejegyzésében arra utalt, hogy keményen kivégeztetné a terroristákat.
aug. 18
7:21
Angela Merkel szárnyal, Martin Schulz zuhan (ATV)
Gőzerővel dübörög a kampány Németországban, ahol szeptember utolsó vasárnapján rendeznek szövetségi választásokat. Az Angela Merkel vezette konzervatív pártszövetség az év eleji megtorpanás után ismét kényelmes előnnyel bír, míg a Martin Schulz vezette szociáldemokraták zuhanórepülésben vannak.
aug. 18
7:33
Két éve tartják rettegésben a dzsihadisták Európát, kilencszer csaptak le (ATV)
Ez a barcelonai terrortámadás, a 9. nagyobb merénylet Európában.
aug. 18
7:39
A cambrilsi merényletnek köze van a barcelonaihoz (Infostart)
A Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen péntekre virradóan elkövetett merényletnek köze van az előző napi barcelonaihoz - közölte a katalán kormány.
aug. 18
7:48
Katalán kormány: a cambrilsi merényletnek köze van a barcelonaihoz (USAracing)
A Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen péntekre virradóan elkövetett merényletnek köze van az előző napi barcelonaihoz – közölte a katalán kormány.
aug. 18
7:51
A BBC szerint magyar áldozata is van a barcelonai terrortámadásnak (Blikk)
A barcelonai terrortámadásnak több országból is vannak áldozatai, a BBC szerint magyar is van köztük.
aug. 18
7:54
Vízummentes beutazást biztosítana London (USAracing)
Az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnése után sem kellene vízumot igényelniük a szigetországba utazó EU-polgároknak a brit kormány legújabb javaslata szerint. A munkavállalás, tanulás vagy hosszú távú letelepedés céljából érkezőknek azonban engedélyért kellene folyamodniuk – írja a BBC.
aug. 18
7:54
Most közölték: magyar áldozata is van a véres barcelonai terrornak (Ripost)
A világsajtó szerint legalább 18 ország állampolgárai sérültek meg a terrortámadásban.
aug. 18
8:06
A flandriai pokol (Kripto Akadémia)
Az angolok a franciákkal karöltve három héten belül másodszor indultak el véres rohamra Flandriában.
aug. 18
8:09
Mégis lehet magyar érintettje a barcelonai támadásnak (Infostart)
A spanyol polgári védelmi szolgálat információi szerint van magyar érintettje a Barcelonában csütörtök este elkövetett gázolásos merényletnek - írja a BBC és a Guardian.
aug. 18
8:27
Meghalt a spanyolországi merénylet ötödik gyanúsítottja - még mindig szökésben a furgon söfőrje (Blikk)
A Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen péntekre virradóan elkövetett merényletnek köze van az előző napi barcelonaihoz - közölte a katalán kormány.
aug. 18
8:39
Felrobbant egy ház Spanyolországban, köze lehet a barcelonai terrortámadáshoz (888.hu)
A robbanás még szerda éjjel történt Alcanar Platjában, a rendőrség szerint az eset kapcsolódhat a barcelonai terrortámadáshoz.
aug. 18
8:39
Erős címlapokkal jelentkeznek a legnagyobb amerikai lapok Charlottesville után (444.hu)
Az Economist szerint Trump politikailag és erkölcsileg is alkalmatlan elnöknek, mert a legegyszerűbb feladatra sem volt képes: elítélni a nácikat.
aug. 18
8:42
Élvezte a harcot az amerikai elnök (USAracing)
Felszabadultnak érezte magát amerikai sajtóértesülések szerint Donald Trump keddi sajtóértekezletét követően, amikor is ráönthette az általa nem sokra tartott fősodorbeli médiára, mit gondol a múlt szombati, charlottesville-i tragédiáról, ismét lerázva a politikai korrektség béklyóját.
aug. 18
8:54
Hűtőben bujkálva, élőben jelentkezett be a színésznő a terror közben (Ripost)
A 46 éves Laila Rouass, a Holby City című sorozat egykori sztárja épphogy megúszta a barcelonai terrortámadást. Egy étterem fagyasztójában bújt meg a terroristák elől. Míg rejtekhelyén lapult, élőben közvetítette rajongóinak a Twitteren, hogy mit is él át.
aug. 18
8:57
A terror új fegyvere ékegyszerűségű, és szinte kivédhetetlen (444.hu)
A barcelonai, nizzai, berlini támadásokhoz csak el kell kötni egy nagyobb járművet. Szervezést alig igényel, költségei elenyészők.
aug. 18
9:03
Trump mégsem hozza létre az újabb tanácsadó testületét (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök eredeti tervével ellentétben mégsem hozza létre az ország infrastruktúrája megújításával foglalkozó tanácsadó testületet - jelentette meg nem nevezett fehér házi forrásokra hivatkozva csütörtökön az amerikai közszolgálati rádió (NPR) és több tévécsatorna
aug. 18
9:03
Huszonhat francia állampolgár sérült meg a spanyolországi merényletben (Blikk)
Huszonhat francia állampolgár sérült meg a barcelonai merényletben csütörtökön, közülük legalább tizenegy állapota súlyos - közölte a francia külügyminisztérium pénteken.
aug. 18
9:03
Magyarországgal együtt az egész világ kiállt Spanyolország mellett (888.hu)
Európa és az Egyesült Államok egyaránt támogatásáról biztosította Spanyolországot a barcelonai merénylet után.
aug. 18
9:05
Vízum a Brexit után sem kellene (Infostart)
Az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnése után sem kellene vízumot igényelniük a szigetországba utazó EU-polgároknak a brit kormány legújabb javaslata szerint - írja a Magyar Idők.
aug. 18
9:15
Trump mégsem hozza létre tervezett újabb tanácsadó testületét (ATV)
Donald Trump amerikai elnök eredeti tervével ellentétben mégsem hozza létre az ország infrastruktúrája megújításával foglalkozó tanácsadó testületet - jelentette meg nem nevezett fehér házi forrásokra hivatkozva csütörtökön az amerikai közszolgálati rádió (NPR) és több tévécsatorna.
aug. 18
9:27
Tálas Péter: Spanyolország jó célpont volt (Infostart)
A spanyol hatóságok nem vették elég komolyan, hogy Spanyolországban is történhet terrortámadás - vélekedik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója. Tálas Péter szerint Spanyolország azért volt alkalmas célpontja a támadóknak, mert ott 2004 óta nem történt jelentős merénylet.
aug. 18
9:36
Csak röhögött a gyilkos, aki nyolc időst, köztük egy magyart is megölt (Ripost)
Elisabeth Wettlaufer, vagy ahogy többen is emlegetik, a Szörny hét éven keresztül ölt a Meadow Parkban működő idősek otthonában. Áldozatai között van a 75 éves Horváth Árpád is.
aug. 18
9:39
Tálas Péter: 2004 óta nem volt Spanyolországban komoly merénylet (Infostart)
A spanyol hatóságok nem vették elég komolyan, hogy Spanyolországban is történhet terrortámadás - vélekedik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója. Tálas Péter szerint Spanyolország azért volt alkalmas célpontja a támadóknak, mert ott 2004 óta nem történt jelentős merénylet.
aug. 18
9:39
Újabb nácibotrány a német hadseregben: karlendítések és disznófejek távolra dobása volt a program a bulin (888.hu)
Tübingen város ügyészei vizsgálatot folytatnak a német hadsereg különleges alakulatánál, amely a gyanú szerint egy szélsőjobboldali felhangú búcsúztató bulit tartott a nyugdíjba vonuló parancsnokának. Ez már a sokadik szélsőjobboldali nácibotrány a Bundeswehrnél.
aug. 18
9:51
Kihasználva a káoszt, a legkiszolgáltatottabb országokban terjeszkedik a legnagyobb dohányipari vállalat (444.hu)
Belső dokumentumok mutatták meg, hogy a British American Tobacco hogyan tör be polgárháború sújtotta törékeny államokba, hogy ott aztán letarolja a piacot.

Keresés