Könnyen akár tragikus vége is lehet az új, fiatalok körében terjedő netes őrületnek! Az úgynevezett Hot Water Challenge-re vállalkozók forrásban lévő vízzel öntik le magukat – vagy mást –, illetve megisszák azt, a kínzó produkciót pedig videóra is veszik. A kihívásnak az elmúlt időszakban több áldozata is volt, nem csoda, hogy az Országos Mentőszo
Noha a magyaroknak régi vágyuk, hogy a nyugat-európai országokban dolgozók keresetéhez hasonló összeget kapjanak hó végén, ám még hazánkon belül is százezres különbségek figyelhetők meg.
A korábbi évek tapasztalatai szerint a parlagfű pollenszórásának csúcsidőszaka augusztus utolsó két hetére, illetve szeptember első hetére tehető. A parlagfűvel azonban nem csak az allergiásoknak kell vigyázni, hiszen súlyos bírságot kaphat az, akinek a telkén találnak a belőle.
A kutyák télen a petárdáktól szenvednek, nyáron azonban a tűzijátékok keserítik meg az életüket. Kozma Tamás, az Illatos úti ebtelep vezető állatorvosa szolgál hasznos tanácsokkal.
Már ma lezárásokra kell számítani az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó rendezvények miatt Budapest több forgalmas útvonalán, például a Lánchídon és egyes rakparti szakaszokon. Az augusztus 20-i ünnepségek, illetve az útlezárások miatt jelentősen módosul a budapesti közösségi közlekedés menetrendje, egyes változások már pénteken életbe lépnek - köz
Még néhány nap és kiderül, ki lesz idén a Miss Balaton királynője. A 12 gyönyörű döntős lány augusztus 19-én este Balatonfüreden mutathatja meg magát a zsűrinek, de addig is bárki kiválaszthatja kedvencét, és egy applikáción keresztül leadhatja szavazatát. A legtöbb voksot gyűjtő versenyző a finálén veheti majd át a közönségdíjasnak járó nyereményt
A spanyol polgári védelem szerint 24 különböző ország állampolgárai sérültek meg vagy vesztették életüket a csütörtöki terrortámadásban. A külügyminisztérium bejelentette, van magyar sérültje a gázolásnak.
Már ma lezárásokra kell számítani az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó rendezvények miatt több forgalmas útvonalán, például a Lánchídon és egyes rakparti szakaszokon - írja az MTI.
A II. és III. kerületi bíróság érvénytelenítette a Budapesti Közlekedési Központ 32 ezer forintos pótdíjkövetelését egy megbírságolt utassal szemben - írja a Magyar Idők.
Már ma lezárásokra kell számítani az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó rendezvények miatt Budapest több forgalmas útvonalán, például a Lánchídon és egyes rakparti szakaszokon.
A brókerbotrány főszereplőjét nyáron ítélték öt év börtönre, ám annyi időt töltött előzetesben, házi őrizetben és lakhelyelhagyási tilalom alatt, hogy pár hét után szabadulhat.
Az augusztus 20-i ünnepségek, illetve az útlezárások miatt jelentősen módosul a i közösségi közlekedés menetrendje, egyes változások már pénteken életbe lépnek - közölte a i Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. A Mávinform pedig arról tájékoztatott, hogy a MÁV plusz vonatokat állít forgalomba az augusztus 20-i tűzijáték után, és az utasforgalmi ig