2017. augusztus 27. vasárnap

aug. 27
5:15
Videó: Ismét indul a lakáslottó (ATV)
Ismét indul a lakáslottó, vagyis a Nemzeti Otthonteremtési Közösség. Az elemző szerint ez a csoport a tagok pénzéből tulajdonképpen kamatmentes hitelt biztosít. Ezt főleg azoknak érdemes felvenni, akiknek nem sürgős a lakásvétel. A hasonló konstrukciókat korábban a hatóságok kockázatosnak tartották. További részletek a videóban.
aug. 27
5:21
Brutális kegyetlenség: Halálra verték a mezőkeresztesi férfit (Ripost)
Életfogytig tartó szabadságvesztést kapott első fokon egy férfi, aki nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel megölt egy idős embert Mezőkeresztesen 2015 januárjában.
aug. 27
6:21
„Kettő Benkő Laci lett belőlem” – a legendás billentyűs megdöbbentő vallomása (ATV)
Az Omega billentyűse alig több mint egy hónappal ezelőtt jelentette be az Egyenes beszédben a szomorú hírt: rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. Most a Heti Napló munkatársának beszélt betegségéről, először egy számára kedves budai vendéglőben, majd abban a Krisztina körúti parkban, ahol 55 évvel ezelőtt a legendás együttes első dalai szü
aug. 27
7:03
Hogy kerül a Balaton Izraelbe? – Tudja meg a Heti Naplóból! (ATV)
Nemcsak Lajos nevű család, de Balaton nevű tómaradvány is található Észak-Izraelben, ahol néhány hónappal ezelőtt egy Libanonból érkezett, római katolikus vallású arab családra bukkant, akiknek a családneve Lajos. A Heti Naplóban vasárnap történészek közreműködésével folytatódik a Lajosok elképesztő története.
aug. 27
7:09
Műfogsort és sírkövet is hagytak már el reptéren (Ripost)
Az elhagyott tárgyakért gyakran egyáltalán nem jelentkeznek a tulajdonosaik. Íme, a legviccesebb példák!
aug. 27
7:11
Táblával kereste randipartnerét: megtudtuk, mi történt a randevún (Ripost)
Szinte felrobbant az internet, amikor megosztották Krisztián fotóját az egyik legnépszerűbb budapesti Facebook-csoportban. A fiatal fiú elvesztette ugyanis randipartnerét, de nem esett kétségbe. A találka helyszínén kreatívan, egy táblával próbálta megtalálni a lányt, a poszt láttán pedig az egész internet Evelint kereste.
aug. 27
8:15
Molnár Zsolt: Magyarország tekintélye a béka feneke alatt van (ATV)
A holland-magyar konfliktusban van nemzetbiztonsági kockázat – fogalmazott az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rónai Egonnak Molnár Zsolt. A szocialista politikus szerint a magyar kormány úgy tesz, mint, aki szembe megy az autópályán, mert a nemzeti érdekekre hivatkozva folyamatosan konfliktusba kerül a világ összes jogállamával, ezzel szemben nag
aug. 27
8:15
Az Ötöslottó nyerőszámai a 34. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 34. heti nyerőszámait, amelyet ezúttal is élőben közvetített a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten egy szerencsés megütötte a bő 3 milliárd forintos főnyereményt, így a 35. héten 100 millió forintról indul...
aug. 27
8:45
A Puskás Akadémia elrontotta Mészöly Géza jubileumát (Alternatív Energia)
A szombathelyiek vezetőedzője 300. első osztályú mérkőzésén ült a kispadon.
aug. 27
8:47
Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella (Alternatív Energia)
A Bozsik Stadion tavaly szeptember 24. óta volt "bevehetetlen" a vendégcsapatok számára.
aug. 27
9:09
Tragédia Siófokon: újabb áldozatokat követelt a Balaton (Pénzcentrum)
Megtalálták annak a két huszonéves férfinak a holttestét, akik szombat délután ugrottak a vízbe vízibiciklijükről Siófokon - írja az Index. A tragédia a parttól 250 méterre történt, már a bójasoron túl, ahol a derékig érő...
aug. 27
9:39
Mi történt? Le sem forgatták, nem kerül képernyőre Lilu népszerű műsora (Blikk)
Idén ősszel már biztos, hogy nem láthatunk újabb epizódot a Keresem a családom című műsorból.
aug. 27
9:39
Régiós szinten nálunk a legdrágább a lakáshitelezés (HírTV)
A jegybank adatai szerint is legalább kétszer annyiért kapunk itthon kölcsönt, mint a visegrádi országokban.
aug. 27
9:51
Ahol a támadásra nem a gyűlölet a válasz - Barcelona a békéért emelt szót (Alternatív Energia)
Nézegesse a fotókat és irigykedjen.
aug. 27
10:03
Botka és Karácsony kéz a kézben váltanák le az Orbán-kormányt (444.hu)
Nagy összefogás-ügyi gyűlés zajlott szombaton Szegeden.
aug. 27
10:21
A TEK is nagyon készül az orosz elnök látogatására (HírTV)
Komoly biztonsági intézkedésekkel készül a külügyminisztérium Vlagyimir Putyin hétfői budapesti látogatására.
aug. 27
10:51
Cigányoknak nem? A luxusszálló tulaja szerint a francokat (HírTV)
A helyiek arra panaszkodnak, őket nem engedi dolgozni a hotelban, de tény, ötszáz forintos órabérért nem is akarnak.
aug. 27
10:57
Az "évszázad küzdelmében" Mayweather legyőzte McGregort (Alternatív Energia)
A nagyváltósúlyú összecsapás Las Vegasban zajlott, és KO-val ért véget.
aug. 27
10:59
A gyávák! Hát mégis meggyilkolták Nicola fiamat! (Alternatív Energia)
Történelem a Népszava hasábjairól - Véres zavargások Sasco és Vanzetti kivégzése miatt
aug. 27
11:03
Családosok figyelem: Hétfőn érkezik a támogatás (ATV)
Hétfőn, illetve kedden megérkeznek a családokhoz a szeptemberi családtámogatások: a családi pótlék, a gyermekvédelmi segély (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet).
aug. 27
11:09
Nemet mondtak az alacsony bérekre: így kaszálnak a magyar cégek (Pénzcentrum)
A magyar gazdaság teljesítményének növekedéséhez hozzájárult a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetének, versenyképességének javítására tett intézkedések kedvező hatása - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ)...
aug. 27
11:21
Sok család örülhet a hét elején (Infostart)
Hétfőn, illetve kedden megérkeznek a családokhoz a szeptemberi családtámogatások: a családi pótlék, a gyermekvédelmi segély (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet).
aug. 27
11:30
Putyin-vizit - "Mobil" tüntetésre hív az Együtt (Alternatív Energia)
"Akárhova megy, követjük."
aug. 27
11:32
Ujhelyi: Orbán elszólta magát (Alternatív Energia)
Ezúttal még a sorok között sem kell különösebben olvasni, a kormányfő meglehetősen egyértelmű volt.
aug. 27
11:34
Kajak-kenu vb - Megvan az első vasárnapi arany (Alternatív Energia)
A Hagymási Réka, Szabó Ágnes kajakos duó futott be slsőnek 200 méteren.
aug. 27
11:36
Tojásbotrány - A gyanús termékek visszahívását kérik a baromfitartóktól (Alternatív Energia)
Azt még nem tudják biztosan, hogy került be Magyarországra a Fipronil.
aug. 27
11:39
Sürgősen vérre van szükség (Ripost)
Hiába a toborzások, az elmúlt két hétben kevesen adtak vért, az egészségügyi intézmények vérfelhasználása viszont megnövekedett, a készlet így csökkenő tendenciát mutat. Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) országos kampányba kezdett, mindenkit véradásra buzdít.
aug. 27
11:45
Tényleg ingyen luxusalbérletet kínálnak Budapesten - csak tenni kell érte valami "apróságot" (Blikk)
Egy i luxusalbérlet keresi lakóit. A nívós helyén található luxuslakásba ingyen lehet beköltözni. A leendő lakóknak cserébe nem kell mást tenniük, mint kiteregetniük az életüket ország-világ előtt.
aug. 27
11:45
A gyanús tojások visszahívását kérik a baromfitartóktól (ATV)
Arra kérik a baromfitartókat, hogy vonják ki a telepeiken termelt tojásokat a forgalomból azok, akik ismeretlen helyről származó állatgyógyászati készítményt vagy vegyszert használták a tojótyúkok kezelésére, illetve vizsgálják meg, hogy milyen készítményt használtak - mondta Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért
aug. 27
12:03
Gyászol a színészvilág - Meghalt Lorán Lenke (Alternatív Energia)
A Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész május 1-jén töltötte be 90. életévét.
aug. 27
12:03
Intő példa: na ezért kell közjegyző, ha kiadod a lakásodat (Pénzcentrum)
Mindkét fél számára biztonságot jelent, ha közjegyzői okiratba foglaltan kötik meg a lakásbérleti szerződést - mondta Toldi Judit közjegyző az M1 szombati műsorában. Toldi Judit szerint a közjegyző az okirat megfogalmazásában...
aug. 27
12:03
Jó hír érkezett: a hét elején sok pénzt kapnak a magyar családok (Ripost)
Hétfőn vagy kedden érkezik a pénz! Nagy segítség ez a tanévkezdés előtt.
aug. 27
12:09
Rekordot döntenek a baglyok a fővárosban (Infostart)
Idén a budapesti uhuállomány rekordszámú fiókát nevelt fel. A fővárosba visszatelepült baglyok két fészkében öt utód kelt ki - mondta el az InfoRádióban Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.
aug. 27
12:21
Titkos esküvő Budapesten - férjhez ment Orbán Viktor második lánya - ő vette el (Blikk)
- A legnagyobb titokban, minden előzetes hírverés nélkül, szombaton férjhez adta Sára lányát (23) Orbán Viktor. Sára a kormányfő harmadik legidősebb gyermeke, lányai közül a második.
aug. 27
12:21
Az Exim-hitel ellenére is bedőlt a miskolci álom (HírTV)
Mégsem épül meg a tervezett miniacélmű.
aug. 27
12:27
Újabb villamosokra szállhatunk fel biciklivel (Infostart)
Már az 56-os, az 59-es és a 61-es járatokon is lehet kerékpárt szállítani augusztus 28-tól - írta a masodikkerulet.hu.
aug. 27
12:33
Még az MSZP-közeli Publicus Intézet szerint is csak stagnál az MSZP (444.hu)
Botka László népszerűségének sem tettek jót az elmúlt hónapok.
aug. 27
12:33
Meghalt Lorán Lenke (HírTV)
Rossz egészségi állapota miatt augusztusban jelentette be teljes visszavonulását a színpadtól.
aug. 27
12:36
Az "évszázad küzdelme"- Mayweather legyőzte McGregort (Alternatív Energia)
A legendás pofi ökölvívó KO-val győzte le ír ellenfelét.
aug. 27
12:38
Oszlopnak csapódott, rommá tört autó a Budaörsi úton (fotó) (Alternatív Energia)
A sofőr ma hajnalban siethetett valahova, de nagyon. Nem ért célhoz.
aug. 27
12:39
Hamarosan pont kerül a kvótaper végére (HírTV)
Szeptember 6-án hirdet ítéletet az Európai Bíróság a menedékkérők elosztása ellen benyújtott kereset ügyében – közölte a luxembourgi székhelyű bíróság.
aug. 27
13:09
Öngyilkos lett a lottómilliárdos: ez vár a szerencsésekre? (Pénzcentrum)
2017 34. játékhetén egy szerencsés játékosnak telitalálata volt az Ötöslottón, így elkelt minden idők 6. legnagyobb nyereménye, 3 024 303 035 forint. Nagy teher lesz ez a nyertesnek, jól meg kell majd fontolni, mihez kezd a pénzzel. Minden...
aug. 27
13:15
Káosz Budapesten, ilyen lezárás ritkán van (Blikk)
- Triatlonverseny miatt jelentős forgalomkorlátozások vannak en vasárnap, és több BKK-járat menetrendjében változásra kell számítaniuk az utasoknak.
aug. 27
13:33
Orbán Viktor megszólalt Sára lánya esküvőjéről (Blikk)
Mint megírtuk, szombaton a nyilvánosság kizárásával minden különösebb felhajtás nélkül, szinte titokban férjhez ment Orbán Viktor miniszterelnök második legidősebb lánya, Sára.
aug. 27
13:45
Mészáros Lőrinc vett magának még egy horvátországi nyaralót, és ez sem lehetett olcsó (444.hu)
A Magyar Narancs találta meg a házat Vir szigetén, 100 méterre a kikötőtől.
aug. 27
13:51
Elhunyt Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színésznő (ATV)
Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő - a hírt a család közölte az MTI-vel vasárnap.
aug. 27
14:09
Le kell zárni a 3-as metrót, már meg is van, mikortól indul a káosz (Blikk)
A BKV vezérigazgatója ígéri, hogy október végén már kezdődhet a 3-as metró felújítása.
aug. 27
14:09
Durva poloskainvázió csap le ránk, tömegesen jönnek a rovarok (Ripost)
A számuk csak nőni fog. A szakemberek szerint invázióra kell készülni.
aug. 27
14:09
Ki kell vonni a gyanús tojásokat (HírTV)
A gyanús termékek visszahívását kéri a baromfitartóktól a Földművelésügyi Minisztérium.
aug. 27
15:21
Munkába álltak az első nyugdíjasok (Blikk)
Munkába álltak a frissen alakult nyugdíjas szövetkezetek első munkavállalói. A szövetkezeteket sok idős ember és cég is keresi.

Keresés