2017. augusztus 21. hétfő

aug. 21
3:39
Nagy dobással lehet szerencsénk a sztárok szerint - kaszáljon százezreket a Blikk-kel! (Blikk)
Újra itt a lehetőség egy nagy dobásra, amivel százezreket is nyerhetnek akár olvasóink. Nem csoda, hogy a sztárok is próbára teszik szerencséjüket a Blikk-kel.
aug. 21
3:43
Attól tart, hogy az elütött gyermek családja bosszút áll rajta - összeomlott az ópályi kisfiú gázolója (Blikk)
Lincseléstől tartva inkább elzavarták a helyiek­ a helyszínről azt a férfit, aki egy 2 éves kifiút gázolt el Ópályiban. A férfi el is hajtott, később azonban megállt, és azonnal segítséget hívott. A kocsit vezető László most attól tart, az elütött gyermek családja bosszút forral ellene, amiért elhagyta a baleset helyszínét – árulta el lapunknak a f
aug. 21
3:57
Hiába verte meg a színészt: börtönben ülő fiukra költik a pénzüket Szilágyi Istvánék (Blikk)
Szilágyi István (79) és a felesége végre bemehettek a börtönbe a fiukhoz! A házaspár kevéske nyugdíjából támogatja a rácsok mögé került Pétert, s bármit is tett, várják haza.
aug. 21
5:09
Ezek voltak a tűzijáték legszebb pillanatai (Infostart)
Idén új helyszínre költözött az augusztus 20-i tűzijáték. A Duna közepéről indították a rakétákat.
aug. 21
5:15
Miért építenek magyar adóforintokból szlovákiai stadionokat? (ATV)
Tényleg annyi már a stadion itthon, hogy a Felvidéken is nekünk kell építeni? Kinek jó az, hogy a magyar adófizetők pénzéből Szlovákiában húznak fel lelátókat? Lesz nekünk ebből valaha, valamilyen hasznunk vagy csak úri passzióról van szó? A Heti Napló riportja.
aug. 21
5:21
Veszélyben az orangutánok (Alternatív Energia)
Szumátrában már csak mintegy 14 ezer példány él.
aug. 21
5:54
Kockába zárva (Alternatív Energia)
Szurcsik József arcai mindig ellentmondásosak, a közhelynek mondanak ellent.
aug. 21
5:56
Hol a határ? Játszmák az Öt sarokban (Alternatív Energia)
A regény nem próbál meg pontos leírásokat adni a diktatúra természetéről.
aug. 21
5:58
Babits Mihály szállásmestere (Alternatív Energia)
A költő utóélete valamiképp a kor politikai életének is függvénye.
aug. 21
6:00
Yeats szerelmes levelei aukción (Alternatív Energia)
A Yeats család relikviáit első alkalommal láthatja a közönség előbb Dublinban, majd Londonban.
aug. 21
6:02
Zongoradarabok az Abba komponistájától (Alternatív Energia)
Benny Andersson Piano címmel jelentet meg albumot szeptember végén.
aug. 21
6:04
Kódoló készülékre leltek (Alternatív Energia)
A Schlüsselgerät 41 nevű gépet a híres Enigma utódjául szánták a háború vége felé.
aug. 21
6:06
Elvis visszatért a toplistára (Alternatív Energia)
A rock 'n' roll királyát egyedül a 26 éves brit előadó, Ed Sheeran Divide című cédéje előzte be.
aug. 21
6:06
Mától ismét változik a közlekedés a fővárosban (hirado.hu)
Mától újabb változásokra kell számítani a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében a 3-as metró felújításának előkészületei miatt - közölte a BKV az MTI-vel.
aug. 21
6:08
Dokumentumfilm Tóásó Elődről (Alternatív Energia)
A filmben a főszereplő maga mondja el, miként élte túl a börtönt és jutott haza Bolíviából.
aug. 21
6:10
Virtuális tárlat a Futurában (Alternatív Energia)
Tíz védett állatfajt ismerhetnek meg a kiterjesztett valóság technológiájával Mosonmagyaróváron.
aug. 21
6:12
Megújul a római kori villagazdaság (Alternatív Energia)
120 millió forinttal támogatja a kormány a Nemesvámos-Balácapusztán feltárt épületeket.
aug. 21
6:12
Rettenetes ami az ópályi gyermekgázolóval történik most (Ripost)
Lászlót annyira megviselték a történtek, hogy nem képes beszélni a balesetről.
aug. 21
6:15
Komoly gondok vannak a bírságolórendszerrel (Infostart)
Milliókból épült, dugókat okozott és korántsem működik tökéletesen a tengelysúlymérés.
aug. 21
6:21
Egymilliónál több SIM-kártya tűnhet el (ATV)
A kötelező adategyeztetésben érintett mobiltelefonos SIM-kártyák harmadát inaktiválták a szolgáltatók, de a határidőkből kicsúszóknak új szerződést kínáltak a régi szám és egyenleg megtartása érdekében - ismerteti hétfői számában a Világgazdaság.
aug. 21
6:27
Gömbvillám (Alternatív Energia)
Az a gond, hogy a Momentum a politikai fantázia teljes hiányát mutatja. Hogy a fiatalság politizálásba kezdett része lemondani látszik az országos politikáról.
aug. 21
6:29
Széchenyi mást tenne (Alternatív Energia)
Ha ez a jelentősen felduzzasztott apparátus kiváló kormányzati munkával rukkolna elő, akkor egy szót sem szólnék, azonban a nemzet jövőjét meghatározó korszerű oktatást és egészségügyi ellátást nem szolgálják.
aug. 21
6:48
Üres parlamentbe megy szócsatázni az ellenzék (HírTV)
Rendkívüli ülésen vitázik ma a parlament a lex CEU-ról és a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról.
aug. 21
7:00
Kicsit közelebb vagyunk egy új 3-as metró felé (HírTV)
Egy hét múlva győztest hirdethetnek a hármas metró alagút felújítására kiírt tenderen.
aug. 21
7:09
Változás a fővárosi villamosközlekedésben (Infostart)
Pályafelújítás miatt mától egy hónapig pótlóbuszok közlekednek az 56-os és az 56A jelzésű villamosok helyett Budapesten, de változik az 59-es és a 61-es villamos közlekedése is.
aug. 21
7:15
Újabb sorscsapás: ismét gyászol az Omega (Blikk)
Két éven belül az Omegát rengeteg tragédia érte, öt tagjukat is elvesztették. Ám most ismét temetésre készülhetnek.
aug. 21
7:24
Kicsit közelebb vagyunk egy új 3-as metróhoz (HírTV)
Egy hét múlva győztest hirdethetnek az alagút felújítására kiírt tenderen.
aug. 21
7:36
A kis iskolaszer-teszt - ha odafigyel, ennyivel olcsóbb is lehet (hirado.hu)
Lassan véget ér az idei nyár, és az ősz közeledtével azokban a gyerekes családokban, ahol tankötelesek a legkisebbek, eljön az év egyik legnehezebb időszaka, mind időben, mint a családi kasszára nézve.
aug. 21
7:36
Megbénul Budapest, erre készülj az Árpád-hídnál (Ripost)
Mától újabb változásokra kell számítani a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében a 3-as metró felújításának előkészületei miatt.
aug. 21
7:51
Azt hitte, vége van a nyárnak? Újabb kánikula vár ránk (Blikk)
Magyarország - Bár most 26 fokra mérséklődik a hőmérséklet, nemsokára azonban visszatér a nyári kánikula. Az előrejelzések szerint a hét végéig 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
aug. 21
7:51
9 négyzetméter miatt nem tudja megvásárolni saját lakását egy család (ATV)
Kilátástalan helyzetbe került egy Hejőpapiban élő család. Saját lakáshoz csak állami támogatással juthatnának, de néhány négyzetméter miatt nem felelnek meg a feltételeknek. Ki kellene bővíteniük az albérletüket, csak azután tudnák megvenni, az ezzel járó költségekre viszont nincsen pénzük. Ráadásul az egyik gyerekük nagyon beteg. További részletek
aug. 21
7:53
Több mint egymillió SIM-kártyát inaktiváltak a szolgáltatók - az öné is köztük lehet (Blikk)
Magyarország - Inaktiválták a mobiltelefonos SIM-kártyák harmadát, az előfizetők 32 százaléka nem egyeztette adatait a június 30-ai határidőig. Az érintetteknek új szerződést kínáltak a régi szám és egyenleg megtartása érdekében.
aug. 21
8:06
Új csata Isonzónál (Alternatív Energia)
Száz éve kezdődött a XI. isonzói csata, az olaszok végső áttörési kísérlete: 5200 löveg és 600 zászlóalj állt a Monarchia 250 zászlóalja és mindössze 2200 lövege ellen
aug. 21
8:08
Dugóveszély az Árpád hídnál (Alternatív Energia)
Ismét változik a forgalmi rend a metrófelújítás miatt.
aug. 21
8:09
Így néz ki: nagy füst száll Magyarország fölött, szabad szemmel is látható (Infostart)
Az idei minden idők legpusztítóbb erdőtűz szezonja Kanadában, ennek füstje száll Európa felett.
aug. 21
8:09
Hercegi család érkezett Magyarországra - fogadjunk, hogy nem találja ki, hova látogattak el (Blikk)
- Hazánkba érkezett Akisino japán herceg és lánya, Mako hercegnő, aki nemrég jelentette be: kész lemondani rangjáról azért, hogy szerelmével, egy közemberrel éljen.
aug. 21
8:15
Lenyűgöző fotók az augusztus 20-i tűzijátékról (ATV)
Fotóválogatás az augusztus 20-i ünnepi tűzijátékról. A Lánchídról és a Dunáról, uszályokról lőtték fel a fénybombákat: több mint hatezret.
aug. 21
8:18
Így mentették meg a Duna Arénában rosszul lett férfi életét (Ripost)
Az életmentés esélye nem volt több 5 százaléknál...
aug. 21
8:36
Hadházy: Fideszes érdekek állhatnak a kilakoltatások mögött (HírTV)
Ingatlanspekulációt sejt a kormánypártok parlamenti bojkottja mögött az LMP társelnöke.
aug. 21
8:39
Felújítják a villamospályát a Krisztina körúton (Alternatív Energia)
Pótlóbuszok járnak egy hónapig.
aug. 21
8:41
Lecsapott az orosz légierő Szíriában (Alternatív Energia)
Több száz terroristával végeztek.
aug. 21
8:42
Már ad életjeleket a Bulgáriában elütött lány, javultak esélyei (Ripost)
Ötórás műtétet hajtottak végre a Bulgáriában elütött Vanesszán, azóta a kritikus időszakon is túl van. A műtét sikerült, mesterséges altatását befejezték, orvosai bizakodók. Szemével, kezével már reagált párja kedveskedő szavaira. Most azért imádkozik a család, hogy teljesen magához térjen, megkezdődhessen a rehabilitációja.
aug. 21
8:45
Szörnyű tengeri baleset: rengetegen eltűntek, túlélők után kutatnak az amerikai hadihajó katasztrófája után (Blikk)
Washington - Kereskedelmi hajóval ütközött egy amerikai hadihajó Szingapúr partjainak közelében, legalább tíz tengerész eltűnt, öt pedig megsebesült - jelentette közleményben az amerikai haditengerészet.
aug. 21
8:51
Magyar sportolót is keres az Europol - öt magyar is van a legkeresettebb európai bűnözők között (Infostart)
Egyikük ügyéből még tévéfilm is készült.
aug. 21
9:03
Az MTI kihagyta ünnepi tudósításából a részt, amikor a püspök a kormányt bírálta (444.hu)
Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szerint egy "fondorlatosan megfogalmazott, a jószándék köntösébe bújtatott törvény által" lopódzik be a keresztény értékekre építő társadalom önfeladásának mételye. Az MTI ezt a részt nem tartotta tudósításra érdemesnek.
aug. 21
9:09
Négy nővel és kilenc ellenzéki párttal bontanák le a Fidesz választási rendszerét (444.hu)
Gulyás Márton hátrébb lép az általa meghirdetett mozgalomban, és direkt csak nőket választottak szóvivőnek, hogy a politikai kultúrának is üzenjenek ezzel. Szeptembertől minden nap vitatkoznak a Parlamenttel szemben.
aug. 21
9:12
A többség nem adna szavazati jogot a határon túliaknak (HírTV)
A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából készített felmérést.
aug. 21
9:21
Közzétették a szabályokat: így készüljön Magyarország egy nukleáris balesetre (Blikk)
Az Országos Atomenergia hivatal a honlapján tette közzé a napokban azt az útmutatót, mely részletesen leírja, hogyan kell működtetni az ONER-t, vagyis az Országos Nukleárisbaleset-elhárítási Rendszert.
aug. 21
9:24
Látványos, biztonságos és értékőrző lett az államalapítás ünnepe (hirado.hu)
Biztonsági szempontból nem történt rendkívüli esemény az augusztus 20-ai központi rendezvényeken - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára, az operatív törzs vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Kara Ákos kiemelte: teljesíteni tudták a kitűzött célt: látványos, biztonságos és értékőrző lett az államalapítá
aug. 21
9:24
Most kaptuk a hírt, ájult férfi miatt állt a HÉV (Ripost)
Tíz percig állt a közlekedés.

Keresés