Fiatal, sikeres és gyönyörű a kajak-kenu válogatott legújabb reménysége, Lucz Dóra (22). A plovdivi Európa-bajnokságon Lucz két aranyat nyert, K1 200 méteren és K4 500-on. A férfi rajongókat nemcsak tehetségével, hanem szépségével is elbűvöli – a héten a világbajnokságon csillogtathatja meg tudását, s kápráztathatja el az erősebbik nem képviselőit.
A Debrecen után a Puskás Akadémia is megszerezte az első győzelmét a labdarúgó NB I-ben, amivel nagyon összesűrűsödött a mezőny. Egyedül a Honvéd lépett meg kicsit a többiektől, a bajnoki címvédő a 6. fordulóban Mezőkövesdről hozta el a három pontot.
Már a 4. percben csúnyán összefejelt ellenfelével Kecskés Ákos, a lengyel Termalica magyar futballistája, aki annyira vérzett az ütközéstől, hogy le is akarták cserélni, ám ő jelezte, vissza szeretne térni a pályára.
A magyar kormány 1,8 milliárd forintot áldoz a szlovák másodosztályú Komáromi Football Club stadionjának felújítására. A klub sajtószóvivője azt is elmondta, miért.
A kórházban ért véget az egyik legsikeresebb magyar salakmotoros utolsó versenye: az 54 éves Tihanyi Sándor a debreceni nagydíj utolsó futamában, az utolsó körben bukott.
Hanga Ádám leült a kispadra. Az Európa egyik legjobb kosarasának tartott magyar játékos azonban sajnos civilben telepedett le Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány mellé, egyelőre továbbra sem játszhat, illetve edzhet. Bár a héten lapunk is megírta a mérvadónak számító As spanyol újság online kiadására hivatkozva, hogy az átigazolásról megegyezett a
Sinisa Mihajlovic, a Torino labdarúgócsapatának edzője szerint Davide Massa játékvezető szabályos körülmények között született góltól fosztotta meg őket a Bologna elleni vasárnapi bajnokin, és rosszul alkalmazta a videóbírós szabályt.
Hat ferencvárosi játékos került be Bernd Storcknak az itthon játszó labdarúgókkal kiegészült 26 fős keretébe, melynek összeállítását hétfőn hirdette ki a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
A jelenkor futballjának két meghatározó alakja, Gianluigi Buffon és Robert Lewandowski karrierjében kitörölhetetlen nyomot hagyott az elmúlt hétvége. A legendás olasz kapus kivédett, a lengyel csatár gólra váltott egy-egy tizenegyest, amit videóbíró alkalmazásával ítélt meg a játékvezető.
Négy nagyágyúnkat – mi több, a négy legnagyobbat – rögtön elsütjük a párizsi birkózó-világbajnokság nyitónapján, ahol a kötöttfogásúak indítják a programot. Két regnáló Európa-bajnokunk, Lőrincz Viktor és a nem mellékesen vb-címvédő Korpási Bálint, a londoni olimpiai ezüstérmes, háromszoros Eb-1. Lőrincz Tamás, valamint a korábbi világbajnok Kiss B
Kedden kezdődik Kairóban az öttusa-világbajnokság. Magyarországot hat férfi és hat női versenyző képviseli a jeles eseményen. Férfiaknál egyéniben Demeter Bence, Harangozó Bence, Kasza Róbert és Marosi Ádám, váltóban Tomaschof Soma és Demeter Gergely áll rajthoz.
Hat ferencvárosi játékos került be Bernd Storcknak az itthon játszó labdarúgókkal kiegészült 26 fős keretébe, melynek összeállítását hétfőn hirdette ki a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Hat ferencvárosi játékos került be Bernd Storcknak az itthon játszó labdarúgókkal kiegészült 26 fős keretébe, melynek összeállítását hétfőn hirdette ki a magyar válogatott szövetségi kapitánya.