A magyar csoda várásának jegyében kezdődött a 16. felnőtt atlétikai világbajnokság második hete Londonban. Baji Balázs bekerült a 110 méteres gátfutás döntőjébe, ahol a csoda megtörtént: bronzérmet nyert!
Az olimpiai bajnok mellúszó Gyurta Dániel mellett a világbajnoki kudarca ellenére is ki kell állni - mondta a Magyar Úszó Válogatott szövetségi kapitánya. Sós Csaba az InfoRádió Aréna című műsorában azt is mondta, hogy a szakedzőképzést újra erősíteni kell.
Gyomor-bélhurutban több sportoló is megbetegedett a Londonban zajló atlétikai világbajnokságot kiszolgáló egyik szállodában, köztük éremesélyesek. A hírt a szervezők is megerősítették kedden.
Gyomor-bélhurutban több sportoló is megbetegedett a Londonban zajló atlétikai világbajnokságot kiszolgáló egyik szállodában, köztük éremesélyesek. A hírt a szervezők is megerősítették kedden.
Parádés kifogással állt az olasz teniszező, Sara Errani a Nemzetközi Tenisz Szövetség elé, miután februárban sikerült pozitív mintát leadnia a tesztek alatt, amiben kimutatták a letrozol doppingot.
Három kontinensen foglalkoztatnak klubcsapatok magyar labdarúgókat. Összeállításunkban azokra összpontosítunk, akik szóba kerülhetnek a válogatott keretének a kialakításakor.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szövetség az MLSZ szerint "elvárható alapossággal és körültekintéssel" szervezték meg az idei erőfelmérőt a legdurvább kánikulában.
Gyomor-bélhurutban több sportoló is megbetegedett a Londonban zajló atlétikai világbajnokságot kiszolgáló egyik szállodában, köztük éremesélyesek. A hírt a szervezők is megerősítették kedden. A magyar csapat nem az érintett szállodában lakik.
A tavalyi év Európa-bajnoki ezüstérmese nyomatékosította, hogy nagyon sok év és kemény munka van a vb-bronzérme mögött, hiszen ez volt a negyedik világbajnoksága, és két olimpián is szerepelt már.
Aries Merritt, a 110 méteres gátfutás világcsúcstartója annak ellenére boldogan nyilatkozott, hogy csak az ötödik helyen végzett a Londonban zajló atlétikai világbajnokságon.
Nemcsak hogy megérkezett nyári szünetét követően a Real Madridhoz Cristiano Ronaldo, mindjárt trófeát nyerhet - az Európai Szuperkupáért a Manchester United az ellenfél. Azért Szkopjéban vigyáznia kell CR-nek..
Talán az éremátadás után már tudatosodik Baji Balázsban, hogy 110 méteres gátfutásban harmadikként ért célba a londoni atlétikai világbajnokságon. A Békéscsaba világbajnoki bronzérmes gátfutója az InfoRádióban azt is elmondta, sikeréhez kellettek a korábbi világversenyeken szerzett tapasztalatok is.
Szkopje felbolydult. A szállásárak az egekbe szöktek, a szurkolók egy része igyekszik kifürkészni, hol kaphatná el akár csak egy pillanat, vagy – ha rámosolyog a kivétele szerencse – egy közös fotó erejéig Cristiano Ronaldót, Sergio Ramost, Toni Kroost vagy éppen Romelu Lukakut, David De Geát, vagy Marcus Rashfordot. Netán Zinedine Zidane-t vagy Jo
A Magyar Labdarúgó Szövetség kivizsgálta a pénteken, teszt közben elhunyt Komlósi Lajos ügyét és arra jutott, hogy a Játékvezetői Bizottság (JB) az elvárható alapossággal és körültekintéssel szervezte meg, és bonyolította le a programot.
Augusztus 18-án kezdetét veszi a La Liga, vagyis a spanyol labdarúgó-bajnokság 2017/18-as szezonja. Már nagyon sokan várják, hogy fog kinézni a Barcelona játéka Neymar nélkül. Erről is beszél Kemenes Szabolcs, a Sport TV szakértője, aki elmondta várakozásait az új idénnyel kapcsolatban.
Újra beindult az NB I-ben címvédő, listavezető Honvéd gólkirálya, aki a Diósgyőr, a Balmazújváros és a Puskás Akadémia ellen is kapuba talált. Reméli, sorozata az Újpest ellen sem szakad meg a hét végén, s talán akkor újra válogatott mezbe bújhat.