Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn ismét a Törökország-ellenes terrorszervezetek támogatásával vádolta Németországot - jelentette a Günes török kormányközeli napilap internetes oldalán.
Nem lehet vitatni, hogy az elmúlt évtizedekben megnőtt a hőhullámok gyakorisága - mondta Juhász Árpád geológus a M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
70 éves lett az osztrák tölgy, azaz Arnold Schwarzenegger, róla szól a Blikk új sorozata. Katonaság után Schwarzenegger a tettek mezejére lépett, hogy megvalósítsa amerikai álmát.
Felmondta a tavaly szeptemberben kötött koalíciós szerződést a kormányzó szövetségben részt vevő második legerősebb szlovák tömörülés, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke hétfőn - jelentette az SNS sajtóosztályának közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A politológus véleménye szerint az SNS mostani lépésével nem előrehozot
Egyre több embert érint a könnycsatorna-elzáródás, hazánkban mintegy 2000 beteg fordul orvoshoz évente ezzel a kórképpel – mondta dr. Szalai Irén. A Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának tanársegédje szerint az érintettek között több a nő, mint a férfi.
Lecsapott az Ifipark átka Nagy Feróra (71)! Közel negyven évvel azután, hogy kitiltották őket a legendás helyről, a vasárnap estére meghirdetett buli is elmaradt. Az egykori szórakozóhely helyén épült Várkert bazár vezetése ugyanis a vihar miatt nem akart kockáztatni.
Nettó 92 ezer forintos tájékoztató árat tett közzé egy tonna őszi kalászos vetőmagra a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, amely kissé a tavalyi ár alatt várható. A szervezet szerint elegendő mennyiségű vetőmag áll majd a gazdálkodók rendelkezésére az őszi vetésekhez.
Horvátországban az év első hét hónapjában 36 ezer 279 új kocsit adtak el, ami 21 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a Promocija Plus intézet hétfőn.
Lendületet vett a német gépipar termelése, az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDMA szerint a legjobb úton halad afelé, hogy hat éve a legjobb teljesítményt nyújtsa az idén.
Súlyos fertőzés miatt kerültek be többen is a nyíregyházi Jósa András Kórház infektológiai osztályára. Információink szerint kanyaró vírus okozta a megbetegedéseket.
Akik végignézték, ahogy a kommandósok elkapták az utcán, és a rendőrautóhoz kisérték S. Ábelt, meglepődve tapasztalták, hogy az ijedtség és kétségbeesés legkisebb jele sem látszott, a férfin akit korábban azért tartóztattak le, mert lövöldözött egy gyorsétteremben.
Megdöbbentő családi történetet árult el Klapka Sandy (27). Klapka György (†88) legfiatalabb lánya a Mokkában vallotta be: összes gyermekét DNS-tesztre kényszerítette az Aranyember.
4,5 hónapot dolgoztam egy cégnél, amikor is július 24-én kirúgtak létszámcsökkentés miatt. Cafatériát nem kaptam, mivelhogy azt mondták nem dolgoztam végig a hónapot. Érdeklődni szeretnék, hogy ezt meg tehetik-e hogy nem fizetik ki.
Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) várhatóan felülvizsgálja a Dél-Koreára vonatkozó kétoldalú ballisztikusrakéta-irányelveket - jelentette be hétfőn sajtótájékoztatója keretében Jeff Davis, a Pentagon szóvivője.
A hidegfront átvonulását követően visszatér a meleg, nyári idő. A hét közepén az ország legnagyobb részén már ismét 35 fok fölé melegszik fel a levegő délutánonként.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy bevezetik-e a hazafias nevelést az iskolákban. A közoktatásért felelős helyettes államtitkár szerint ez a képzés legkorábban két év múlva indulhatna. Az ellenzéki pártok szerint ugyan fontos, hogy mindenki szeresse a hazáját, de ennek elmélyítésére - szerintük - nem a tornaórák a legalkalmasabbak. Részletek a videóban
2017-ben mennyi bér jár minimálisan a szakmai gyakorlat idejére? Sok cikket találtam, de nem vagyok biztos az értelmezésben. "...A hallgatói munkadíj jelen szerződés esetében havi bruttó 19 125 Ft..." Rendben van ez így?
Az elmúlt időszak rekordszámú magyar filmbemutatója miatt mintegy húsz alkotásból választhat idén a magyar Oscar-nevezésről döntő szakmai bizottság - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel hétfőn.
A jövőben meleg férfiak is adhatnak vért Németországban, ha legalább egy éve nem volt szexuális kapcsolatuk más férfival - derül ki a szövetségi orvosi kamara véradóknak kiadott új irányelvéből.
Évente több ezer gyermektartási pert indítanak hazánkban, pedig a közös megegyezés fontosabb lenne, mint gondolnánk. A perköltség kifizetése mellett akár a fizetésünk felétől is elbúcsúzhatunk, ha nem sikerül megegyezni volt párunkkal....
Hűtő- és mosógép vásárlásához igényelhet a lakosság állami támogatást az Otthon melege program keretében vasárnap óta, a következő hetekben régiónként fokozatosan megnyíló pályázat keretében. Hamarosan indul a kazánok cseréjét ösztönző lehetőség, a már futó, modernebb konvektorok beszerzését támogató keretből pedig még mindig rendelkezésre áll egym
Augusztus óta csak a korábbinál magasabb hústartalommal gyártott felvágottak, virslik kerülhetnek forgalomba ezekkel az elnevezésekkel. A fogyasztók emiatt az alacsonyabb hústartalmú termékeket már más, általában a gyártó által kitalált elnevezésekkel találhatják meg. A vásárlóknak érdemes a termék címkéjéről tájékozódniuk a hústartalomról, de az e
Svájc egy alig 41 ezer négyzetkilométeres területű kis ország, aminek több mint negyede terméketlen, sziklával és kővel borított, vagy az örök hótakaróval és jéggel fedett terület. A tengertől teljesen el van zárva, természeti kincsei...