2017. augusztus 10. csütörtök

aug. 10
7:15
Hogy áll a csípőd és a vállad? Ha így, gerincferdülésed van (Femcafe)
A gerincferdülés, azaz „orvosi nyelven” scoliosis, a gerinc kóros oldalirányú elhajlása. Már a definíciója is ijesztően hangzik, és valóban nem szabad félvállról venni, azonban helyes megközelítéssel a helyzet nem lesz drámai. A gerincferdülés jellemzően 10 éves kortól alakul ki, és érdekes módon lányoknál kétszer gyakrabban fordul elő. Általános
aug. 10
8:39
Hat szépségbaki, amiről sürgősen le kellene szoknunk (Femcafe)
Szinte mindannyian elkövetjük ezeket a hibákat.
aug. 10
8:51
Észak-Korea jó sok fejtörést tud okozni az utca emberének is (Player)
Észak-Korea és az Amerikai Egyesült Államok kapcsolata sosem volt igazán baráti, de az utóbbi időben aztán igazán eldurvult. Az észak-koreai vezetőség többek között a sikeres rakétatesztekkel gondoskodik arról, hogy a nyugati ember nehogy lebecsülje őket – sőt, amellett, hogy vb-t nyertek és a Nap felszínén is leszálltak, USA-szimpátiájukat jelezvé
aug. 10
8:51
A leghívogatóbb medencék a világon (Femcafe)
Ezekbe a medencékbe szívesen beugranánk mi is, így a kánikulában.
aug. 10
9:09
Top 5 haslapító étel, ami hamar kipucolja a zsírraktárakat (Femcafe)
Nézzük, melyek ezek finomságok!
aug. 10
9:57
Mutatunk még néhány merész szettet a barbadosi fesztiválról, ahol Rihanna is levetkőzött (Player)
Barbados legnagyobb nyári fesztiválja az 1780-as évekből ered, amikor először ünnepelték meg a cukornád betakarításának végét. A Grand Kadooment így egyféle szüreti fesztivál, amit ma már nem csak a sziget őslakosai, de a turisták is előszeretettel megünnepelnek.
aug. 10
10:09
Nagyon kúl, amikor Havanna és a stílus találkozik egymással (Player)
A Proper Cloth ruházati brand 2017-es nyári kampányához készült fotózás kulisszái mögé tekinthetünk be, amit elnézve megállapíthatjuk, hogy egy werkfilm néha izgalmasabb, mint egy katalógus. Stílus, életöröm, a háttérben pedig ott van Havanna.
aug. 10
10:15
Emlékszel még a ValóVilág egykori szépfiújára? Felismerhetetlenségig megváltozott... (Blikk)
Rá sem ismerni!
aug. 10
10:21
Lerúgták a kutyát az 1-es villamosról - borzalmas történet terjed (Femcafe)
Rettenetes történetet osztott meg egy nő.
aug. 10
10:33
Ön mit csinál a használt étolajjal? Mutatjuk hova tegye (Blikk)
Magyarország – Az étolaj nehezen lebomló anyag, élővizekbe kerülve veszélyezteti az élővilágot. Nem mindegy, hova tesszük. Ha leadjuk a benzinkúton, üzemanyag készül belőle.
aug. 10
10:39
Most éppen ezekkel az extravagáns gumimatracokkal pörgetik a nyarat a nagyon menők (Player)
Csak szólunk, hogy az USA-ban és Ausztráliában hatalmas strandmatrac-reneszánsz tombol. Mivel már csak három hét a nyár, és a legextrémebb példányokat csak külföldről lehet beszerezni, ezért sajnos idén már nem valószínű, hogy te is Kim Kardashian seggén tudsz belecsobbanni a Balatonba.
aug. 10
12:30
Először látogatható a londoni Kew Gardens titkos királyi kertje (Édenkert)
Először látogatható a híres londoni Kew Gardens titkos királyi kertje, egy 16 hektáros erdő, amely egykor a VII. Henrik Richmond House-i birtokához tartozó óriási szarvaspark része volt, később pedig III. György fejlesztette tovább.
aug. 10
12:45
Egy anyuka szerette volna, ha elhalasztják a napfogyatkozást, mert bekavar az iskolai programba (Player)
99 éve nem látott napfogyatkozásra készülnek az Egyesült Államokban: augusztus 21-én a keleti parttól a nyugatiig látható lesz majd – egy bizonyos sávban – a természeti jelenség, az amerikaiak pedig érthető módon lázban égnek.
aug. 10
12:45
Kulcsár Edina dögös átlátszó ruhában bulizott a Szigeten - Fotók (Femcafe)
Bombázóként robbant be a fesztiválra.
aug. 10
12:57
Elképesztő csavar az RTL Klub csatornán. Valaki visszatér és nem is akárhogy! (Blikk)
Ekkora változást!
aug. 10
13:09
Gyakori pózolós hibák, amik miatt előnytelen fotó készülhet rólunk (Femcafe)
Ezeket jobb, ha elkerüljük.
aug. 10
13:33
Öt konyhai eszköz, amit minden egyes nap meg kellene tisztítanunk (Femcafe)
Sokan nem tesszük meg, pedig kellene.
aug. 10
13:51
Ezt üzenik a körmeink: komoly betegségeket is jelezhetnek! (Blikk)
A körmünk állapota gyorsan változik, ezért képes jelezni a testünkben zajló változásokat.
aug. 10
13:53
Elképesztő! Ettől az 5 hájgyilkos ételtől pillanatok alatt lapos lesz a hasad! (Blikk)
Vannak olyan ételek, amik nem csak finomak, de nagyon jó hatással lehetnek a diétádra is!
aug. 10
13:55
Szépségápolási tippek: A sokoldalú méz (Blikk)
Nem csak a süteményekbe és teába használhatjuk a méhecskék munkáját!
aug. 10
14:09
Holdhoroszkóp: most kiderül, hogy mit váltanak ki belőled a Hold fázisai! (Blikk)
A Hold is képes befolyásolni az életünket.
aug. 10
14:27
Egyedül volt a férfi az erdőben, amikor valami döbbeneteset látott (Femcafe)
Alig hisszük el!
aug. 10
14:33
Így kell fesztiválozni! Ők a Sziget legdögösebb csajai (Femcafe)
Nincs hiány csinos lányokból a 25. Sziget Fesztiválon.
aug. 10
15:09
13 trükk, amivel olcsóbbá tehetjük az utazást (Femcafe)
Mindnyájan ismerjük azt a tételt, hogy az utazás az egyetlen olyan pénzköltés, amitől gazdagabbak leszünk. De mit csináljunk, ha nincs meg a megfelelő fedezetünk erre? Adunk pár tippet.
aug. 10
15:33
Ismerd meg a szuperkaját, amiről eddig nem nagyon hallottál, pedig kellene (Player)
Az Ázsiában és Afrikában őshonos moringa (vagy lóretekfa) nálunk nem annyira ismert, pedig a csaodafa maga az életelixír. Te például hallottál már róla?
aug. 10
15:51
Ínycsiklandó fotók az ország tortáiról és kenyeréről - galéria (Infostart)
A Balatoni habos mogyoró lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Pöttyös Pannit választották - jelentették be csütörtökön Budapesten.
aug. 10
15:51
Egy színházi előadás, ami benned zajlik - Bejártuk a Ji Csing Labirintust a Szigeten (Femcafe)
Két koncert között feltétlenül nézzétek meg.
aug. 10
16:09
Egy színházi előadás, ami benned zajlik - Bejártuk a Ji Csing Labirintust a Szigeten (Femcafe)
Két koncert között feltétlenül szakítsatok rá időt!
aug. 10
16:15
Friss! Robbanásveszély az atomerőműnél: lezárták a környéket (Blikk)
Világháborús bombát találtak.
aug. 10
18:51
Nem lehet sok titkolnivalód, ha ilyen házban laksz (Player)
Rideg brutalizmusától és totális nyitottságától gyönyörű ez a 210 négyzetméteres, argentin ház Mar de las Pampas mellett.

Keresés