2017. augusztus 22. kedd

aug. 22
0:03
Jasna: már építik a Tátra legnagyobb szálláshelyét (Síelők)
Három hónappal ezelőtt megkezdődtek a földmunkák az Alacsony-Tátrában található Jasna síterepén. Itt zajlik Szlovákia egyik legnagyobb szállodaipari beruházása, az ötcsillagos Damian Jasna Hotel építkezése. Tervek szerint az első vendégeket 2019 nyarán fogadhatják.
aug. 22
2:57
Hogy kerüljük el a kullancscsípést gyerekek esetében? (WebBeteg)
Néhány óvintézkedéssel a kullancscsípések, ezáltal a vérszívó parazita által terjesztett fertőzések kialakulásának esélyét csökkenteni lehet. Mit tehetünk gyermekeink védelmében?
aug. 22
5:27
A test serdülőkori változásai - Normálisan fejlődik? (WebBeteg)
Pubertás, azaz serdülőkor. Sok tizenéves teszi fel magának ebben az életkorban a kérdést: normálisan fejlődöm? Sokszor a szülők is bizonytalanok egy korábban, vagy később fejlődő gyermek láttán abban, hogy mi az ami belefér a normál variánsba, és mikor kell orvoshoz fordulni.
aug. 22
6:09
Ez vár ránk a csillagok szerint kedden – 2017. augusztus 22. (ridikul.hu)
A Rákok dilemmába kerülhetnek a munkahelyükön, az Ikrek lezárhatnak egy régóta húzódó ügyet, a Halaknak pedig érdemes lesz a megérzéseikre hallgatni. Nézzük, mit tartogat számunkra a mai nap a horoszkópunk szerint!
aug. 22
6:11
Volt-nincs Nagymama (ridikul.hu)
Csodálatos nő volt a nagymamám. Nem úgy, ahogy a többi nagymama, olyan süteménysütős, „egyél még egy falatot, olyan sovány vagy” módon, inkább amolyan nagyvilági, harsány asszonyság módjára. Egészen addig csodálatos volt, amíg egyszer csak már nem volt ott.
aug. 22
7:03
Egy nő illata – így válasszuk ki a hozzánk illő parfümöt (ridikul.hu)
A parfüm öltöztet – ugyanúgy meghatározza stílusunkat, mint a cipőnk, a táskánk, a kiegészítőink. Sőt, hatással van arra is, hogy másokban milyen benyomások születnek rólunk. Nem könnyű megtalálni a hozzánk legjobban passzoló illatot, ám érdemes rászánni az időt.
aug. 22
7:45
Mire jó az ananász, a banán és a narancs? (WebBeteg)
Nem csak vitaminpótlás céljából érdemes déligyümölcsöket fogyasztanunk. Segítségükkel kipihentebbek lehetünk, hosszú távon pedig az idegrendszeri elváltozások, szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát is csökkenthetjük.
aug. 22
8:06
Gyászol a filmes szakma! Elhunyt a világhírű író (Blikk)
Otthonában érte a halál.
aug. 22
8:09
Gyógyuljunk személyes mandalával! (ridikul.hu)
Színes, többnyire kör alakú, általában nagyon harmonikus, egzotikus hatású, aprólékosan kidolgozott képek tele vallási szimbólumokkal. A leghétköznapibb értelemben nagyjából ezeket értjük mandala alatt.
aug. 22
8:42
Mihalik Enikő intim dolgot árult el: így érzi magát az ágyban (Femcafe)
A modell intim részletekről vallott.
aug. 22
8:54
Így lopja ki a reptérről Harry herceg a szerelmét (Femcafe)
Te is utálod, amikor landol a repülőd, és még egy csomó idő, mire kijutsz a reptérről, mert várnod kell a csomagodra, az ellenőrzésre? Pedig van rá megoldás: egy herceg.
aug. 22
9:09
Londonban már áll a karácsonyfa! (ridikul.hu)
Míg legtöbbünk a nyár utolsó napsugarait, utolsó gondtalan napjait próbálja kihasználni, míg ki nem csúszik ujjaink közül, addig az angliai élelmes kereskedők már nemhogy az őszi, de a karácsonyi szezont tervezgetik, Amerikában pedig az ősz legnagyobb ünnepére, a halloweenre készülnek gőzerővel.
aug. 22
9:11
21 napos nyári pilateskihívás – 16. nap (ridikul.hu)
Elérkeztünk a kihívás 16. napjához, amikor minden a combokról és a csípő erősítéséről fog szólni. Kezdjük a keddet is Zsuzsival és egy 10 perces pilatesszel, hogy már ma reggel is el tudjuk mondani, hogy tettünk az egészségünkért. A nyújtásról se feledkezzünk meg, hajrá!
aug. 22
9:12
Elhunyt sztárok, akik még most is egykori otthonukban kísértenek (Femcafe)
Félelmetes sztorik.
aug. 22
9:18
A gombatoxinok veszélyei - egy újabb összeesküvés elmélet? (Édenkert)
Az aratás környékén minden évben fellángolnak a gabonákban található gombatoxinok veszélyeiről szóló összeesküvés-elméletek. Van okunk tényleg izgulni miattuk?
aug. 22
9:45
Amire a cukorbetegek érzékenyebben reagálnak: nyári betegségek (WebBeteg)
Vannak olyan betegségek, melyek leginkább nyaranta támadnak, így jobb őket elkerülni. Azonban ha mégis beleesett egy-egy kórba, ráadásul, ha mellette még cukorbetegséggel is küzd, fontos, hogy betartson néhány utasítást, hogy elkerülhesse a nagyobb bajt.
aug. 22
10:06
Visszatér a kánikula, ekkor köszönt be újra a hőség (Femcafe)
Mutatjuk, mikor jön a felmelegedés!
aug. 22
10:09
Bohém nyári ruhák, amiket még idén fel kell vennünk! (ridikul.hu)
Augusztus közepe van, és mielőtt még beköszöntene az ősz, öltözzünk színes, bohém ruhákba. Akinek a szíve még mindig a napsugárral együtt dobban, annak itt az ideje, hogy sétáljon egyet a kedvenc nyári ruhadarabjában. Adjuk meg a búcsú módját!
aug. 22
10:12
Olyat tettek az énekesnő testével, hogy most rajta röhög az egész világ (Blikk)
Ezt mégis hogy gondolta?
aug. 22
10:14
Felismerhetetlenségig megváltozott az egykori ValóVilág játékos. Nádai Anikó is sokkot kapott, amikor megtudta... (Blikk)
Ez azért durva!
aug. 22
10:16
A magyar énekesnő meg merte tenni. Elképesztő, kinézettel mutatkozott most (Blikk)
Így még sosem mutatkozott!
aug. 22
10:36
Tombol a vadnarancs: Ettől a divattól felforr a véred (Ripost)
Itt a nyár vége, tarol a vadnarancs! Ez a vibráló, élénk árnyalat egyből magára vonzza a figyelmet, lenyűgöző hatást érhetsz el vele! Használd bátran, mutatjuk az ötleteket!
aug. 22
11:09
Honnan tudják az emberek, hogy mikor alkalmatlanok? (ridikul.hu)
Ismerjük azt az érzést, amikor mindig akkor csörren meg a telefonunk, amikor éppen pihenni szeretnénk egy kicsit, a kasszánál állunk és vásárolunk, vagy éppen a családunkkal szeretnénk vacsorázni?
aug. 22
11:15
Allergiások figyelem - Ismét erősödik a pollenterhelés (WebBeteg)
A hétvégén átvonuló hidegfront, illetve az azt kísérő csapadékos idő hatására átmenetileg mérséklődött a pollenterhelés, a hét első felében azonban várhatóan fokozatosan ismét erősödni fog.
aug. 22
11:24
Elképesztő váltás: Hihetetlen ami történik az RTL Klubnál (Blikk)
Mindenki nagyot nézett!
aug. 22
11:30
Már csak pár nap, és itt a nyár legjobb családi programja (Femcafe)
Erre feltétlenül el kell mennetek a gyerkőcökkel!
aug. 22
11:33
Nagy bajt okozhat egy picinyke szervünk, a pajzsmirigy (WebBeteg)
Ki gondolná, hogy a pillangó alakú pajzsmirigy csupán 18-25 grammot nyom, mégis az anyagcserénk, az idegrendszerünk működését és testi-lelki állapotunkat is képes összezavarni. A pajzsmirigy a légcső, illetve a gége előtt kétoldalt elhelyezkedő lebenyekből álló, belső elválasztású mirigyünk, amelynek alul- vagy túlműködése is számos problémát okozh
aug. 22
11:33
Interaktív filmet is vetítenek a Szemrevaló Fesztiválon (ridikul.hu)
A német nyelvterület új filmjeinek legjavát vonultatja fel szeptember 21. és 30. között a Szemrevaló – Sehenswert Filmfesztivál, amelynek programjában Fritz Lang életének egy szakaszát bemutató thrillert és interaktív mozifilmet is láthat a közönség.
aug. 22
11:42
Elmondta szakításának okát Horváth Éva. Ilyen bizarr történetet még nem hallottál (Blikk)
Egy pillanat alatt döntött!
aug. 22
11:42
Gyilkos mogyoróallergia: Felcsillant a remény, hogy nem lesz így örökre (Ripost)
Egy ausztrál kutatócsoport a napokban publikálta eredményeit, melyek reményre adnak okot. Több millió mogyoróallergiás életét könnyítheti meg az úttörő gyógymód.
aug. 22
12:00
Az egész életutad ott van a tenyeredben! Íme a négy alapvonal - és a titok, amit elárul rólad (Blikk)
Te mit olvasol ki a tenyeredből?
aug. 22
12:02
Szépen nőtt a kismama hasa, a teszt is pozitív lett, de az ultrahang olyan dolgot mutatott, ami mindenkit sokkolt (Blikk)
Összeomlott a család.
aug. 22
12:03
Tanuljunk életörömöt a Down-szindrómásoktól! (ridikul.hu)
Pharrell Williams Happy című száma bárkit képes feldobni, de itt most jóval többről van szó. Down-szindrómások táncolnak végig a videóra. Kicsiktől a nagyokig, egyszerű mozdulatoktól a bonyolultabbakig. Engedjük el magunkat, tanuljunk tőlük, és mi is táncoljunk egy jót!
aug. 22
12:18
Hihetetlen, ahogy mutatkozott a színész. Olyat tett a strandon, amitől mindenki ledöbbent (Blikk)
Ez nagy pofon a rajongóknak.
aug. 22
12:27
Cukkinis kenyér receptek (Édenkert)
A puha és ízletes cukkinis kenyér igazán kedvelt reggeli étel. Tekintsünk meg egy pár ízletes, és gyorsan elkészíthető cukkini-kenyér receptet.
aug. 22
13:06
Egy budapesti étterem gondatlansága miatt bénulhatott le a fiatal nő (Femcafe)
Az eset sokkolta a világot.
aug. 22
13:08
Vagány stílustippek 50 felett: nem a kor szabja meg, mit viselhetsz (Femcafe)
Az 50 az új őrület.
aug. 22
13:09
Ha ősz, akkor irány Prága! De legalábbis varázsoljuk otthonunkba a cseh konyha remekeit (ridikul.hu)
Akiknek fáj a szívük a múló nyár érzetétől, s legszívesebben újra egy nyaralást tervezgetnének már, azoknak ajánljuk, hogy iktassanak be egy őszi mini vakációt valahol a közelben. Mondjuk irány Prága, ahol nemcsak híres söröket, de a cseh konyha remekeit is érdemes megkóstolni.
aug. 22
13:30
Ennyibe kerülnek a valóságban a kedvenc filmjeinkben látott lakások (Femcafe)
A filmes karakterek valószínűleg nem tudnák kifizetni ezeket a kérókat a valóságban.
aug. 22
13:33
24 jel, hogy egyek vagyunk a párunkkal (ridikul.hu)
Akár hiszünk az örök szerelemben, akár nem, az tagadhatatlan, amikor két ember egymáshoz tartozik. Amint találkozunk a szerelmünkkel, akkor hirtelen a lelkünk teljesen más állapotba kerül, csillog a szemünk, hirtelen minden szép, kisimul az arcunk, sokat mosolygunk, és tudjuk, hogy van értelme a közös életünknek, céljainknak.
aug. 22
14:09
Igaz, hogy kellemetlen, de el fog múlni (WebBeteg)
Kellemetlen, de nem veszélyes és elmúlik. Ezek a kulcsszavak!
aug. 22
14:15
Adalékanyag-mentes fűszerek és fűszersó? Igen! (ridikul.hu)
A közértben vásárolt pácok, fűszerek és fűszersó tele vannak mindenféle adalékanyaggal, ezért ha van egy kis időnk, akkor készítsük el mindezt házilag. Így pontosan tudni fogjuk, hogy milyen anyagokat használunk.
aug. 22
14:24
Saját anyja se ismer rá: Egy centisre nyíratta hosszú szőke haját a színésznő (Blikk)
Döbbenetes ahogy kinéz!
aug. 22
14:24
2018-ban érkezik az új tetoválásdivat, imádni fogják a nők (Ripost)
Azt gondoltad, hogy a tetoválás férfias műfaj? Gondold újra! Megmutatjuk a legdögösebb, legnőiesebb tetkókat, amelyek szinte valóságosnak látszanak.
aug. 22
14:30
Rejtett okok, amik miatt még mindig nem tudsz lefogyni (Femcafe)
Meglepődsz, hogy mik gátolhatnak.
aug. 22
15:03
A kellemetlen lehelet okai és megszüntetése (WebBeteg)
A szájszag oka legtöbbször magában a szájban keresendő, ezért az első lépés, amit a probléma megoldása érdekében tehet, hogy felkeres egy fogorvost, aki megpróbálja felderíteni az okokat, és ha esetleg komolyabb betegség áll a háttérben, további vizsgálatokat javasol.
aug. 22
15:12
Kulcs a gyógyuláshoz - 4 súlyos betegség, melyek kezelésében segíthetnek az őssejtek (Femcafe)
Az őssejtek csodás erejéről sokat hallottunk már, gyógyító hatásait illetően a kutatások jelenleg is nagy erőkkel folynak. Az alábbi négy betegséggel kapcsolatban azonban az elsőről már most biztosan tudjuk, a többi esetében pedig a klinikai kísérletek biztató eredményei alapján okkal remélhetjük, hogy szakszerű őssejt-terápiával sikeresen kezelhet
aug. 22
15:14
A világ látnivalóinak is van hasonmásuk? Igen, mutatjuk is (Femcafe)
Igyekszünk mindent látni a világból, ami szinte kötelező, és fogalmunk sincs, hogy hasonló, sokszor szebb megfelelőik várnak még felfedezésre.
aug. 22
15:54
Dráma: mentővel, rettentő állapotban vitték kórházba az Éjjel-Nappal Budapest szereplőjét (Blikk)
Csúnyán megsérült, ájult volt, nagy a baj!
aug. 22
15:54
Ez a különbség a jó és a rossz stressz között (Femcafe)
Sokan azt hiszik, a stressz csak negatív hatással lehet ránk, pedig ez nagy tévedés.

Keresés