Ezt az érdekes sífutó versenyt már a harmadik alkalommal rendezik meg augusztus végén a híres olasz síterep belvárosának utcáin. Az előző szezonból eltárolt havat felhasználva építettek egy kilométernyi pályát a sífutók, biatlonosok, a helyiek és nem utolsó sorban a számos turista örömére.
Az orvosok általában a kezdeti kezelések sikertelensége után szokták javasolni a meddő pároknak, hogy adjanak egy esélyt az inszeminációnak is. Bizonyos esetekben azonban ez sem hoz eredményt.
Ha eddig úgy érezted, hogy Japán utolsó klasszikus bordélya nem volt elég erős érv ahhoz, hogy ellátogass a felkelő nap országába, akkor nézd meg ezeket az egyedi építészeti alkotásokat, s máris megjön a kedved.
Az algák egészségvédő hatásukon túl méregtelenítenek is, így egyre többen fogyasztják őket a reformtáplálkozás hívei, mindamellett, hogy az algákat a világ legnagyobb élelmiszer-tartalékaként tartják számon.
Egyre több kínai fiatal vérzik el az alkalmassági teszteken, így nincs megfelelő utánpótlás a seregben. Az okok között szerepel az elhízás és a túl gyakori önkielégítés is.