2017. augusztus 14. hétfő

aug. 14
1:27
Szenvedélyek rabságában (WebBeteg)
A cím nem egy szerelmi történetet takar, bár ezek a kapcsolatok is sajnos gyakran életre szólóak. Tönkrement házasságok, széthullott családok, eltékozolt tehetségek és karrierek írhatók a szenvedélybetegségek rovására.
aug. 14
2:57
We - A vörösvértest-süllyedés (WebBeteg)
A vérsüllyedés a vörösvértestek egy óra alatt történő leülepedésének (szedimentációjának) vizsgálata. Nem egyetlen betegségre vagy rendellenességre jellemző vizsgálat, de legáltalánosabban a szervezetben fennálló gyulladásos folyamat kimutatására használják.
aug. 14
6:09
Átverésből jeles? – Élet imposztor szindrómával (ridikul.hu)
Állandó kétely és bizonytalanság, folyamatos önellenőrzés és szorongás, a lebukástól való rettegés. Úgy hangzik, mintha egy rejtőzködő bűnöző mindennapjairól beszélnénk, pedig valójában csak az imposztor szindrómáról.
aug. 14
6:11
Ismét a Ridikül adásában: Jó szurkolást! (ridikul.hu)
Adásunk vendégei azok voltak, akiknek ugyan az arcukat is mindenki ismerheti, ám leginkább a hangjuk az, amit nincs olyan ember, aki ne tudna beazonosítani, hiszen velük végigkísérhettünk már számtalan magyar sikert.
aug. 14
7:03
Így viseljük a szenvedély színét, a pirosat (ridikul.hu)
A piros a szerelem, a szenvedély, a tűz színe. Kétségkívül feltűnő, hiszen élénksége miatt mindenkinek megakad rajta a szeme – sokan éppen emiatt tartanak az öltözködésben a pirostól, pedig egy jól megválasztott fazonnal alkattól függetlenül mindenkinek jól állhat.
aug. 14
7:15
Eszméletlen, mit művel a nők frizurájával az ázsiai hajmaszk (Ripost)
A világ legegyszerűbb hajpakolása, amitől hihetetlen látványos módon indulnak növekedésnek a tincsek. Nincs olyan nő, aki nem erre vágyna!
aug. 14
7:39
Egy kerekes székes férfibe szerettem bele, elfordult tőlem a családom (Blikk)
Iszonyú, amit velem műveltek!
aug. 14
7:41
Itt a vég! Halálos fenyegetés közeledik a Föld felé (Blikk)
A tudósok ijesztő jóslatot tettek közzé.
aug. 14
7:45
10 tipp a lábak és vénák egészségének megőrzéséért (WebBeteg)
Lábszárgörcsök, visszeresség, seprűvénák, trombózis... A vénákat érintő betegségek nem csak esztétikai problémát jelentenek. Komoly betegségek, amelyeket feltétlenül kezelni kell. A legjobb azonban megelőzni a bajt. Mit tehet vénái egészségének megőrzése érdekében?
aug. 14
8:09
Herceggyerekek Györgyön és Saroltán túl (ridikul.hu)
Miközben a média és a nagyvilág szinte csak Vilmos és Katalin gyermekeivel foglalkozik, számos kis herceg és hercegnő cseperedik fel Svédországban, Belgiumban vagy éppen Marokkóban.
aug. 14
8:11
Ez vár ránk a csillagok szerint hétfőn – 2017. augusztus 14. (ridikul.hu)
A Bikáknak nem ártana egy kis őrültség végre, míg a Mérlegek nehéz döntés előtt állhatnak. De vajon mit üzennek a csillagok a többi jegy szülötteinek? Induljon horoszkóppal a hétfő!
aug. 14
8:39
Felnőtt a világ legszebb kislánya, és úgy néz ki, mint Palvin Barbi (Femcafe)
Ő az a lány, aki már 4 éves korában is szépségideálnak számított.
aug. 14
9:09
Melyik emojit használod a legtöbbször? Mindent elmond rólad (Femcafe)
Egy újabb szokás, ami jellemez.
aug. 14
9:09
21 napos nyári pilateskihívás – 8. nap (ridikul.hu)
Új hét, új gyakorlatok! Ezt a hétfőt a hasizmoknak szenteli a kihívás – többféle gyakorlatot is találunk a videóban, melyek közül akár mindet megcsinálhatjuk, de már az is nagyszerű, ha elsőre csak néhányat teljesítünk. Ha pedig még csak most kapcsolódnánk be a 21 napos kihívásba, nyugodtan kezdhetjük ezzel a gyakorlatsorral, vagy visszanézhetjük a
aug. 14
9:11
Rántás és habarás, avagy ezért szeretjük a főzeléket (ridikul.hu)
A legtöbben szeretjük, s talán az emberek egy kisebb csoportja az, amelyik nem kedveli a főzeléket. Pedig az egyik legegészségesebb és legegyszerűbb főfogás – szinte bármilyen zöldségből elkészíthető, és kiegészíti a húsból vagy tojásból készült ételeket.
aug. 14
9:45
A terhesség és a vércsoportrendszer (WebBeteg)
A vércsoport egy olyan öröklődő tulajdonság, amit a vörösvértestek felszínén jelen lévő antigének határoznak meg. A segítségükkel lehet a vér különböző csoportjait elkülöníteni.
aug. 14
9:45
Táncra perdülne a nagyi, ha meglátná, hogy takarítasz (Ripost)
Emlékszel még, amikor gyermekként a nagyi megkért, segíts neki a takarításban? Érdemes ma is alkalmazni azokat az apró ötleteket, amiket tőle láttál.
aug. 14
9:57
Életre kelnek a gombák a sok csapadéktól (Édenkert)
Komolyabb csapadékmennyiséget kaptunk az elmúlt napokban. Felfrissültek a növények és a talaj is átázott. Beindulhatnak a gombás fertőzések...
aug. 14
9:57
Kényszerleszállás Ferihegyen: meghalt egy utas a repülőgépen (Femcafe)
Hiába próbáltak segíteni az utason.
aug. 14
10:03
Alig ismertünk rá: Iszonyú rövidre vágatta a haját a gyönyörű színésznő (Blikk)
Teljesen más lett az arca.
aug. 14
10:03
Gyerekmentes repülő - te inkább erre vennél jegyet? (Femcafe)
Már több légitársaság is működtet gyerekmentes járatot. Egy újságíró tesztelte is.
aug. 14
10:03
Folyékony arannyal az egészségünkért – az argánolaj jótékony hatásai (ridikul.hu)
A marokkói argánfa terméséből kinyert olajat nem véletlenül nevezik folyékony aranynak – tele van értékes vitaminokkal, antioxidánsokkal, és mind külsőleg, mind belsőleg élvezhetjük jótékony hatásait.
aug. 14
10:05
Ennek a 4 csillagjegynek hoz pénzt és szerelmet a következő Vénusz-ciklus! Használd ki (Blikk)
Te köztük vagy?
aug. 14
10:21
Micsoda romantika! Élő adásban, a híradóban kérte meg szerelme kezét a bemondó (Blikk)
Félbeszakította az adást.
aug. 14
10:33
Gyász – Fél éven belül két gyereket temetett el a kerecsendi család (Femcafe)
Két tragédia is történt egy éven belül.
aug. 14
11:09
91 vulkánt fedeztek fel az antarktiszi jégtakaró alatt brit kutatók (ridikul.hu)
Brit kutatók 91 újabb vulkánt fedeztek fel az Antarktisz jégtakarója alatt az eddigi 47 mellett, a legmagasabb mintegy négyezer méteres.
aug. 14
11:33
Prosztatarák - Kik a veszélyeztetettek? (WebBeteg)
A prosztatadaganat rizikófaktorainak többségét (mint az életkor, öröklődő hajlam) sajnos nem tudjuk befolyásolni. A kiegyensúlyozott táplálkozással, megfelelő életmóddal a betegségre hajlamos férfiak is sokat tehetnek egészségük megőrzése érdekében.
aug. 14
11:51
Ez a férfi 7 nap alatt eltávolította a veseköveit egy neten talált recepttel… (Blikk)
És csak három egyszerű összetevőre volt szüksége hozzá.
aug. 14
11:51
Ezt a 12 divatszabályt véletlenül se tartsd be, ha elmúltál 40 (Ripost)
Ha egy nő betölti a 40-et, máris jön a stílusrendőrség az elavult ajánlásokkal. De miért kellene ezeket betartanod? Mutatunk 12 szabályt, amit nyugodtan megszeghetsz!
aug. 14
12:03
Nébih: nem emelkedik a tojások ára a „holland tojásügy” miatt (ridikul.hu)
A szennyezett tojások darabszáma és volumene nem éri el azt a szintet, hogy az árban változást okozzon, azonban a piaci folyamatokat befolyásolhatja – mondta Nagy Attila, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
aug. 14
12:27
Láttad már Michael Schumacher lányát? Iszonyúan hasonlít az apukájára (Blikk)
A tehetségét is örökölte!
aug. 14
12:29
Sokat lógsz a közösségi hálón? Borzasztó betegség fenyeget (Blikk)
Szörnyű, amit a szakértő mond.
aug. 14
12:45
A gyógyszertáros álla leesett, amikor megmondtam, mire kell a vazelin (Blikk)
A múltkor bementem a gyógyszertárba, és vazelint kértem. Ez egy kis forgalmú patika, nem is volt rajtam kívül senki vevő, úgyhogy a legnagyobb lelki nyugalommal mondtam a patikusnak, hogy mit szeretnék.
aug. 14
13:03
5 módja annak, hogy mindig jól indítsuk és jól zárjuk a napot (ridikul.hu)
Az, hogy hogyan érezzük magunkat a nap kezdetén és végén, meghatározza általános hangulatunkat és a mindennapokhoz való hozzáállásunkat. Éppen ezért érdemes úgy alakítanunk ezt a két napszakot (is), hogy a pozitív érzések kerüljenek előtérbe. Mutatjuk, hogyan érhetjük ezt el!
aug. 14
13:05
„Csak még egy részt!” – a sorozatfüggőség hatásairól (ridikul.hu)
Míg régen napokat, sőt heteket kellett várni kedvenc sorozatunk új részére, addig ma már csupán egy kattintásra van a folytatás. És ha egyszer ilyen könnyen elérhető, miért ne néznénk meg „csak még egy részt”? Aztán még egyet és még egyet...
aug. 14
13:15
Itt vannak a tökéletes kis fekete ruhák 8 ezer forint alatt (Femcafe)
Ne keresgélj tovább, összeszedtük a legjobbakat.
aug. 14
13:33
Mennyit sörözgethet, akinek magas a vérnyomása? (Infostart)
A melegben sokan a hideg sört szinte víz helyett isszák. Dr. Kapocsi Judit PhD, a Kardioközpont magasvérnyomás- és érkockázat specialistájának elemezése.
aug. 14
13:33
Öt dolog, amit nem tanácsos betenni a mosogatógépbe (Femcafe)
Imádjuk, mert békét hoz a mindennapokba, de ezeket lehetőleg ne tedd bele.
aug. 14
14:09
Ezek miatt sosem szabadna kínosan éreznünk magunkat egy párkapcsolatban (ridikul.hu)
A hosszú távú párkapcsolatok szépsége, hogy már igazán, felhőtlenül önmagunk lehetünk párunk mellett, nem kell egy pillanatig sem megjátszanunk magunkat vagy a legjobb oldalunkat nyújtani, ha épp nincs erőnk hozzá – szerelmünk már ismer minket. Éppen ezért egy egészséges párkapcsolatban sosem szabadna kínosan éreznünk magunkat az alábbiak miatt.
aug. 14
14:33
Átlagemberek, akik találtak egy random tárgyat, és milliomosok lettek (Femcafe)
Na, ők tényleg a szerencse gyermekei.
aug. 14
14:39
Pszichoterápia: a gyógyító szavak (WebBeteg)
A pszichoterápia a kommunikáció segítségével végzett gyógyító módszerek gyűjtőfogalma, története egyidős az emberiséggel. Kezdeteit a vallási szertartásokban, szerzetesi mozgalmakban találhatjuk meg.
aug. 14
14:39
Az első képkockák: ilyen lesz Istenes Bence új műsora, a Survivor (Femcafe)
Izgalmas lesz a műsor, az már most biztosnak tűnik.
aug. 14
14:45
Inspiráló rövid frizurák, ha hajvágást fontolgatunk (ridikul.hu)
Már rég megdőlt az a feltételezés, hogy csak a hosszú haj lehet nőies. A rövid haj szexi, kényelmes, és egészen új karaktert adhat arcunknak. Ha épp hajvágást fontolgatunk, ebből a galériából meríthetünk egy kis inspirációt!
aug. 14
15:15
Víz alatti rúdtánc (ridikul.hu)
Már itthon is sokan hódolnak a rúdtáncnak, ami egy kifejezetten nehéz sport. Hogy azok is ki tudják próbálni és örömüket tudják benne lelni, akik nem elég edzettek, azoknak immár itt van a víz alatti rúdtánc.
aug. 14
15:33
Kizuhant egy kisgyerek a miskolci ház ötödik emeletéről (Femcafe)
Hétfőn kora délután történt a baleset.
aug. 14
15:51
Hétköznapi ételek és italok, amikből ez a mennyiség már halálos (Femcafe)
Megdöbentő, hogy milyen ételek, italok szerepelnek a listán.
aug. 14
16:03
Négy évre elhallgat a Big Ben, a londoni parlament óratornyának nagyharangja (ridikul.hu)
Felújítás miatt négy évre elhallgat a Big Ben, London egyik jelképe.
aug. 14
16:33
Ilyen borzalmas frizurákat hordtunk a '80-as években - Fotók (Femcafe)
Hajunk is milyen volt.
aug. 14
16:45
Több helyen nem lesz internet az országban: titeket is érint a dolog? (Femcafe)
Tudd meg, nálatok is szünetelnek-e majd a szolgáltatások.
aug. 14
16:51
Mire számíthatok egy spermavizsgálaton? (WebBeteg)
Az ondóvizsgálat (spermatogram) fontos egy férfi fertilitási státuszának megállapításához, ugyanakkor jó tudni, hogy önmagában ez az eredmény nem meghatározó. Mellette számos más tényező befolyásolhatja a nemzőképességet, ezért soha nem szabad önállóan, csupán a spermatogram eredményeiből következtetéseket levonni.

Keresés