2022. október 22. szombat

okt. 22
6:27
Ostberg nagyot esett (Racingline)
A 41. Trofeo Villa d’Este ACI Como versenyen indult Olaszországban Mads Ostberg és Johan Johansson, de az első gyorsasági végéig sem jutottak. “Nem így akartuk befejezni a Rally Di Como-t. Jonah és én is jól vagyunk, ami a legfontosabb, de nagy baleset volt. Nagyon nagy eső volt a gyors szakaszon és az aquaplaning miatt elvesztettem az
okt. 22
7:09
16 év telt el azóta, hogy Alonso utoljára a csúcsra ért (Racingline)
Fernando Alonso 2001-ben debütált a Forma-1-ben. Bár 2 évet kihagyott, ma, 41 évesen még mindig a mezőny tagja. 2001-ben érkezett az F1-be, és hamarosan bajnok-aspiráns lett. 2005-ben, 24 évesen sikerült véget vetnie Michael Schumacher dominanciájának és megnyerte első világbajnoki címét. Majd egy évre rá megismételte azt. 2006. október 22-én, Braz
okt. 22
8:15
Marko azonnal óriási nyomás alá helyezte de Vriest (Racingline)
Ugyan Nyck de Vriesnek a 2023-as év lesz az első teljes szezonja a Forma-1-ben, Dr. Helmut Marko szerint a holland pilóta képes lesz azonnal a faenzai kiscsapat vezéregyéniségévé válni. De Vries hiába nyerte meg a Formula 2-es bajnokságot még 2019-ben, nem volt számára hely a királykategóriában, így egy másik lehetőség után kellett néznie. Így veze
okt. 22
8:27
Katasztrofális következménye lehet, ha bejön Hamilton jóslata (Racingline)
Lewis Hamilton figyelmeztet: meg kell büntetni a Red Bullt, mert, ha nem teszik, annak hosszú távon súlyos következményei lehetnek. Miután Austinban, az USA Nagydíj helyszínén is a Red Bull költségplafon-átlépése a fő téma, természetesen a versenyzők sem kerülhették el az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Így aztán Lewis Hamilton, Max Verstappen és Ser
okt. 22
8:39
Daniel Ricciardo sisakja ennél nem is lehetne menőbb Austinban (Racingline)
Daniel Ricciardoról köztudott, hogy mennyire imád mindent, ami amerikai, és ez most sincs másképp, hiszen sisakja egy híres filmre utal. A Talladega Nights ihletésű sisakon az “I wanna go fast!” felirat látható, ami a film egyik leghíresebb jelenete volt. Ekkor ült ugyanis először Ricky Bobby, a film főszereplője az autóba. A Magyarországon “Taplóg
okt. 22
8:48
Bőven lesz mivel hangolni a nemzeti ünnep előtt - sport a tévében (Infostart)
Veszprém-Szeged rangadó férfi kézilabdában, Puskás-Fradi a labdarúgó NB I-ben. Parkettán a Győr és a Ferencváros leányai is.
okt. 22
9:09
Ezért nem lett Lando Norris a Red Bull pilótája, és maradt a McLarennél (Racingline)
Lando Norris elárulta, hogy korábban tárgyalt a Red Bull-lal, de az, hogy aláírta új, hosszú távú McLaren-szerződését, mutatja a csapatba vetett hitét. A 2022-es idény előtt megerősítették, hogy Norris új, hosszú távú szerződést kötött a McLarennel. Ez 2025 végéig kötelezi őt a csapathoz. Így a brit még néhány évig nem lesz elérhető a piacon, bár
okt. 22
9:27
Schumacher reagált az őt kritizáló Haas-főnök szavaira (Racingline)
Mick Schumacher diplomatikusan válaszolt Gene Haas kritikájára, majd a jövőjét firtató kérdésekre is felelt. Egyre vékonyodik a jég Mick Schumacher lába alatt. A 23 esztendős versenyző jövőjéről nem sok jót ígér, hogy Gene Haas, a Haas F1-es istálló tulajdonosa nemrég kijelentette: bár nagy potenciál van Schumacherben, egy vagyonba kerül a csapatna
okt. 22
9:57
Neuville célba vette a Toyotákat (Racingline)
Thierry Neuville nyerte a Spanyol Rally első szombati szakaszát, így közelebb került az élen álló két Toyotához, míg Sébastien Ogier növelte előnyét Kalle Rovanpera előtt.  Szombaton hét szakasz van a WRC mezőnyre Spanyolországban, és az első Thierry Neuville nyerte 9 tizeddel Sébastien Ogier, ás 1.5 másodperccel Kalle Rovanpera előtt.  Ott Tanak a
okt. 22
10:15
Az új Las Vegas-i verseny még nem is debütált, de örökre a naptárban maradna (Racingline)
A Forma-1 új Las Vegas-i Nagydíja mögött álló csapat célja, hogy az esemény jóval tovább szerepeljen a világbajnoki naptárban, mint a kezdeti hároméves megállapodás. Az F1 először 1981-ben versenyzett a városban egy kaszinó parkolójában kialakított pályán. A verseny azonban nem keltett nagy helyi érdeklődést, így a következő évben még tettek egy pr
okt. 22
10:18
Csúszik az Alpesi Sí Világkupa nyitánya (Infostart)
A kedvezőtlen időjárás miatt törölték a szombatra, Söldenbe tervezett női óriás-műlesiklást
okt. 22
11:15
Hypercar bemutatót tartott egy “kihalt” luxusmárka (Racingline)
Valósággal újra kellett éleszteni az Isotta Fraschini autómárkát, viszont most úgy tűnik, a Hypercar kategóriában kell velük számolni a jubileumi Le Mans-i 24 óráson. A milánói cég az 1900-as évek elején gyártott luxus- és versenyautókat, azóta azonban – sportszempontból mindenképpen – eltűntek a történelem süllyesztőjében. Az 1907-es Coppa Florio
okt. 22
11:30
Lapátra került a Forma-1 egyik versenyigazgatója (Infostart)
Egyúttal megszüntették azt is, hogy két versenyigazgató, egymást váltva dolgozzon.
okt. 22
11:33
Chadwick autót tört az Indy Lights tesztjén, Frost ismét csillogott (Racingline)
Tizenhat autó részvételével zajlott le az Indy Lights szokásos őszi Chris Griffis Memorial Testje az...
okt. 22
11:45
Úgy tűnik megvan a McLaren negyedik versenyzője az Indy 500-ra (Racingline)
Az Arrow McLaren SP egy negyedik autót indít a jövő évi Indianapolis 500-as versenyen, és Tony Kanaan fogja vezetni azt. A RACER információ szerint a csapat csütörtökön tájékoztatta munkatársait a döntésről, amely a McLaren Racing vezérigazgatójának, Zak Brownnak kedden adott interjúját követte, amelyben elmondta, hogy “a következő két hétben” dönt
okt. 22
11:57
Ogier növelte előnyét, Neuville támad, Greensmith korlátban (Racingline)
Sébastien Ogier növelte előnyét a Spanyol Rally szombat délelőtti szakaszain Kalle Rovanpera előtt, akit Thierry Neuville is megközelített. Gus Greensmith balesetet miatt törölték a harmadik szombati szakaszt.  Szombaton előbb Thierry Neuville, majd Sébastien Ogier tudott szakaszt nyerni, így összességében a nyolcszoros világbajnok francia toyotás
okt. 22
12:09
18-an kiestek, Sennának nekiment a fal, Mansell összeesett, más pizsamában érkezett Texasba (Racingline)
Ezen a hétvégén Texasban, Austinban versenyez a Forma-1-es mezőny. Az időjárás valószínűleg nem nehezíti majd meg a dolgukat, mivel 30 fok és száraz idő várható. A történelem során azonban nem volt mindig ilyen szerencséjük azoknak, akik ebben az államban versenyeztek. 1984-ben a Dallas Nagydíjat július elején rendezték meg Texasban. A verseny azon
okt. 22
12:21
33 éve történt: Sennától elcsalták a vb-címet, majd még őt tiltották ki az F1-ből (Racingline)
33 éve, 1989. október 22-én ütközött össze a Japán Nagydíjon a világbajnoki címért csatázó Alain Prost és Ayrton Senna, ám ahelyett, hogy a francia pilótát büntették volna, utólag nevetséges okkal kizárták a brazilt, így Prost lett a világbajnok. De ez még csak az elképesztő eseménysorozat első felvonása volt. Az 1989-es szezon végjátékában járunk,
okt. 22
12:45
Videón Greensmith korlátba csapódása (Racingline)
A Spanyol Rally harmadik szombati szakaszát Gus Greensmith balesete miatt etappá nyilvánították. Íme a baleset videója
okt. 22
13:06
Forma-1: Egyesült Államok Nagydíja - Leclerc a második szabadedzés leggyorsabbja (Infostart)
Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a második szabadedzést a Forma-1-es sorozat idei 19. állomásán, az Egyesült Államok Nagydíján.
okt. 22
13:21
FIA: ismét kirúgnak egy versenyigazgatót a japán traktor esete után (Racingline)
Az FIA nyilvánosságra hozta a Japán Nagydíjat követő vizsgálat eredményeit. Úgy tűnik, egy újabb versenyigazgató búcsúzhat el az állásától. A sok vitát teremtő abu dhabi szezonzáró után Michael Masi távozott a királykategória vezető pozíciójából, helyére két ember is érkezett. Ennek ellenére idén is volt egy-két kétes eset, legutóbb a Japán Nagydíj
okt. 22
13:33
László Martinék tartják a pozíciót, Bonato dominál (Racingline)
A Spanyol Rally Eb mezőnyében továbbra is a negyedik helyet foglalja el László Martin, míg a mezőny leggyorsabbja szombaton is Yoann Bonato.  Yoann Bonato a három szombati szakaszból kettőt megnyerve 21.3 másodpercre növelte előnyét az idei Európa-bajnok Efrén Llarena előtt.  A harmadik helyen Javier Pardo áll, akit László Martin és Berendi Dávid 5
okt. 22
13:54
Lionel Messinek két vb-favoritja is van, de egyik sem Argentína (Infostart)
A hétszeres aranylabdás szerint az összeszokottság és a klasszisok száma a kulcs.
okt. 22
14:09
Vettel tiszteletére faültetésbe kezdtek az austini pályán (Racingline)
A Circuit of the Americas (COTA) pálya 296 fát ültet az Egyesült Államok Nagydíjának hétvégéjén az Aston Martin visszavonuló pilótája, a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel tiszteletére, annak a sporthoz és a környezetvédelemhez való elkötelezettsége okán. A 296 fa a német versenyző összes F1-es versenyét jelképezi majd. Az első 20 f
okt. 22
14:18
Vízilabda ob I - Idegenben nyert a Miskolc (Infostart)
Nagy hajrával nyert a Miskolc a KSI vendégeként a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján.
okt. 22
14:39
Danica Patrick: Joey Logano egy igazi se**fej (Racingline)
Ahogy már korábban írtuk, Danica Patrick podcastjának vendége Denny Hamlin volt, így természetesen szóba került egy közös jó barátjuk. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Hamlin és Patrick között voltak nézeteltérések a múltban, azonban utóbbi visszavonulása után egészen jó barátok lettek a pályán kívül. Danica Patrick ugyanakkor bevallotta, hogy van egy ve
okt. 22
14:57
Robban a bomba? – A top 3-nak is búcsút inthet a Red Bull egy ekkora büntetéssel (Racingline)
Egymással ellentmondó információk láttak napvilágot a Red Bull pénzügyi szabályszegésével kapcsolatban, de bármelyik forgatókönyv is valósuljon meg, nagyot fog szólni. Zajlanak az események a Red Bull pénzügyi szabályszegésével és annak várható büntetésével kapcsolatban az austini paddockban. Egybehangzó sajtóhírek szerint Christian Horner már az U
okt. 22
15:15
Norris ultimátumot adott a McLarennek (Racingline)
Lando Norris 2019 óta tagja a száguldó cirkusz mezőnyének. A brit pilótát a mezőny egyik legnagyobb ígéretének tartják, amit a pályán is bizonyított. Ám eddig a McLaren nem tudott olyan autót adni alá, amivel reális eséllyel szállhatna harcba a világbajnoki címért. Az egykoron nagyobb sikereket megélt McLaren 2008 óta nem tud világbajnoki címet ünn
okt. 22
15:45
Greensmith: Talán a hibrid adta plusz erőt nem vettük figyelembe (Racingline)
Gus Greensmith és Jonas Andersson a szombati harmadik szakaszon szenvedett balesetet a Spanyol Rallyn, pedig három éve ugyanazt az itinert használja, és eddig nem volt probléma.  Gus Greensmith a szombati baleset után a szervízbe érve elmagyarázta, hogy három éve ugyanazt az itinert használja a Montemell szakaszon, és eddig nem történt probléma.  “
okt. 22
16:09
Brad Pitt Hamilton mellett az F1 fejeseivel is beszélt új filmje kapcsán (Racingline)
Brad Pitt találkozott Lewis Hamiltonnal és az F1 vezetőivel az austini versenypályán, hogy megvitassák a sportról készülő filmjét. A hollywoodi szupersztár az Egyesült Államok Nagydíjára érkezett, és már két találkozót is tartott a paddock legnagyobb neveivel. Csütörtökön egy előkelő texasi steakhouse-ban vacsorázott Hamiltonnal, valamint a verseny
okt. 22
17:15
Hamilton attól tart, szó szerint otthagyná a fogát, ha… (Racingline)
Lewis Hamiltonnak idán már eddig is sok gondja akadt a W13-as Mercedes autójával – legalábbis a korábbi évekhez képest -, és az Egyesült Államok Nagydíjának helyszíne, a Circuit of the Americas (COTA) pálya göröngyössége most sem segít a helyzetén. Lewis Hamilton elárulta, hogy a W13-as annyira rázkódik, hogy attól tart, hogy vezetés közben kijöhet
okt. 22
17:27
Rasszista balhé volt a Zalaegerszeg-Honvéd focimeccsen, percekig állt a játék (444.hu)
A Honvéd szurkolói rasszista kijelentésekkel illették a ZTE fekete játékosát.
okt. 22
17:45
“Ricciardót az IndyCarra teremtették” (Racingline)
Mint az ismert, az ausztrál Forma-1-es versenyző, Daniel Ricciardo jövője nagyon képlékeny. Az idei szezon végeztével távoznia kell a McLaren F1-es alakulatától, és elég valószínű, hogy nem lesz neki hely a mezőnyben 2023-ra. Ricciardo azonban közismerten rajong Amerikáért és már jóideje pedzegetik, hogy talán az IndCarba vagy a NASCAR-ba kellene i
okt. 22
18:09
Verstappen: Nem szabad elbízni magunkat (Racingline)
Max Verstappen a Japán Nagydíj óta már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, ám tisztában van vele, hogy a munka az idei évre még nincs teljesen elvégezve. A Red Bull csapat ugyan utcahosszal vezeti a konstruktőri bajnokságot, még matematikailag nem biztosították be az elsőséget. Azonban talán már nem sok választja el őket ettől, hiszen már mos
okt. 22
18:24
Bundesliga: háromgólos hátrányból mentett pontot a Leipzig (Infostart)
A Szoboszlai Dominikkal és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig háromgólos hátrányból mentett pontot az Augsburg otthonában a német labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának szombati játéknapján.
okt. 22
18:33
Nascar: Byron a pole-ban, Nemechek lenyűgözően debütált a 23Xi-nél Homesteaden (Racingline)
William Byron kezdheti meg az élről a Nascar Cup Series vasárnapi versenyét a Homestead-Miami Speedwayen....
okt. 22
18:39
Fényes nappal is égnek a reflektorok a stadionokban, miközben akár TAO-támogatásból is fizethetik a rezsit a magyar futballklubok (rtl.hu)
Az MLSZ engedélyezte a hazai futballkluboknak, hogy az eredetileg más célra elnyert TAO-támogatásokat működésre, például az emelkedő rezsi kifizetésére vagy pályabérleti díjakra költsék. A labdarúgó-szövetség az RTL Híradóval közölte azt is, hogy ha túlságosan megterhelő egy klubnak anyagilag egy meccs megrendezése, akkor azt elhalaszthatják. Minde
okt. 22
18:45
Byron a pole-ban, Wallace helyettese a 4. helyről rajtolhat (Racingline)
Nem lesz jó estéje Bubba Wallace-nak hiszen az eltiltása miatt hozott John Hunter Nemechek gyors volt. Byron idén először pole-ban. A leggyorsabban azonban William Byron ért körbe a másfél mérföldes oválon, amivel megszerezte az idei első pole pozícióját. Összességében elmondható, hogy a Hendrick Motorsports versenyzői jól teljesítettek, hiszen Cha
okt. 22
18:57
László Martin negyedik lett, Bonato nyerte az Eb szezonzárót (Racingline)
László Martin és Berendi Dávid az idei szezon legjobb magyar eredményével zárta a Spanyol Rally Eb értékelését, az utolsó versenyt Yoann Bonato nyerte.  A Rally Európa-bajnokság idei utolsó versenyét Yoann Bonato nyerte a 2022-es Európa-bajnok Efrén Llarena előtt, így első Eb futamgyőzelmét szerezte.  A mezőny harmadik helyét Javier Pardo szerezte
okt. 22
19:15
Valós versenyhétvégéken forgatja majd Brad Pitt a Forma-1-es “Top Gunt” (Racingline)
A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali elárulta, hogy a bajnokság köré épülő új Brad Pitt-film forgatása 2023 második felében kezdődik kezdődik majd, a valódi F1-es versenyhétvégéken. Az időzítés alapján arra lehet következtetni, hogy a novemberi Las Vegas-i Nagydíj valószínűleg fontos szerepet kap majd a történetben. Pénteken Pitt, Jerry Br
okt. 22
19:17
Újabb hely kelt el a 2023-as mezőnyben – nyolc éves sorozatot tör meg a Williams (Racingline)
A mezőnyből utolsó előttiként a Williams istálló is véglegesítette 2023-as pilótapárosát, noha 100%-ig még nem lehet kijelenteni, hogy biztosan az Alex Albon–Logan Sargeant kettőssel versenyeznek jövőre. Utóbbi juniorból állandó pilótává történő előléptetése azonban már csakis rajta múlik, és ha minden kritériumnak megfelel, nyolc év óta ő lesz az
okt. 22
19:21
A Honvéd-szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt levonult a pályáról a ZTE (rtl.hu)
Christy Manzinga volt a rasszista megnyilvánulások célpontja.
okt. 22
20:09
Hivatalos: Sargeant lesz a Williams pilótája ha… (Racingline)
A Williams hivatalosan is bejelentette, hogy ha Logan Sargeant képes lesz megszerezni az F1-es szuperlicenszhez hiányzó pontjait a Formula 2-ban, akkor 2023-ban ő lesz majd Alex Albon csapattársa a brit istállónál. Az amerikai pilóta a tegnapi nap folyamán első ízben vezethetett Forma-1-es autót a hazai közönsége előtt egy pénteki első szabadedzés
okt. 22
21:09
Erőből menne a dobogóért a Mercedes (Racingline)
Ígéretes pénteki napon van túl a Mercedes csapata az Amerikai Nagydíjon. Az ide hozott fejlesztések a jelek szerint működnek, és egyértelmű céljuk a dobogó megszerzése a vasárnapi futamon, amire azért mutatkozik is esélyük. Ehhez azonban meg kell birkózniuk többek között a széllel, a pattogással, illetve a gumik túlmelegedésével, melyek nagy kihívá
okt. 22
21:39
Hamlin: Wallace hozott egy rossz döntést, amivel hónapok munkáját tette tönkre (Racingline)
A Nascar Cup Series homesteadi fordulójának kvalifikációja után szólalt meg először Denny Hamlin versenyzője, Bubba...
okt. 22
22:27
Verstappen nyerte a szokásosnál aktívabb harmadik edzést (Racingline)
Max Verstappen révén a Red Bull volt a leggyorsabb az időmérő edzés előtt Austinban. A pénteki napot a Ferrari vitte, előbb Carlos Sainz majd később Charles Leclerc autózta a legjobb köridőt, utóbbi gyakorlás egyben Pirelli-teszt is volt, így az Amerikai Nagydíj második napját a vörösök várhatták bizakodóan. Piros mindenütt: Sainz volt a leggyorsab
okt. 22
22:33
Larson nem számít arra, hogy Wallace bocsánatot kér tőle (Racingline)
Már egy hét eltelt a Nascar Cup vegasi botránya óta, de Bubba Wallace még mindig...
okt. 22
23:15
Giovinazzi: Nem rontja az esélyeimet a baleset (Racingline)
Antonio Giovinazzi az egyik esélyes a Haas szabadon maradt ülésére a 2023-as esztendőre. Az olasz pilóta három szezont már lehúzott a Forma-1-ben, ahonnan idén kiszorult. Jelenleg a Ferrari tartalékversenyzője, aminek köszönhetően beugróként vezethette a Haast autóját az első amerikai gyakorláson. A beugrás azonban nem sikerült jóra, hiszen már az
okt. 22
23:33
Nascar: Kialakult a finálé mezőnye, a Toyota már bajnok a Trucksban (Racingline)
Szombaton, a Homestead-Miami Speedwayen zajlott le a Nascar Truck Series 2022-es idényének utolsó előtti fordulója....
okt. 22
23:39
Elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull „atyja” (Racingline)
Életének 79. évében elhunyt Dietrich Mateschitz osztrák üzletember, marketing szakember, a Red Bull és az AlphaTauri csapatok tulajdonosa. Mateschitz 1944-ben született egy stájerországi mezővárosban, anyai ágon szlovén származású. Tíz év alatt tudta csak megszerezni a marketing diplomáját a bécsi üzleti egyetemen. 1984-ben egy thai üzletemberrel k

Keresés