Jó 30 évvel ezelőtt a királyi tévén esténként az ország lakosságának a nagy része a televízióra tapadt, hiszen kezdődött a Dallas, amellyel 2022-ben a Mercedes csapata nosztalgiázik. Összevágták gyakorlatilag a saját idei anyagaikat a nagysikerű amerikai tévésorozat intrójának a stílusában, melynek a főszereplői természetesen George Russell, Lewis
A hónap végén éles versenyen is rajthoz áll az új Skoda Fabia RS Rally2. A futam előtt a versenyautó kommunikációs rendszerérél is megmutatott néhány jó minőségű fotót a gyár sportrészlege. Bár már nyáron megmutatták, és előfutóként is szerepelt már a Bohemia Rallyn, a SKoda Fabia RS Rally2 valódi bemutatkozása a globális ellátási lánc akadozása mi
Közismert tény, hogy az ausztrál Daniel Ricciardo rajong Amerikáért. Mindemellett a humort is szereti, így alap nála, hogy amikor Austinba érkezik a mezőny, ő teljesen felveszi a texasi életérzést. Így tett idén is. “Texasiasra” borotválkozott, cowboy kalapot és az amerikai zászló mintájával ellátott cowboy ruhát öltött. Ez eddig nem olyan meglepő
Zajlanak az események a Red Bull szabályszegésének ügyében. Mi más lehetett volna a slágertéma – a lóháton érkező Daniel Ricciardo mellett – az austini paddockban az USA Nagydíj csütörtöki sajtónapján, ha nem a Red Bull szabályszegése és az ezért várható büntetés. Mióta az FIA nyilvánosságra hozta, hogy szerintük az energiaitalos csapat tavaly túll
A már világbajnok Kalle Rovanpera nyerte a Spanyol Rally első szakaszát Thierry Neuville és Ott tanak előtt. Az első öt versenyző között csupán 2.8 másodperc különbség alakult ki. A világbajnoki cím megszerzése után is a győzelemre tőr Kalle Rovanpera Spanyolországban, amit mi sem mutat jobban, hogy a verseny legelső szakaszán a finn versenyző vol
Egy F1 rajongó korábban megígérte, hogy ha Nicholas Latifi idén pontot szerez, akkor készíttet egy latifis tetoválást. Miután a Williams kanadai versenyzője Japánban sikeresen gyűjtött két pontot, a szóban forgó rajongó állta a szavát és tetováltatott. A Williams W logója került a karjára, valamint a LAT, mint Latifi nevének kezdete. Az illető ez u
Kalle Rovanpera két szakasz után két részsikerrel rendelkezik a Spanyol Rallyn, míg így összetettben Ott Tanak két helyet vesztett. Kalle Rovanpera nyerte a Spanyol Rally második pénteki szakaszát is, mögötte Thierry Neuville 2.1, Elfyn Evans 3, Sébastien Ogier pedig 3.1 másodperccel volt lassabb. Ogier egészen a szakasz utolsó részéig a második
Kedden a NASCAR eltiltotta Bubba Wallace-t, amiért revansot vett Kyle Larsonon, Briscoe szerint ez jó döntés volt. A NASCAR-nak az idei szezonban már többször is meg kellett küzdenie azzal, hogy a versenyzők megtorolták a versenyeken történt incidenseket, amelyek során úgy érezték, hogy igazságtalanság érte őket. A körülmények változatosak voltak,
Lewis Hamilton keményen büntetné a túlköltekező Red Bullt. A Japán Nagydíj után hozta nyilvánosságra az FIA a 2021-es költségvetés hivatalos eredményét. A szóbeszédek beigazolódtak, a Red Bull valóban többet költött a megengedettnél, így büntetésre számíthatnak. Ugyanakkor a Bikák állítják, ők nem lépték túl a limitet. Saját költségvetésük szerint
Amennyiben elterjed, alapjaiban változtathatja meg az F1 és a teljes motorsport-szponzorációt az az újítás, amelyet a McLaren az USA Nagydíj pénteki szabadedzésein fog először használni. A McLaren az utóbbi években rendre az élen jár a marketingmegoldások terén, most pedig nagy dobásra készül. Az akár az F1-es szponzoráció jövőjét a feje tetejére
A Spanyol Rally pénteki leghosszabb szakaszán Pierre-Louis Loubet defektet szedett össze, míg Sébastien Ogier volt a leggyorsabb, így összetettben is átvette a vezetést Kalle Rovanperától, akit Thierry Neuville is megelőzött. A Spanyol Rally pénteki leghosszabb, 22.64 km-es szakaszán Sébastien Ogier, Thierry Neuville és Ott Tanak gumiválasztása bi
Austinban szeretett volna a Red Bull tiszta vizet önteni a pohárba, de végül törölték a meghirdetett eseményt. Az elmúlt hetekben nem csak a világbajnoki címek kapcsán beszélnek az osztrák istállóról. A Bikák ugyanis az FIA hivatalos költségvetési eredménye alapján túlköltekeztek. Sajtóinformációk szerint 2 millió dollárral haladt meg a plafon össz
A szezonzáró V. fordulóhoz érkezett a nemzetközi CEE Rotax Max Challenge, amelyen Vida Beni ismételten a dobogóra állhatott, egy világbajnok és egy európabajnok társaságában. A váltós DD2 géposztályban debütáló fiatal magyar versenyző, a kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően, a negyedik dobogóját zsebelte be az idei versenyszezonban. “Elér
Thierry Neuville vette át a vezetést a Spanyol Rally utolsó péntek délelőtti szakaszát követően Sébastien Ogier-t megelőzve. Ott Tanak a negyedik helyen zárta a délelőttöt, majd etapon megállt műszaki hiba miatt, ahogy Pierre-Louis Loubet is. A Spanyol Rallyt Kalle Rovanpera kezdte legjobban, megnyerve az első két szakaszt, azonban a nap leghossza
A születésnapját már megünnepelte hétfőn, az immáron 43 éves Kimi Räikkönen, karrierjének egyes dátumait pedig aligha tarja számon. Mi azért most megemlékezünk róla, mivel október 21. meglehetősen eredményes nap volt az F1-ből már visszavonult finn versenyző számára. Két évet is kiemelünk: 2007-ben október 21-én rendezték a szezon utolsó versenyét,
A mulatozást és féktelen bulizást soha meg nem vető Jégember 15 évvel ezelőtt a világbajnoki címét is jól megünnepelte, majd egy egész repülőnyi ember várt rá másnap. Kimi Räikkönen napra pontosan 15 évvel ezelőtt, 2007. október 21-én nyerte meg első és egyetlen Forma-1-es világbajnoki címét. Hogy miként sikerült neki ez a bravúr azok után, hogy
A mulatozást és féktelen bulizást soha meg nem vető Jégember 15 évvel ezelőtt a világbajnoki címét is jól megünnepelte, majd egy egész repülőnyi ember várt rá másnap. Kimi Räikkönen napra pontosan 15 évvel ezelőtt, 2007. október 21-én nyerte meg első és egyetlen Forma-1-es világbajnoki címét. Hogy miként sikerült neki ez a bravúr azok után, hogy
…legalábbis Pato O’Ward szerint, aki azt mondta, hogy az IndyCar-nak nagyon gyorsan, és nagyon nagyot kell előrelépnie az F1 ellen. Amióta a Liberty Media 2016-ban felvásárolta a Forma-1-et, a sportág népszerűsége óriási mértékben megnőtt az Egyesült Államokban. Egy-egy futam átlagos nézőszáma több mint kétszeresére, 429 ezerről 953 ezerre nőtt, és
Lezajlott a K&H MNEB SIM Liga 5., utolsó előtti fordulója, ahol Tóth Dávid tarolt, miközben Simon Tamás rosszul szerepelt. A „zöld pokolba”, a Nordschleiféra látogatott a mezőny, a versenynaptár legkülönlegesebb, és egyben legnehezebb pályájára. Az időmérő edzésen Tóth szerezte meg a pole-t, mögötte pedig a szokásos nevekkel találkozhattunk: Simon
Daniel Ricciardóhoz hasonlóan Mick Schumacher is a lovakra asszociált Austin kapcsán. A német azonban másként kivitelezte ezt, és bevonta a nővérét, Ginát is. Schumacher új, Texashoz illő sisakot készíttetett. Ha pedig pedig Nyugat- és/vagy Közép-Amerika, akkor western lovaglás. Ha western lovaglás, akkor Schumacherék. Hiszen Mick édesanyja és nővé
Újabb 13 helyszínen, több mint 800 méternyi motorosbarát szalagkorlátot helyez ki a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. – hangzott el a 66-os úton, Mánfa térségében tartott sajtótájékoztatón, ahol megkezdődött az első védőelem építése. A HUMDA szakértőinek, valamint a Dél-Dunánt
László Martin és Berendi Dávid az Eb mezőny abszolút harmadik helyén áll az első nap felénél Spanyolországban, ahol Yoann Bonato vezet az Európa-bajnok Efrén Llarena előtt. A Spanyol Rally Eb mezőnyében az idei bajnok Efrén Llarena bár szakaszgyőzelemmel kezdte a napot, a második szakasztól Yoann Bonato sorozatban három gyorsaságit nyert, így a fr
Cristiano Ronaldót nem nevezi a Manchester United a Chelsea elleni, szombati bajnoki mérkőzésre, mégpedig fegyelmi okokból. A portugál világsztár megsértődött azon, hogy – bár belegített a második félidőben – nem került pályára a Tottenham Hotspur elleni szerdai rangadón. Emiatt önhatalmúlag bement az öltözőbe a 89. percben.
Noha a Red Bull-Porsche házasság kútba esett, és úgy tűnt, hogy a német sportgyártó F1-es törekvései is megsiklottak, a jelek szerint van még remény. Erről az FIA elnöke egy kiadott közleményben számolt be, ahol az érkező motorgyártók volt a téma. Mint ismert, a Volkswagen-csoport másik nagyágyúja, az Audi még Belgiumban bejelentette, hogy 2026-tól
Adrian Newey fizetése nem, egy másik korábbi vezető Red Bull-szakember fizetése viszont szerepet játszott a Red Bull túlköltekezésében, miként az FIA év közbeni változtatása, és a brit adóhatóság is. Többek között ezek az információk derültek ki a témában született eddigi legrészletesebb cikkből. Az USA Nagydíj hétvégéjén folytatódik a Red Bull-sza
Ha kimondjuk, hogy “párizsi stílusú étkező”, minden bizonnyal egy nagy helyiség jut eszünkbe, hatalmas étkezőasztallal, elegáns székekkel, kristálycsillárral, barokkos képkeretekkel, tükrökkel és stukkókkal. De ha nem is ez, az biztos, hogy ebben a kontextusban nem jut eszünkbe egy Forma-1-es autó. Pedig az alábbi képeken egy francia ebédlőben egy
A délutáni első szakaszt Sébastien Ogier nyerte és ismét átvette a vezetést a Spanyol Rallyn Thierry Neuville-től, csupán 6.9 másodperc a legjobb négy versenyző között. A Spanyol Rally első délutáni szakaszán Sébastien Ogier 1.4 másodperccel volt gyorsabb Ott Tanaknál, 2.7 másodperccel Dani Sordonál, míg Thierry Neuville 3.7 másodpercet kapott a n
Az év végén a Williamstől távozó Nicholas Latifi jót nevetett azokon a pletykákon, miszerint a Chip Ganassi Racinghez igazol jövőre. A kanadait három szezon után menesztette a Williams, valószínű utódját – az amerikai Logan Sargeant-et – a pletykák szerint a hétvégén Austinban jelentik be. Ami Latifi következő karrierlépését illeti, a 27 éves verse
Sokan kiakadtak az F1-es paddockban a Red Bull botránya kapcsán, aminek akár a jövő évre lehetnek komolyabb következményei. Csakhogy párat említsünk: Toto Wolff (Mercedes), Zak Brown (McLaren), Bernie Ecclestone és Lewis Hamilton (Mercedes) is súlyos büntetéssel sújtaná a bikásokat. Azzal érvelnek, a csalás, az csalás, legyen szó bármekkora kihágás
A Spanyol Rally második péntek délutáni szakaszára rövid ideig tartó zápor érkezett, Kalle Rovanpera ismét szakaszt nyert és a második helyre lépett. A délutáni második szakaszon éppen az első négy rajtoló idején esett egy rövid ideig tartó zápor, amiben ismét Kalle Rovanpera teljesített a legjobban, és a reggeli szakaszok után ismét leggyorsabb i
Szinte tökéletes évet zárhat Max Verstappen a Forma–1-ben – mondta a kétszeres világbajnok holland pilótáról Wéber Gábor. A magyar közvetítés vezető kommentátora beszélt a Ferrariról és az Egyesült Államok Nagydíjáról is.
Hollandiában már az utcán is a Forma-1 hivatalos dalát játszák. TikTokon lett felkapott az a videó, amin egy zenekar az utcán adja elő a jól ismert dallamot a járókelők legnagyobb örömére. 2018-ban hallhatta a nagy közönség a sportág hivatalos dalát először, mára-már pedig elképzelhetetlen a közvetítés nélküle. A dallamot Bryan Tyler alkotta meg. A
Elfyn Evans, Takamoto Katsuta és Dani Sordo is defektet szedett össze a mai nap leghosszabb szakaszán, ráadásul mindhárman a bal első kerékre. Összetettben Kalle Rovanpera közelebb került Sébastien Ogier-hoz. Azt követően, hogy reggel Pierre-Louis Loubet és a WRC2-es bajnoki címért küzdő Emil Lindholm is defektet szedett össze a 22.6 km-es szakasz
Érdekes nyilatkozattal állt elő a kétszeres világbajnok Fernando Alonso. A spanyol pilóta szerint kivétel nélkül valamennyi világbajnok a szürke zónákban mozogva ért el sikereket, már ami a regulákat illeti. A téma onnan jött, hogy az FIA is már elismerte, hogy a Red Bull túllépte a tavaly a költségplafont. A Mercedes szerint ez pont elég volt
A Fehérvárnak szombaton le kell győznie a Paksot a labdarúgó NB I-ben – hangsúlyozta Juhász Roland, a klub új sportigazgatója. A korábbi 95-szörös válogatott játékos a Puskás Akadémia elleni kupabúcsú után, a csütötörtöki Sport Forum Hungary konferencián beszélt az InfoRádiónak a vezetőedző Huszti Szabolcsról és saját feladatairól is.
Gyorsan bedobták Ty Gibbset a mélyvízbe, hiszen egy fél szezonnyi Xfinity tapasztalattal a háta mögött beültették a 23XI autójába. Persze az eredményei önmagukért beszélnek: 40 versenyen indult eddig a szériában, ebből 9-szer nyert, és 27-szer volt top10-ben. A Cup Series azonban más kávéház, és a 23XI Racing színeiben 9 versenyen eddig egyszer tud
Sébastien Ogier nyerte a Spanyol Rally első napjának csatáit az idei év világbajnoka, Kalle Rovanpera előtt, így kettős Toyota vezetés alakult ki. A Spanyol Rallyt a friss világbajnok Kalle Rovanpera kezdte legjobb formában megnyerve az első két szakaszt, azonban a nap leghosszabb, 22.6 km-es pályájának első teljesítése után Sébastien Ogier, majd
Átfogó vizsgálatot folytatott le a Nemzetközi Automobil Szövetség a Japán Nagydíjon történtek után, az USA Nagydíj pénteki napján pedig közölték, hogy mire jutottak. Közleményt adott ki az FIA, amelyben részletezi, hogy mire jutott a szuzukai traktoros incidens vizsgálata kapcsán. Mint ismert, a Japán Nagydíj első körében történt baleset után egy t