Lewis Hamilton enyhén beszólt a Forma-1-et birtokló Libery Media-nak, amiért nem mentették meg a komoly anyagi gondokkal küzdő W Seriest, akik végül emiatt be sem tudták fejezni az eredetileg tervezett szezonjukat. A W Series – ahol csakis kizárólag nők versenyezhetnek – abból a célból lett létrehozva, hogy segítsék a nők helyzetét az autósportban
Yoann Bonato vezet az első nap végén a Spanyol Rally Eb mezőnyében, míg László Martinék egy defekt miatt a negyedik helyen várhatják a folytatást. Ahogy péntek délelőtt, úgy délután is a nap első pályáján Efrén Llarena volt a leggyorsabb, a többi pályán azonban Yoann Bonato, így a francia versenyző zárta élen a napot az idei
A Haas úgy tűnik, hogy 2023-ban is megtartja jelenlegi alapszíneit, pedig új névadó szponzort szerződtetett 2023-ra és az azt követő évekre – egy texasi székhelyű pénzátutalási vállalatot, a Moneygramot. Günther Steiner vigyorogva közölte: “Az ő színeik is a fehér és a piros, pontosan olyanok, mint a mieink. A Moneygram lehetővé teszi nekünk, hogy
Carlos Sainz volt a leggyorsabb az Egyesült Államok Nagydíja első szabadedzésén, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett. A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára, hogy megkezdje a gyakorlást az időmérőre és a futamra. A megszokottnál több új név jelent meg a képernyőn, ugyanis a szabályoknak megfe
A Ferrari megbízhatósági gondjai, stratégiai blamája és versenyzői hibái miatt már hónapok óta esélytelenné vált a bajnoki címekért folytatott harcban. Max Verstappen már Japánban világbajnok lett, a Red Bull pedig Austinban bebiztosíthatja a konstruktőri bajnokságot. Charles Leclerc nemrégiben a The Race-nek adott egy hosszabb interjút, amiben töb
A Spanyol Rally első napjának végén az ERC értékelés negyedik helyén áll László Martin és Berendi Dávid. A pilótával késő este beszélgettünk a tapasztalatokról. “Az első két gyorsasági teljesen vizes volt még nekünk. Slick gumival kezdtük a napot. Utána a haramadik és negyedik gyorsaságin már felszáradó pályán tudtunk versenyezni, ahol valamennyir
Ugyan a Haas hazai környezetben versenyezhet a hétvégén a COTA-n, a felhőtlen hangulat biztosan nem lesz meg a csapatnál. Az amerikai istálló egyik dolgozója, Harvey Cook életének 31. évében elhunyt. Az amerikai istálló egy kisebb fajta megemlékezést is tartott elhunyt kollégájuk tiszteletére, akinek a sisakját a csapat összes tagja aláírta. Mindez
Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Egyesült Államok Nagydíja második szabadedzésén, a második legjobb időt Valtteri Bottas autózta, míg a harmadik Daniel Ricciardo lett. Az első gyakorlást kihagyó versenyzők azonnal kihajtottak a pályára, hogy behozzák a lemaradásukat. Carlos Sainz ugrott az élre, míg Charles Leclerc rögtön követte őt a második
Rendhagyó napot zárt a mezőny az USA Nagydíj péntekén. Az USA Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén a Ferrari volt a leggyorsabb, ám ennek még a szokásosnál is kisebb volt a jelentősége, lévén Austinban a második gyakorlást szinte teljes egészében a Pirelli 2023-as prototípus gumijainak tesztelésére fordította a mezőny, amely emiatt 60 perc helyett
A Forma-1 nyitva hagyta a kaput a Porsche előtt, annak ellenére, hogy a gyártóknak a 2026-os új motorszabályokra vonatkozó aláírási határidő lejárt. A hónap elején számoltunk be arról, hogy a Red Bull-Porsche tárgyalások összeomlása után a VW tulajdonában lévő német autógyártónak már csak napjai maradtak arra, hogy az FIA október 15-i határideje el
A 41. Trofeo Villa d’Este ACI Como versenyen indult Olaszországban Mads Ostberg és Johan Johansson, de az első gyorsasági végéig sem jutottak. “Nem így akartuk befejezni a Rally Di Como-t. Jonah és én is jól vagyunk, ami a legfontosabb, de nagy baleset volt. Nagyon nagy eső volt a gyors szakaszon és az aquaplaning miatt elvesztettem az
Fernando Alonso 2001-ben debütált a Forma-1-ben. Bár 2 évet kihagyott, ma, 41 évesen még mindig a mezőny tagja. 2001-ben érkezett az F1-be, és hamarosan bajnok-aspiráns lett. 2005-ben, 24 évesen sikerült véget vetnie Michael Schumacher dominanciájának és megnyerte első világbajnoki címét. Majd egy évre rá megismételte azt. 2006. október 22-én, Braz
Ugyan Nyck de Vriesnek a 2023-as év lesz az első teljes szezonja a Forma-1-ben, Dr. Helmut Marko szerint a holland pilóta képes lesz azonnal a faenzai kiscsapat vezéregyéniségévé válni. De Vries hiába nyerte meg a Formula 2-es bajnokságot még 2019-ben, nem volt számára hely a királykategóriában, így egy másik lehetőség után kellett néznie. Így veze
Lewis Hamilton figyelmeztet: meg kell büntetni a Red Bullt, mert, ha nem teszik, annak hosszú távon súlyos következményei lehetnek. Miután Austinban, az USA Nagydíj helyszínén is a Red Bull költségplafon-átlépése a fő téma, természetesen a versenyzők sem kerülhették el az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Így aztán Lewis Hamilton, Max Verstappen és Ser
Daniel Ricciardoról köztudott, hogy mennyire imád mindent, ami amerikai, és ez most sincs másképp, hiszen sisakja egy híres filmre utal. A Talladega Nights ihletésű sisakon az “I wanna go fast!” felirat látható, ami a film egyik leghíresebb jelenete volt. Ekkor ült ugyanis először Ricky Bobby, a film főszereplője az autóba. A Magyarországon “Taplóg
Lando Norris elárulta, hogy korábban tárgyalt a Red Bull-lal, de az, hogy aláírta új, hosszú távú McLaren-szerződését, mutatja a csapatba vetett hitét. A 2022-es idény előtt megerősítették, hogy Norris új, hosszú távú szerződést kötött a McLarennel. Ez 2025 végéig kötelezi őt a csapathoz. Így a brit még néhány évig nem lesz elérhető a piacon, bár
Mick Schumacher diplomatikusan válaszolt Gene Haas kritikájára, majd a jövőjét firtató kérdésekre is felelt. Egyre vékonyodik a jég Mick Schumacher lába alatt. A 23 esztendős versenyző jövőjéről nem sok jót ígér, hogy Gene Haas, a Haas F1-es istálló tulajdonosa nemrég kijelentette: bár nagy potenciál van Schumacherben, egy vagyonba kerül a csapatna
Thierry Neuville nyerte a Spanyol Rally első szombati szakaszát, így közelebb került az élen álló két Toyotához, míg Sébastien Ogier növelte előnyét Kalle Rovanpera előtt. Szombaton hét szakasz van a WRC mezőnyre Spanyolországban, és az első Thierry Neuville nyerte 9 tizeddel Sébastien Ogier, ás 1.5 másodperccel Kalle Rovanpera előtt. Ott Tanak a
A Forma-1 új Las Vegas-i Nagydíja mögött álló csapat célja, hogy az esemény jóval tovább szerepeljen a világbajnoki naptárban, mint a kezdeti hároméves megállapodás. Az F1 először 1981-ben versenyzett a városban egy kaszinó parkolójában kialakított pályán. A verseny azonban nem keltett nagy helyi érdeklődést, így a következő évben még tettek egy pr
Valósággal újra kellett éleszteni az Isotta Fraschini autómárkát, viszont most úgy tűnik, a Hypercar kategóriában kell velük számolni a jubileumi Le Mans-i 24 óráson. A milánói cég az 1900-as évek elején gyártott luxus- és versenyautókat, azóta azonban – sportszempontból mindenképpen – eltűntek a történelem süllyesztőjében. Az 1907-es Coppa Florio
Az Arrow McLaren SP egy negyedik autót indít a jövő évi Indianapolis 500-as versenyen, és Tony Kanaan fogja vezetni azt. A RACER információ szerint a csapat csütörtökön tájékoztatta munkatársait a döntésről, amely a McLaren Racing vezérigazgatójának, Zak Brownnak kedden adott interjúját követte, amelyben elmondta, hogy “a következő két hétben” dönt
Sébastien Ogier növelte előnyét a Spanyol Rally szombat délelőtti szakaszain Kalle Rovanpera előtt, akit Thierry Neuville is megközelített. Gus Greensmith balesetet miatt törölték a harmadik szombati szakaszt. Szombaton előbb Thierry Neuville, majd Sébastien Ogier tudott szakaszt nyerni, így összességében a nyolcszoros világbajnok francia toyotás
Ezen a hétvégén Texasban, Austinban versenyez a Forma-1-es mezőny. Az időjárás valószínűleg nem nehezíti majd meg a dolgukat, mivel 30 fok és száraz idő várható. A történelem során azonban nem volt mindig ilyen szerencséjük azoknak, akik ebben az államban versenyeztek. 1984-ben a Dallas Nagydíjat július elején rendezték meg Texasban. A verseny azon
33 éve, 1989. október 22-én ütközött össze a Japán Nagydíjon a világbajnoki címért csatázó Alain Prost és Ayrton Senna, ám ahelyett, hogy a francia pilótát büntették volna, utólag nevetséges okkal kizárták a brazilt, így Prost lett a világbajnok. De ez még csak az elképesztő eseménysorozat első felvonása volt. Az 1989-es szezon végjátékában járunk,
Az FIA nyilvánosságra hozta a Japán Nagydíjat követő vizsgálat eredményeit. Úgy tűnik, egy újabb versenyigazgató búcsúzhat el az állásától. A sok vitát teremtő abu dhabi szezonzáró után Michael Masi távozott a királykategória vezető pozíciójából, helyére két ember is érkezett. Ennek ellenére idén is volt egy-két kétes eset, legutóbb a Japán Nagydíj
A Spanyol Rally Eb mezőnyében továbbra is a negyedik helyet foglalja el László Martin, míg a mezőny leggyorsabbja szombaton is Yoann Bonato. Yoann Bonato a három szombati szakaszból kettőt megnyerve 21.3 másodpercre növelte előnyét az idei Európa-bajnok Efrén Llarena előtt. A harmadik helyen Javier Pardo áll, akit László Martin és Berendi Dávid 5
A Circuit of the Americas (COTA) pálya 296 fát ültet az Egyesült Államok Nagydíjának hétvégéjén az Aston Martin visszavonuló pilótája, a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel tiszteletére, annak a sporthoz és a környezetvédelemhez való elkötelezettsége okán. A 296 fa a német versenyző összes F1-es versenyét jelképezi majd. Az első 20 f