Bronzérmes lett a magyar női kézilabda-válogatott az észak-macedóniai U18-as világbajnokságon, miután a szerdai helyosztón remek hajrával 27-26-ra legyőzte a holland csapatot.
Flavio Briatore kéznyoma található az Oscar Piastri-ügyön, állítja a korábbi F1-es pilóta, Christian Danner, miután az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer elismerte, hogy valóban történhetett némi “információcsere”. A pletykák szerint Piastri menedzsere, Mark Webber, az Aston Martinhoz lelépő Fernando Alonso és maga Briatore – aki mindkét korábbi
Véget ért az álom a Ferencváros labdarúgói számára, kedd este eldőlt, hogy idén sem jut a Bajnokok Ligája főtáblájára a magyar bajnokcsapat. Bár az első meccsen elért 1-1 után sokan azt gondolták, kivívható a továbbjutás az azeri Qarabag ellen, a nemzetközi kupaporondon rutinosabb ellenfél sima győzelmet aratott (3-1) a Groupama Arénában.
Augusztus 9-én, 62 éves korában meghalt a többszörös válogatott országúti kerékpáros, Halász Zoltán, aki ott volt a moszkvai olimpián is – írja az Origo a Magyar Olimpiai Bizottságra hivatkozva.
Hosszú Katinka karrierje utolsó nagy feladatára összpontosít, hogy megszerezze világversenyen a századik érmét. Rengetegen szorítanak neki, hogy összejöjjön ez akár most, a csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságon - köztük van édesapja, Hosszú István is, aki a Blikknek arról beszélt, szerinte lánya álma akár az Eb-n is valóra válhat.
Alexander Kristoff, a Wanty versenyzője nyerte a Circuit Franco-Belge egynapos versenyt. Az utolsó 50 kilométeren folyamatos támadások után egy három fős csoport szakadt el, benne Kristoff, akikhez a hajrában Victor Campanaerts zárkózott fel. A belga a befutónál hosszút nyitott, de Kristoffot nem tudta lerázni, és végül csak a harmadik lett mögötte
Bronzérmes lett a magyar női kézilabda-válogatott az észak-macedóniai U18-as világbajnokságon, miután a szerdai helyosztón remek hajrával 27-26-ra legyőzte a holland csapatot.
Magyar szempontból rendkívül balszerencsésen alakult a női Skandináv körverseny harmadik szakasza, ahol az SD Worx csapata jól láthatóan Vas Blankáért dolgozott a kicsit emelkedős hajrában. A magyar bajnok kerékpáros viszont sajnos bukásba került, megütötte magát, és így lemaradt a sprintről. A szakaszt végül váratlanul szoros csatában a sárga trik
Damon Hill elmondta, szerinte mennyi ideje van hátra Fernando Alonsónak a Forma-1-ben. A spanyol épp most váltott csapatot, és nem épp egy rövid távon jövedelmező projektbe vág bele az Aston Martinnál. A 41. születésnapját a Magyar Nagydíj hétvégéjén ünneplő spanyol állítólag akár három évig is maradhat új csapatánál. Ennek ellenére a viták Alonso
Bronzérmes lett a magyar női kézilabda-válogatott az észak-macedóniai U18-as világbajnokságon, miután a szerdai helyosztón remek hajrával 27-26-ra legyőzte a holland csapatot.
A magyar férfi röplabda-válogatott három szettben kikapott szerdán a szlovák csapattól Nyitrán az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában. A magyar együttes, amely 34. az európai ranglistán, a spanyolok ellen bravúrral pontot szerzett, majd simán nyert Georgia otthonában, így négy ponttal várta a hárompontos szlovákok (23.) elleni öss
Cesare Fiorio volt a Ferrari csapatfőnöke akkor, amikor elég hasonló cipőben voltak a Scuderinál, mint idén. Régóta vágytak egy bajnoki címre, amihez közel kerültek ám egyéb okok miatt végül elbukták az elsőséget. Az ominózus év 1990 volt, amikor Alain Prost hajszálnyira volt a címtől, amit végül Ayrton Senna szerzett meg. Fiorio 1989-ben vette át
A magyar férfi röplabda-válogatott három szettben kikapott szerdán a szlovák csapattól Nyitrán az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában. A magyar együttes, amely 34. az európai ranglistán, a spanyolok ellen bravúrral pontot szerzett, majd simán nyert Georgia otthonában, így négy ponttal várta a hárompontos szlovákok (23.) elleni öss
Sajtóértesülések szerint már ebben a hónapban sor kerülhet a kolumbiai klasszis visszatérésére, aki a német körversenyen állhat rajthoz először téli életveszélyes balesete után. Az Ineos Grenadiers hegyimenője fokozatosan próbálhatja majd felvenni a ritmust a korábban megszellőztetett, túl ambiciózusnak tűnő programmal ellentétben.
110 éves története során az AC Monza az olasz másod- és harmadosztály között ingázott, a sort legfeljebb néhány csőddel tarkított újrakezdés törte meg. Silvio Berlusconi azonban 2018-ban megvásárolta a klubot, amely néhány év leforgása alatt feljutott az olasz élvonalba. Ebben segítségére volt régi harcostársa, Adriano Galliani, akinek személyes kö
Az amerikai Cori Gauff három játszmában legyőzte a wimbledoni bajnok Elena Rybakinát a 2,7 millió dollár (egymilliárd forint) összdíjazású torontói keménypályás női tenisztorna második fordulójában.
A Ferrari a hónap végén Spa-Francorchamps-ban egy olyan erőforrással tér vissza a versenyezni, amelyben egy továbbfejlesztett hibrid alkatrész lesz. A Forma-1 kötelező motorfejlesztési befagyasztása az év elején, március 1-jén lépett életbe. Ez a belső égésű motorra, a turbóra, az MGU-H-ra, a kipufogórendszerre, az üzemanyag specifikációra valamint
A British Open selejtezőit játsszák ezen a héten Wigan városában. A torna korábbi négyszeres bajnoka, Stephen Hendry ezúttal a főtáblára sem jutott el, ugyanis könnyedén kikapott a kínai Zhang Andától. A selejtező első két játéknapja számos kínai győzelmet hozott, olyannyira, hogy a kínaiak egyelőre 100%-osak.
A jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce 10.62 másodperccel, a világ idei legjobbjával, egyben versenycsúccsal nyerte a női 100 métert az atlétikai Gyémánt Liga szerdai, monacói állomásán.
A 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal bejelentette, ott lesz a jövő heti cincinnati tenisztorna 6,2 millió dollár (2,4 milliárd forint) összdíjazású férfiversenyében.
A Bajnokok Ligájában címvédő Real Madrid 2-0-ra nyert az Európa-liga-győztes Eintracht Frankfurt ellen a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzésen.