Minden közlekedésben résztvevő számára fontos, hogy figyeljen oda a közlekedési jelzőtáblákra. Különösen akkor, ha a táblák is közlekednek! ???? Megtörtént ugyanis – vélhetően Németországban -, hogy heves esőzés következtében a lejtős utakon afféle kis folyók alakultak ki. Ez pedig azt eredményezte, hogy azon útjelzőtáblák, melyek nem voltak a földbe
A magyar váltó ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók csapatversenyében a római Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján. A Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású négyest csak a házigazda olaszok előzték meg.
Továbbra is sűrűsödnek a viharfelhők Cristiano Ronaldo és a Manchester United fölött. A klub és a világklasszis között nagyon megromlott a viszony, a portugál pedig leleplező interjúval fenyegetőzik.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Kyle Busch jövőre elhagyja a Joe Gibbs Racing 18-as autóját, és erre a legutóbbi nyilatkozata is ráerősített. Kyle Busch szombaton még mindig nem tudott pontos információkkal szolgálni jövőjével kapcsolatban, mégis úgy tűnt, hogy válaszaiban sok mindent elárult. Megismételte, hogy a folyamatban lévő szerződéstárgyalásai
Ritkán szól arról egy labdarúgó mérkőzést felvezető sajtótájékoztató, mint amiről leginkább emlékezetes marad Jürgen Klopp Liverpool-menedzser Manchester United elleni idegenbeli mérkőzését megelőző sajtófélórája.
Mindig is foglalkoztatta az embereket, a Forma-1 rajongókat, hogy mégis mi adja a jó versenyzők közti differenciát. Mitől lesz valaki a jók között a legjobb? Erről pedig olyan versenyzőknél érdemes keresni a választ, akiknek sikerült kiemelkedniük a sok jó közül. Max Verstappen még 18 éves sem volt, mikor debütált a Forma-1-ben, minden idők legfiat
Az Európa-bajnokságok és a vizes Eb lezárultával sem marad élő közvetítés nélkül, aki az M4 Sporttal és az m4sport.hu-val tart hétfőn: egy NB II-es és egy élvonalbeli focibajnokit tartogatunk számukra.
Francesco Bagnaia és a Ducati volt a sláger Spielbergben, a MotoGP Osztrák Nagydíján. A hétvége nagy győztese viszont a listavezető Quartararo volt, aki meglepetésre a bolognai vörös paripák felségterületén jött be a második helyen.
Továbbra is szenzációs formában futballozik Gazdag Dániel az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS). A 15-szörös magyar válogatott középpályás ugyanis egy tizenegyesből szerzett góllal és gólpasszal segítette újabb győzelemhez csapatát, a Philadelphia Uniont a DC United ellen idegenben 6-0-ra megnyert bajnokin.
A címvédő Manchester City 3-3-as döntetlent játszott vendégként a Newcastle Untieddel az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján.
Sam Bennett második sprintbefutóját nyerte a Vuelta a Espanán, a Chelsea idegenben kapott ki az angol labdarúgó Premier League harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján, az észt Ott Tänak nyerte meg a rali-világbajnokság vasárnap zárult kilencedik futamát, a Belga-ralit.
Kozák Luca futammásodikként, 12.69 másodperces országos csúccsal bejutott a fináléba a 100 méteres gátfutás elődöntőjéből a müncheni multisport Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.
Kozák Luca futammásodikként, 12.69 másodperces országos csúccsal bejutott a fináléba a 100 méteres gátfutás elődöntőjéből a müncheni multisport Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.
Az év egyik legnagyobb érdeklődéssel övezett futama lesz a Holland Nagydíj. Rengeteg embert várnak Zandvoortba, amely egyben hatalmas mennyiségű járművet jelent, amely mind közlekedési mind pedig környezetszennyezési fejtörést okoz a szervezőknek. Utóbbi szempont kiemelten fontos mind a Forma-1 mind pedig Hollandia számára, ezért a verseny elöljáró
Dortmund – Szombaton történelmet írt a Werder Bremen. A Bundesliga 1963 óta íródó históriájában először fordult elő, hogy egy csapat három gólt szerzett a 89. perc után.
Márpedig van esély rá, hogy mai Watkins Gleni futam esős lesz, és a Next Gen autókkal még senki nem ment vizes pályán. Az előrejelzések szerint egyre növekvő az esély arra, hogy a pályát eléri egy csapadékzóna. Bár az ovál pályákon nem versenyez esőben a NASCAR mezőnye, természetesen az épített pályákra vannak eső gumijaik, így kijöhet
Márpedig van esély rá, hogy mai Watkins Gleni futam esős lesz, és a Next Gen autókkal még senki nem ment vizes pályán. Az előrejelzések szerint egyre növekvő az esély arra, hogy a pályát eléri egy csapadékzóna. Bár az ovál pályákon nem versenyez esőben a NASCAR mezőnye, természetesen az épített pályákra vannak eső gumijaik, így kijöhet
Azután, hogy országos csúccsal, a harmadik legjobb idővel jutott tovább az elődöntőből, Kozák Luca a fináléban is kivágta a rezet: ezüstérmes lett női 100 méteres gátfutásban a müncheni Európa-bajnokságon.
Sebastian Vettel visszavonulásának bejelentése sokkolta az egész F1-es paddockot, holott valahol már lehetett erre számítani. Akit a döntés nem lepett meg, az Vettel édesapja, Norbert volt, aki az RTL-nek elmondta, hogy a négyszeres világbajnok pontosan mikor döntött úgy, hogy befejezi F1-es pályafutását. “Hihetetlen karrier volt ez a fiam számára,
Továbbra is az olasz élvonalban fejlődhet Fördős Beatrix, a magyar női fociválogatott fiatal ígérete ugyanis a nyáron a kieső Lazióból igazi sztárcsapathoz, az Interhez igazolt!
A helyszínen a NASCAR megkérték a nézőket, és a csapatokat, hogy húzódjanak biztonságos helyre, amíg a villámlás tart. Az amerikai törvények szerint ha egy kültéri esemény 30 kilóméteres körzetében villámlást észlelnek, akkor minimum 30 percig be kell szüntetni a rendezvényt. A NASCAR mezőnye az eredeti tervek szerint magyar idő szerint 21:08-kor k
A zárónapi hét döntőből kettőt, a férfi gerelyhajítást és a női 4x100 méteres váltót a hazai atléták nyerték meg a müncheni multisport Európa-bajnokságon. Magyar szempontból a gát volt a nap csúcspontja, amin Kozák Luca a lengyel mögött a második helyen - 12.69 másodperces országos csúccsal - ért célba, s ezzel megszerezte a magyar csapat harmadik
A francia Caroline Garcia nyerte meg a Cincinnatiben zajló keménypályás tenisztorna női versenyét, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte a cseh Petra Kvitovát.
Fucsovics Márton kikapott a selejtező második fordulójában, így nem jutott főtáblára a 732 ezer dollár (mintegy 295 millió forint) összdíjazású, winston-salemi keménypályás férfi tenisztornán.
A francia Caroline Garcia nyerte meg a Cincinnatiben zajló keménypályás tenisztorna női versenyét, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte a cseh Petra Kvitovát.
Fucsovics Márton kikapott a selejtező második fordulójában, így nem jutott főtáblára a 732 ezer dollár (mintegy 295 millió forint) összdíjazású, winston-salemi keménypályás férfi tenisztornán.
A címvédő AC Milan döntetlent játszott a bajnokságot szintén győzelemmel kezdő Atalanta vendégeként vasárnap az olasz labdarúgó Serie A második fordulójában.