Kecskemét – Erre senki sem számított! Öt forduló után az újonc Kecskemét a labdarúgó-NB I harmadik helyén áll, miközben a másik lila-fehér klub, a nagy múltú Újpest az utolsó helyen szerénykedik. Ráadásul míg a szerény költségvetésből gazdálkodó kecskemétiek szinte kizárólag magyar játékosokra építenek, addig a IV. kerületiek továbbra is légiósoktó
Az eső egyik pillanatról a másikra érkezett meg Daytonába, és emiatt a NASCAR Cup Series mezőnyének nagy része balesetezett. A 160 körös verseny 138. körében elkezdett szakadni az eső Daytonában, de pont a lehető legrosszabb helyen. A mezőny éppen az 1-es kanyarhoz érkezett, az eső pedig pont ebben a pillanatban érkezett meg a pályára, az
Max Verstappen valósággal sokkolta a Forma-1 világát a Belga Nagydíjon nyújtott produkciójával. A Bikák holland kiválósága a motorbüntetése miatt csak a 14. helyről kezdhette meg a spái futamot, azonban a 474 kör során csúnyán leiskolázta a mezőnyt és 20 másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt. Ezzel a teljesítményével pedig édesapját, Jos Verst
A szombati nyitónapon súlyos vereséget szenvedett horvát válogatott második mérkőzését megnyerte a 35. vízilabda Európa-bajnokságon, melyen vasárnap a női torna második fordulóját rendezik Splitben.
A labdarúgó-NB I 5. fordulójának záró találkozóján a Ferencváros hazai pályán rendkívül magabiztosan, 3-1-re győzte le Budapest Honvéd együttesét mesterhármasig jutó mali támadója, Adama Traoré vezetésével.
A címvédő Ferencváros Adama Traore mesterhármasával 3-1-re legyőzte a vendég Budapest Honvédot vasárnap a labdarúgó OTP Bank Ligában, az ötödik forduló zárómérkőzésén.
Monaco és Le Castellet nélkül már megjelent egy lista a 2023-as F1-es versenyekről. Elvileg szeptemberben hozzák majd nyilvánosságra a hivatalos versenynaptárat, a RaceFans azonban már közzétett egy listát. Az idei versenyekhez képest két hiányzó van: Monaco és Le Castellet. Jelenleg egyik futam sorsa sem biztosított, ellenben a belga futammal. A k
Charles Leclerc nem haragszik a Ferrarira, amiért a bónuszpontra vonatkozó tervük besült a Belga Nagydíj legvégén. A monacói fiatal ugyanakkor azt is érzi, hogy egyre távolabb kerül a világbajnoki címtől. Leclerc egy rendkívül eseménydús verseny végén ért célba az 5. helyen vasárnap Spa-Francorschapsban. Az 5-szörös futamgyőztes a büntetései miatt
Ha minden jól megy, és az eső nem szól közbe, akkor magyar idő szerint 22:00-kor újraindítják a NASCAR Cup Series alapszakaszának utolsó futamát. Korábban már megírtuk, hogy óriási tömegbaleset történt Daytonában, a NASCAR Cup Series alapszakaszának zárófutamán. Az incidens az eső érkezése miatt történt, és legalább 20 autó belekeveredett. Jelenleg
Az olasz válogatott meglepően simán, 12-9-re legyőzte a címvédő spanyol csapatot a 35. vízilabda Európa-bajnokságon, melyen vasárnap a női torna második fordulóját rendezték Splitben.
Austin Dillon az esőszünet alatt sokáig azt hihette megnyerte a futamot, azonban végén a pályán dőlt el a győzelme. A rájátszásról így Martin Truex Jr. maradt le, miután sérült autójával nem tudta tartani a tempót a mezőnnyel, Ryan Blaney pedig 3 pont előnnyel bejutott. Részletek hamarosan…