Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke egy fantasztikus Celica tulajdonosa lett, a jármű 31 éves és Carlos Sainz második vb címének alkalmából készül.
Szoboszlai Dominikkal reklámozza az Európai Labdarúgó-szövetség (Uefa) az Európa-bajnoki selejtezők soron következő fordulóját. Az Uefa egyelőre továbbra sem vesz tudomást a hírekben szereplő új helyszínről, hivatalosan még mindig Plovdiv a rendező város, másrészt mintha az Uefa is azt sugallná, hogy a magyar válogatott már kijutott az Eb-re.
Az Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos közleménye szerint mégis Szófiában rendezik a Bulgária–Magyarország Eb-selejtezőt csütörtökön – erről az UEFA tájékoztatta kedd délelőtt a magyar szövetséget.
Bernie Ecclestone egyetért Max Verstappen korábbi kijelentésével, és nem várja az F1 legújabb versenyhelyszínét. A héten a kaszinók és a szerencse fellegvárába látogat a száguldó cirkusz, hogy utolsó előtti versenyhétvégéjét teljesítse. A Forma-1 már tavaly óta kiemelten reklámozza a versenyt, sőt olyan elemeket is bevet, amit az eddigi helyszíneke
Az Uefa ma délelőtt arról tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetséget, hogy a bolgár szövetség kérésére Szófiában, zárt kapuk mellett rendezik meg a csütörtöki Európa-bajnoki selejtező mérkőzést.
Kiszivárgott információk szerint az M-Sport a WRC szezonzáró Japán rally idején készül bejelenteni első 2024-es versenyzőjét, aki Oliver Solberg lehet.
A Hilton kitett magáért Lando Norris születésnapja kapcsán, és egy fergeteges bulival üdvözölte a versenyzőt. A brit pilóta tegnap töltötte be 24. életévét, így a híres szállodalánc különleges "meglepetés partit" csapott a fiatalnak. A McLaren partnere nem spórolt a konfettivel és az ünnepi kellékkel, a konyhán egy hatalmas tortát készítettek a ver
A McLaren négyszeres IndyCar-futamgyőztes versenyzője igazán meghajtotta Lewis Hamilton 2008-as McLaren-Mercedesét, azt az autót, ami miatt beleszeretett a Forma-1-be és a motorsportba.
A találkozó eredeti helyszíne is a bolgár főváros lett volna, azonban a rendező hazai szövetség (BFU) biztonsági okokra hivatkozva a múlt héten úgy döntött, Plovdivban, nézők nélkül bonyolítják le az összecsapást. Ezen a héten azonban napvilágot látott a hír, miszerint a plovdivi stadion tetőszerkezete félkész állapotban van, ezért a város önkormán
A Liberty Media vezérigazgatója elmondta, mint gondol az F1-es mezőny bővítéséről. Az FIA korábban már jóváhagyta az amerikai ex-versenyző pályázatát, így a hivatalos dokumentumokat benyújtva felkereshette a Forma-1-et. Ám a sportág már nem várja olyan tárt karokkal az új csapatot, mint a Szövetség. A csapatok már az elbírálási időszak alatt elmond
Takamoto Katsuta tavaly a Toyota legjobb eredményét érte el Japánban, és idén is szeretne dobogóért harcolni, amiben a szurkolók sok erőt adhatnak neki.
Győzelemre kell játszania a magyar labdarúgó-válogatottnak csütörtökön Bulgária otthonában, így megteheti az utolsó lépést az Európa-bajnoki selejtezősorozatban - vélekedett Cosimo Inguscio, a nemzeti csapat másodedzője.
Deutsch Péter, a vb szervezőcégének volt vezetője az utolsó munkanapján még kötött egy 260 milliós szerződést. Az ezzel kapcsolatos nyomozást a rendőrség megszüntette, az Integritás Hatóság azonban felülbírálati indítványt adott be, amelyben számos, visszaélésre utaló hiányosságot tárt fel. A bíróság szerint igazuk van.
Fantasztikus hangulatot teremtett a Rally Hungary pályáinak szélére kilátogató sok néző, akik nagyszerű versenyzőknek szurkolhattak. Elkészült a magyar ERC verseny aftermovie videója!
Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok korábbi vízilabdakapust kecsegtető ajánlattal csábították az egyik tengerentúli egyetemre, de nagyot kellett csalódnia.
Bár úgy tűnt, aktív F1-es pilóta indulhat a versenyen, a terv végül füstbe ment, de így is lesznek sztár pilóták a sportautó-szezon amerikai idénynyitóján.
Sokfelé elégedetlenek a videóasszisztenssel, de a Corinthians edzője nem állt le a szóbeli kritikánál. De végig nem tudta, miért csinál duplán hülyét magából.
Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség ügyvezető alelnöke azt mondta az InfoRádióban, hogy a nemzetközi szövetség bíróbizottsága visszaminősítette azt a lengyel szőnyegelnököt, aki nem járult hozzá a győztes tus megadásához a magyar versenyző vb-döntőjében.
A 2008-as bajnoki címért harcoló Felipe Massa úgy véli, a Red Bull akkor döntene bölcsen, ha megtartaná Sergio Pérezt. A mexikói versenyző nehéz időszakon esett át. Míg csapattársa már a 17. győzelmét ünnepelte a szezonban és bebiztosította a bajnoki címet, addig a 33 éves pilóta a dobogós helyezéseknek örülhetett a legjobban. Pérez teljesítménye m
A világbajnoki címek már eldőltek, azonban így is van számtalan indok, amiért érdemes a szezonzáró Japán Rallyt is nyomon követni. Íme, négy indok a sok közül.
Korábban álmodni sem mert volna ilyen lehetőségről, most mégis megkapta azt Lia Block, a néhai Ken Block lánya, aki jövőre az F1 Academy tagjaként belekóstol a pályaversenyzésbe. Lia Block, az idén januárban motorosszán-balesetben elhunyt profi rallyversenyző és showman Ken Block lánya csatlakozik a Williams F1-es versenyzői akadémiájához, egyúttal
A biztonságos közlekedés elősegítése jegyében kötött határozatlan időtartamra szóló együttműködési megállapodást az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség.
Lando Norris szerint van pár versenyző a mezőnyben, aki Max Verstappen csapattársaként nehéz pillanatokat tudna okozni a hollandnak. 17. győzelmét aratta a szezonban a 26 éves versenyző Brazíliában, ezzel megdöntve korábbi rekordját. Mindaddig csapattársa az év első felében tudott két versenyt nyerni, és azóta csak a dobogós helyezéseknek örülhet.
Az M-Sport a Japán Rally előtt elárulta, hogy három versenyző szerepel azon a listájukon, melyről a 2024-es versenyzők kerülnek majd ki. Oliver Solberg azonban nincs köztük.
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön az Európa-bajnoki kijutás reményében lép pályára Bulgária vendégeként a selejtezősorozat kilencedik fordulójában.
Bulgária már november 6-án az UEFA-ra tolta a bolgár-magyar Eb-selejtező helyszínáthelyezésének felelősségét, amely után 14-én jött a "hátraarc", közben valóságos helyszínkeringő történt. A lényeg: a szerdai állás szerint csütörtökön 18 órakor zárt kapuk mögött lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott Szófiában.
Egy rendkívül kínos dolog történt Carlos Sainz-cal a Las Vegas-i Nagydíj előtt. A spanyol pilóta ugyanis összetörte a Netflix által rendezett golfbajnokságon szerzett trófeáját. A szóban forgó versenyen párosok versenyeztek, ahol egy Forma-1-es pilóta, és egy profi golfjátékos alkották a duókat. Sainz Justin Thomas-szal, Lando Norris Rickie Fowlerr
Szoboszlai Dominik csapatának, a Liverpoolnak 9,1 százalék az esélye arra, hogy az élen végezzen az angol labdarúgó Premier League mostani idényében - a statisztikákkal és adatfeldolgozással foglalkozó Opta szerint.
A Rally1-es autók 2026 végéig várhatóan teljesen változatlanok lesznek, és 2027-től is csupán 20%-ban fognak változni, árulta el Andrew Wheatley az FIA rallyigazgatója.
Egy amerikai vállalkozó jövőre olyan sportversenyeket rendezne, ahol mindenki olyan szert szed be, amilyet akar, és ezért nem jár büntetés. Fő érvük, hogy mindig is része volt a teljesítmény kiaknázásának a tudomány, amibe a vegyszerek is beletartoznak. A doppingliberalizálásnak már eddig is voltak hívei, de az Enhanced Games mindenen túllő.
A végéhez közeleg a Red Bull által meghirdetett szurkolói verseny. Nemrégiben derült fény a Red Bull milyen különleges festést fog használni Las Vegas-ban Miami és Austin után. Az energiaitalosok még a szezon elején tette közzé a "Make Your Mark" néven megtalálható versenyét. Ennek keretein belül a szurkolók megtervezhették az RB19-en használandó k