2023. november 3. péntek

nov. 3
12:21
Evans szerint Portugáliában és Észtországban, ha jobban szerepelt volna, másképp alakult volna a világbajnokság (Racingline)
Elfyn Evans 2020 és 2021 után idén sem tudta megszerezni első vb címét, saját bevallása szerint ez a szezon során korábban elkövetett hibák miatt nem sikerült.
nov. 3
14:03
Két és fél óra alatt minden jegy elkelt a válogatott utolsó Eb-selejtezőjére (Demokrata)
Az elérhető belépőkre több mint 110 ezer igénylés futott be – közölte az MLSZ.
nov. 3
14:09
Russell újabb kizárásoktól fél: Ebből ismét baj lesz (Racingline)
George Russell attól tart, hogy az újabb sprinthétvégének köszönhetően kizárások lesznek a vasárnapi verseny után. Az Egyesült Államok Nagydíja után Charles Leclerc és Lewis Hamilton autóját találta szabálytalannak a technikai delegáció, mivel a kopólemez kopási mértéke nagyobb volt a megengedettnél. A Mercedes és a Ferrari is kihangsúlyozta, hogy
nov. 3
14:21
A versenyzőknek tetszett a Közép-Európa Rally, de sok kritikát is megfogalmaztak (Racingline)
A WRC versenyzői örültek a Közép-Európa Rally sok nézőjének, azonban annak nem, hogy rengeteg időt kellett etapon autózniuk.
nov. 3
14:27
Két és fél óra alatt elfogytak a jegyek a magyar futballválogatott idei utolsó meccsére (Telex)
Több mint 110 ezer igénylés érkezett a Montenegró elleni Eb-selejtezőre.
nov. 3
14:45
Szoboszlai: Aki azt mondja, hogy focistaként nem érzi magát magányosnak, az hazudik (Telex)
A Fodballnak adott interjút a válogatott csapatkapitánya, ahol a magányos focistaélet mellett arról is beszélt, hogy szerinte senkinél nem működött volna az a szigor, ahogy ő felnőtt.
nov. 3
15:21
A mexikói „dugó” után szigorított az FIA, Verstappenéknek jobban kell vigyázniuk (Racingline)
A mexikói bokszutcai feltartásos esetek után a brazíliai hétvége előtt kiadott versenyigazgatói jegyzet határt szab a pilótáknak.
nov. 3
15:45
A bajnoki négyes egyik csapata „újjászületett” a szezonzáró előtt (Racingline)
Miután egy borzalmasnak titulált futamot követően jutott be a bajnoki döntőbe, William Byron innentől minden lehetőséget ajándékként él meg a phoenixi finálé kapcsán.
nov. 3
15:48
Berúgta az NBA ajtaját a francia csodakosaras (444.hu)
Victor Wembanyama csupán az ötödik NBA-mérkőzésen 38 pontot szórt a liga egyik legjobb csapatának, plusz mellé összeszedett tíz lepattanót is.
nov. 3
16:48
Dárdai Pál megbuktatta az edzőt, akinek Szalai Ádám sokat köszönhet (HírTV)
Lemondott a Bundesligában szereplő Mainz vezetőedzői posztjáról Bo Svensson, miután csapata 3-0-ra kikapott Dárdai Pál másodosztályú Herthájától a Német Kupában. A dán edző gyakorlatilag megmentette Szalai Ádám pályafutását 2021 tavaszán, de az előző idénybeli Bayern München-verés óta összeomlott az irányítása alatt a Mainz – írja a Magyar Nemzet.
nov. 3
16:51
Kettős Ferrari-vezetés és egy furcsa ütközés az egyetlen interlagosi edzésen (Racingline)
Carlos Sainz vezetésével ért véget az első és egyetlen F1-es szabadedzés Brazíliában, az eltérő gumikeverékek miatt azonban keveset lehet kiolvasni az eredményekből az időmérő előtt.
nov. 3
17:03
Megszólalt Michael Schumacher öccse a legenda állapotáról – nincsenek jó hírei (SzMo)
"Az élet igazságtalan" – mondta el Ralf Schumacher. Szerinte el kell fogadniuk a hétszeres F1-világbajnok állapotát.
nov. 3
17:21
Megismétlődhet a Red Bull tavalyi botránya? – ha Verstappenen múlik, akkor lehetséges (Racingline)
Sergio Pérez biztos benne, hogy Max Verstappen segít neki Brazíliában, ha kell, a címvédő viszont nem adott érdemi választ a kérdésre.
nov. 3
18:03
Pérez: "Biztos, hogy Max segíteni fog." Verstappen: "Mindenkinek jobb, ha nem" (Racingline)
Déjá vu-érzésekkel készülhet a Red Bull pilótapárosa az interlagosi versenyre, hiszen adott esetben Sergio Péreznek ismét elkélne Max Verstappen segítsége a bajnoki második helyezésért folyó harcban. Tavaly azonban nem sült el jól az eziránti kérelem.
nov. 3
18:57
Beköszöntek a "következmények"? Bocsánatot kért az Alonso-pletyka kirobbantója (Racingline)
Úgy tűnik, öt nappal a fellángolást követően teljesen ki is alhat a mexikói F1-es hétvégét követően szárnyra kapott pletyka, amely egy senkit meg nem nevező egymondatos üzenetből pillanatok alatt duzzadt akkorára, hogy a fél paddock már a Red Bull jövő évi ülésében látta Fernando Alonsót.
nov. 3
20:33
A fekete égbolt megnyerte Verstappennek az időmérőt, Stroll a 3. rajthelyen (Racingline)
Késve kezdődött, aztán viszont a kelleténél korábban véget ért a Sao Pauló-i Nagydíj időmérőrő edzése, amelynek végét elmosta az eső, a kritikus pillanatban jó időt futó Max Verstappen idejét így már nem tudták kihívni a riválisok.
nov. 3
20:35
Verstappen pole-t szerzett, az Aston Martin feltámadt a brazíliai Armageddon árnyékában (Racingline)
A Brazil Nagydíj időmérő edzését sprinthétvégéről lévén szó már pénteken megrendezték. Verstappen nyert, mögötte viszont akadtak meglepetések.
nov. 3
21:09
Phelps: A Nascar Cup a világ legjobb versenysorozata, a playoff-rendszer pedig tökéletes (Racingline)
A Nascar rájátszását számos kritika érte már az elmúlt években, mondván a kieséses formátum révén...
nov. 3
21:12
Palesztin-párti bejegyzése miatt kirúgta holland labdarúgóját a Mainz (444.hu)
Anwar El Ghazi szerint a megélhetése elvesztése semmi a gázai pokolhoz képest.
nov. 3
21:33
Leszakadt tetőszerkezetek, vezethetetlen autók – így pusztított az ítéletidő Interlagosban (Racingline)
A versenyzőket is letaglózta, mit okozott az időjárás a környezettel és az autójuk viselkedésével az interlagosi F1-es időmérő edzésen, aminek a hirtelen beköszöntött vihar miatt idő előtt véget vetettek.

2023. november 4. szombat

nov. 4
0:09
Leszakadt az ég, Verstappen és Leclerc mögé a két Aston Martin futott be az idő előtt lefújt brazil F1-időmérőn (Telex)
Az időmérő harmadik szakaszát félbe kellett szakítani, így alakult ki a rajtrács. Pérez csak a kilencedik helyre futott be, miután a lefújás előtt Piastri megpördült az esőben.
nov. 4
0:12
Doppingügy miatt "kényszerpihenőn" Valter Attila csapattársa (Infostart)
Pozitív lett a Jumbo-Visma német kerékpárosának, Michel Hessmann-nak a B próbája.
nov. 4
0:13
Palesztinpárti posztja miatt felbontotta a holland focista szerződését a Mainz (Telex)
Anwar El Ghazi szerint a megélhetése elvesztése semmi ahhoz a pokolhoz képest, amit az ártatlan embereknek kell átélniük a Gázai övezetben.
nov. 4
0:16
A Messi-korszak után: új partnere lett az Aranylabdának (Infostart)
Az UEFA bejelentette, együttműködik a France Football-lal, és 2024-től közösen rendezik meg az Aranylabda-gálát.
nov. 4
0:20
F1: fontos döntés született az ikonikus interlagosi futamról (Infostart)
A Forma–1-es világbajnokság jogtulajdonosai további öt évvel, 2030-ig szerződést hosszabbítottak a Brazil Nagydíj szervezőivel.
nov. 4
0:24
Michelisz Norbert újra a világ legjobbja lehet – a világ túloldalán (Infostart)
A magyar autóversenyző 2019 után ismét világbajnok lehet, három futammal a TCR-sorozat vége előtt vezeti a pontversenyt.
nov. 4
0:28
Mennyi ideig tudja visszatartani a lélegzetét a legjobb úszó? Lássuk! (Infostart)
Huszonkét ország 71 szabadtüdős merülője indul a szombaton és vasárnap sorra kerülő III. nOxyCup nyílt magyar apnea bajnokságon a Duna Arénában.
nov. 4
0:32
Megvan a Brazil Nagydíj rajtsorrendje (Infostart)
Max Verstappen, a Red Bull címvédő, háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma–1-es Brazil Nagydíj pénteki időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
nov. 4
0:36
Sárkány Zalán és Kapás Boglárka is egyéni csúccsal nyert (Infostart)
Sárkány Zalán és Kapás Boglárka is egyéni csúccsal nyerte pénteken a 400 méter vegyest az úszók debreceni rövidpályás országos bajnokságán.
nov. 4
0:40
Pofátlan összegekért kínálnak jegyet a Magyarország–Montenegró meccsre (Infostart)
Hivatalosan két és fél óra alatt minden jegy elkelt a magyar labdarúgó-válogatott utolsó Európa-bajnoki selejtezőjére, ami november 19-én Montenegró ellen vív a Puskás Arénában.
nov. 4
6:09
Pérez mérges, szerinte az első sorban kellene lennie (Racingline)
Újabb csalódást keltő időmérő edzésen van túl Sergio Pérez. A Red Bull mexikói pilótája nagyon közel volt Max Verstappenhez a Sao Pauló-i Nagydíj időmérő edzésén, azonban egy kisebb balszerencse miatt ez egyáltalán nem látszik meg a végeredményen. A Q3-ban mindenkin nagy volt a nyomás, mivel az óriási viharfelhők érkezése miatt a tíz legjobb pilóta
nov. 4
7:51
Botrányos és röhejesen amatőr bajnoki döntőt produkált a Nascar Phoenixen (Racingline)
„Micsoda szánalmas sportszerűtlenség.” Ezekkel a szavakkal kommentálta Chris Buescher a Nascar Truck Series szombat hajnali,...
nov. 4
8:09
Sokan nem úszták meg büntetlenül, amit Mexikóban mindenki (Racingline)
Büntetések miatt változik a Sao Pauló-i Nagydíj rajtrácsa. George Russell, valamint a két Alpine pilóa, Esteban Ocon és Pierre Gasly kettővel az eredeti rajthelyéhez képest rajtolhat majd el a vasárnapi futamon. Az utóbbi futamok időmérő edzésein számos alkalommal láthattunk óriási torlódást a bokszutcában. Ez azért fordulhatott elő, mert a pilóták
nov. 4
9:21
„Majdnem lefejezett a törmelék” – döbbenetes felvételek a brazíliai F1-es időmérő utáni viharról (Racingline)
A pályát egy pillanat alatt sötétségbe borító ítéletidő nem kegyelmezett: leszakadó tetejű és összeomló lelátók maradtak utána.
nov. 4
9:54
Csattanós válasz - Közzétették a Messi 8. aranylabdájához vezető szavazás részletes eredményeit (Infostart)
Imponáló magabiztossággal verte a norvég csodát a világbajnok argentin legenda, a többiek sehol.
nov. 4
10:09
Stroll szerint ennek köszönheti a jó időmérős eredményét az Aston Martin (Racingline)
Megannyi hét szenvedés után szerepelt ismét úgy az Aston Martin, mint azt a szezon első felében tették. Lance Stroll szerint a Zöldek a saját szerencséjének a kovácsai, és ennek köszönhetik a tegnapi sikerük. Az időmérős edzés Q3-as szakaszára már óriási fekete felhők voltak az Autordromo José Carlos Pace felett, ami miatt minden pilótának sietnie
nov. 4
10:12
Szabó Tünde: nem csak a sikerek idején kell Milák Kristóf mellett állni (Infostart)
Az országgyűlési képviselő, korábbi sportért felelős államtitkár azt mondta az InfoRádióban, hogy ki kell állni a 200 méteres férfi pillangóúszás világcsúcstartója mellett, és minden támogatást meg kell adni az olimpiai bajnoknak.
nov. 4
10:21
Ingrassia a Közép-Európa Rallyn elvégzett murva kém feladat után úgy érzi, hogy véget ért a papír alapú itiner korszaka (Racingline)
Julien Ingrassia 2021 után ismét Sébastien Ogier-val dolgozott, mivel a Közép-Európa Rallyn korábbi pilótája murva kémje volt. A nyolcszoros világbajnok navigátor szerint lejárt a papír alapú itiner kora.
nov. 4
10:30
Sok-sok labdarúgás és F1 – sport a tévében (Infostart)
Az úszás, kosár- és kézilabda, tenisz és amerikaifutball rajongóinak is lesz mit nézniük.
nov. 4
11:09
Wolff szerint ez hiányzott a Mercedes időmérős sikeréhez (Racingline)
Toto Wolff egy dolgot nagyon hiányolt a Mercedestől a Sao Pauló-i Nagydíj időmérő edzésén. Az osztrák szakvezető szerint a brackley-i istálló versenyzői rosszul készítették elő az abroncsaikat a Q3 során, és emiatt nem szerezték meg a pole-pozíciót. A vihar úton volt az interlagosi pálya felé, ezért a Q3-ban mindenki tisztában volt azzal, hogy a jó
nov. 4
11:18
Megváltoztatták az F1-es Brazil Nagydíj rajtsorrendjét (Infostart)
Kéthelyes rajtbüntetést kapott George Russell, a Mercedes brit versenyzője, így a nyolcadik helyről vághat majd neki vasárnap a Forma-1-es Brazil Nagydíjnak.
nov. 4
12:09
Verstappen keményen kritizálta a Las Vegas-i Nagydíjat (Racingline)
Max Verstappen egyáltalán nem rajong a soron következő Las Vegas-i Nagydíjért. A háromszoros világbajnok holland pilóta szerint a visszatérő futam sokkal inkább fog szólni a showról, mint a versenyzésről. A Forma-1 vezetői az utóbbi idősben szinte minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy 1981 után újra versenyt rendezhessenek a szerencsejáté
nov. 4
12:21
Millener beismerte, nehéz helyzetben van az M-Sport (Racingline)
Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke arról beszélt legutóbbi interjúja során, hogy igen nehéz helyzetben van a fordos csapat, ami nem engedi meg, hogy egy élmezőnyben harcolni képes versenyzőt szerződtessenek 2024-re.
nov. 4
13:21
Futam már szombat délelőtt? – így alakulhatnak át az F1-es sprinthétvégék (Racingline)
Miután korábban beszámoltunk róla, hogy az F1 a csapatokkal közösen újabb változtatásokat tervez a sprinthétvégék formátumában, a Brazil Nagydíj alatt részleteke derültek ki arról, hogy mi változhat. Noha az idei szezontól más lett a sprinthétvégék rendje a Forma-1-ben, és a sprint többé nem a nagydíj rajtsorrendjéről dönt, hanem saját időmérő edzé
nov. 4
13:36
Gulácsi Péter hamarosan elhagyhatja az RB Leipziget (HírTV)
A német klub ügyeivel foglalkozó portál szerint nem jók a magyar kapus kilátásai a csapatnál.
nov. 4
14:09
Norris csalódott, miután a McLaren újfent alulteljesített az időmérőn (Racingline)
Mexikóváros után Interlagosban sem volt elégedett a saját időmérős teljesítményével Lando Norris. A fiatal brit pilóta olyan jónak érezte a McLarent, hogy szerinte akár a pole-pozícióra is lett volna esélye. A 2021-es Orosz Nagydíj időmérőjének győztesen magabiztosan várhatta a Q3-at, miután a Q2-ben ő volt képes a legjobb időt elérni a 15 versenyz
nov. 4
14:21
Mikkelsen szerint a WRC2-be is kellene murva kém, azonban nem mindenki osztja véleményét (Racingline)
Andreas Mikkelsen szerint fontos lenne a WRC2-be is murva kém, aki segíthetné az ebben a kategóriában induló versenyzők vezetését, ez azonban növelhetné a privát versenyzők költségeit is.
nov. 4
15:21
Rovanpera még több vb címet szeretne nyerni (Racingline)
Kalle Rovanpera jövője ugyan még nem biztos, de a kétszeres világbajnok kijelentette, hogy szeretne még több vb címet szerezni, amivel cáfolja azt a pletykát is, hogy 2024-ben kevesebb versenyen indulna.
nov. 4
15:45
Meghalt a férfi, akinek csapatában Kesjár Csaba első magyarként F1-es autót vezethetett (Racingline)
A magyar sportrajongóknak leginkább erről marad emlékezetes a Zakspeed rövidke F1-es története, miközben a túraautózásban jóval nagyobb sikereket értek el.
nov. 4
16:27
Volt csapattársa leidiótázta Alonsót, miután összeütköztek, a McLaren legyőzte a Red Bullt (Racingline)
Lando Norris mindkét Red Bullnál gyorsabb volt a brazíliai sprintszétlövésen, míg az Aston Martinok messze elmaradtak a pénteki formájuktól.

Keresés