2024. október 5. szombat

okt. 5
11:48
Merész jóslat, ezt várja a magyar válogatott kapusa (BorsOnline)
Nagyon várja a bemutatkozást.
okt. 5
11:57
Ápolást kért, majd feladta a küzdelmet Bodnár Anna ellenfele (Infostart)
Bondár Anna továbbjutott a selejtező első fordulójából a 3,2 millió dollár (1,17 milliárd forint) összdíjazású vuhani keménypályás női tenisztornán.
okt. 5
12:12
Pálfordulás történt Verstappen és a Mercedes közeledésében (Racing)
Azok után, hogy az év nagy részében nyilvánosan flörtölt Max Verstappennel, Toto Wolff letett azon tervéről, hogy a Mercedeshez vigye a háromszoros világbajnokot.
okt. 5
12:15
Ha csak megfogta volna a labdát, nyer a csapata, de a kapus komikus időn túli potyagólt hozott össze (444.hu)
Illan Meslier mozdulatát próbálják feldolgozni a Leeds-drukkerek.
okt. 5
12:24
2013-ban gólt lőtt egy el Clásicón, most Malajziába igazolt (Sportal)
A malajziai bajnokságban listavezető Johor Dt együttesében folytatja pályafutását Jesé Rodríguez, a Real Madrid korábbi labdarúgója.
okt. 5
12:30
Janne Ferm elárulta visszavonulásának okát (Racing)
Esapekka Lappi eddigi állandó navigátora, Janne Ferm a Chile Rally után bejelentette visszavonulását a WRC-től. A 44 éves navigátor elárulta, már tavaly is fontolóra vette a visszavonulást.
okt. 5
12:42
Emberségből jeles: a felépüléséért a kórházban is piros-kék mezben küzdő szurkolóért fogott össze a Vasas-család (Sportal)
Meglehet, a Vasas nem úgy teljesít az Nb Ii-ben, ahogy azt sokan elvárják, de a játékosok bizonyították, hogy fontosak számukra a drukkerek. Nagy Miklós sportigazgatóval és a szakmai stábbal karöltve ugyanis jelentős segítséget nyújtottak a 65 éve (!) a piros-kékekért szorító, néhány hónapja sztrókot kapó Kovács Ferencnek, akinek klubhűségéről soka
okt. 5
12:45
Felfüggesztették a szteroidozó ketrecharcost (Metropol)
Pozitív lett a perui ketrecharcos doppingtesztje.
okt. 5
12:57
Tovább mérgesedik az IBA és a NOB viszonya (Infostart)
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) zsarolásnak és elfogadhatatlan beavatkozásnak minősítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) levelét, amelyet a nemzeti olimpiai bizottságoknak küldött.
okt. 5
13:00
A Ferencváros feljutott a Bajnokok Ligája főtáblájára (Sportal)
Az Ftc a harmadik mérkőzését is megnyerte a női vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének athéni csoportjában, ezzel főtáblára jutott.
okt. 5
13:03
Hibátlan mérleggel jutottak BL-főtáblára a Ferencváros női vízilabdázói (m4sport.hu)
Az FTC a harmadik mérkőzését is megnyerte a női vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének athéni csoportjában, ezzel főtáblára jutott.
okt. 5
13:18
Az IBA zsarolásnak és elfogadhatatlannak minősítette a NOB levelét (Sportal)
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (Iba) zsarolásnak és elfogadhatatlan beavatkozásnak minősítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (Nob) levelét, amelyet a nemzeti olimpiai bizottságoknak küldött.
okt. 5
13:27
Szoboszlai Dominik csak csere a Liverpoolban (Metropol)
Először nem kezd bajnokin az idei szezonban a magyar játékos.
okt. 5
13:36
Hosszú idő után ismét a bajnoki címre hajt a Vélez Sarsfield (Büntető.com)
A szebb napokat is megélt Vélez Sarsfield magabiztos teljesítményével vezeti az argentin labdarúgó-bajnokságot, és minden esélye megvan rá, hogy bő egy évtized után újra aranyérmet ünnepeljen. A tízszeres bajnok Buenos Aires-i klub legnagyobb sikere a Libertadores-kupa 1994-es megnyerése volt. Az elmúlt években a csapat gyakran váltott edzőket, mi
okt. 5
13:42
Szoboszlaiék meccsével indul a PL-forduló - élő eredménykövető a topligák szombati mérkőzéseiről (Sportal)
Az angol Premier League-ben hét, a német Bundesligában és a spanyol La Ligában öt, az olasz Serie A-ban három mérkőzést rendeznek szombaton. Pályára lép a Liverpool, az Arsenal, a Manchester City, az Inter és a Real Madrid is. Kísérje figyelemmel a topligás meccsek alakulását élő eredménykövetőnkkel!
okt. 5
14:00
Hosszabbított dél-amerikai sztárcsapatával a csatárlegenda (Sportal)
Hivatalos oldalain jelentette be az argentin Boca Juniors, hogy meghosszabbította a csatárlegenda, Edinson Cavani szerződését.
okt. 5
14:24
Négy vereség után javítana a Kecskemét, Szabó István nagyon bízik a csapatában (Sportal)
A labdarúgó Nb I-ben három mérkőzést rendeznek szombaton, a délutáni Győr-Fehérvár és az esti Nyíregyháza-Diósgyőr meccs közé "ékelődik be" az Mtk és a Kecskemét csatája. A Hidegkuti-stadionban 17 órakor kezdődő találkozón a vendégek talán az egy ponttal sem lennének szomorúak - igaz, a kék-fehérek még egyszer játszottak döntetlent ebben az idénybe
okt. 5
14:30
Solberg: Még van esély a vb címre, de nagy csapás volt a Chile Rally (Racing)
Oliver Solberg szerette volna egy győzelemmel bebiztosítani bajnoki címét a WRC2-ben, Chilében, ahol végül egy defekt túl sokba került, és csak a negyedik helyet szerezte meg.
okt. 5
14:36
Szoboszlai Dominik posztjára keres játékost a Liverpool (Sportal)
A Football Insider nevű honlap szerint a Premier League-ben szereplő Liverpool a Crystal Palace kiválóságával, Eberechi Ezével erősítene a mostani idény után.
okt. 5
14:42
Élő eredménykövető a Győr-Fehérvár összecsapáshoz (Sportal)
A kiesési zónából menekülne az Eto Fc Győr, amely hazai pályán fogadja a Fehérvárt a labdarúgó Nb I kilencedik fordulójában.
okt. 5
14:48
Élő eredménykövető a Győr-Fehérvár NB I-es mérkőzéshez (Sportal)
A kiesési zónából menekülne az Eto Fc Győr, amely hazai pályán fogadja a Fehérvárt a labdarúgó Nb I kilencedik fordulójában.
okt. 5
15:12
Tizenegy gólos győzelmet aratott a magyar futsalválogatott (Sportal)
A magyar férfi futsalválogatott 11-0-ra nyert az osztrákok elleni felkészülési mérkőzésen szombaton a Haladás Sportkomplexumban.
okt. 5
15:18
Ha egy üzlet beindul: ismét gólpasszt adott Németh András (Sportal)
A Preussen Münster vereséget szenvedett a Nürnberg otthonában a német másodosztály (Bundesliga 2) nyolcadik fordulójában.
okt. 5
15:18
Szoros és szórakoztató meccset játszott az FTC a Tottenhammel (Büntető.com)
Az Európa-liga második fordulójában a Tottenham Hotspur látogatott a Ferencváros otthonába. A zöld-fehérek nyolc ellenfele közül kétségtelenül az észak-londoniak képviselik a legnagyobb játékerőt, ennek ellenére a Fradinak sikerült megnehezíteni az angol együttes dolgát. Nézzük, hogy Pascal Jansen alakulata milyen eszközökkel tudott kellemetlenség
okt. 5
15:27
Kiütéses magyar győzelem: a futsalválogatott 11-0-ra győzte le az osztrákokat (m4sport.hu)
A magyar férfi futsalválogatott 11-0-ra nyert az osztrákok elleni felkészülési mérkőzésen szombaton a Haladás Sportkomplexumban.
okt. 5
15:48
Nyert a Liverpool; Németh András gólpasszt adott - élő eredménykövető a topligák szombati mérkőzéseiről (Sportal)
Az angol Premier League-ben hét, a német Bundesligában és a spanyol La Ligában öt, az olasz Serie A-ban három mérkőzést rendeznek szombaton. Pályára lép a Liverpool, az Arsenal, a Manchester City, az Inter és a Real Madrid is. Kísérje figyelemmel a topligás meccsek alakulását élő eredménykövetőnkkel!
okt. 5
15:50
Szoboszlaival a soraiban nyert, és megőrizte első helyét a Liverpool (Sportal)
A Szoboszlai Dominiket a második félidőre bevető Liverpool 1-0-ra győzött idegenben a továbbra is nyeretlen Crystal Palace ellen az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) hetedik fordulójának nyitó mérkőzésén, ezzel megszilárdította első helyét a tabellán.
okt. 5
15:51
Ezért volt csere Szoboszlai Dominik (Metropol)
A Liverpool a Crystal Palace otthonában tartotta meg első helyét a bajnokságban.
okt. 5
16:12
Nyert a Liverpool; pályán Schäfer Andrásék a Dortmund ellen - élő eredménykövető a topligák szombati mérkőzéseiről (Sportal)
Az angol Premier League-ben hét, a német Bundesligában és a spanyol La Ligában öt, az olasz Serie A-ban három mérkőzést rendeznek szombaton. Pályára lép a Liverpool, az Arsenal, a Manchester City, az Inter és a Real Madrid is. Kísérje figyelemmel a topligás meccsek alakulását élő eredménykövetőnkkel!
okt. 5
16:15
Szoboszlai először nem volt kezdő, de így is nyert a Liverpool (m4sport.hu)
A magyar válogatott csapatkapitánya a szünetben állt be a Crystal Palace ellen.
okt. 5
16:21
Arne Slot rekordokat döntött, Szoboszlai Dominik a második félidőben játszott – marad az élen a Liverpool (Infostart)
Újabb egygólos győzelemmel őrizte meg vezető helyét a Premier League-ben a Liverpool FC. A Crystal Palace ellen 1-0-val zárt londoni találkozó második félidejét töltötte Szoboszlai Dominik a pályán.
okt. 5
16:24
Lehet-e erőszakra építeni egy csapatot? – Untold: Crimes & Penalties (Büntető.com)
A jégkorong rajongói tudják, hogy a Trashers több szempontból is beszélőnév volt a 2000-es évek elején. A Danbury Trashers az idő tájt indult útjára, amely sokkal több botránnyal, mint sikerrel kecsegtetett. Pedig kezdetben senki sem tudta, hogy a legnagyobb és leghangosabb ügy csak a történet végén jön majd. A Netflix sorozatában ezt az eseményso
okt. 5
16:30
Videó: Tanak mellett csak sikoltózni tudott a chilei influenszer (Racing)
Ott Tanak a Chile Rally hivatalos tesztjén megautóuztatta a chilei influenszert, Benjamin Castuillot, aki a szakasz teljesítése után kénytelen volt bocsánatot kérni sikoltásai miatt.
okt. 5
16:42
"Szerencsénk van, hogy a tragédiáját bemutatta a világ" – 10 éve történt a Jules Bianchi életét követelő baleset (Racing)
Napra pontosan tíz éve annak, hogy Jules Bianchi a tájfun által sújtott Japán Nagydíjon elszenvedte súlyos fejsérülését, amelybe kilenc hónappal később belehalt.
okt. 5
16:48
A Fehérvár ellen is nyert, négy mérkőzés óta veretlen a Győr az NB I-ben (Sportal)
Az Eto Fc Győr hazai pályán győzte le 3-1-re a Fehérvárt a labdarúgó Nb I kilencedik fordulójában. A szombat délutáni sikerrel a győriek már négy mérkőzés óta veretlenek a magyar élvonalban.
okt. 5
16:50
Sima győzelemmel kezdett a TFSE (Sportal)
A Tfse magabiztosan, 3-0-ra legyőzte a vendég Dunaújvárost a férfi röplabda Extraliga első fordulójában.
okt. 5
16:51
Győzelmet ért a győri villámrajt a gödörben lévő Fehérvár ellen (m4sport.hu)
A győriek az első negyedórában és az utolsó percben szerzett góljaiknak köszönhetően nyertek, és elléptek a kieső helyről.
okt. 5
16:54
Egyenlített a Man. City; pályán Schäferék a Dortmund ellen - élő topligás eredménykövető (Sportal)
Az angol Premier League-ben hét, a német Bundesligában és a spanyol La Ligában öt, az olasz Serie A-ban három mérkőzést rendeznek szombaton. Pályára lép a Liverpool, az Arsenal, a Manchester City, az Inter és a Real Madrid is. Kísérje figyelemmel a topligás meccsek alakulását élő eredménykövetőnkkel!
okt. 5
17:03
A Győr jó és a Fehérvár rossz sorozata is folytatódott (Infostart)
A Győr otthon 3–1-re nyert a Fehérvár ellen szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.
okt. 5
17:18
Élő eredménykövető az MTK-Kecskemét NB I-es mérkőzéshez (Sportal)
A labdarúgó Nb I 9. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén az Mtk a Kecskemétet fogadja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Élő eredménykövető a mérkőzésről.
okt. 5
17:24
Összeverekedtek a szurkolók az NB I-es bajnoki előtt (Sportal)
Mint ismert, az újonc Eto Fc Győr 3-1-re legyőzte a Fehérvárt a labdarúgó Nb I kilencedik fordulójában. A találkozó előtt a két szurkolótábor a vonatállomáson csapott össze.
okt. 5
17:24
Ashton Jeanty útja a Heisman-trófeához elrontott szerelésekkel van kikövezve (Büntető.com)
Az egyetemi amerikaifutball-bajnokság első hónapjának legnagyobb sztárja egyértelműen Ashton Jeanty volt. A Boise State Broncos futója minden fontos statisztikai mutatóban felülmúlja poszttársait és olyan, mintha nem lehetne földre vinni. A látványos játék és a csapata győzelmei pedig akár Heisman-trófeát is érhetnek neki.
okt. 5
17:33
Telt ház a Puskásban: minden jegy elkelt a hollandok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre (m4sport.hu)
A magyar labdarúgó-válogatott október 11-én, péntek este (20:45) a Puskás Arénában fogadja Hollandiát a Nemzetek Ligájában, méghozzá telt ház előtt, hiszen szombaton már nem lehetett belépőt vásárolni a mérkőzésre, melyet az M4 Sport közvetít élőben.
okt. 5
17:57
Pető Tamás: Az első húsz perc az dráma volt (m4sport.hu)
A fehérváriak sem tudják, mi történt az első félidő elején.
okt. 5
18:00
Szoboszlai Dominik és Curtis is üzent a fociválogatott edzőjének (BorsOnline)
Mindenki örül a nagy visszatérésnek.
okt. 5
18:03
Schäfer András csereként vette ki a részét a Dortmund legyőzéséből (m4sport.hu)
A Leverkusen is pontokat vesztett, méghozzá az újoncként sereghajtó, és még nyeretlen Holstein Kiel ellen.
okt. 5
18:15
Hullámzó meccsen maradt hibátlan a Ferencváros a női kézi BL-ben (is) (m4sport.hu)
A Ferencváros hullámzó teljesítményt nyújtva 32-28-ra legyőzte a vendég Gloria Bistrita-Nasaud együttesét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, szombaton.
okt. 5
18:24
A modern trendek és a német stílus majdnem tökéletes egyvelege a Bayern támadójátéka (Büntető.com)
A 2024–2025-ös szezonban Európa egyik legjobban és legeredményesebben támadó csapata a Bayern München. Vincent Kompany irányításával a bajorok az idény első nyolc mérkőzéséből hét találkozón bevették az ellenfél hálóját, többször jelentős különbséggel diadalmaskodtak. A Bajnokok Ligájában sikerült a földbe döngölniük a horvát Dinamo Zagrebet (9–2)
okt. 5
18:30
Horvátország ERC-futamot rendezne, mielőtt visszatérne a WRC-naptárba (Racing)
A Horvát Rally nem került be a 2025-ös WRC-naptárba, azonban a helyi szervezők célja, hogy 2026-ban ismét visszatérhessenek, jövőre pedig ERC-futamot rendezzenek. A célok megvalósítása érdekében a verseny szervezői a következő évtől nagyobb állami támogatást kapnak.
okt. 5
19:09
Tíz perc alatt fordított az MTK, sorozatban ötödik bajnokiján is kikapott a sereghajtó Kecskemét (m4sport.hu)
AZ MTK újabb győzelmével fellépett a dobogóra - ideiglenesen biztosan.

Keresés